Old/New Testament
Dávid gondoskodik Jonatán fiáról
9 Egyszer Dávid ezt kérdezte: „Ki van még életben Saul családjából? Ha van még valaki, hűséggel és szeretettel akarok bánni vele Jonatánért.”
2 Saul családjának volt egy szolgája, akit Cíbának hívtak. Dávid maga elé hívatta, és megkérdezte tőle: „Te vagy Cíbá?”
„Szolgálatodra, királyom, én vagyok az” — felelte Cíbá.
3 „Mondd meg nekem, Cíbá — folytatta a király —, van-e még valaki életben Saul családjából, mert hűséggel és szeretettel akarok bánni vele, ahogy erre Isten előtt megesküdtem.”
Cíbá így felelt: „Igen, Uram, Jonatán fia még él, csakhogy mindkét lábára sánta.”
4 „Hol él?” — kérdezte Dávid.
„Lódebár városában, Ammiél fiának, Mákírnak házában” — válaszolt Cíbá.
5 Dávid ezután odaküldte szolgáit, hogy Meribbaalt hozzák elé. 6 Amikor Meribbaal, Jonatán fia, Saul unokája a király elé járult, tisztelettel arcra borult Dávid előtt, aki megszólította: „Meribbaal!”
„Uram, valóban én vagyok az, szolgálatodra!”
7 „Ne félj, Meribbaal — bíztatta a király —, apád, Jonatán kedvéért hűséggel és szeretettel bánok veled. Visszaadom neked Saulnak, nagyapádnak minden birtokát, te pedig mindig az én asztalomnál fogsz ülni[a], s velem együtt étkezel majd!”
8 Meribbaal újra meghajolt a király előtt, és így válaszolt: „Uram, bár én csak annyit érek, mint egy döglött kutya, te mégis jóindulattal vagy hozzám!”
9 Ezután a király hívatta Cíbát, Saul családjának szolgáját, és megparancsolta neki: „Cíbá, uradnak, Saulnak és családjának minden birtokát ma Meribbaalnak, urad unokájának adtam. 10 Viseld gondját a birtoknak, műveld meg a földjét fiaiddal és szolgáiddal együtt! Takarítsd be annak termését urad családja[b] számára, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt! Ő maga pedig mindig asztalomnál fog vendégeskedni.”
Cíbá — akinek 15 fia és 20 szolgája volt — 11 így felelt a királynak: „Úgy lesz, uram, királyom, ahogyan parancsoltad. Szolgád mindent úgy fog tenni, ahogy mondtad.”
Ettől kezdve Meribbaal mindig a király asztalánál étkezett, mint a király fiai. 12 Meribbaalnak volt egy Mika nevű kisfia. Cíbá és családja, meg a szolgái mindannyian Meribbaal szolgái lettek. 13 Maga Meribbaal — aki mind a két lábára sánta volt — Jeruzsálemben lakott, és mindig a király asztalánál étkezett.
Harc az ammoniak és az arámok ellen
10 Történt ezután, hogy Náhás, az ammoniak királya meghalt, és fia, Hánún követte a trónon. 2 Amikor ezt Dávid megtudta, azt gondolta: „Náhás jóindulatú volt irántam, én is jóindulattal leszek a fiához.” Ezért elküldte követeit Hánúnhoz, hogy általuk fejezze ki részvétét Náhás halála miatt.
Amikor Dávid követei megérkeztek az ammoniakhoz, 3 a vezetők ezt mondták uruknak, Hánúnnak: „Királyunk, azt hiszed, hogy Dávid azért küldte hozzád a követeit, hogy ezzel megtisztelje atyádat, és részvétét fejezze ki atyád halála miatt? Egyáltalán nem! Azért küldte őket, hogy kikémleljék városunkat, s azután Dávid könnyebben el tudja majd foglalni.”
4 Hánún hallgatott rájuk, letartóztatta Dávid követeit, és megszégyenítette őket. Féloldalt leborotváltatta a szakállukat, és a ruhájuk alsó felét is levágatta, úgy, hogy egészen a derekukig csupaszon maradtak. Azután elküldték őket.
