M’Cheyne Bible Reading Plan

Abímelek uralomra tör

9 Gedeon^[a] fia, Abímelek egyszer meglátogatta a rokonait Sikemben, ahol az anyja élt. Azt mondta nekik: ² „Kérlek, beszéljetek Sikem férfiaival, és mondjátok nekik: Gondoljátok csak meg, mi jobb nektek, ha Gedeon 70 fia uralkodik rajtatok, vagy ha egy ember? Ne felejtsétek el, hogy én közületek való vagyok! Végül is, vérrokonok vagyunk, nem igaz?”

³ Abímelek rokonai beszéltek a város férfiaival, és rábeszélték őket, hogy támogassák és kövessék Abímeleket. „Végül is, ő közénk tartozik, nem igaz?” — mondták egymásnak. ⁴ Azután adtak Abímeleknek 70 sékel ezüstöt Baál-Berit bálványtemplomának kincstárából, ő meg fölbérelt néhány semmirekellő, hitvány embert, hogy kövessék. ⁵ Ezekkel együtt elment apja házához Ofrába, és ott meggyilkolta az összes testvérét: Jerubbaál fiait. Hetven férfit gyilkolt meg egy kövön! Egyedül csak Jótám, Jerubbaál legkisebb fia tudott elrejtőzni előle, így menekült meg a haláltól.

⁶ Ezután a férfiak Sikemből és Bet-Millóból összegyűltek a nagy tölgyfánál, amely a Sikem melletti oszlopnál áll, és egy akarattal királlyá tették Abímeleket.

Jótám példázata

⁷ Amikor ezt Jótám megtudta, fölment a Garizim-hegy^[b] tetejére, és hangosan kiáltott, hogy a sikemi férfiak jól hallják:

„Hallgassatok meg engem Sikem férfiai, hogy Isten is meghallgasson titeket!

⁸ Egyszer a fák elhatározták, hogy királyt választanak maguknak. Kérték az olajfát: »Te légy a királyunk!«

⁹ De az nem állt kötélnek: »Az én olajommal Istent és embert egyaránt tisztelnek. Ne teremjek többé olajat, hanem menjek el, és hajladozzak a többi fák felett?«

¹⁰ Akkor a fügefához fordultak: »Akkor légy te a királyunk!«

¹¹ De az sem fogadta el: »Ne teremjek többé édes gyümölcsöket, hanem hajladozzak a többi fák felett?«

¹² Szóltak akkor a szőlőnek: »Legyél hát te a királyunk!«

¹³ De ő sem vállalta: »Ne teremjek többé édes bort, amely megörvendeztet isteneket és embereket, hanem hajladozzak a többi fák felett?«

¹⁴ Végül a tüskebokorhoz mentek a fák: »Te legyél a királyunk!«

¹⁵ Válaszolt a tüskebokor: »Ha igazán akarjátok, hogy a királyotok legyek, akkor jöjjetek árnyékomba pihenni! De ha nem, akkor csapjon ki tűz a tüskebokorból, és égesse el Libanon cédrusait!«

¹⁶ Férfiak! Gondoljátok meg, igazságosan és helyesen tettétek-e, hogy Abímeleket választottátok királlyá! Úgy bántatok-e Jerubbaál családjával, ahogy megérdemelte volna? ¹⁷ Hiszen apám értetek harcolt, és élete kockáztatásával mentett meg titeket a midjániaktól! ¹⁸ Ti pedig azzal háláltátok meg, hogy ma megtámadtátok apám családját, és legyilkoltátok mind a 70 fiát egy kövön! Azután Abímeleket — akinek az anyja csak szolgálója volt apámnak — királlyá tettétek Sikemben, csak azért, mert rokonotok! ¹⁹ Ha tehát igazságosan bántatok Jerubbaállal és családjával, akkor örüljetek királyotoknak, Abímeleknek, és ő is örüljön nektek! ²⁰ De ha nem, akkor csapjon ki tűz Abímelekből, és az égesse meg Sikem és Bet-Milló férfiait! Ugyanígy csapjon ki tűz a Sikem és Bet-Milló férfiaiból, és égesse meg Abímeleket!”

