Old/New Testament

Dávid hírt kap Saul haláláról

1 Miután^[a] Dávid legyőzte az amálekieket, visszatért Ciklágba, és két napig ott maradt. Ez nem sokkal azután történt, hogy Saul elesett a csatában. ² A harmadik napon egy fiatalember érkezett hozzá Saul táborából. Megszaggatott ruhában jött, és port szórt a fejére^[b], s amikor Dávidhoz érkezett, egészen a földre borult előtte, hogy tisztelettel köszöntse.

³ „Honnan jössz?” — kérdezte tőle Dávid.

„Izráel táborából jöttem” — felelte ő.

⁴ „Kérlek, mondd, ki győzött!” — sürgette Dávid.

A fiatalember így válaszolt: „Amikor a sereg megfutamodott a csatatérről, sokan elestek közülük. Még Saul és a fia, Jonatán is meghalt.”

⁵ De Dávid tovább kérdezte: „Honnan tudod, hogy Saul és Jonatán meghalt?”

⁶ A fiatalember ezt felelte: „A csata közben éppen a Gilboa-hegyen voltam, amikor láttam, hogy a filiszteusok harci szekerei egyre közelebb nyomulnak Saul királyhoz, aki a lándzsájára támaszkodott. ⁷ Ekkor Saul hátranézett, meglátott engem, és kiáltott, hogy menjek hozzá. Azonnal válaszoltam, és odamentem. ⁸ »Ki vagy te?« — kérdezte. Mondtam, hogy amáleki származású vagyok. ⁹ Akkor Saul király azt mondta: »Gyere ide, kérlek, és te ölj meg engem, mert súlyosan megsebesültem, de még élek!« ¹⁰ Láttam, hogy a sebesülése valóban halálos, ezért odaléptem hozzá, és megöltem. Azután levettem róla a koronáját meg a karperecét. Lásd, itt vannak, elhoztam neked, Uram!”

¹¹ Dávid ekkor megszaggatta a ruháját, és összes katonái követték a példáját. ¹² Gyászoltak, és siratták Sault, Jonatánt és Izráel egész seregét, az Örökkévaló népét, akik elestek a csatában. Aznap estig böjtöltek is.

¹³ Azután Dávid megkérdezte a hírhozó fiatalembertől: „Hová való vagy?”

„Egy amáleki jövevény fia vagyok” — felelte.

¹⁴ „Kezet emeltél az Örökkévaló fölkent királyára?! Hogy merészelted megölni őt?!” — kérdezte Dávid. ¹⁵ Majd odaszólította egyik katonáját, és megparancsolta neki, hogy végezze ki az amáleki férfit. A katona levágta az amáleki férfit, aki meghalt. ¹⁶ Akkor Dávid ezt mondta: „Magad mondtad ki halálos ítéleted, amikor elbeszélted, hogyan ölted meg az Örökkévaló fölkent királyát.”

Dávid elsiratja Sault és Jonatánt

¹⁷ Dávid ezzel a gyászdallal siratta el Sault és Jonatánt. ¹⁸ Meghagyta, hogy Júda népét tanítsák meg erre a siratóénekre, az „Íj-dalra”, amelyet följegyeztek Jásár könyvében:^[c]

Dávid Júda királya lesz

2 Ezután Dávid megkérdezte az Örökkévalót: „Áthelyezzem-e a szállásomat Júda valamelyik városába?”

„Igen!” — válaszolta az Örökkévaló.

Dávid tovább kérdezett: „Melyikbe?”

„Hebronba” — felelte az Örökkévaló.

² Így hát Dávid két feleségével együtt Hebronba költözött. Egyik felesége a jezréeli Ahinóam volt, a másik pedig Abigail, aki korábban a kármeli Nábál özvegye volt. ³ Ugyancsak Hebronban, illetve a környező falvakban telepedtek le Dávid emberei is — mindenki a maga családjával.

⁴ Júda törzsének vezetői eljöttek Dávidhoz. Ezután Dávidot királlyá kenték a szent olajjal Júda népe fölött.

Később Dávid megtudta, hogy a jábes-gileádi férfiak temették el Sault. ⁵ Követeket küldött hát hozzájuk ezzel az üzenettel: „Áldjon meg benneteket az Örökkévaló, hogy ilyen hűséges szeretettel voltatok uratok, Saul iránt, és eltemettétek a holttestét! ⁶ Az Örökkévaló is hűséges szeretettel bánjon veletek, és én magam is így leszek irántatok, mivel ezt tettétek. ⁷ Most hát legyetek erősek és bátrak! Uratok, Saul meghalt, de Júda népe királlyá kent engem, hogy uralkodjam fölöttük.”

