M’Cheyne Bible Reading Plan
28 Ezért Izsák hívatta Jákóbot. Megáldotta, majd ezt parancsolta neki: „Fiam, ne a kánaániak leányai közül vegyél magadnak feleséget! 2 Készülj fel, és menj Paddan-Arámba,[a] keresd fel anyai nagyapád, Betúél családját! Onnan vegyél feleséget magadnak: anyád bátyjának, Lábánnak valamelyik leányát!
3 Áldjon meg téged a Mindenható:[b] szaporítsa és sokasítsa meg utódaidat, hogy népek sokaságának atyjává tegyen téged, 4 adja neked és utódaidnak Ábrahám áldását, hogy örököld a földet, amelyet Isten Ábrahámnak adott, s amelyen jövevény voltál!”
5 Ezután Izsák elküldte Jákóbot, aki útnak indult. Hosszú utazás után Paddan-Arámba érkezett, ahol felkereste az arám Betúél fiát, Lábánt, Rebekának — Jákób és Ézsau anyjának — bátyját.
6 Ézsau is megtudta, hogy Izsák megparancsolta Jákóbnak, hogy ne a Kánaániak leányai közül válasszon feleséget, majd megáldotta és elküldte Mezopotámiába, hogy onnan nősüljön, 7 Jákób pedig engedelmeskedett apjának és anyjának, és elment Mezopotámiába. 8 Azt is megértette Ézsau, hogy apjának nem tetszik, hogy ő kánaáni nőket vett feleségül. 9 Ezért meglátogatta Izmáelt, Ábrahám fiát, és feleségül vette — meglévő két felesége mellé — Izmáel leányát, Mahalatot, Nebajót húgát.
Jákób álma Bételben
10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[c], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”
16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: „Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!” 18 Azután fogta azt a követ, amelyen aludt, felállította, majd olajat öntött rá. 19 Azt a helyet pedig elnevezte „Bételnek”[d], vagyis „Isten Házának”. A közelben volt egy város, amelyet régebben Lúznak neveztek.
20 Akkor Jákób fogadalmat tett: „Ha Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, gondoskodik ételemről és ruhámról, 21 hogy békességben térhessek vissza apám házához, akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem! 22 Ez a kő pedig, amelyet emlékoszlopul fölállítottam, Isten Háza lesz. S ezen felül mindenből, amit nekem adsz, a tizedrészt neked adom.”
Jézus Pilátus előtt(A)
27 Amikor felvirradt a reggel, a főpapok és a nép vezetői határozatot hoztak, hogy Jézusnak meg kell halnia. 2 Ezért megkötözték őt, elvitték Pilátushoz, a római helytartóhoz, és átadták neki.
Júdás megbánja tettét(B)
3 Amikor Júdás, az áruló látta, hogy Jézust halálra ítélték, megbánta, amit tett. Visszavitte a harminc ezüstpénzt a főpapok és a rangidős vezetők csoportjához, 4 és ezt mondta: „Bűnt követtem el, mert ártatlan embert adtam ellenségei kezébe, hogy megöljék.”
Azok így feleltek: „Mi közünk hozzá? Ez a te dolgod.”
5 Erre Júdás az ezüstpénzeket szétszórta a Templomban, majd elment, és felakasztotta magát.
6 A papok összeszedték a pénzt, és azt mondták: „Törvényünk tiltja, hogy ezt a pénzt a Templom kincstárába tegyük, mert vérdíj.” 7 Elhatározták tehát, hogy megveszik belőle azt a területet, amelyet „Fazekas-mezőnek” neveztek, hogy oda temessék az idegeneket. 8 Ezért nevezik azt a mezőt mind a mai napig „Vérmezőnek”. 9-10 Így teljesedett be, amit Jeremiás próféta mondott:
„Izráel népe megegyezett, hogy harminc ezüstpénzt fizetnek az életéért, mert ennyire becsülték őt. Fogták ezt a harminc ezüstöt, és megvették rajta a Fazekas-mezőt, ahogyan az Örökkévaló parancsolta nekem.”[a]
Pilátus kihallgatja Jézust(C)
11 Jézust a római helytartó, Pilátus elé állították, aki megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?”
„Igen, ahogy mondod” — felelte Jézus.
12 De amikor a főpapok és a rangidős vezetők vádolták, nem szólt egy szót sem.
13 Pilátus megkérdezte: „Nem hallod, mennyi mindennel vádolnak? Miért nem válaszolsz?”
14 Ő azonban nem felelt a vádakra. Ezen Pilátus nagyon elcsodálkozott.
Pilátus halálra ítéli Jézust(D)
15 A páska ünnepén a helytartó minden évben szabadon szokott engedni egy foglyot az emberek kívánsága szerint. 16 Akkor éppen volt a börtönben egy hírhedt bűnöző, akit Barabbásnak[b] hívtak. 17 Pilátus megkérdezte az összegyűltektől: „Egy foglyot szabadon engedek a kedvetekért. Mit kívántok, kit engedjek el: Barabbást, vagy Jézust, akit Messiásnak neveznek?” 18 Tudta ugyanis, hogy Jézust féltékenységből adták át neki.
