M’Cheyne Bible Reading Plan
Mikájehú próféta Aháb és Jósafát király előtt(A)
18 Jósafát nagyon meggazdagodott, és mindenki tisztelte. Azután fiának házassága révén rokonságba került[a] Ahábbal, Izráel királyával. 2 Néhány évvel később meglátogatta Ahábot Samária városában. Aháb sok juhot meg marhát vágatott le, és nagy vendégséget rendezett Jósafát és kísérete tiszteletére. Rábeszélte Jósafátot, hogy hadseregével együtt csatlakozzon hozzá, és együtt támadják meg Rámót-Gileád városát. 3 Aháb, Izráel királya megkérdezte Jósafátot, Júda királyát: „Velem jössz-e Rámót-Gileád ellen?” Jósafát ezt válaszolta: „Én is elmegyek, akárcsak te — és népem is, akárcsak a te néped. Veled leszünk ebben a hadjáratban. 4 De mindenekelőtt kérd ki az Örökkévaló tanácsát még ma!”
5 Így hát Izráel királya összegyűjtötte az országából a prófétákat, 400 férfit, és megkérdezte őket: „Indítsunk-e hadjáratot Rámót-Gileád elfoglalására, vagy mondjak le róla?”
A próféták mind biztatták: „Vonulj fel, Isten a király kezébe adja azt a várost!”
6 Jósafát mégis megkérdezte: „Nincs már más prófétája az Örökkévalónak, akitől tanácsot kérhetnénk?”
7 Aháb ezt válaszolta: „Van ugyan még egy, aki által az Örökkévalót megkérdezhetnénk, de ki nem állhatom, mert nekem soha nem prófétál jót, csak rosszat! Mikájehú az, Jimlá fia.”
Jósafát erre azt mondta: „Ne beszéljen így a király!”
8 Akkor Aháb szólította egyik szolgáját: „Siess, és hívd ide Mikájehút, Jimlá fiát!”
9 Izráel királya és Jósafát, Júda királya — mindegyik a maga trónszékén, díszes ruhákba öltözve — Samária kapuja előtt ültek, előttük pedig a próféták prófétáltak. 10 Az egyikük, Cidkijjá, Kenaaná fia vas-szarvakat[b] készített magának, és ezt mondta a királynak: „Ezt mondja az Örökkévaló: »Ezekkel fogod az arámiakat öklelni, amíg végleg elpusztítod őket!«” 11 A többi próféta is hasonlókat prófétált: „Vonulj fel Rámót-Gileád ellen, és győzni fogsz, az Örökkévaló a kezedbe adja őket!”
12 A hírnök, akit a király küldött, eljutott Mikájehúhoz, és ezt mondta neki: „Nézd, a próféták egyhangúlag mind jót prófétálnak a királynak, mondj te is valami jót — akárcsak ők!”
13 Mikájehú ezt válaszolta: „Amilyen biztos, hogy az Örökkévaló él, olyan biztos, hogy csak azt fogom mondani, amit Istenem mond!”
14 Amikor Ahábhoz ért, a király őt is megkérdezte: „Mikájehú, indítsunk-e hadjáratot Rámót-Gileád elfoglalására, vagy mondjunk le róla?”
A próféta ezt felelte: „Menj el Rámót-Gileád elfoglalására, győzni fogsz, kezedbe kerül.”
15 De a király rákiáltott: „Hányszor kell még megeskesselek, hogy csak az igazat mondd nekem az Örökkévaló nevében?!”
16 Akkor Mikájehú ezt mondta:
„Láttam Izráel egész népét
szétszórva a hegyeken.
Szanaszét kóboroltak,
mint a pásztor nélkül maradt juhok.
Az Örökkévaló pedig ezt mondta:
»Nincs már ezeknek gazdájuk!
Menjen hát haza minden férfi békében!«”
17 Ekkor Izráel királya ezt mondta Jósafátnak: „Na ugye, nem megmondtam, hogy ez soha nem prófétál nekem jót, csak rosszat?!”
18 Akkor Mikájehú így folytatta: „Halljátok az Örökkévaló szavát! Láttam az Örökkévalót a trónján, és az egész mennyei sereget jobb és bal keze felől.
19 Az Örökkévaló ezt kérdezte: »Ki fogja megtéveszteni Ahábot, Izráel királyát, hogy Rámót-Gileád ellen vonuljon, és ott haljon meg a harcban?« Erre ki ezt, ki azt mondta.
20 Azután jött egy szellem, az Örökkévaló elé állt, és azt mondta:
»Majd én ráveszem Ahábot!«
»Hogyan?« — kérdezte az Örökkévaló.