Esbaalt Izráel királyává teszik

⁸ Abner, Nér fia, Saul hadvezére azonban Esbaal,^[e] Saul fia mellé állt. Mahanáimba vitte, ⁹ ahol Esbaalt királlyá tették, hogy uralkodjon Izráel^[f] fölött. Uralma kiterjedt Gileád és Jezréel vidékére, valamint Ásér, Efraim és Benjámin törzsére. ¹⁰ Esbaal 40 éves volt, amikor Izráel királyává tették, és 2 évig uralkodott. Dávidot csak Júda népe fogadta el királyának, ¹¹ és így uralkodott Hebronban 7 évig és 6 hónapig.

Testvérviszály Izráel és Júda között

¹² Történt egyszer, hogy Abner, Nér fia vezetésével egy csapat katona kivonult Mahanaimból Gibeonba. Ők valamennyien Esbaal katonái voltak. ¹³ Ugyanakkor Dávid harcosai is kivonultak Jóáb, Cerúja fia vezetésével. A két csapat a gibeoni víztározó tónál találkozott, és a parton leültek. Az egyik csapat az egyik oldalon, a másik pedig a tó túloldalán telepedett le.

¹⁴ Abner átkiabált Jóábnak: „Álljanak ki néhányan tőletek is, meg tőlünk is, és párviadalban mérkőzzenek meg előttünk egymással!”

Jóáb ezt felelte: „Jól van, álljanak ki!”

¹⁵ Mindkét csapatból kiválasztottak 12-12 harcost, hogy párviadalban küzdjenek meg egymással. Esbaal emberei közül ez a 12 férfi mind Benjámin törzséből származott. ¹⁶ Amint elkezdődött a viadal, mindegyik harcos megragadta ellenfelének a haját, és kardját annak oldalába döfte. Így mind a ketten egyszerre haltak meg. Ettől kezdve azt a helyet Gibeonban így nevezik: „Kardok mezeje”.

¹⁷ Ezután a két csapat között igen heves harc alakult ki, amelyben Dávid katonái fölülkerekedtek, és Abner meg az izráeliek csapata megfutamodott. ¹⁸ Dávid csapatában harcolt Cerújá három fia: Jóáb, Abisaj és Aszáél is. Ez utóbbi igen gyorslábú volt, úgy futott, mint a gazella, ¹⁹ és üldözőbe vette Abnert. Kitartóan futott utána, és Abner nem tudta lerázni magáról. ²⁰ Abner menekülés közben hátraszólt: „Te vagy az, Aszáél?”

„Igen, én vagyok!” — felelte ő.

²¹ Abner azonban meg akarta kímélni Aszáélt, és rákiáltott: „Ne engem üldözz, keress valaki mást, akinek könnyen elzsákmányolhatod a fegyvereit!” De Aszáél csak nem hagyta abba Abner üldözését.

²² „Ne kergess tovább, különben meg kell öljelek! Hogy kerüljek azután a bátyád, Jóáb szeme elé?” — mondta Abner.

²³ De Aszáél csak nem tágított. Ekkor Abner ellene fordult, és úgy keresztülszúrta a lándzsájával, hogy Aszáél nyomban meg is halt. Akik arra jöttek, mind megálltak Aszáél holtteste mellett.

²⁴ Jóáb és Abisaj^[g] tovább üldözte Abnert. Már lement a nap, mikor az Amma-dombhoz értek, amely Giahtól keletre emelkedik, a Gibeon-puszta felé vezető út mellett. ²⁵ Abner és csapata — a Benjámin törzséből való harcosok — megálltak a domb tetején, és zárt alakzatban védekeztek.

²⁶ Akkor Abner odakiáltott Jóábnak: „Meddig gyilkoljuk még egymást? Nem tudod, hogy milyen szomorú vége lesz ennek? Szólj már az embereidnek, hogy ne üldözzék a testvéreiket tovább!”

²⁷ Jóáb így felelt: „Istenemre mondom, ha most nem szóltál volna, katonáim holnap reggelig üldözték volna testvéreiket!” ²⁸ Ekkor Jóáb a sófárral jelt adott a katonáinak, hogy fejezzék be a harcot. Meg is álltak azonnal, és nem üldözték az izráelieket.

²⁹ Ezután Abner és maradék csapata egész éjjel menetelt. Átkeltek a Jordán völgyén, majd a folyón is, és a következő délben érkeztek meg Mahanáimba.

