Old/New Testament
Sámuel királlyá teszi Sault
10 Akkor Sámuel elővette az olajtartóját, és olajat öntött Saul fejére, megcsókolta az arcát, és ezt mondta neki: „Látod, az Örökkévaló fejedelemmé tett téged a saját népe fölött, amely örök tulajdona. Te fogsz uralkodni e népen, és meg fogod menteni őket környező ellenségeiktől. Királlyá kent téged az Örökkévaló a népe fölött. Ez a jele, hogy mindez igaz.[a] 2 Amikor most tovább mész innen, Benjámin területén, Celcah mellett, éppen Ráhel síremlékénél találkozni fogsz két férfival. Tőlük azt fogod hallani, hogy a szamarak, amelyeknek keresésére indultál, már megkerültek, apád pedig már miattad aggódik, s azon töpreng, hogyan találhatna meg téged.
3 Azután tovább mész, és Tábór tölgyfája mellett három férfi jön majd veled szembe, akik Bételbe igyekeznek, hogy Istennek áldozzanak. Egyikük három kecskegidát visz, a másik három kenyeret, a harmadik egy tömlő[b] bort. 4 Köszöntenek téged, és két áldozati kenyeret[c] adnak neked — fogadd el tőlük. 5 Azután elérkezel Gibea Elohimba[d], ahol a filiszteusok helyőrsége van. Amint belépsz a városba, a próféták csapatával fogsz találkozni, akik éppen akkor jönnek le az áldozati magaslatról. Hangszerek lesznek a kezükben, és prófétálnak. Hárfán, csörgődobon, furulyán és lanton játszanak. 6 Akkor az Örökkévaló Szelleme majd rád száll, és egészen meg fog változtatni téged. Azután te is prófétálni fogsz velük együtt. 7 Amikor pedig mindezek a jelek beteljesednek, tedd meg, amit megtehetsz, mert Isten veled van.
8 Azután menj el előttem Gilgálba, és én is oda megyek hozzád, hogy égőáldozatokat és hálaáldozatokat mutassak be az Örökkévalónak. Ha várnod kell rám, akkor hét napig várakozzál, amíg megérkezem. Azután majd megmondom neked, mit kell tenned a továbbiakban.”
Saul a próféták között
9 Saul ezután elbúcsúzott Sámueltől. De abban a pillanatban, ahogy elváltak, Isten megváltoztatta Saul szívét. Azok a jelek, amelyeket Sámuel fölsorolt, mind beteljesedtek azon a napon. 10 Amikor Saul és a szolgája Gibeába érkeztek, találkoztak egy csapat prófétával. Az Örökkévaló Szelleme Saulra szállt, és ő is velük együtt prófétált. 11-12 Voltak ott olyan emberek is, akik már előzőleg ismerték Sault. Ezek csodálkoztak, mikor látták, hogy ő is prófétál, és megjegyezték: „Mi történt Saullal, Kis fiával? Már Saulból is próféta lett?” Innen származik az a mondás: „Már Saulból is próféta lett?”
Valaki azt mondta a próféták csapatáról: „De hiszen ezeknek nincs is vezetőjük!”[e]
Saul hazaérkezik
13 Amikor Saul befejezte a prófétálást, az otthonához közeli szent helyre ment.
14 Saul nagybátyja megkérdezte őt és a szolgáját: „Merre jártatok?”
„Kerestük az elkódorgott szamarakat, de nem találtuk sehol, hát elmentünk Sámuelhez” — felelt Saul.
15 „Na, és mit mondott Sámuel?” — kérdezte a nagybátyja.
16 „Megmondta, hogy a szamarak már megkerültek” — válaszolt Saul. De arról nem szólt egy szót sem, amit Sámuel a királyságról mondott.
Királyválasztás
17 Ezután Sámuel összehívta Izráel egész népét az Örökkévaló elé, Micpába. 18 Ott ezt mondta a nép előtt: „Ezt üzeni nektek az Örökkévaló, Izráel Istene: »Én hoztam ki Izráelt Egyiptomból, és mentettelek ki titeket az egyiptomiak hatalmából, és mindazoknak a királyoknak az uralma alól, akik elnyomtak titeket.« 19 Ti most mégis elutasítottátok Isteneteket, aki megszabadított titeket minden nyomorúságból és bajból, mert mindenáron királyt akartok magatoknak.
