M’Cheyne Bible Reading Plan
Jákób kibékül Ézsauval
33 Ezután Jákób észrevette, hogy Ézsau közeledik 400 emberével. Ekkor gyorsan elrendezte a családját: a két szolgáló mellé állította a saját fiaikat, azután Lea következett a fiaival, de Ráhelt és Józsefet leghátulra állította. 3 Jákób maga az élükön haladt, és mikor Ézsau már közel volt, hétszer a földig hajolt a bátyja előtt, miközben egyre közelebb ment hozzá.
4 Ézsau azonban odaszaladt Jákóbhoz, a nyakába borult, megcsókolta az arcát, és együtt sírtak. 5 Majd látva az asszonyokat és gyerekeket, megkérdezte: „Kik ezek itt veled?”
„Ők a gyermekeim, akikkel Isten kegyelmesen megajándékozta szolgádat” — felelte Jákób.
6-7 Akkor sorra mind közelebb léptek, és meghajoltak Ézsau előtt: előbb a szolgálók és fiaik, azután Lea és a fiai, végül József és Ráhel.
8 Majd ezt kérdezte Ézsau: „Miért küldted elém azokat a nyájakat?”
„Ajándékba küldtem, hogy elnyerjem jóindulatodat” — válaszolta Jákób.
9 „Ugyan, öcsém, nekem is vannak nyájaim bőven!” — mondta Ézsau.
10 „Kérlek, ha valóban jóindulattal vagy irántam, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! — unszolta Jákób. — Hiszen olyan kedvesen fogadtál, hogy úgy nézek rád, mintha Isten arcát látnám! 11 Fogadd csak el! Ezzel akarlak megáldani és megajándékozni, mert Isten is megáldott és megajándékozott engem bőségesen — mindenem megvan, ami szükséges.” Így unszolta, amíg Ézsau végre elfogadta.
12 Akkor Ézsau azt ajánlotta: „Induljunk, és menjünk együtt!”
13 De Jákób nem egyezett bele: „Uram, látod, hogy a gyermekek még kicsinyek, és a nyájakban is sok szoptatós juh és tehén van még a kicsinyeikkel — nekem azokra is gondot kell viselnem. Ha csak egy napig is hajszolnánk őket, mind elhullanának! 14 Menj csak előttünk, uram! Szolgád majd halad utánad a jószág kicsinyeinek lépése szerint, amíg eljutunk hozzád Széírbe.”
15 „Akkor legalább hadd hagyjam veled kíséretül néhány emberemet!” — kérte Ézsau.
De Jákób ezt is elhárította: „Ez igazán nagyon kedves tőled, uram, de nem szükséges.”
16 Akkor Ézsau elvált tőle, és visszatért Széírbe.
17 Jákób azonban nem Széír felé ment, hanem Szukkót irányába. Ott azután megállapodott egy időre: házat épített magának, meg a családjának, és fedeles karámokat az állatoknak. Ezért nevezték el azt a helyet Szukkótnak[a].
18 Így hát Jákób békességben visszatért Paddan-Arámból Kánaán földjére. Majd Sikem városa alá érkezett, és tábort vert a közelében. 19 Megvásárolta Hamórtól, Sikem apjától 100 mérték ezüstért azt a területet, ahol fölállította táborát. 20 Oltárt is épített ott Istennek, és így nevezte: „Isten, Izráel Istene”.
Példázat a magvetésről(A)
4 Jézus ezután ismét a tó partján tanított. Mivel nagyon sokan gyűltek össze körülötte, beszállt egy halászbárkába, amely ki volt kötve, a parthoz közel. Ott leült, az emberek pedig a parton maradtak. 2 Jelképes történetek segítségével tanította őket sokféle igazságra. Ezt mondta:
3 „Figyeljetek rám! Egyszer egy földműves kiment a szántóföldjére vetni. 4 Ahogyan szórta a vetőmagot, néhány a keményre taposott ösvényre esett. Ezeket a madarak mind felkapdosták. 5 Más magok köves talajra hullottak, ahol sekély volt a termőföld. Ezek gyorsan kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. 6 De amikor a nap felkelt, megperzselte a növényeket, és mivel nem eresztették mélyre a gyökerüket, teljesen el is száradtak. 7 Megint más magok tüskés gyomok közé hullottak, ahol kikeltek, de a felnövő gyomok elnyomták és megfojtották őket. Így ezek a magok sem hoztak termést. 8 A magok egy része azonban jó földbe esett, kikelt, szárba szökkent, és termést hozott. Az egyik harmincszor, a másik hatvanszor, ismét másik százszor annyit termett, mint amennyit a gazda elvetett.”
