M’Cheyne Bible Reading Plan

Víz fakad a kősziklából^(A)

17 Ezután Izráel népének közössége az Örökkévaló parancsa szerint tovább vonult az egyik táborhelyről a következőre a Szín-pusztában. Elérkeztek Refídímbe, és ott letáboroztak, de nem találtak ivóvizet. ² A nép ismét Mózes ellen fordult, és követelődzött: „Adj nekünk ivóvizet!”

Mózes ezt kérdezte tőlük: „Miért támadtok nekem? Miért teszitek próbára az Örökkévaló türelmét?”

³ De az emberek már nagyon megszomjaztak, és Mózest vádolták: „Azért hoztál ide minket Egyiptomból, hogy szomjúsággal ölj meg bennünket, gyermekeinkkel meg állatainkkal együtt?!”

⁴ Mózes kétségbeesetten kiáltott az Örökkévalóhoz segítségért: „Uram, mit tegyek ezzel a néppel? Meg akarnak kövezni engem!”

⁵ Az Örökkévaló így felelt: „Mózes, vedd magad mellé Izráel népének néhány vezetőjét, és menj előre velük együtt! A botod, amellyel a Nílus vizére ütöttél, legyen a kezedben. ⁶ Én majd ott fogok állni előtted a sziklán, a Hóreb-hegyen.^[a] Üss rá a botoddal arra a sziklára, s akkor víz fakad belőle, hogy ihasson az egész nép.”

Mózes, Izráel vezetőinek szeme láttára így is tett, és valóban víz fakadt a kősziklából.

⁷ Azután így nevezte azt a helyet: „Massza” és „Meríbá”. Ez azt jelenti: „Próbatétel” és „Panaszkodás.” Azért adta Mózes ezt a nevet, mert ott a nép panaszkodott és lázadozott, ezzel pedig próbára tették az Örökkévalót, hogy valóban velük van-e.

Harc és győzelem az amálekiek ellen

⁸ Ezután az amálekiek megtámadták Izráel népét Refídímben. ⁹ Mózes ezt mondta Józsuénak: „Válassz ki egy csapatot, és vezesd őket az amálekiek ellen! Holnap én a dombtetőn fogok állni, és a kezemben lesz a bot, amelyet Isten adott.”

¹⁰ Józsué engedelmeskedett, és másnap megütközött az amálekiek csapatával. Ezalatt Mózes, Áron és Húr fölmentek a dombtetőre. ¹¹ Mialatt Józsué és csapata harcolt, Mózes az égre emelte karját — s ekkor az izráeliek kerekedtek fölül ellenségeiken. Amikor azonban Mózes leengedte a karját, az izráelieket hátraszorították ellenségeik.

¹² Egy idő múlva Mózes elfáradt, és már nem bírta föltartani a karjait. Ekkor Áron és Húr fogtak egy követ, Mózest ráültették, és kétoldalt felemelve tartották a karjait egészen napnyugtáig. ¹³ Így azután Józsué és csapata teljesen leverte az amálekieket.

¹⁴ Ezután az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek: „Jegyezd föl ezt a csatát egy könyvtekercsbe, hogy soha ne merüljön feledésbe! Józsuénak is vésd jól az emlékezetébe! Mert Amálek népének még az emlékét is kiirtom az ég alól!”

¹⁵ Mózes akkor oltárt épített az Örökkévalónak azon a helyen, és így nevezte: „Az Örökkévaló a győzelmi zászlóm.”^[b]

¹⁶ Azt mondta Mózes: „Felemeltem kezemet az Örökkévaló trónusához, aki harcolni fog Amálek népe ellen nemzedékről nemzedékre!”

Honnan származik Jézus hatalma?^(A)

20 Egyik nap Jézus a Templom területén tanított, és hirdette az örömüzenetet. Odamentek hozzá a főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői. ² Megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket a dolgokat? Ki adott neked erre felhatalmazást?”

³ Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit: ⁴ az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy az emberektől?”

⁵ Ekkor azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől volt, akkor majd megkérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?« ⁶ Ha meg azt mondjuk, hogy az emberektől volt, akkor a nép megkövez minket, mert meg vannak győződve róla, hogy Bemerítő János próféta volt.” ⁷ Ezért azt felelték Jézusnak: „Nem tudjuk.”

⁸ „Akkor én sem mondom meg, ki adott nekem felhatalmazást, hogy ezeket tegyem!” — válaszolta Jézus.

Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról^(B)

⁹ Azután egy példázatot mondott: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Azután az egész szőlőskertet bérbe adta gazdálkodóknak, majd hosszú időre elutazott egy másik országba. ¹⁰ Amikor eljött a szüret ideje, elküldte egyik szolgáját a bérlőkhöz, hogy hozza el a termésből a neki járó részt. A bérlők azonban megverték a szolgát, és üres kézzel küldték el. ¹¹ A tulajdonos ekkor egy másik szolgáját küldte oda, de a bérlők azt is megverték, gyalázatosan bántak vele, és üres kézzel küldték el. ¹² Elküldte hát a harmadik szolgáját is, de azt is bántalmazták, megsebesítették, és kidobták a szőlőskertből.

