New Testament in a Year
16 Tehát Isten dönti el, hogy kin könyörül, és kinek ad kegyelmet! Ez a döntés pedig nem függ attól, hogy az emberek mit akarnak, vagy milyen erőfeszítéssel küzdenek, csakis Isten könyörületétől függ! 17 Az Írás szerint ugyanis ezt mondta Isten a fáraónak: „Azért tettelek királlyá, hogy hatalmamat megmutassam rajtad, és mindenki megismerje nevemet az egész Földön.”[a] 18 Isten tehát könyörül, akin akar, viszont megátalkodottá és keményszívűvé teszi azt, akit akar.
19 Erre talán azt kérdezed: „Ha Isten irányítja, amit mi, emberek teszünk, akkor miért vádol bennünket a bűneinkért? Hiszen senki sem állhat ellen Isten akaratának!” 20 De hát kicsoda vagy te, hogy vitába mersz szállni Istennel? Felelősségre vonhatja-e a cserépedény a fazekasmestert: „Miért formáltál engem ilyenné?” 21 Vagy talán nincs hatalma a fazekasnak arra, hogy ugyanabból az agyagból az egyik cserépedényt megbecsült célra, a másikat pedig megvetett célra formálja?
22 Hasonló ehhez, amit Isten tett. Meg akarta mutatni haragját és hatalmát azokon az „edényeken”, akikre haragudott. Mégis türelmesen és hosszasan elviselte őket, pedig már megérdemelték volna, hogy elpusztítsa őket.
23 De meg akarta mutatni dicsőségének gazdagságát is azokon az „edényeken”, akik elfogadták Isten kegyelmét, és akiket arra készített, hogy részesüljenek a dicsőségéből. 24 Ilyenek vagyunk mi is, akiket erre hívott el, nemcsak a zsidók, hanem a többi nép közül is, 25 ahogyan ezt az Írás mondja Hóseás könyvében:
„Népemnek hívom majd azokat,
akik nem voltak az enyémek,
és szeretni fogom azt a népet,
amelyet eddig nem szerettem.”[b]
26 És:
„Ugyanazon a helyen, ahol azt mondta nekik Isten:
»Ti nem vagytok az én népem!«
— az Élő Isten fiainak hívják majd őket.”[c]
27 Izráelről szólva így kiáltott fel Ézsaiás próféta:
„Ha Izráel gyermekei oly sokan vannak is,
mint a tengerpart homokja,
akkor is csak a nép maradéka jut üdvösségre,
28 mert az Örökkévaló hirtelen és teljesen
végrehajtja ítéletét a földön.”[d]
29 Ahogyan előre megmondta Ézsaiás próféta:
„Ha az Örökkévaló, a Seregek Ura
meg nem mentett volna
egy keveset népe közül,
olyanná lettünk volna,
mint Sodoma vagy Gomora.”[e]
30 Mi következik ebből? Azt látjuk, hogy az Izráelen kívüli nemzetekből sokan elfogadhatóvá váltak Isten számára, pedig korábban nem is törekedtek erre. Igen, a hitük által érték el ezt. 31 Izráel népe azonban arra igyekezett, hogy a Törvény követeléseinek megfeleljen, és így váljon elfogadhatóvá Isten számára, de nem voltak képesek a Törvénynek megfelelően élni, ezért kudarcot vallottak. 32 Miért? Azért, mert megpróbáltak a saját erejükből és a tetteik alapján elfogadhatóvá válni Isten számára. Nem a hitük által és Istenben bízva törekedtek erre. Beleütköztek abba a botránykőbe, amelyről 33 az Írás ezt mondja:
„Figyeljetek rám!
Elhelyezek egy követ Sionban,
amelyben az emberek megbotlanak,
egy sziklát,
amely miatt elesnek.
De aki bízik és hisz őbenne,
az nem fog csalódni.”[f]
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center