²¹ Ezután Jótám elfutott. Beerbe menekült, és ott lakott, mert félt a féltestvérétől, Abímelektől.

Viszály Abímelek és Sikem polgárai között

²² Ezután három évig Abímelek uralkodott Izráelben. ²³ Akkor Isten egy gonosz szellemet küldött Abímelek és Sikem polgárai közé. Ekkor Sikem polgárai elfordultak Abímelektől, és elárulták. ²⁴ Így büntette meg Isten Abímeleket, amiért meggyilkolta Gedeon 70 fiát, a testvéreit. Ugyanakkor megbüntette Sikem férfiait is, mert támogatták Abímeleket ebben a gonoszságban. ²⁵ Sikem polgárai Abímelek ellen küldtek egy csapatot, hogy álljanak lesben a hegyekben, az út mellett, és fogják el őt is, ahogy szokásuk szerint az arra utazókat elfogták és kirabolták. De valaki ezt jelentette Abímeleknek, így őt nem tudták elfogni.

²⁶ Gaal, Ebed fia közben Sikembe költözött testvéreivel együtt. A város lakói pedig megbíztak benne.

²⁷ Eljött a szüret ideje: a sikemiek a szőlőt szedték és taposták, nagy szüreti mulatságot rendeztek, majd bementek bálványistenük templomába, ettek-ittak, és Abímeleket ócsárolták. ²⁸ Akkor Gaal, Ebed fia ezt mondta a többieknek: „Mi Sikem polgárai vagyunk, nem igaz?! Akkor minek szolgáljuk Abímeleket? Mit képzel ez magáról? Hiszen csak Jerubbaál fia! Azután itt van a kormányzója, Zebul! Mi közünk nekünk hozzá? Miért szolgáljuk mi Zebult? Akkor már szolgáljuk inkább a saját embereinket: Sikem apjának, Hamórnak népét! ²⁹ Lennék csak én a város parancsnoka! Rögtön elzavarnám innen Abímeleket! Azt mondanám Abímeleknek: »Most szedd össze a katonáidat, és gyere, mérkőzz meg az én seregemmel!«”

³⁰ A város kormányzója, Zebul is megtudta ezt, és nagyon felháborodott rajta. ³¹ Titokban megüzente Abímeleknek:

„Tudd meg, hogy Gaal, Ebed fia, a testvéreivel Sikembe költözött, és most ellened lázítja a várost. ³² Indulj hát el a seregeddel még ma éjjel, és álljatok lesben a mezőn, a kapuk előtt. ³³ Reggel, ahogy feljön a nap, támadjatok a városra! Amikor Gaal kivonul ellened a mezőre, számolj le vele!”

³⁴ Abímelek meg is fogadta Zebul tanácsát, és éjjel a seregével együtt Sikem ellen vonult. Négy csapatra oszolva hajnalig lesben álltak a város előtt. ³⁵ Gaal, Ebed fia, reggel kiment a városkapu elé. Ezután Abímelek csapatai leshelyükről támadásra indultak a város ellen.

³⁶ Gaal észrevette, és szólt a mellette álló Zebulnak: „Nézd csak! Ott a távoli hegyoldalon csapatok közelednek felénk!”

De Zebul úgy tett, mintha nem látna semmit: „Nincs ott senki, csak a hegyek árnyékát látod!” — válaszolta.

³⁷ De Gaal ismét látott valamit: „De nézz oda! Egy csapat közeledik a Tabbur-Erec felől, és egy másik a Jövendőmondók Tölgyfája felől!”

³⁸ Akkor Zebul így felelt neki: „Hol van most az a nagy szád? Nem te mondtad: »Ki az az Abímelek, hogy őt szolgáljuk?« Nézd, itt jönnek azok, akiket ócsároltál! Most hát menj, és harcolj velük, ha tudsz!”

³⁹ Gaal sietve kivonult Sikem harcosainak élén, és megütközött Abímelek seregével. ⁴⁰ De vereséget szenvedett, megfutamodott, és igyekezett visszajutni a városba, Abímelek pedig üldözte. Gaal seregéből nagyon sokan elestek, mielőtt elérték volna a városkaput, neki azonban sikerült bemenekülnie Sikembe.