¹³ Végül a tulajdonos azt gondolta: »Mit tegyek? Elküldöm hozzájuk az egyetlen fiamat, akit nagyon szeretek. Őt talán meg fogják becsülni!« ¹⁴ Amikor a bérlők meglátták a fiút, így tanakodtak maguk között: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, hogy miénk legyen az öröksége!« ¹⁵ Ezzel a fiút kidobták a szőlőskertből, és megölték.

Mit gondoltok, mit fog velük tenni a gazda? ¹⁶ Eljön, elpusztítja a bérlőket, és a szőlőskertet másoknak adja!”

Akik hallották ezt a történetet, így kiáltottak fel: „Isten ments, hogy ez megtörténjen!” ¹⁷ Jézus ekkor a szemükbe nézett, és azt mondta: „Akkor mit jelent ez az Írás:

¹⁸ Aki ráesik erre a kőre, az összetörik, akire pedig ez a kő zuhan rá, azt szétzúzza.”

¹⁹ A törvénytanítók és a főpapok megértették, hogy ezt a példázatot Jézus róluk mondta. Ezért legszívesebben azonnal letartóztatták volna, de nem merték, mert féltek az emberektől.

Ravasz kérdés az adóról^(C)

²⁰ Ettől kezdve a törvénytanítók és a főpapok állandóan figyeltették Jézust. Besúgókat küldtek utána, akik istenfélőnek mutatták magukat. Szerették volna rajtakapni, amint valami rosszat mond. Az volt a tervük, hogy ha ez sikerül, átadják Jézust a római kormányzónak, akinek hatalma volt rá, hogy elítélje. ²¹ A besúgók ezzel a kérdéssel mentek Jézushoz: „Mester, tudjuk, hogy amit mondasz és tanítasz, az mind helyes. Tudjuk, hogy nem vagy részrehajló, és az igazságnak megfelelően tanítod Isten útját. ²² Mondd meg nekünk: helyesnek tartod-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?”

²³ Jézus azonban átlátott alattomos szándékukon, ezért így felelt meg nekik: ²⁴ „Mutassatok nekem egy ezüstpénzt! Kinek a képmása és felirata van rajta?”

„A császáré” — felelték azok.

²⁵ „Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré; és Istennek, ami Istené!” — mondta Jézus.

²⁶ Ezen a válaszon a besúgók annyira megdöbbentek, hogy szóhoz sem jutottak. Nem tudtak belekötni abba, amit Jézus a nyilvánosság előtt mondott.

A szadduceusok alattomos kérdése^(D)

²⁷ Egyszer odament Jézushoz néhány szadduceus. (Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs föltámadás.) Megkérdezték tőle: ²⁸ „Mester, Mózes azt írta, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fivérének feleségül kell vennie a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy a meghalt testvérének mégis legyen utóda.^{[b] 29} Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. ³⁰ Ezután a második fiútestvér vette feleségül az asszonyt, ³¹ majd a harmadik, és így tovább, míg végül mindannyian gyermektelenül haltak meg. ³² Azután az asszony is meghalt. ³³ A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége, hiszen mind a hétnek a felesége volt?”

³⁴ Jézus így felelt: „Akik ebben a világban élnek, megnősülnek és férjhez mennek. ³⁵ De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. ³⁶ Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok. Ezek az Isten fiai, mivel feltámadtak a halálból. ³⁷ Különben már Mózes is világosan rámutatott arra, hogy a halottak feltámadnak. Amikor az égő bokorról írt, az Örökkévalót Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte.^{[c] 38} Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, hiszen Isten számára ők mindannyian élnek.”

³⁹ Néhány törvénytanító erre így válaszolt: „Helyesen feleltél, Mester!” ⁴⁰ Ettől kezdve többé senki sem merte Jézust kérdezgetni.

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura^(E)

⁴¹ Ekkor azonban Jézus is kérdezett tőlük valamit: „Hogyan mondhatják azt a Messiásról, hogy a Dávid fia? ⁴² Hiszen maga Dávid mondja a zsoltárokban:

⁴⁴ Ha Dávid Urának nevezte a Messiást, hogyan lehet akkor a Messiás Dávidnak a fia?”

Jézus véleménye a törvénytanítókról^(F)

⁴⁵ Miközben az egész nép hallgatta Jézust, ő a tanítványaihoz fordult: ⁴⁶ „Óvakodjatok azoktól a törvénytanítóktól, akik szeretnek előkelő ruhában járni, és szívesen veszik, ha tisztelettel köszöntik őket az utcán, szeretik a legelőkelőbb helyeket elfoglalni a zsinagógában és az ünnepi vacsorákon. ⁴⁷ Ugyanakkor az özvegyektől csalással elveszik a házukat. Azt akarják, hogy mindenki felfigyeljen rájuk, ezért a nyilvánosság előtt hosszasan imádkoznak. Ők súlyosabb büntetést fognak kapni.”