19 Miközben ez történt, Pilátus a bírói székében ült. Ekkor a felesége üzent neki: „Ne avatkozz ennek az igazságos embernek az ügyébe! Ma éjjel álmodtam róla, és ez nagyon felkavart!”
20 A főpapok és a rangidős vezetők azonban rábeszélték az összegyűlt sokaságot, hogy Barabbás elengedését és Jézus kivégzését kérjék Pilátustól.
21 A helytartó ismét megkérdezte az összegyűlteket: „A két fogoly közül melyiket engedjem szabadon?”
„Barabbást!” — válaszolták.
22 Pilátus ekkor ezt kérdezte: „Mi legyen Jézussal, akit Messiásnak neveznek?”
Mindannyian ezt kiáltották: „Feszítsd keresztre!”
23 „Miért? Mi rosszat tett?” — kérdezte őket.
De azok még hangosabban ordibáltak: „Feszítsd keresztre!”
24 Pilátus látta, hogy semmit sem tud elérni, sőt, hogy ebből még lázadás is lehet. Vizet hozatott hát, megmosta a kezét[c] az emberek előtt, és kihirdette: „Nem vagyok felelős ennek az ártatlan embernek a haláláért. Ez a ti dolgotok!”
25 Erre az összegyűltek mind ezt kiabálták: „Vállaljuk a felelősséget a haláláért, a leszármazottjainkkal együtt!”
26 Akkor Pilátus szabadon engedte Barabbást, ahogy kérték, Jézust pedig megkorbácsoltatta, majd átadta a katonáknak, hogy feszítsék keresztre, és így végezzék ki.
A római katonák kigúnyolják Jézust(E)
27 Ezután Pilátus katonái a helytartó palotájába vitték Jézust. Ott az egész csapat köréje gyűlt, 28 levetkőztették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. 29 Tövises ágakból koszorút fontak, és azt nyomták a fejébe, a jobb kezébe meg nádszálat adtak. Ezután csúfolkodva letérdeltek előtte, és így gúnyolták: „Éljen a zsidók királya!” 30 Majd leköpdösték, azután kivették a kezéből a nádszálat, és a fejéhez verték. 31 Miután befejezték a gúnyolódást, levették róla a köpenyt, újra ráadták a saját ruháit, és elvezették, hogy keresztre feszítsék.
Jézus kivégzése: a keresztre feszítés(F)
32 Miközben kifelé mentek a városból, találkoztak egy Simon nevű férfival, aki Ciréne városából származott. Arra kényszerítették, hogy ő vigye Jézus keresztfáját. 33 Kimentek a „Golgota” nevű helyre. Ez a szó azt jelenti: „Koponya-hely”. 34 Itt bort adtak Jézusnak, amelybe epét[d] kevertek. Ő megkóstolta, de nem akarta meginni. 35-36 Ezután a katonák Jézust keresztre feszítették, majd leültek, és őrizték. Ruháit kisorsolták, és így osztották el maguk között. 37 A feje fölé odatették az ellene szóló vádiratot: „ jézus a zsidók királya.” 38 Ugyanakkor két rablót is megfeszítettek: az egyiket Jézus jobb oldalán, a másikat a bal oldalán. 39 Az arra járók szidalmazták és gúnyolták Jézust. A fejüket csóválták, 40 és ezt mondták: „Szóval, te vagy az, aki lerombolod a Templomot, és három nap alatt újra fölépíted? Akkor most mentsd meg magad! Ha tényleg Isten Fia vagy, akkor szállj le a keresztről!”
41 Hasonlóképpen gúnyolták a főpapok, a törvénytanítók és a rangidős vezetők is. 42 Azt mondták: „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni! Ha tényleg ő Izráel királya, akkor most jöjjön le a keresztről, majd akkor hiszünk benne! 43 Istenben bízott, hát mentse meg őt Isten maga, ha akarja! Hiszen azt mondta: »Isten Fia vagyok«.” 44 A vele együtt megfeszített bűnözők is ugyanígy gúnyolták.
Jézus halála(G)
45 Déli tizenkét órától délután háromig sötétség borította az egész földet.[e] 46 Három óra körül Jézus hangosan felkiáltott: „ Éli, Éli, lamá sabaktáni?” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”[f]
47 Néhányan, akik ott álltak, hallották, és azt mondták: „Illést hívja!”[g]
48 Egyikük gyorsan elfutott, és hozott egy szivacsot. Ecetbe mártotta, majd egy nádszálra tűzte, és felnyújtotta, hogy Jézus igyon belőle.[h] 49 De a többiek azt mondták: „Hagyd csak! Nézzük, vajon eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!”
50 Jézus ekkor ismét hangosan felkiáltott, és meghalt[i].
51 Abban a pillanatban a Templom belsejében a függöny felülről lefelé, egészen az aljáig kettéhasadt. Rengett a föld, és a sziklák megrepedtek. 52 A sírok megnyíltak, és Isten korábban meghalt szent emberei közül sokan feltámadtak, 53 és kijöttek a sírokból. Miután Jézus feltámadt a halálból, ezek bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.