5 Amikor Dávid megtudta, hogy a követeit ennyire megalázták, eléjük küldte a szolgáit, ezzel az üzenettel: „Maradjatok Jerikóban, amíg újra kinő a szakállatok, csak azután térjetek vissza hozzám!”
6 Amikor az ammoniak megtudták, hogy Dávidot magukra haragították, hozzáláttak, hogy fölkészüljenek a közelgő háborúra. A következő országokból fogadtak fel zsoldos katonákat: Arámból, Bét-Rehóbból és Cóbából, összesen 20 000 gyalogost, azután Maaká királyától 1 000 főt és Tób vidékéről még 12 000 katonát.
7 Ezt Dávid is megtudta, ezért Jóáb vezetésével egész hadseregét az ammoniak ellen küldte. 8 Az ammoniak felvonultak a város kapuja előtti csatatérre. Elrendezték soraikat, és készültek a csatára. A segédcsapatok, amelyek Arámból, Rehóbból, Cóbából, Tób vidékéről és Maakából jöttek, külön álltak fel a mezőn.
9 Amikor Jóáb látta, hogy elől és hátul egyaránt ellenséges támadásra számíthat, kiválogatta serege színe-javát, és az arámi csapatokkal szemben állította fel őket. Ezt a sereg-részt ő maga vezette. 10 Serege másik részét testvére, Abisaj vezetésére bízta, és az ammoniak ellen küldte harcba. 11 A csata előtt ezt mondta Abisajnak: „Figyelj rám! Ha úgy fordul, hogy az arámok fölülkerekednek velem szemben, akkor segíts nekem! Ha pedig az ammoniak bizonyulnak erősebbnek nálad, akkor én sietek a segítségedre. 12 Legyünk erősek és harcoljunk bátran népünkért, Isten városaiért! Az Örökkévaló pedig tegye azt, amit jónak lát!”
13 Azután Jóáb és csapata rohamra indult az arám csapatok ellen, akik megfutamodtak előle. 14 Ezt látva az ammoniak is futásnak eredtek, és bemenekültek a városba Abisaj serege elől.
Így hát Jóáb győztesen tért haza Jeruzsálembe az ammoniak elleni hadjáratból.
15 Az arámok azonban az Izráeltől elszenvedett vereség után ismét összegyűjtötték seregüket Hélámban. 16 Hadadezer király követeket küldött az Eufrátesz folyón túl élő arámokhoz, hogy őket is bevonja a hadjáratba. Azok el is jöttek Hélámba, Sóbak, Hadadezer király hadvezére vezetésével.
17 Amikor Dávid ennek hírét vette, ő is összegyűjtötte seregét egész Izráelből, és maga vezette őket a hadjáratra. Átkeltek a Jordánon, és egyenesen Hélámba vonultak. Ott az arámok csatasorba álltak, és megütköztek Dávid seregével. 18 Az arámok megfutamodtak, és az izráeliek Dávid vezetésével levágtak 40 000 lovast és 700 harci szekéren küzdő harcost. Az arám hadvezér, Sóbak is elesett ebben a csatában. 19 Ennek a vereségnek az lett a következménye, hogy azok a királyok, akik addig Hadadezer alattvalói voltak, békét kötöttek Izráellel, és Dávid alattvalói lettek. Az arámok pedig attól kezdve óvakodtak attól, hogy az ammoniaknak katonai segítséget nyújtsanak.
Dávid és Betsabé bűne
11 Ezután történt, hogy tavasszal, amikor a királyok általában hadjáratra indulnak, Dávid elküldte Jóábot és a többi hadvezérét, hogy egész Izráel seregével együtt támadják meg az ammoniakat. A hadsereg el is vonult, legyőzték az ammoniak seregét, majd ostromolni kezdték a fővárost, Rabbát.