Álljatok hát az Örökkévaló elé törzsenként és nemzetségenként!”
20 Akkor Sámuel az Örökkévaló elé állította Izráel törzseit, és a sorshúzás Benjámin törzsét választotta ki. 21 Majd ennek a törzsnek a nemzetségei következtek, és a sorshúzás Matri nemzetségét jelölte meg. Végül Matri nemzetségének férfiait állították egyenként az Örökkévaló elé[f], és a sorshúzás Sault, Kis fiát választotta ki. Őt azonban hiába keresték, nem találták sehol.
22 Megkérdezték az Örökkévalót, hogy Saul eljött-e a gyűlésre, és ő azt válaszolta: „Igen, itt van, csak elrejtőzött az úti csomagok között.” 23 Odafutottak, elhozták Sault, és a nép elé állították. Mindenki azonnal látta, hogy egy fejjel kimagaslik a tömeg közül.
24 Sámuel így kiáltott a népnek: „Nézzétek, ő az, akit az Örökkévaló kiválasztott! Látjátok, hogy nincs hozzá hasonló?!”
A nép pedig ujjongva kiáltotta: „Éljen a király!”
25 Sámuel akkor mindenki előtt kihirdette a király jogait és kötelességeit. Majd ezeket a törvényeket feljegyezte egy könyvtekercsbe, amelyet elhelyezett az Örökkévaló jelenlétében, a Szent Sátorban. Ezután Sámuel feloszlatta a népgyűlést, és mindenki hazatért.
26 Saul is hazament Gibeába. Voltak olyan harcosok, akiknek a szívét Isten arra indította, hogy csatlakozzanak Saulhoz, ők ettől fogva Saullal tartottak, és Gibeába is vele mentek. 27 De voltak olyan semmirekellő emberek is, akik nem fogadták el Sault, és nem adtak neki semmiféle ajándékot. Sőt, ezt mondták: „Ugyan, mit tehet ez az egy ember, hogy megszabadítson bennünket ellenségeinktől?” Saul azonban nem szólt erre semmit.
Náhás, az ammoniak királya
Náhás király, az ammoniak uralkodója megtámadta Gád és Rúben törzsét: a férfiaknak megvakította a jobb szemét, és nem hagyta, hogy bárki segítsen rajtuk. A Jordán keleti oldalán lakó izráeli férfiakat majdnem mind így megnyomorította. De 7 000 férfinak sikerült elmenekülnie az ammoniak elől, és Jábes-Gileád városában találtak menedéket.[g]
11 Ezután körülbelül egy hónap múlva[h] Náhás, az ammoniak királya, seregével körülzárta a gileádi Jábes városát, és tábort vert alatta. Jábes lakói megüzenték Náhásnak: „Köss velünk szövetséget, akkor az alattvalóid leszünk!”
2 Náhás azonban ezt válaszolta: „Ha eltűritek, hogy egész Izráel gyalázatára Jábes minden egyes lakójának kiszúrjam a jobb szemét, akkor hajlandó leszek szövetséget kötni veletek.”
3 A város vezetői erre így válaszoltak: „Adj nekünk 7 nap haladékot! Hadd küldjünk követeket Izráel minden részébe, és ha senki sem jön segítségünkre, megadjuk magunkat.”
Saul legyőzi az ammoniakat
4 Így is lett, elküldték a követeket, akik eljutottak Gibeába, Saul városába is, ahol kihirdették Jábes lakóinak segélykérését. Az emberek, mikor ezt meghallották, keserves sírásra fakadtak, és hangosan jajgattak. 5 Saul ekkor éppen a szántóföldjén dolgozott az ökreivel. Amikor munkája végeztével visszaérkezett a városba, megkérdezte: „Mi ez a nagy sírás és jajveszékelés?”