9 Ezután pedig ezt mondta: „Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!”
Ti megérthetitek Isten Királyságának titkait(B)
10 Később, amikor Jézus már egyedül maradt, a körülötte lévők, meg a tizenkét tanítványa odament hozzá, és megkérdezték a jelképes történetekkel kapcsolatban.
11 Így válaszolt nekik: „Ti megérthetitek Isten Királyságának titkos igazságait, de másoknak mindent csak példázatokban mondok el, hogy
12 »csak nézzék, nézzék, mégse lássák,
csak hallgassák, hallgassák, mégse értsék meg,
hogy ne forduljanak Istenhez,
és bűneikre ne nyerjenek bocsánatot.«”[a]
A magvetés történetének magyarázata(C)
13 Azután Jézus ezt kérdezte: „Nem értitek ezt a történetet? Akkor hogyan fogjátok megérteni az összes többit?! 14 A földműves olyan emberhez hasonlít, aki Isten üzenetét hirdeti. 15 Az ösvényre hullott magok esete azokat az embereket jelképezi, akik hallják ugyan Isten üzenetét, de a Sátán azonnal kilopja azt a szívükből. 16 A köves földbe vetett magok esete azokat példázza, akik hallják Isten üzenetét, és nagy örömmel azonnal be is fogadják. 17 De az üzenet nem tud meggyökerezni, ezért csak rövid ideig él bennük. Amikor baj és üldözés éri őket Isten üzenete miatt, hamar kiábrándulnak és elfordulnak tőle. 18 A tüskés gyomok közé hullott magok esete olyanokat jelképez, akik hallják és befogadják Isten üzenetét. 19 De azután a földi élet gondjai, a meggazdagodásra való törekvés, vagy az egyéb dolgok utáni szenvedélyes vágyakozás elfojtja bennük Isten üzenetét, ezért nem hoznak termést.
20 A jó földbe vetett magok esete azokat jelképezi, akik Isten üzenetét hallják és befogadják, majd az felnő bennük, és termést is hoz: az egyiknél harmincszorost, a másiknál hatvanszorost, a harmadiknál százszorost.”
Minden titok kitudódik(D)
21 Azután Jézus megkérdezte őket: „Azért gyújtják-e meg az olajmécsest, hogy egy kosár alá, vagy az ágy alá tegyék? Nem! A mécsest a mécstartóra kell helyezni, 22 mert minden rejtett dolog nyilvánosságra fog kerülni, és minden titok kitudódik. 23 Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!”
24 Ezt is mondta nekik: „Gondoljátok át alaposan, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, ugyanazzal fognak nektek is mérni. Sőt, még ráadást is kaptok. 25 Akinek ugyanis már van, annak majd még többet adnak. Akinek azonban nincs, attól még azt is elveszik, amije eddig volt.”
Isten Királysága olyan, mint a gabonaföld
26 Ezt is mondta nekik Jézus: „Isten Királysága hasonlít a gabonaföld műveléséhez. A földműves először kimegy a földjére magot vetni. 27 Azután telnek-múlnak a napok, és a magok kicsíráznak, a növény pedig növekszik, senki sem tudja, hogyan. 28 Igen, a növények először szárat növesztenek, azután kalászt hoznak, végül szemeket nevelnek a kalászban. 29 Amikor a szemek beérnek, a gazda azonnal learatja a gabonát, mert elérkezett az aratás ideje.”
A mustármag példázata(E)
30 Ezt is mondta nekik Jézus: „Mihez hasonlítsam Isten Királyságát? Milyen példázattal magyarázzam? 31 Ahhoz hasonlít, ahogyan a mustármagból kifejlődik a növény. Amikor elvetik, ez a mag minden más magnál kisebb, 32 de mire felnövekszik, már nagyobb lesz az összes többi kerti veteménynél. Olyan nagy ágakat növeszt, hogy az égi madarak is fészket rakhatnak az árnyékában.”
33 Még sok, ehhez hasonló jelképes történettel tanította az embereknek Isten üzenetét. Annyit mondott nekik, amennyit meg tudtak érteni. 34 Mindig ilyen példázatokat használt, ha tanította őket, de mikor egyedül maradt a tanítványaival, nekik mindent meg is magyarázott.