Dávid azonban Jeruzsálemben maradt. 2 Történt egy este, hogy Dávid fölkelt fekhelyéről, és éppen a palotája tetején[c] sétált. Az egyik szomszédos háznál meglátott egy igen szép termetű asszonyt, aki éppen fürdött. 3 Dávid elküldte egyik szolgáját, hogy járjon utána, ki lehet az asszony. Így tudta meg, hogy Betsabénak hívják, Eliám leánya, a hettita Úriás[d] felesége.
4 Akkor Dávid elküldött valakit, és magához hívatta Betsabét, aki éppen akkor fejezte be a megtisztulás szertartását. Ezután Dávid együtt hált Betsabéval, majd az asszony visszatért a saját házához. 5 Egy idő múlva Betsabé észrevette, hogy gyermeket vár, és ezt megüzente Dávidnak is.
Dávid leplezni próbálja bűnét
6 Ekkor Dávid követet küldött Jóábhoz, ezzel az üzenettel: „Küldd hozzám a hettita Úriást!”
Jóáb tehát visszaküldte Úriást Dávidhoz. 7 Amikor Úriás megérkezett, Dávid megkérdezte tőle, hogy van Jóáb és a serege, érdeklődött a hadakozás felől, 8 majd hazaküldte Úriást: „Menj haza, pihend ki magad!”[e] — mondta neki.
Miután Úriás elment, Dávid még ajándékot is küldött utána: válogatott ételeket. 9 Azonban Úriás nem ment haza, hanem a királyi palota bejáratát őrző katonák között aludt, a kapun kívül.
10 Ezt jelentették Dávidnak, aki ekkor ismét magához hívatta Úriást, és megkérdezte tőle: „Hiszen hosszú útról tértél haza, miért nem mentél a házadhoz?”
11 Úriás így felelt a királynak: „Királyom, az Örökkévaló Szövetségládája, meg Izráel és Júda serege sátorokban lakik a harcmezőn, és vezérem, Jóáb, meg uram harcosai a nyílt mezőn táboroznak —, hogy mehetnék én akkor haza, hogy egyek-igyak és a feleségemmel háljak? Életedre mondom, soha nem tennék ilyet!”
12 „Jól van, maradj még egy napot, azután holnap térj vissza a sereghez!” — mondta Dávid.
Így Úriás még egy napig Jeruzsálemben maradt.
13 Dávid ismét magához hívatta, és megvendégelte, sőt leitatta Úriást. Együtt ettek-ittak, de azon az éjjelen Úriás megint a király szolgái között aludt, és nem ment haza.
Dávid meggyilkoltatja Úriást
14 Másnap reggel Dávid levelet írt Jóábnak, amelyet Úriással küldött el neki. 15 A levélben ez állt: „Jóáb, állítsd Úriást a csatában az első vonalba, ahol a leghevesebb a harc! Azután hagyjátok magára, hogy az ellenség ölje meg.”
16 Amikor Úriás visszatért Jóábhoz, még tartott a város ostroma. Jóáb — miután Dávid levelét megkapta — arra a helyre állította Úriást, ahol az ellenség legerősebb harcosai voltak. 17 Rabbá városának védői kijöttek a városból, és összecsaptak Jóáb katonáival. Néhányan Dávid vitézei közül is elestek a harcban, többek között a hettita Úriás is.
18 Ezután Jóáb jelentést küldött Dávidnak az egyik katonája által. 19 A hírvivőnek ezt mondta: „Számolj be a királynak az ostrom állásáról és a csatáról. 20 Ha pedig a király megharagudna, és ezt kérdezné: »Miért mentetek harc közben olyan közel a várfalhoz? Nem tudtátok, hogy onnan nyilakat lőhetnek rátok? 21 Nem emlékeztek rá, hogy így halt meg Tébec ostroma közben Abimelek, Jerubbaál[f] fia is?! Egy asszony dobott a fejére malomkövet a várfalról![g] Minek mentetek olyan közel?« Ha tehát a király ilyesmit kérdezne, akkor ezt mondd neki: »Uram, meghalt a csatában szolgád, a hettita Úriás is.«”
22 A hírvivő elment, és jelentette Dávidnak, amit Jóáb üzent: 23 „Az ammoniak kijöttek a városukból, és megtámadtak bennünket. Előbb ők voltak az erősebbek, azután visszaszorítottuk őket egészen a város kapujáig. 24 Ott azonban a védők nyílzáport zúdítottak ránk a falakról, és néhányat közülünk halálra sebeztek. Szolgád, a hettita Úriás is meghalt.”