Az emberek elmondták neki, amit a jábesi követek kihirdettek. 6 Amint ezt Saul meghallotta, Isten Szelleme nagy erővel betöltötte, és haragra lobbant. 7 Fogta két igásökrét, levágta és feldarabolta őket. Majd a követek kezébe adta a darabokat ezzel az üzenettel: „Menjetek, és mindenhol hirdessétek ki Izráelben: »Erre a sorsra jutnak azoknak az ökrei, akik nem vonulnak hadba Saul és Sámuel vezetésével!«”
Ennek hatására nagy istenfélelem szállt a népre, és minden hadköteles férfi egy emberként hadba vonult. 8 Júdából 30 000, Izráel többi törzséből pedig 300 000 harcos gyűlt össze Bezek városában, ahová Saul hívta őket, hogy seregszemlét tartson.
9 A követekkel megüzenték Jábes lakóinak: „Ne féljetek, mire holnap délben a nap melegen süt, ti már szabadok lesztek!”
Azok visszamentek Jábesbe, ahol nagy örömmel fogadták a felmentő sereg hírét. 10 Azután megüzenték Náhás királynak: „Holnap kivonulunk hozzád, és azt tehetsz velünk, amit akarsz.”
11 Azon az éjjelen Saul három csapatra osztotta seregét. Azután még az éjszakai sötétségben, a harmadik őrség idején[i] megtámadta az ammoniak táborát, és délig egyfolytában vágta őket. Akik életben maradtak az ammoniak közül, azok a szélrózsa minden irányába elmenekültek: még csak kettő sem maradt együtt közülük.
12 Az emberek megkérdezték Sámuelt, hogy kik voltak azok, akik nem akarták, hogy Izráelben Saul király uralkodjon, ugyanis meg akarták ölni őket.
13 De Saul lecsendesítette a katonáit: „Senkit sem szabad megölnötök, hiszen az Örökkévaló ma szabadította meg Izráelt ellenségeitől!”
14 Sámuel pedig ezt indítványozta a seregnek: „Jöjjetek, menjünk Gilgálba, és erősítsük meg, hogy Saul a királyunk!”
15 Ekkor mind felvonultak Gilgálba. Ott, az Örökkévaló jelenlétében ismét királlyá tették Sault, hálaáldozatokat mutattak be az Örökkévalónak. Saul és Izráel egész népe együtt ünnepelt.
Sámuel búcsúbeszéde
12 Sámuel ezt mondta Izráel egész közössége előtt: „Látjátok, megtettem, amire kértetek: királyt állítottam Izráel élére. 2 Most már van királyotok, aki vezessen[j] titeket, én pedig megöregedtem és megőszültem, fiaim is felnőttek, és közöttetek élnek.
Ifjúságomtól fogva mindmáig vezettelek titeket.
3 Itt állok előttetek, most mondjátok a szemembe az Örökkévaló és a király előtt, ha valakinek elvettem ökrét, vagy szamarát! Most szóljatok, ha valakit becsaptam, megkárosítottam, vagy ajándékot fogadtam el tőle megvesztegetésül, hogy a javára ítéljek! Szóljatok, és ha kárt okoztam, jóváteszem.”
4 A nép egyhangúlag válaszolta: „Nem, Sámuel, nem csaptál be, sem nem károsítottál meg senkit; és nem fogadtál el ajándékot sem.”
5 Sámuel akkor ezt mondta: „Az Örökkévaló és a király legyen a tanúm, hogy a mai napon mindezekben a dolgokban ártatlannak találtatok engem!”
„Igen, az Örökkévaló a tanú erre!” — válaszolta a nép egyhangúlag.
6 „Valóban, az Örökkévaló a tanú[k] — folytatta Sámuel —, aki kiválasztotta Mózest és Áront, és általuk kihozta őseinket Egyiptomból. 7 Most pedig hallgassatok meg figyelmesen,[l] hadd pereljek veletek az Örökkévaló előtt, és hadd hirdessem[m] szabadító tetteit, amelyeket értetek és őseitekért vitt véghez!
8 Emlékezzetek rá, hogy Jákób és családja Egyiptomba költözött, ahol az egyiptomiak rosszul bántak őseitekkel![n] Amikor őseitek az Örökkévalóhoz kiáltottak segítségért, ő Mózest és Áront küldte, hogy vezessék ki a népet Egyiptomból, és telepítsék le ezen a helyen.