⁴¹ Abímelek ezután visszatért Arúmába, mert ott táborozott. Zebul kormányzó pedig elűzte Sikemből Gaalt és rokonait.

⁴² Másnap reggel Sikemből kimentek az emberek a környező földekre dolgozni. Amikor ezt Abímelek megtudta, ^43-44 három csapatra osztotta seregét, és lesben állt Sikem közelében, hogy váratlanul lecsapjon rájuk. Két csapat megvárta, amíg a sikemiek kijöttek a városból. Akkor rájuk rontottak, és vágni kezdték őket. A harmadik csapat, amelyet Abímelek vezetett, egyenesen a város kapujához rohant, és elállta az utat. ⁴⁵ Egész nap tartott az ütközet, végül Abímelek elfoglalta és lerombolta Sikemet, annak lakosait pedig megölte. Még a város romjait is sóval hintette be.

⁴⁶ Amikor Migdól-Sikem^[c] lakói ezt megtudták, összegyűltek és bemenekültek bálványistenük, Él-Berit^[d] templomának a rejtekhelyére. ^47-48 Ezt azonban Abímelek is megtudta, és csapatával együtt fölment a Calmón-hegyre.^[e] Ott a fákról ágakat vágott le, a vállára vette, és meghagyta az embereinek, hogy sietve kövessék a példáját. ⁴⁹ Így is tettek, és együttes erővel nagy csomó ágat hordtak össze Sikembe. Ezeket mind lerakták az Él-Berit templom körül, és fölgyújtották az egészet. Így pusztultak el mindazok, akik oda menekültek: körülbelül ezren, asszonyok és férfiak egyaránt.

Abímelek halála

⁵⁰ Ezután Abímelek Tábéc városa ellen vonult, és ostromolni kezdte. El is foglalta, ⁵¹ de a város közepén volt egy erős és magas torony, ahová a város lakói mind bemenekültek. A torony kapuját erősen bezárták, azután fölmentek a torony tetejére. ⁵² Abímelek ostromolta a tornyot, és már egész közel jutott a kapujához. Az volt a szándéka, hogy fölgyújtja a kaput. ⁵³ Ekkor azonban a torony tetejéről az egyik asszony ledobta egy kézimalom őrlőkövét Abímelek fejére, akinek betört a koponyája, és halálosan megsebesült. ⁵⁴ Abímeleknek még maradt annyi ereje, hogy a fegyverhordozójának ezt mondta: „Húzd ki a kardod, és te ölj meg! Ne mondhassa rólam senki, hogy asszony ölt meg!” A fegyverhordozója át is szúrta Abímeleket, aki meghalt. ⁵⁵ Amikor csapata látta, hogy Abímelek halott, abbahagyták a harcot, és mindnyájan visszatértek a családjukhoz.

⁵⁶ Így büntette meg Isten Abímeleket azért a gonoszságért, amelyet apja ellen elkövetett, mikor meggyilkolta 70 testvérét. ⁵⁷ Ugyanakkor megfizetett Sikem férfiainak is gonosz tetteikért: beteljesedett rajtuk Jótám, Jerubbaál fiának átka.

Barnabást és Sault a Szent Szellem a nemzetekhez küldi

13 A szíriai Antiókhia városában, a helyi gyülekezetben próféták és tanítók is voltak: Barnabás, Simeon, akit Nigernek is neveztek, azután Lucius, aki Ciréne városából jött, azután Manaén, aki együtt nevelkedett Heródes királlyal,^[a] és Saul. ² Egy alkalommal, amikor ezek a férfiak együtt imádták az Urat, és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szent Szellem: „Válasszátok külön a számomra Barnabást és Sault arra a feladatra, amelyre elhívtam őket!”

³ Ezért, miután böjtöltek és imádkoztak, Barnabásra és Saulra tették kezüket, és kiküldték őket.

Barnabás és Saul Ciprus szigetén

⁴ Barnabás és Saul, miután ilyen módon kiküldte őket a Szent Szellem, elindultak. Először Szeleukia kikötőjébe mentek, ahol hajóra szálltak, és Ciprus szigetére utaztak. ⁵ Amikor Szalamisz városába értek, a helyi zsidó közösség zsinagógáiba mentek, és ott hirdették Isten üzenetét. János Márk is velük volt, mint segítőtárs.