Jézus lecsendesíti a vihart(F)
35 Ugyanazon a napon, estefelé Jézus azt mondta a tanítványainak: „Menjünk át a túlsó partra!” 36 Otthagyták tehát az embereket, és elindultak azzal a bárkával, amelyben ülve Jézus addig tanított. Más bárkák is követték őt. 37 Hirtelen erős szélvihar csapott le a tóra. A hullámok átcsaptak a bárka oldalán, s az már kezdett megtelni. 38 Eközben Jézus a bárka hátsó részén aludt, a holmikon. A tanítványok azonban felkeltették: „Mester, nem törődsz vele, hogy elpusztulunk?!”
39 Ekkor Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre és azt mondta víznek: „Csend legyen! Hallgass el!” Ekkor elállt a szél, és kisimult a tó vize.
40 Majd azt mondta nekik: „Miért rémültetek meg? Még mindig nem hisztek?”
41 A tanítványokat nagy félelem fogta el, és ezt kérdezgették egymástól: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”
A zsidók legyőzik ellenségeiket
9 Elérkezett a tizenkettedik (Adár) hónap 13. napja, amelyen a király rendeletét végre kellett hajtani. Ellenségeik azt tervezték, hogy ezen a napon majd legyőzik a zsidókat. Azonban a tervük a visszájára fordult: a zsidók győzték le azokat, akik gyűlölték őket. 2 A zsidók ugyanis Ahasvérós király birodalmának összes tartományában, minden városban összegyűltek, összefogtak, és rátámadtak azokra, akik az elpusztításukat tervezték. Senki sem tudott ellenállni a zsidóknak, mert a többi nép mind félt tőlük. 3 A tartományok kormányzói, a helytartók és más vezetők, és a király hivatalnokai is mind segítették a zsidókat, mert féltek Márdokeustól. 4 Ugyanis Márdokeus igen magas tisztséget töltött be a király udvarában, híre elterjedt a birodalom összes tartományában, és hatalma egyre növekedett.
5 A zsidók tehát legyőzték minden ellenségüket: fegyverrel pusztították el őket, és gyűlölőikkel azt tettek, amit csak akartak. 6 Súsán várában is így tettek: ott 500 férfit öltek meg. 7-10 Közöttük volt Hámánnak, a zsidók ellenségének mind a tíz fia is: Parsandáta, Dalfón, Aszpáta, Póráta, Adajla, Aridáta, Parmasta, Ariszaj, Aridaj és Vajzáta. Bár a zsidók megölték ellenségeiket, azoknak a vagyonához egy ujjal sem nyúltak.
11 Még aznap jelentették a királynak, hogy a zsidók hány ellenségüket ölték meg Súsán várában. 12 Ezt hallva a király Eszter királynéhoz fordult: „A zsidók csak Súsán várában 500 férfit öltek meg, közöttük Hámán tíz fiát is! Vajon hányat pusztítottak el akkor a király többi tartományában? Most hát mit kívánsz? Megadom. Mi a kérésed? Teljesítem!”
13 Eszter így felelt: „Ha a király is úgy látja jónak, engedje meg a zsidóknak, hogy Súsán városában holnap is a mai napra érvényes rendelet szerint harcoljanak. Hámán tíz fiának testét pedig akasszák fel, hogy mindenki lássa!”
14 A király kiadta a parancsot Eszter szavai szerint. Súsánban kihirdették a rendeletet, és Hámán tíz fiának a holttestét felakasztották. 15 Súsán városában a zsidók Adár hónap 14. napján is összegyűltek, és ott lévő ellenségeik közül 300 férfit megöltek, de azoknak vagyonához nem nyúltak.
16-17 Mialatt Súsánban ez történt, Adár hónap 13. napján a zsidók mindenhol összegyűltek a birodalom tartományaiban, hogy egyesült erővel védekezzenek. Gyűlölőik közül megöltek 75 000 férfit — így szabadultak meg ellenségeiktől — de azoknak vagyonához egy ujjal sem nyúltak. A következő napon, Adár 14. napján megpihentek, és örömünnepet tartottak.
Purim ünnepe
18 A súsáni zsidók a 13. és 14. napon gyűltek össze és harcoltak, csak a 15. napon pihentek meg. Így ők a 15. napot tették az ünnep és az öröm napjává. 19 A vidéken és a falvakban lakó zsidók azonban a 14. napon ünnepeltek nagy lakomával és vidámsággal. Ilyenkor az ünnepi ételekből kóstolót is küldtek egymásnak.