35 Azután Elihú így folytatta:

5 Tudjuk, hogy ez a „sátor”, amelyben itt a földön élünk — vagyis a testünk —, egyszer el fog pusztulni. Isten viszont örök lakóhelyet készített számunkra a Mennyben, amelyet nem emberek építettek. ² Ezért, amíg ebben a földi testben élünk, sóhajtozunk, mert szeretnénk már beköltözni mennyei otthonunkba. ³ Amikor majd oda beköltözhetünk, az olyan lesz, mintha felöltöztetnének bennünket, és akkor valóban nem leszünk meztelenek! ⁴ Most, amíg ebben a földi testben élünk, sok teher nehezedik ránk, s ezért sokszor sóhajtozunk. Mégsem kívánjuk „levetni” ezt a földi testet. Inkább szeretnénk, ha „rávehetnénk” azt a mennyeit, hogy ezt a halandó testet teljesen nyelje el az örök élet. ⁵ Aki pedig bennünket éppen erre készített fel, az maga Isten! Ő adta nekünk előlegbe a Szent Szellemet, aki annak a biztosítéka, hogy mindazt, amit Isten megígért, valóban meg is fogjuk kapni.

⁶ Ezért minden körülmények között bátran tekintünk előre. Hiszen tudjuk, hogy amíg ebben a földi testben élünk, távol vagyunk az Úrtól. ⁷ A benne való hitünk és bizalmunk által élünk, nem pedig ahhoz igazodva, amit a szemünkkel látunk, ⁸ ezért vagyunk bátrak és bizakodók. Jobban szeretnénk ugyan kiköltözni ebből a földi testből, és hazaköltözni az Úrhoz, ⁹ de akár ebben a testben élünk, akár hazaköltözünk, arra törekszünk, hogy az Úr kedvében járjunk. ¹⁰ Mert kivétel nélkül mindannyiunknak oda kell állnunk Krisztus ítélőszéke elé! Ott fogja mindenki megkapni, amit megérdemel, aszerint, hogy ebben a földi testben mit tett: jót, vagy rosszat.

Krisztus szeretete sürget bennünket

¹¹ Mi tudjuk, mit jelent az Urat tisztelni és félni, ezért igyekszünk meggyőzni az embereket az igazságról. Isten számára teljesen nyilvánvaló, hogy mi valójában kik vagyunk. Reméljük azonban, hogy ez a ti számotokra is nyilvánvaló! ¹² Nem is akarjuk magunkat újra ajánlgatni, inkább lehetőséget adunk nektek, hogy ti dicsekedjetek velünk. Így majd meg tudtok felelni azoknak, akik a külső látszattal dicsekednek, nem azzal, ami a szívben van.

¹³ Ha egyesek úgy gondolják, hogy magunkon kívül vagyunk, az Istenért van, ha pedig józanok vagyunk, az a ti kedvetekért. ¹⁴ Mert bennünket Krisztus szeretete szorongat és sürget. Meg vagyunk győződve róla, hogy ha egy ember — Jézus — meghalt mindenkiért, akkor valójában minden ember meghalt. ¹⁵ Jézus pedig azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek. Igen, ő meghalt és feltámadt, hogy az emberek érte éljenek.

¹⁶ Ezért mostantól fogva nem úgy tekintünk az emberekre, ahogyan a hitetlenek. Igaz, régen mi is úgy gondolkoztunk Krisztusról, mint ők, de ez már teljesen megváltozott. ¹⁷ Így hát, ha valaki Krisztussal egyesült, akkor új teremtménnyé lett! Ami benne régi volt, elmúlt, ő pedig minden tekintetben újjá lett! ¹⁸ Mindez Istentől származik, aki Krisztus által kibékített önmagával bennünket. Sőt, ránk bízta, hogy másoknak is segítsünk kibékülni vele. ¹⁹ Isten ugyanis maga volt jelen Krisztusban, amikor kibékítette az embereket önmagával, és eltörölte a bűneikről szóló feljegyzést — s az erről szóló üzenetet pedig ránk bízta. ²⁰ Mi tehát Krisztus követei vagyunk az emberek között. Úgy kérünk és biztatunk benneteket, mintha Isten szólna általunk. Krisztusért kérünk titeket: „Béküljetek ki Istennel!” ²¹ Krisztus sohasem vétkezett, de Isten őt bűnért való áldozattá tette.^[a] Azért történt ez, hogy mi pedig Krisztus áldozata által elfogadhatóvá váljunk Isten számára.