⁶ Azután bejárták Ciprus szigetét egészen Páfoszig. Ott találkoztak egy zsidó származású varázslóval, akit Bar-Jézusnak, görögül Elimásznak hívtak. Ez hamis próféta volt, ⁷ és igyekezett mindig a kormányzó, Szergiusz Paulusz közelében maradni. A kormányzó, aki nagyon értelmes ember volt, meghívta Barnabást és Sault, mert Isten üzenetét akarta hallani tőlük.

⁸ Ők el is mentek, de Elimász, a varázsló folyton ellenkezett és vitatkozott velük, sőt a helytartót is igyekezett visszatartani attól, hogy higgyen Jézusban. ⁹ Ekkor Sault — akit Pálnak is hívtak — betöltötte a Szent Szellem, egyenesen Elimászra nézett, és ezt mondta: ¹⁰ „Te ördögfajzat, minden jónak ellensége, aki telve vagy mindenféle hazugsággal és gonoszsággal! Hát már sohasem hagyod abba, hogy az Úr nyilvánvaló igazságait kicsavard és meghazudtold?! ¹¹ Figyelj csak rám! Az Úr keze elér téged, megvakulsz, és egy ideig nem látod a napot.”

Abban a pillanatban sötétség borult Elimászra és körbe-körbe járkált, hogy keressen valakit, aki kézen fogva vezeti. ¹² A helytartó látta, mi történt, hitt Jézus Krisztusban, és megdöbbent az Úr tanításán.

Pál (Saul) és Barnabás a pizidiai Antiókhiában

¹³ Ezután Pál és társai tovább hajóztak Páfoszból. Perga városában szálltak partra, Pamfilia vidékén. Itt János Márk elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. ¹⁴ A többiek tovább mentek a pizidiai Antiókhia városába. Amikor eljött a szombat, Pál és Barnabás bementek a zsinagógába, és leültek. ¹⁵ A Törvény és a próféták írásainak felolvasása után a zsinagóga vezetői üzentek nekik: „Testvérek, most szóljatok, ha akartok valamit mondani, ami javunkra válik!”

¹⁶ Ekkor Pál felállt, intett a kezével, és beszédet tartott: „Hallgassatok meg engem, izráeli férfiak, és ti többiek, akik félitek az Istent! ¹⁷ Izráel népének Istene kiválasztotta ősapáinkat, és naggyá tette ezt a népet, amíg Egyiptom földjén éltek. Ő vezette ki onnan őket nagy hatalmával. ¹⁸ Ezután körülbelül negyven éven keresztül türelmesen bánt velük a pusztában. ¹⁹ Hét népet pusztított ki Kánaánból, és azt a földet Izráel fiainak adta örökségül. ²⁰ Mindez körülbelül négyszázötven év alatt történt.

Ezután vezetőket^[b] adott nekik egészen Sámuel próféta idejéig. ²¹ Ekkor a nép királyt kért Istentől, ő pedig Sault adta nekik, aki negyven évig uralkodott. Saul Kis fia volt, és Benjamin törzséből származott. ²² Azután Isten Saul királytól elvette a hatalmat, és Dávidot tette királlyá. Róla ezt mondta Isten: »Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, aki a szívem szerint való, s majd mindent véghezvisz, amit kívánok.«

²³ Ennek a Dávidnak a leszármazottjai közül támasztotta Isten a Szabadítót, ahogyan ezt megígérte. Ez a Szabadító pedig nem más, mint Jézus! ²⁴ Az ő fellépése előtt Bemerítő János hirdette egész Izráel népének, hogy változtassák meg gondolkozásukat, térjenek vissza Istenhez, és merítkezzenek be. ²⁵ Amikor János befejezte a feladatát, ezt mondta: »Mit gondoltok rólam, ki vagyok én? Nem én vagyok a Messiás! Ő majd csak ezután fog jönni, de én még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját levegyem.«