20 Márdokeus feljegyezte ezeket az eseményeket, majd leveleket küldött a zsidóknak, akik közel vagy távol Ahasvérós király birodalmának tartományaiban éltek.
21 Meghagyta nekik, hogy Adár hónap 14. és 15. napját ezentúl minden évben ünnepeljék meg. 22 Hiszen ezeken a napokon szabadultak meg ellenségeiktől, és ebben a hónapban történt az, hogy szomorúságuk örömre fordult, és gyászukból ünnep született. Meghagyta, hogy ezen a két napon lakomázzanak és örvendezzenek, küldjenek egymásnak kóstolót az ünnepi ételekből; és küldjenek belőle a szegényeknek is, akik ezt nem tudják viszonozni.
23 A zsidók megfogadták, hogy ennek az ünnepnek a megtartását folytatni fogják évről-évre, aszerint, amint Márdokeus megírta nekik.
24 Mert az agági Hámán, Hammedátá fia, a zsidók ellensége azt tervezte, hogy minden zsidót elpusztít, és sorsot, azaz „purt” húzott, hogy kijelölje a zsidók elvesztésének és kiirtásának napját. 25 Eszter azonban bement a királyhoz, aki írott rendeletben megparancsolta, hogy Hámán gonosz terve szálljon vissza a saját fejére, és őrajta hajtsák végre, amit a zsidókkal akart tenni. Ezért hát Hámánt tíz fiával együtt felakasztották a fára.
26 Azért kapta ez az ünnep a „purim” nevet, mert a sorsvetést „pur”-nak nevezték. Márdokeus levele szerint, és annak emlékére, amit átéltek, 27 a zsidók valamennyien elhatározták, hogy ezt a kétnapos ünnepet azontúl minden évben megtartják a megszabott napokon. De nemcsak ők maguk tartják meg, hanem minden utánuk következő nemzedék is —, meg azok is, akik hozzájuk csatlakoznak. 28 Elhatározták, hogy a Purim megünneplésével mindig emlékezni fognak arra, ami velük történt — minden családban, nemzedékben, városban és tartományban — és ezt az ünnepet soha el nem hagyják, és utódaik sem fognak elfelejtkezni róla.
29 Így hát Eszter királyné, Abihail leánya és a zsidó Márdokeus együtt írtak egy hivatalos rendeletet a Purim ünneppel kapcsolatban. Ezt a rendeletet is a király teljes felhatalmazásával írták — akárcsak az elsőt. 30 Majd Márdokeus kiküldte a hivatalos iratokat a zsidóknak Ahasvérós király birodalmának mind a 127 tartományába. A békesség és igazság üzenetével biztatták őket, 31 hogy tartsák meg a Purim ünnepét a kijelölt napokon, annak megfelelően, ahogyan a zsidó Márdokeus és Eszter királyné meghagyta nekik. Ezt az új ünnepet is ugyanúgy tartsák meg, ahogyan utódaikra nézve is kötelezően megfogadták, hogy a többi ünnepet — a böjt és a jajgatás napjait is — megtartják. 32 Eszter királyné parancsa ilyen módon a Purim ünnepét hivatalossá és kötelezővé tette a zsidók számára — és egyúttal fel is jegyezték azt egy könyvbe.
Márdokeus felmagasztalása
10 Ahasvérós király adót vetett ki egész birodalmában, a szárazföldön és a messzi tengeri szigeteken is minden lakosra. 2 A Méd-Perzsa Birodalom királyainak évkönyveiben feljegyezték Ahasvérós király minden nevezetes tettét, és ugyancsak feljegyezték, hogy Márdokeust a király milyen magas tisztségre emelte. 3 Ugyanis a zsidó Márdokeus a király után rangban a második volt az egész birodalomban, nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendett a zsidók között, mert népének javát kereste, és békességet hozott egész nemzetének.