9 Őseink mégis elfordultak Istenüktől, az Örökkévalótól, aki ezért kiszolgáltatta őket az ellenséges hadseregeknek: Siserának, Hácór városa hadvezérének, a filiszteusoknak és Moáb királyának, akik mind Izráel ellen harcoltak. 10 Szorult helyzetükben őseink megint az Örökkévalóhoz kiáltottak segítségért. Ezt mondták neki: »Örökkévaló, vétkeztünk ellened, mert elfordultunk tőled, és a Baálokat és Astárótot szolgáltuk. Most mégis kérünk, szabadíts meg bennünket ellenségeinktől, és újra téged szolgálunk!«
11 Válaszul az Örökkévaló elküldte Jerubbaált (Gedeont), Bárákot,[o] Jeftét és Sámsont[p] — általuk szabadított meg titeket ellenségeitektől, akik körülvettek benneteket. Azután ismét biztonságban élhettetek.
12 De amikor Náhás, az ammoniak királya megtámadott bennünket, azt mondtátok nekem: »Nem, mi mégis azt akarjuk, hogy király uralkodjon fölöttünk!« Igen, ezt mondtátok akkor, amikor pedig Istenetek, maga az Örökkévaló a királyotok!
13 Most hát itt van a királyotok, akit kértetek, és magatoknak választottatok! Látjátok, az Örökkévaló királyt adott nektek! 14 Ha félitek és szolgáljátok az Örökkévalót, ha engedelmeskedtek szavának, ha nem hágjátok át az Örökkévaló parancsait; ha ti is követitek, meg a királyotok is követi az Örökkévalót, Istenünket — akkor ő megment titeket.[q] 15 De ha nem engedelmeskedtek az Örökkévaló szavának, ha áthágjátok parancsait, akkor az Örökkévaló ellenetek és királyotok ellen fordul, és elpusztít benneteket.[r]
16 Most pedig jól figyeljetek! Lássátok meg, hogy milyen nagy dolgot tesz az Örökkévaló a szemetek láttára! 17 Kiáltani fogok az Örökkévalóhoz, és annak ellenére, hogy éppen búzaaratás ideje[s] van, az Örökkévaló nagy mennydörgést és esőt küld ránk — hogy megértsétek és elismerjétek, milyen nagyot vétettetek az Örökkévaló ellen, mikor királyt kértetek magatoknak!”
18 Ezután Sámuel kiáltott az Örökkévalóhoz, aki zivatart küldött nagy mennydörgéssel és esővel még azon a napon. Ezt látva az egész nép nagyon megrettent az Örökkévalótól és Sámueltől.
19 Ezt kérte a nép: „Sámuel, kérünk, hogy imádkozz értünk, szolgáidért, Istenedhez, az Örökkévalóhoz, hogy ne haljunk meg! Most már látjuk, hogy milyen sokat vétkeztünk az Örökkévaló ellen, és most ráadásul még királyt is kértünk tőle!”
20 „Ne féljetek! — biztatta őket Sámuel. — Igaz, sok gonoszságot követtetek el, de ezentúl kövessétek és szolgáljátok az Örökkévalót teljes szívvel-lélekkel! Soha ne forduljatok el tőle! 21 Ne pártoljatok a bálványokhoz, amelyek nem segítenek rajtatok, nem tudnak megszabadítani, mert semmik azok!
22 Hiszen az Örökkévaló — az ő fenséges nevéért — nem hagyja el népét, mert kedvét lelte abban, hogy titeket a saját népévé tegyen! 23 Ami pedig engem illet, soha nem fogom abbahagyni, hogy imádkozzam értetek. Különben vétkeznék az Örökkévaló ellen! Továbbra is tanítani foglak benneteket, hogyan válasszátok a jó és helyes utat. 24 Csak féljétek, tiszteljétek és szolgáljátok az Örökkévalót teljes szívvel-lélekkel, és el ne feledkezzetek, milyen sok hatalmas dolgot tett értetek! 25 De ha folytonosan csak vétkeztek, akkor az Örökkévaló elsöpör titeket innen királyotokkal együtt!”