²⁶ Testvéreim, akik Ábrahámtól származtok, és ti, más nemzetbeliek, akik Istent imádjátok, hallgassatok meg engem! Az üdvösségnek ez az üzenete nekünk szól! ^27-28 Jeruzsálem lakói és a nép vezetői nem értették meg, hogy Jézus a Szabadító, és elítélték őt. Bár nem tudták vádolni semmivel, amiért halált érdemelt volna, mégis azt kérték Pilátustól, hogy ítélje halálra, és végeztesse ki. Így teljesedett be mindaz, amit a próféták előre megmondtak és leírtak, és amit a zsidók minden szombaton felolvasnak a zsinagógákban. ²⁹ Miután megtették vele mindazt, amit az Írások előre mondtak róla, Jézus holttestét levették a keresztről, és egy sziklasírba helyezték. ³⁰ Isten azonban feltámasztotta őt a halálból! ³¹ Ezután több napon át látták a feltámadt Jézust azok az emberek, akik Galileából vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Ők most is tanúsítják az egész nép előtt, hogy mindez igaz.

³² Mi pedig azt az örömhírt hoztuk nektek, hogy azokat az ígéreteket, amelyeket Isten őseinknek tett, ³³ most nekünk, az ő leszármazottjaiknak teljesítette be. Éppen azáltal teljesítette, hogy Jézust feltámasztotta a halálból, ahogyan ez meg van írva a második zsoltárban:

³⁴ Isten valóban feltámasztotta Jézust! Ő már soha többé nem fog meghalni! Erről így szólt Isten:

³⁵ Egy másik helyen meg azt mondja:

³⁶ Dávid Isten akarata szerint szolgált, amíg élt. Azután meghalt, eltemették ősei mellé, és teste bizony el is pusztult a sírban. ³⁷ De Jézus, akit Isten feltámasztott a halálból, nem pusztult el a sírban!

^38-39 Testvéreim, kérlek, értsétek meg: azt hirdetjük nektek, hogy Isten Jézus által kínálja fel nektek a bűneitek bocsánatát. Hirdetjük, hogy Jézus az, aki megszabadítja a benne hívőket. Megszabadítja őket mindazokból, amelyekből Mózes Törvénye nem tudott bennünket megszabadítani. ⁴⁰ De jól vigyázzatok! Nehogy megtörténjen veletek, amit a próféták mondtak:

⁴² Amikor Pál és Barnabás kimentek a zsinagógából, az emberek kérték őket, hogy a következő szombaton is tanítsanak ezekről. ⁴³ Mikor a zsidók hazamentek a zsinagógából, mind a zsidók, mind a más nemzetekhez tartozók^[g] közül sokan követték Pált és Barnabást. Ők pedig beszéltek velük, és biztatták őket, hogy továbbra is Isten kegyelmében éljenek.

Pál és Barnabás a nem zsidókhoz fordul

⁴⁴ A következő szombaton a városból majdnem mindenki összegyűlt, hogy hallgassa Isten üzenetét. ⁴⁵ Amikor a zsidók látták, hogy milyen sokan összegyűltek, beteltek féltékenységgel és irígységgel. Káromkodva és szitkozódva ellenkeztek Pállal.

⁴⁶ Ekkor Pál és Barnabás azonban felbátorodtak, és ezt mondták nekik: „Szükséges volt, hogy először nektek hirdessük Isten üzenetét, ti azonban elutasítottátok. Ezzel világossá tettétek, hogy nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, ezért most a többi nemzethez fordulunk. ⁴⁷ Mert azt parancsolta nekünk az Úr:

⁴⁸ Amikor ezt a más nemzetbeliek hallották, nagyon megörültek, és dicsérték az Úr beszédét. Akiket csak Isten kiválasztott az örök életre, azok mindannyian hívőkké lettek.

⁴⁹ Isten üzenete így sokakhoz eljutott azon a vidéken. ⁵⁰ A nem hívő zsidók azonban Pál és Barnabás ellen uszították az előkelő és vallásos asszonyokat, és a város vezetőit, akik rájuk támadtak, és kiűzték őket a városból. ⁵¹ Ekkor Pál és Barnabás még a port is lerázták a lábukról,^[i] és továbbmentek Ikóniumba. ⁵² A pizídiai Antiókhiában azonban Jézus tanítványait betöltötte az öröm és a Szent Szellem.