Ábrahám példája
4 Mit mondjunk arról, amit Ábrahám — népünk ősapja — tapasztalt a hittel kapcsolatban? 2 Ha Ábrahám a tettei alapján lett volna elfogadható Isten számára, akkor dicsekedhetne. De Isten előtt nincs mivel dicsekednie! 3 Nézzük csak, mit mond erről az Írás: „Ábrahám hitt Istenben, Isten pedig elfogadta Ábrahám hitét. Így lett Ábrahám Isten számára elfogadható.”[a]
4 Aki dolgozik, annak nem ajándékot adnak, hanem jogos fizetést kap a munkájáért. 5 De a tettei alapján senki nem lesz elfogadható Isten számára. Bíznia és hinnie kell Istenben, aki a bűnös embert a hite alapján fogadja el. 6 Ugyanerről beszélt már Dávid is, amikor boldognak mondja azt, akit Isten a tetteitől függetlenül, a hite alapján fogad el:
7 „Boldogok, akiknek Isten megbocsátotta,
amikor a Törvény ellen vétkeztek,
akiknek bűneit eltakarta!
8 Boldog ember, akinek bűneit
nem tartja számon az Örökkévaló!”[b]
9 Vajon csak a körülmetéltek juthatnak el erre a boldog állapotra, vagy a körülmetéletlenek is? Ezt mondja erről az Írás: „Ábrahám hitt Istenben, aki ezért elfogadta őt.” 10 De mikor történt ez? Körülmetélkedése előtt vagy után? Bizony, még előtte! 11 A körülmetélés jelét Ábrahám éppen annak bizonyítékául kapta, hogy őt körülmetéletlen állapotában, a hite alapján Isten már elfogadta. Így ősapjává lett minden olyan hívőnek is, aki ugyan nincs körülmetélve, Isten mégis elfogadja. 12 Ugyanakkor Ábrahám azoknak a hívőknek is ősapja, akik körül vannak metélve, és ezen felül ugyanúgy hisznek Istenben, mint ahogyan Ábrahám hitt, amikor még nem volt körülmetélve.
Amit Isten ígért, azt csak hit által kaphatjuk meg
13 Ábrahám és utódai azt az ígéretet kapták, hogy az egész világot örökölni fogják. De ezt nem a Törvény alapján ígérték Ábrahámnak, hanem azért, mert a hite alapján Isten elfogadta őt. 14 Ha ugyanis azok lennének az örökösök, akik a Törvény alatt élnek, akkor a hitnek nincs semmi értelme, és az előbbi ígéret semmit sem ér. 15 Mert a Törvény Isten haragját kelti fel azok ellen, akik nem engedelmeskednek neki. Ahol viszont nincs semmiféle törvény, ott nem is lehet ellene vétkezni.
16 Amit Isten megígért, azt csak hit által kaphatjuk meg. Ez azért van így, hogy ajándékba kapjuk, kegyelemből. Így tehát az ígéret Ábrahám minden utódja számára biztosítva van. Nemcsak azoknak, akik a Törvény alatt élnek, hanem azoknak is, akiknek ugyanolyan hitük van, mint Ábrahámnak. Ő tehát mindannyiunk ősapja. 17 Ahogyan az Írás is mondja: „Sok nép ősapjává tettelek téged.”[c] Ezt az ígéretet Ábrahám azért kapta, mert hitt Istenben, aki életre kelti a holtakat, és megteremti azokat, akik most még nem léteznek.
18 Nem volt már semmi reménye arra, hogy gyermeke szülessen, Ábrahám mégis hitt Istenben, és kitartott ebben a hitében. Ezért lett sok népnek ősapjává, ahogy ezt Isten megígérte neki: „Sok-sok utódod lesz.”[d]
19 Ábrahám akkor már majdnem százéves volt, ezért a testét tekintve már nagyon megöregedett. Hasonlóképpen Sára is meddő és nagyon idős volt. Ábrahám azonban nem ezekre tekintett, és a hite sem ingadozott. 20 Ellenkezőleg, Isten ígéretét tartotta a szeme előtt. Nem kételkedett abban, hogy amit Isten megígért neki, azt meg is fogja tenni. Hite megerősödött, és dicsőséget adott Istennek. 21 Teljesen meg volt győződve arról, hogy Isten meg tudja tenni, amit megígért.
22 Ezért mondja az Írás: „Isten elfogadta Ábrahám hitét, és ő ez által lett Isten számára elfogadhatóvá.”[e] 23 Azonban nem csak Ábrahámra vonatkozik, amikor ezt mondja: „Isten elfogadta Ábrahám hitét”, 24 hanem ránk is, mert mi is hiszünk, és a hitünk alapján fogadott el bennünket Isten. Igen, hiszünk abban, aki feltámasztotta Urunkat, Jézust a halálból. 25 Neki ugyanis a bűneink miatt kellett meghalnia, és azért támadt fel a halálból, hogy mi Isten számára elfogadhatók legyünk.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center