25 Dávid ezt válaszolta a hírvivőnek: „Ezt üzenem Jóábnak: »Ne bánkódj emiatt, mert harc közben mindig vannak áldozatok. Fokozzátok a támadást Rabbá ellen, és győzni fogtok!« Így bátorítsd Jóábot a nevemben.”
Dávid feleségül veszi Betsabét
26 Amikor Betsabé megtudta, hogy a férje, Úriás meghalt a csatában, elsiratta és meggyászolta. 27 A gyász ideje után Dávid elküldte szolgáit, hogy Betsabét költöztessék a palotájába, majd feleségül vette az asszonyt. Betsabé azután fiút szült Dávidnak.
De amit Dávid tett, azt az Örökkévaló rossznak tartotta.
A fiú, aki eltékozolta örökségét
11 Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12 A fiatalabbik azt mondta az apjának: »Apám, add ki az örökségemet!« Ekkor az apa szétosztotta a vagyonát a két fiú között.
13 Nem sokkal ezután a fiatalabbik minden vagyonát pénzzé tette, és elköltözött egy távoli országba. Ott olyan költekező életmódot folytatott, hogy hamarosan mindenét elpazarolta. 14 Miután már minden pénze elfogyott, éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú is nélkülözött. 15 Ezért munkát vállalt egy ottani gazdánál, aki felfogadta, hogy a disznónyáját őrizze.
16 A fiú már annyira éhes volt, hogy még abból is szívesen evett volna, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. 17 Végül belátta, hogy mennyire ostoba volt, és ezt mondta magában: »Apám minden szolgájának bőségesen van mit ennie, én meg itt halok éhen! 18 Azonnal elindulok, visszamegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. 19 Nem vagyok többé méltó, hogy a fiadnak hívjanak, de legalább hadd álljak be a béreseid közé!« 20 Ezzel a fiú elindult, hogy visszatérjen az apjához.”
A tékozló fiú hazatérése
„Még messze volt a háztól, amikor az apja meglátta és megsajnálta. Eléje szaladt, a nyakába borult, megölelte és megcsókolta. 21 A fiú pedig ezt mondta: »Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. Nem vagyok többé méltó, hogy a fiad legyek.«[a] 22 De az apja ezt parancsolta a szolgáknak: »Siessetek, hozzátok ide a legszebb ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! 23 Azután vágjatok le egy hízott borjút, hogy együtt ünnepeljünk, 24 mert a fiam meghalt, de feltámadt, elveszett, de megtaláltam!« Ezután ünnepelni kezdtek.”
Az idősebb fiú féltékenysége
25 „Az idősebb fiú ezalatt a mezőn volt. Amikor hazafelé jött, és a ház közelébe ért, meghallotta a zenét és a táncot. 26 Odahívta egyik szolgáját, és megkérdezte tőle, mi történt. 27 »Hazajött az öcséd — felelte a szolga —, apád pedig levágatta a hízott borjút, mert épségben kapta vissza a fiát.« 28 Emiatt az idősebbik fiú megsértődött, és nem akart bemenni a házba. Az apja kiment hozzá, és kérlelte, hogy jöjjön be. 29 Ő azonban így válaszolt: »Látod, én évek óta szolgállak, és teljesítem minden parancsodat, de nekem még egy kecskét sem adtál soha, hogy a barátaimat vendégül lássam! 30 Mikor hazajön az a fiad, aki a vagyonodat prostituáltakra pazarolta, te levágatod a kedvéért a hízott borjút!« 31 Az apja erre így válaszolt: »Fiam, te mindig velem vagy, és minden vagyonom a tiéd! 32 Most gyere, ünnepeljünk, és örüljünk együtt, mert öcséd meghalt, de feltámadt! Elveszett, de megtaláltam!«”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center