Az Örökkévaló üzenete Júda királyának

22 Ezt mondta az Örökkévaló: „Jeremiás, menj le Júda királyának palotájába, és ott mondd el ezt az üzenetet! ² Júda királya, aki Dávid trónján ülsz, halld meg az Örökkévaló szavát, szolgáiddal és népeddel együtt, akik ezen a kapun járnak keresztül! ³ Ezt mondja az Örökkévaló: Szolgáltassatok igazságot, hozzatok igazságos ítéletet, és mentsetek ki a hatalmaskodók kezéből minden szegényt! A jövevényt, árvát és özvegyet ne nyomjátok el! Ne erőszakoskodjatok, és ne öljetek meg senkit ártatlanul! ⁴ Ha valóban engedelmeskedtek szavamnak, akkor e palota kapuján mindig olyan királyok fognak bejönni, akik Dávid trónján ülnek. Igen, harci szekereken és lovon fognak bejönni a kíséretükben lévő fejedelmekkel és népükkel együtt.

⁵ De ha nem hallgattok a szavamra, akkor magamra esküszöm — mondja az Örökkévaló —, hogy ez a királyi ház elpusztul, és csak romhalmaz marad belőle.”

⁶ Mert ezt mondja az Örökkévaló Júda királyi házáról^[a]:

⁸ Elmennek majd e város mellett az idegenek, sok nemzet fiai, és azt kérdezi egyik a másiktól: »Vajon miért bánt az Örökkévaló ilyen rettenetesen ezzel a nagy várossal?« ⁹ Az meg így felel: »Azért, mert e város lakói megtörték Istenükkel, az Örökkévalóval kötött szövetségüket, más isteneket imádtak és szolgáltak.«”

Prófécia Sallum királyról

¹¹ Mert azt mondja az Örökkévaló Sallumról^[d], aki apját, Jósiás királyt követte a trónon: „Soha nem tér ide vissza, ¹² hanem ott hal meg, ahová száműzetésbe hurcolják! Ezt a földet soha nem látja többé.”

Prófécia Jójákim királyról

¹⁸ Ezért ezt mondja az Örökkévaló Jójákimról, Jósiás fiáról, Júda királyáról:

Fenyegető prófécia Júda ellen

Prófécia Konjáhú királyról

²⁴ „Életemre esküszöm — szól az Örökkévaló —, ha pecsétgyűrű lennél a jobb kezemen, még onnan is lerántanálak téged, Konjáhú, Jójákim fia, Júda királya! ²⁵ Kiszolgáltatlak ellenségeidnek, akik az életedre törnek, s akiktől félsz: Nebukadneccarnak, Babilónia királyának, és a káldeusok seregének. ²⁶ Messze hajítalak téged és szülőanyádat, más országba. Nem ott születtetek, de ott fogtok meghalni mind a ketten. ²⁷ Soha többé nem fogtok visszatérni arra a földre, ahová lelketek kívánkozik!”

Jézus enni ad több, mint négyezer embernek^(A)

8 Azokban a napokban ismét nagy sokaság gyűlt Jézus köré, de már minden ennivalójuk elfogyott. Ezért Jézus magához hívta a tanítványait: ² „Sajnálom ezeket az embereket, mert már három napja velem vannak, és kifogytak minden ennivalóból. ³ Ha éhesen küldeném haza őket, összeesnének az úton, hiszen sokan közülük elég messziről jöttek.”

⁴ A tanítványok ezt felelték: „Lakatlan helyen vagyunk, messze a falvaktól. Hogyan lehetne ennyi embert jóllakatni?”

⁵ „Hány kenyeretek van?” — kérdezte Jézus.

„Hét” — válaszolták.

⁶ Ezután Jézus szólt az embereknek, hogy üljenek le a földre. Majd kezébe vette a hét kenyeret, és miután hálát adott Istennek, darabokra törte, és kezdte osztani a tanítványainak, hogy adják tovább. Ők szét is osztották a sokaság között. ⁷ A tanítványoknál volt néhány kisebb hal is. Jézus ezekért is hálát adott Istennek, majd odaadta nekik, hogy azokat is osszák szét. ⁸ Mindenki evett, és jól is lakott. Végül összeszedték a maradékot, és a darabokkal hét kosarat töltöttek meg. ⁹ Körülbelül négyezer férfi volt ott. Ezután Jézus hazaküldte a sokaságot. ¹⁰ Majd tanítványaival együtt azonnal egy bárkába szállt, és Dalmanuta vidékére ment.