21 Az így válaszolt: »Elmegyek, és hazugság szelleme leszek Aháb minden prófétájának szájában.«
Az Örökkévaló pedig ezt felelte neki: »Rendben van, te vezesd félre Ahábot! Menj, és tedd meg, amit mondtál!«
22 Látod, Aháb király, az Örökkévaló adta a hazugság szellemét a prófétáid szájába! De az Örökkévaló maga mondja ki vesztedet.”
23 Ekkor Cidkijjá, Kanaaná fia odalépett Mikájehúhoz, és pofonvágta.
„Igen? Szóval az Örökkévaló Szelleme elhagyott engem, hogy rajtad keresztül szóljon?!” — kérdezte.
24 Mikájehú így válaszolt: „Meg fogod látni azon a napon, amikor rémülten egyik szobából a másikba futkosol, hogy elrejtőzz!”
25 Akkor Izráel királya megparancsolta: „Fogjátok meg Mikájehút, és vigyétek vissza Ámónhoz, a város kormányzójához és Jóáshoz, a király fiához. 26 Mondjátok meg nekik: »Ezt parancsolja a király, zárjátok őt börtönbe, és tartsátok kenyéren és vízen, amíg békében vissza nem térek!«”
27 Mikájehú csak ennyit mondott: „Ha valóban békességben visszatérsz, akkor nem az Örökkévaló szólt általam!” Majd még felkiáltott: „Halljátok meg ezt valamennyien, és tudja meg az egész nép!”
Aháb halála
28 Azután Izráel királya és Jósafát, Júda királya együtt felvonultak Rámót-Gileád ellen. 29 Izráel királya azt mondta Jósafátnak: „Te csak öltözz a magad királyi ruhájába, de én álruhát veszek, és úgy megyek a csatába.” Úgy is tett: más ruhába öltözött, és úgy indult a harcba.
30 Arám királya a csata előtt azt parancsolta a harci szekerek parancsnokainak: „Ne törődjetek senki mással, csak Izráel királyát támadjátok!” 31 Amikor csata közben a harci szekerek parancsnokai meglátták Jósafátot, azt hitték, hogy ő az Izráel királya. Ezért bekerítették, és mindannyian csak őt akarták megölni. Jósafát azonban az Örökkévalóhoz kiáltott, aki megsegítette: Isten eltérítette az arám harcosokat tőle. 32 Ugyanis az arám harci szekerek parancsnokai észrevették, hogy nem ő az Izráel királya, s akkor otthagyták.
33 Közben egy harcos csak úgy találomra kilőtte a nyilát, amely azonban éppen Izráel királyát találta el, egy olyan helyen, ahol rés volt páncélján. Aháb szólt a harci szekere hajtójának: „Fordulj meg, vigyél ki a csatából, mert megsebesültem!”
34 A harc egyre hevesebb lett, ahogy telt az idő. Aháb, Izráel királya estig a harci szekerébe kapaszkodva tartotta magát az arám sereggel szemben, de mikor a nap leszállt, meghalt.
A száznegyvennégyezer
7 Ezután egy-egy angyalt láttam a Föld négy sarkánál állni, akik visszatartották a Föld négy szelét, hogy se a földön, se a tengeren, se a fákra ne fújjon a szél. 2 Majd észrevettem egy másik angyalt is, aki kelet felől közeledett, és az Élő Isten pecsétjét hozta magával. Erős hangon kiáltott a másik négy angyalnak, akik hatalmat kaptak, hogy kárt okozzanak a földön és a tengeren: 3 „Ne bántsátok se a földet, se a tengert, se a fákat addig, amíg Istenünk rabszolgáit a homlokukon meg nem jelöljük a pecséttel!”
4 Hallottam a megjelöltek számát: összesen száznegyvennégyezer embert jelöltek meg a pecséttel Izráel népének tizenkét törzséből:
5 tizenkétezret Júda törzséből,
tizenkétezret Rúben törzséből,
tizenkétezret Gád törzséből,
6 tizenkétezret Ásér törzséből,
tizenkétezret Naftáli törzséből,
tizenkétezret Manassé törzséből,
7 tizenkétezret Simeon törzséből,
tizenkétezret Lévi törzséből,
tizenkétezret Issakár törzséből,
8 tizenkétezret Zebulón törzséből,
tizenkétezret József törzséből
és tizenkétezret Benjámin törzséből.
A fehér ruhások serege
9 Ezután ismét láttam: egy megszámlálhatatlanul nagy sokaságot, akik mindenféle nemzetből, törzsből, népből és nyelvből származtak. A trón és a Bárány előtt álltak fehér ruhában, és a kezükben pálmaágat tartottak. 10 Ezt kiáltották:
„A győzelem Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé!”