A megszállott fiút megszabadítja(A)
37 Másnap, amikor a hegyről lejöttek, hatalmas tömeg várta Jézust. 38 A tömegből valaki ezt kiáltotta: „Mester! Kérlek, jöjj, és nézd meg a fiamat, mert ő az egyetlen gyermekem! 39 Időnként egy gonosz szellem ragadja meg, a fiú fölsikolt, rángatózik, és habzik a szája. Csak nehezen távozik el tőle, miután meggyötörte. 40 Kértem a tanítványaidat, hogy űzzék ki a fiamból, de nem sikerült nekik.”
41 Jézus így válaszolt: „Milyen hitetlen és romlott ez a nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom?! Meddig szenvedjelek el még titeket? Hozd ide a fiad!”
42 Amikor a fiú közelebb lépett, a gonosz szellem a földre dobta, és megrángatta. Jézus azonban ráparancsolt a gonosz szellemre, meggyógyította a fiút, és visszaadta az apjának. 43 Az emberek megukon kívül voltak a csodálkozástól, amikor látták Isten hatalmas erejét megnyilvánulni.
Jézus a közelgő haláláról beszél(B)
Amíg a többiek még azon csodálkoztak, amit Jézus tett, ő ezt mondta a tanítványainak: 44 „Jól jegyezzétek meg, amit most mondok! Az Emberfiát hamarosan kiszolgáltatják az embereknek.” 45 De a tanítványok nem értették, hogy miről beszél. El volt rejtve előlük, ezért nem fogták fel, Jézust viszont féltek megkérdezni.
Ki a legnagyobb?(C)
46 Egyszer a tanítványok egymás között arról vitatkoztak, hogy ki a legnagyobb közülük. 47 Jézus belelátott a gondolataikba, odavitt hozzájuk egy kisgyereket, és maga mellé állította. 48 Azt mondta nekik: „Aki ezt a kisgyereket befogadja az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig engem befogad, az azt fogadja be, aki elküldött engem. Mert aki a legkisebb közöttetek, az az igazán nagy!”
Aki nincs ellenetek, az veletek van(D)
49 János, az egyik tanítvány ezt mondta: „Mester! Láttuk, hogy valaki a te nevedben űzi ki a gonosz szellemeket, de megtiltottuk neki, mert nem velünk együtt követ téged.”
50 Jézus így válaszolt neki: „Hagyjátok, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.”
Jézust nem fogadják be a samáriaiak
51 Amikor közeledett az idő, hogy visszatérjen a Mennybe, Jézus szilárdan elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe. 52 Követeket küldött maga előtt egy samáriai faluba, hogy ott szállást készítsenek neki. 53 A samáriaiak azonban nem akarták befogadni Jézust, mert Jeruzsálembe igyekezett. 54 Amikor ezt két tanítványa — Jakab és János — megtudta, megkérdezték Jézustól: „Uram, akarod-e, hogy a Mennyből tüzet parancsoljunk rájuk, hogy megégesse őket?”[a]
55 De Jézus feléjük fordult, határozottan figyelmeztette és helyreigazította őket.[b] 56 Ezután egy másik faluba mentek.
Jézus követése(E)
57 Útközben valaki ezt mondta Jézusnak: „Bárhová mész, én követlek téged!”
58 Ő így válaszolt: „A rókáknak van tanyájuk, az égi madaraknak is van fészkük, de az Emberfiának nincs hol lehajtania a fejét.”
59 Egy másiknak ezt mondta: „Csatlakozz hozzám, és legyél a tanítványom!” De az kérte: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!”
60 Jézus ezt felelte: „Hagyd, hogy a halottak temessék el a saját halottaikat! Te pedig menj, és hirdesd Isten Királyságát!”
61 Másvalaki így szólította meg: „Követlek, Uram, de előbb hadd búcsúzzam el a családomtól!”
62 De Jézus így felelt: „Aki egyszer szántani kezd, azután mégis visszafordul, az nem alkalmas arra, hogy Isten Királyságában éljen!”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center