A farizeusok csodát kívánnak Jézustól^(B)

¹¹ Egyszer farizeusok jöttek hozzá, hogy vitatkozzanak vele, kikérdezzék, és próbára tegyék. Azt kérték, hogy tegyen valami csodát, mutasson nekik mennyei jelt bizonyítékul Istentől. ¹² Jézus a szíve mélyéből felsóhajtott, és ezt mondta: „Miért akar ez a nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt látni?! Igazán mondom: semmiféle csodát nem fognak látni!” ¹³ Ezzel otthagyta őket, visszament a bárkába, és elindult a tó túlsó partjára.

Óvakodjatok a farízeusok kovászától!^(C)

¹⁴ A tanítványok eközben elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Csupán egyetlen kenyér volt velük a bárkában.

¹⁵ Jézus nyomatékosan figyelmeztette őket: „Vigyázzatok! Tartsátok távol magatokat a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!”

¹⁶ „Biztosan azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk!” — tanakodtak egymás között a tanítványok.

¹⁷ Jézus tudta, hogy miről beszélnek, ezért megkérdezte: „Miért aggódtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem értitek?! Ennyire megkeményedett a szívetek? ¹⁸ Van szemetek, mégsem láttok? Van fületek, de nem hallotok? Nem emlékeztek, ¹⁹ hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze, amikor az öt kenyeret szétosztottam az ötezernek?”

„Tizenkettőt” — válaszolták a tanítványok.

²⁰ „És amikor a hét kenyeret osztottam szét a négyezer ember között, hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze?”

„Hetet” — hangzott a válasz.

²¹ Majd ismét megkérdezte: „Még mindig nem értitek?!”

Jézus meggyógyít egy vakot Bétsaidában

²² Azután megérkeztek Bétsaidába. Ott néhányan egy vakot hoztak Jézushoz, és kérték, hogy érintse meg. ²³ Jézus kézen fogva kivezette őt a faluból, majd a nyálával megkente a vak szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”

²⁴ A vak felnézett: „Látom az embereket, de olyanok, mintha járkáló fák lennének.”

²⁵ Jézus ismét rátette a kezét a vak szemére. Amikor a férfi ismét felnézett, és már mindent tisztán és élesen látott: teljesen meggyógyult. ²⁶ Jézus hazaküldte, és ezt mondta neki: „Még a faluba se menj be!”

Te vagy a Messiás!^(D)

²⁷ Ezután Jézus és a tanítványai Cézárea Filippi vidékén járták a falvakat. Útközben Jézus megkérdezte tőlük: „Mit mondanak rólam az emberek, ki vagyok én?”

²⁸ Így válaszoltak: „Van, aki azt mondja, hogy Bemerítő János, mások meg Illésnek tartanak. Megint mások azt mondják, hogy valamelyik próféta vagy.”

²⁹ Ekkor megkérdezte őket: „És ti mit mondotok rólam, ki vagyok én?”

Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás!”

³⁰ Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy erről senkinek ne beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását^(E)

³¹ Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.” ³² Egészen nyíltan beszélt nekik erről. Péter ekkor félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani. ³³ De Jézus hátat fordított neki, a tanítványaira nézett, majd ezekkel a szavakkal utasította rendre Pétert: „Takarodj a szemem elől^[a], Sátán! Nem Isten ügyét tartod szem előtt, hanem az emberi érzéseket.”

³⁴ Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. ³⁵ Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem és az evangéliumért feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. ³⁶ Mit ér, ha az ember megkapja az egész világot, de elveszíti a saját magát?

³⁷ Ugyan mit adhat azért, hogy megmentse a lelkét? ³⁸ Aki most szégyell engem és szavaimat ez előtt a hűtlen és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön az Atya dicsőségében, a szent angyalokkal együtt.”