11 Az angyalok, akik körülállták a trónt, a mennyei vezetőket és a négy mennyei élőlényt, arcra borultak a trón előtt. 12 Ezekkel a szavakkal imádták Istent:
„Ámen! Istenünk, tiéd az áldás, a dicsőség, a bölcsesség,
a hála, a tisztelet, a hatalom és az erő örökké. Ámen!”
13 Ekkor az egyik mennyei vezető megkérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhások, és honnan jöttek?”
14 Így feleltem: „Uram, te tudod!”
Így válaszolt: „Ők azok, akik a nagy szenvedések idejéből jöttek, s akik a Bárány vérével megtisztították és megfehérítették ruháikat.[a] 15 Ezért állnak most Isten trónja előtt a templomában,[b] és imádják őt éjjel-nappal. Az, aki a trónon ül, kiterjeszti sátorát fölöttük. 16 Ezért soha többé nem éheznek, nem szomjaznak, a nap nem égeti, hőség nem bántja őket, 17 mert a Bárány a pásztoruk, aki a trón közepén ül, és az élet vizének forrásaihoz vezeti őket. Isten pedig minden könnyet letöröl a szemükről.”
A főpap pere és felmentése
3 Azután megmutatták nekem Jósua főpapot, aki az Örökkévaló angyala előtt állt. Jósua jobb oldalán a Sátán állt, és vádolta[a] őt.
2 Az Örökkévaló angyala azonban elhallgattatta a Sátánt: „Nem ad igazat neked, Sátán, és elutasítja vádjaidat az Örökkévaló, aki Jeruzsálemet kiválasztotta. Hát nem olyan ez, mint a tűzből kikapott, félig megégett fadarab?”
3 Jósua főpap piszkos ruhákat viselt, de 4 az Örökkévaló angyala ezt mondta az ott állóknak, akik parancsait várták: „Vegyétek le róla a piszkos ruháit!” Azután Jósuához fordult: „Nézd, levettem rólad bűneid terhét, és ünnepi ruhákba öltöztetlek!”
5 Ekkor én, Zakariás közbeszóltam: „Tegyenek a fejére tiszta turbánt is!” Akkor Jósuát gyönyörű ünnepi ruhákba öltöztették, és a fejére tették a turbánt. Eközben ott állt mellette az Örökkévaló angyala.
6 Ünnepélyesen megerősítette Jósuát főpapi tisztségében e szavakkal: 7 „Ezt mondja neked az Örökkévaló, a Seregek Ura: Ha útjaimon jársz, és elvégzed, amit rád bíztam, akkor te fogod igazgatni a Templom szolgáit, és felügyelsz a Templom udvaraira, sőt szabad bejárást kapsz jelenlétembe azok között, akik itt állnak. 8 Most pedig jól figyeljetek rám, te is, Jósua főpap és ti is, akik Jósua irányítása alatt teljesítitek a papi szolgálatot! Ti együttesen előre jelzitek azt, ami következik: el fogom hozni szolgámat, akit így hívnak: Csemete. 9 Nézzétek! Ez az a kő, amelyet Jósua elé állítok! Ezen a kövön hét szem[b] van. Én magam vésem bele a feliratot, és letörlöm a bűnt erről a földről egyetlen nap alatt — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.
10 Abban az időben mindegyikőtök békességben és bőségben fog élni, és vendégségbe hívja barátait a saját szőlőjébe és gyümölcsöskertjébe” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.
Jézus enni ad több, mint ötezer embernek(A)
6 Jézus ezután elment a Galileai-tó (Tibériás-tó) másik oldalára. 2 Nagy tömeg követte, mert látták a csodákat, ahogyan a betegeket meggyógyította. 3 Jézus felment a hegyoldalra, és a tanítványaival együtt letelepedett. 4 Ekkor már közel volt a páska, a zsidók nagy ünnepe.
5 Amikor Jézus körülnézett és látta, hogy mekkora tömeg közeledik feléjük, megkérdezte Fülöptől: „Honnan vegyünk annyi kenyeret, hogy mindannyian ehessenek?” 6 Csak próbára akarta tenni, mert ő maga jól tudta, mire készül.
7 Fülöp ezt felelte: „Ha kétszáz ezüstpénzért vennénk kenyeret, akkor is csak egy falat jutna mindegyiküknek!”
8 Egy másik tanítvány, András — Simon Péter testvére — ezt mondta Jézusnak: 9 „Van itt egy kisfiú, aki hozott magával öt árpakenyeret és két halat, de mi az egy ekkora tömegnek?”