³⁰ Miután Jóáb abbahagyta Abner üldözését, összegyűjtötte csapatát. Mikor összeszámolták a veszteségeiket, látták, hogy Aszáélen kívül még 19 harcos hiányzott közülük. ³¹ A harcban Dávid katonái 360 férfit öltek meg Abner csapatából, akik mind Benjámin törzséből valók voltak. ³² Aszáél holttestét Betlehemben temették el, apja sírkamrájában.

Jóáb és katonái is egész éjjel meneteltek, és másnap hajnalban érkeztek meg Hebronba.

Szabad-e szombaton gyógyítani?

14 Egyik szombaton Jézus vendégségbe ment a farizeusok egyik vezetőjének házába. Akik ott voltak, mind figyelték őt. ² Egyszer csak egy vízkóros^[a] beteg állt meg előtte. ³ Jézus megkérdezte a törvénytanítóktól és a farizeusoktól: „A Törvény szerint szabad-e szombaton meggyógyítani valakit, vagy nem?” ⁴ De mind hallgattak. Ekkor Jézus megérintette a beteget, meggyógyította, majd elküldte. ⁵ Azután ismét a törvénytanítókhoz és a farizeusokhoz fordult: „Ha közületek valakinek a fia, vagy az ökre beleesik egy kútba, ugye azonnal kihúzzátok onnan, még akkor is, ha éppen szombat van?” ⁶ Azok pedig egy szót sem tudtak válaszolni.

Barátom, ülj előbbre!

⁷ Ezután a vendégeknek is mondott egy példázatot, mert észrevette, hogyan keresik maguknak az előkelő helyeket. ⁸ „Ha lakodalomba hívnak, ne ülj mindjárt a legelőkelőbb helyre! Lehet, hogy a házigazda nálad előkelőbb vendéget is meghívott. ⁹ Ha pedig a gazda odamegy hozzád, és azt mondja: »Add át neki a helyed!«, akkor szégyenkezve a legutolsó helyre kell ülnöd. ¹⁰ Ezért, ha meghívnak valahová, inkább ülj a legutolsó helyre! Akkor, ha bejön a házigazda, azt mondja: »Barátom, ülj előbbre!« Ezzel megtisztel téged a többi vendég előtt. ¹¹ Mert aki fölemeli magát, azt meg fogják alázni. Aki viszont megalázza magát, azt fölemelik.”

Megkapod a jutalmad!

¹² Ezután Jézus a házigazdához fordult: „Amikor vendégséget készítesz, ne a barátaidat, testvéreidet, rokonaidat, vagy a gazdag szomszédaidat hívd meg! Hiszen akkor viszonzásul ők is meghívnak téged, és ezzel már meg is kaptad jutalmadat! ¹³ Inkább szegényeket, bénákat, sántákat és vakokat hívj meg vendégségbe! ¹⁴ Akkor boldog és áldott leszel, mert ők nem tudják a meghívásodat viszonozni. Az igazságszerető emberek feltámadásakor pedig majd megkapod ezért a jutalmadat.”

Páldázat a nagy vendégségről^(A)

¹⁵ Ekkor az egyik vendég ezt mondta Jézusnak: „Milyen boldog az, akit Isten Királyságában fognak vendégül látni!”

¹⁶ Jézus így válaszolt: „Egyszer valaki nagy vacsorát készített, amelyre sok vendéget meghívott. ¹⁷ Amikor eljött a vacsora ideje, elküldte a szolgáját. Ezt üzente vele a meghívottaknak: »Jöjjetek a vacsorára, mert már mindent elkészítettem!« ¹⁸ De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt mondta a szolgának: »Szántóföldet vettem, oda kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki a gazdádnál!«

¹⁹ A másik ezt mondta: »Öt pár igavonó ökröt vettem, és éppen most megyek kipróbálni őket. Kérlek, ments ki a gazdádnál!«

²⁰ Egy harmadik azt üzente: »Éppen most házasodtam, ezért nem tudok elmenni!« ²¹ A szolga visszatért urához, és mindezt elmondta. A házigazda ekkor megharagudott, és megparancsolta a szolgának: »Siess, és hozd be a város utcáiról és tereiről a szegényeket, a bénákat, a vakokat és a sántákat!«

²² Később a szolga jelentette: »Uram, megtettem, amit parancsoltál, de még mindig van szabad hely.« ²³ Ekkor az úr azt mondta: »Menj ki az országutakra, és az ösvényekre: sürgesd az embereket, hogy jöjjenek be! Azt akarom, hogy megteljen a házam vendégekkel! ²⁴ Mert mondom nektek: akiket először meghívtam, azok közül senki sem fog velem vacsorázni.«”