10 Jézus ekkor azt mondta a tanítványoknak: „Ültessétek le őket!” Nagy fű nőtt azon a helyen, s az emberek leültek a fűbe. A tömegben csak a férfiak lehettek vagy ötezren. 11 Ezután Jézus kezébe vette a kenyereket, hálát adott Istennek, és szétosztotta azok közt, akik ott ültek. Adott nekik a halakból is, amennyit csak kértek.
12 Amikor már mindenki jóllakott, azt mondta a tanítványoknak: „Gyűjtsétek össze, ami megmaradt, hogy semmi se vesszen kárba!” 13 Össze is szedtek mindent, és tizenkét kosarat töltöttek meg a darabokkal, amelyek az öt árpakenyérből maradtak.
14 Az emberek látták ezt a csodát, amelyet Jézus tett, és ezt mondták: „Biztosan ő az a Próféta,[a] akinek el kellett jönnie!”
15 Jézus észrevette, hogy az emberek már-már meg akarják ragadni, hogy akár erőszakkal is királlyá tegyék. Ezért ismét félrevonult tőlük, és elment a hegyek közé egyedül.
A vízen jár(B)
16 Estefelé a tanítványok lementek a tóhoz, 17 beszálltak egy halászbárkába, és elindultak a túlsó partra, Kapernaum felé. Már besötétedett, de Jézus még mindig nem jött vissza hozzájuk. 18 Erős szél fújt, és egyre nagyobb hullámok támadtak a tavon. Már vagy öt-hat kilométerre eltávolodtak a parttól, 19 amikor meglátták Jézust, amint a vízen járva közeledett hozzájuk. Nagyon megrémültek, 20 de Jézus így biztatta őket: „Én vagyok az, ne féljetek!” 21 A tanítványok nagyon megörültek, s be akarták venni Jézust a bárkába, de hirtelen már partot is értek ott, ahová igyekeztek.
Az emberek keresik Jézust
22 Másnap a túlsó parton maradt tömeg észrevette, hogy a tanítványok elmentek azzal az egyetlen bárkával, amely ott volt, de Jézus nem ment velük. 23 Ugyanakkor néhány másik bárka érkezett Tibériásból, nem messze attól a helytől, ahol a kenyeret ették, miután Jézus hálát adott. 24 Amikor az emberek látták, hogy sem Jézus, sem a tanítványok nincsenek ott, ők is vízre szálltak, és Kapernaumba mentek, hogy megkeressék Jézust.
Én vagyok az élet kenyere
25 Amikor rátaláltak Jézusra a túlsó parton, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
26 Jézus ezt válaszolta: „Igazán mondom nektek: nem azért kerestek engem, mert láttátok csodákat, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. 27 Ne azon igyekezzetek, hogy ilyen földi kenyeret kapjatok, amely mulandó! Inkább arra törekedjetek, hogy olyan kenyeret szerezzetek, amely örökké megmarad, és örök életet ad! Ezt a kenyeret majd az Emberfia adja nektek, mert ő az, akit Isten erre felhatalmazott.”
28 Megkérdezték Jézustól: „Mit kíván tőlünk Isten? Mit tegyünk?”
29 Ő így felelt: „Ezt az egyet: higgyetek abban, akit Isten elküldött!”
30 Ekkor azok megkérdezték: „De milyen csodával tudod bizonyítani, hogy Isten éppen téged küldött? Ha majd ezt bebizonyítod, akkor hiszünk neked! Mit fogsz tenni? 31 Atyáink mannát ettek a pusztában, ahogy meg van írva: »Mennyből származó kenyeret adott nekik enni.«”[b]
32 Erre Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek: nem Mózes adta nektek azt a mennyei kenyeret. Az igazi Mennyből jövő kenyeret Atyám adja nektek, 33 mert az igazi, Istentől származó kenyér az, aki a Mennyből száll le, és életet ad minden embernek.”
34 Ekkor így kérték: „Uram, mostantól fogva mindig add nekünk azt a kenyeret!”
35 Jézus ezt felelte: „Én vagyok az a kenyér! Én adok életet! Aki hozzám jön, nem fog éhezni soha! Aki hisz bennem, nem szomjazik soha többé! 36 Korábban már megmondtam nektek: bár láttatok engem,[c] mégsem hisztek bennem. 37 Akiket nekem ad az Atya, azok mind hozzám jönnek, és senkit sem utasítok el, hanem mindenkit befogadok, aki hozzám jön. 38 Mert nem azért jöttem le a Mennyből, hogy a saját akaratomat vigyem véghez, hanem annak akaratát, aki elküldött engem. 39 Ő pedig azt akarja, hogy senkit el ne veszítsek azok közül, akiket nekem adott, hanem mindegyiket támasszam fel az utolsó napon. 40 Mert Atyám azt akarja, hogy akik látják a Fiút és hisznek benne, azoknak örök élete legyen, és feltámasszam őket az utolsó napon.”
41 A júdeaiak felháborodtak és megütköztek azon, hogy Jézus azt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amely a Mennyből szállt le.” 42 Azt mondták: „Hiszen ez Jézus, a József fia! Ismerjük a szüleit! Hogy mondhat ilyet, hogy a Mennyből jött le?”
43 De Jézus így felelt nekik: „Ne zúgolódjatok egymás között! 44 Senki sem tud magától hozzám jönni, csak akkor, ha vonzza és vezeti az Atya, aki engem elküldött — én pedig majd feltámasztom azt az embert az utolsó napon. 45 A próféták is megírták: »Mindegyiküket maga Isten fogja tanítani.«[d] Akik Atyámra hallgatnak, s akiket ő tanít, azok mind hozzám jönnek. 46 Nem azt mondom, hogy az Atyát látta volna valaki is. Hiszen őt soha senki sem látta, kivéve azt az egyet, aki Istentől származik — egyedül ő látta az Atyát.
47 Igazán, mondom nektek: aki hisz bennem, annak örök élete van! 48 Én vagyok az élet kenyere, aki életet ad! 49 Őseitek a mannát ették a pusztában, és meghaltak. 50 De most itt van az a kenyér, amely a Mennyből szállt le! Aki ebből eszik, soha nem hal meg. 51 Én magam vagyok ez az életadó kenyér, aki a Mennyből jöttem le. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él! Ez a kenyér a testem, amelyet majd áldozatul adok a világ életéért.”
52 Erre a júdeaiak hevesen vitatkozni kezdtek egymással: „Hogy lehet ez? Hogyan adhatná nekünk a testét, hogy megegyük?!”
53 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: csak akkor lehet élet bennetek, ha eszitek az Emberfia testét, és isszátok a vérét! 54 Igen, aki eszi a testemet, és issza a véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. 55 Mert a testem igazi étel, és a vérem igazi ital! 56 Aki eszi a testemet, és issza a véremet, az folyamatosan bennem él, és én is őbenne.
57 Engem az élő Atya küldött, és én is ő általa élek. Ugyanígy, aki engem eszik, az is élni fog általam, 58 mert én nem olyan vagyok, mint az a kenyér, amelyet őseink a pusztában ettek! Hiszen ők ették ugyan azt a kenyeret — a mannát —, mégis meghaltak. Én olyan kenyér vagyok, amely a Mennyből jött le a Földre. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él!”
59 Jézus mindezt a zsinagógában mondta, amikor Kapernaumban tanított.
Uram, kihez mehetnénk máshoz?
60 Ezt hallva, a tanítványok közül sokan azt mondták: „Milyen tanítás ez? Ki tudja ezt megérteni és elfogadni?”
61 Jézus tudta, hogy tanítványai morgolódnak amiatt, amit mondott. Ezért megszólította őket: „Zavarba ejtett titeket ez a tanítás? Megütköztetek rajta? 62 Mit fogtok majd szólni akkor, ha látjátok, hogy az Emberfia felmegy oda, ahol azelőtt volt? 63 A Szent Szellem az, aki megelevenít és életet ad, a hús-vér test erre képtelen. Amit mondtam, az a Szent Szellemtől származik, és életet ad. 64 De még közöttetek is vannak, akik nem hisznek.” (Jézus ugyanis már kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki fogja őt elárulni.)
65 Majd így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy csak az jöhet hozzám, akinek az Atya ezt lehetővé tette.”
66 Ekkor Jézus tanítványai közül sokan elfordultak tőle, és többé nem követték őt.
67 Ő pedig megkérdezte a tizenkét apostolt: „Ti is el akartok menni?”
68 Simon Péter felelt: „Uram, kihez mehetnénk?! A te szavaid vezetnek az örök életre. 69 Mi hiszünk benned, és meggyőződtünk róla, hogy te vagy az Isten Szentje!”
70 Jézus erre így válaszolt: „Nem én választottalak ki benneteket, mind a tizenkettőt? Mégis van közöttetek egy, aki a Gonoszhoz tartozik!” 71 Júdásról, az Iskáriótes Simon fiáról beszélt, aki a tizenkettő közé tartozott, mégis el akarta árulni Jézust.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center