54 A százados és a katonák, akik Jézust őrizték, látták a földrengést és a többi eseményt. Nagyon megrémültek, és ezt mondták: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!”
55 Asszonyok is álltak ott, és távolról figyelték, hogy mi történik. Ők voltak azok, akik Galileától fogva követték Jézust, és gondoskodtak róla. 56 Közöttük volt a magdalai Mária, azután egy másik Mária, Jakab és József anyja, meg Zebedeus fiainak, Jakabnak és Jánosnak az anyja is.
Jézus temetése(H)
57 Amikor beesteledett, egy Arimátiából való, József nevű gazdag ember — aki maga is Jézus tanítványa volt — 58 Pilátushoz ment, és elkérte tőle Jézus holttestét. Pilátus elrendelte, hogy adják oda neki. 59 Akkor József levette a holttestet, tiszta vászonlepedőbe csavarta, 60 és elhelyezte a saját új sírkamrájába, amelyet sziklába vájtak. Ezután egy nagy követ hengerített a sírkamra bejáratához, majd elment. 61 A magdalai Mária és a másik Mária közben ott ültek a sírral szemben.
Katonák őrzik a sírját
62 Másnap — az előkészület napja[j] utáni napon — a főpapok és farizeusok mindannyian elmentek Pilátushoz. 63 Ezt mondták neki: „Uram, emlékszünk, hogy ez a csaló még életében azt mondta: »A harmadik napon fel fogok támadni.« 64 Parancsold meg tehát, hogy gondosan őrizzék a sírt három napig! Különben még a tanítványai odamehetnek, ellopják a testet, és azt mondják a népnek, hogy feltámadt a halálból. Ez az utóbbi csalás még rosszabb lenne, mint az előző volt!”
65 Pilátus azt felelte: „Rendben van, vigyetek néhány katonát az őrségből, és őriztessétek a sírt, ahogy csak akarjátok!” 66 Azok el is mentek, lepecsételték a sír bejáratát elzáró követ, és őrséget állítottak mellé.
Márdokeus ráveszi Esztert a közbenjárásra
4 Amikor Márdokeus megtudta, mi történt, megszaggatta ruháit, zsákruhát vett magára, és a fejére hamut szórt.[a] Kiment a város utcáira és tereire, keservesen jajveszékelt és kiáltozott. 2 Így ment a királyi palotáig, de ott megállt a kapu előtt, mert a király kapuján senki sem léphetett be zsákban és hamuban. 3 A tartományokban, ahová csak eljutott a király rendelete, a zsidók mindenütt gyászolni kezdtek, jajgattak és sírtak, böjtöltek, sokan zsákruhába öltöztek és hamut szórtak a fejükre.
4 Amikor a szolgálói és a háremőrök jelentették Eszternek, hogy Márdokeus zsákban és hamuban gyászol, a királyné nagyon elszomorodott. Azonnal ruhákat küldött Márdokeusnak, hogy azokba öltöztessék fel, a zsákruhát pedig vesse le, de Márdokeus nem akarta elfogadni.
5 Akkor Eszter hívatta Hatákot — azt a háremőrt, aki az ő személyes szolgálatára volt rendelve — és kiküldte Márdokeushoz, hogy tudja meg tőle, mi történt vele, és miért gyászol. 6 Haták ki is ment a palota előtti térre, 7 ahol Márdokeus mindent elmondott neki — még azt is, hogy Hámán mekkora összeget ígért a királynak a zsidók elpusztításáért cserébe. 8 Átadta Hatáknak a zsidók elpusztításáról szóló királyi rendelet másolatát is, amelyet Súsán városában már kihirdettek, hogy mutassa meg Eszternek. Megüzente, hogy Eszter sürgősen menjen a királyhoz, könyörögjön a zsidókért, és kérjen kegyelmet népe számára.
9 Haták visszatért Eszterhez, és átadta Márdokeus üzenetét.
10 Eszter pedig meghagyta Hatáknak, hogy ezt a választ vigye Márdokeusnak: 11 „A király minden szolgája és a tartományok összes népe tudja, hogy aki hívatlanul merészel a királyhoz bemenni a belső udvarba, azt kivégzik! Ez a törvény mindenkire vonatkozik, kivéve azt, akire a király kinyújtja aranypálcáját — az élve marad. Engem pedig a király már harminc napja nem hívatott.”
12 Amikor Haták ezt elmondta Márdokeusnak, 13 ő ezt üzente vissza Eszternek: „Ne gondold, hogy csak azért, mert a palotában élsz, megmenekülhetsz a haláltól, amikor az összes zsidót megölik! 14 Ha most hallgatsz, a zsidók számára majd máshonnan támad szabadulás és menekülés — te azonban el fogsz pusztulni, apád családjával együtt. De gondold csak meg, talán éppen azért lett belőled királyné, hogy ebben a veszedelmes időben helytállj!”
15 Erre Eszter a következő választ küldte: 16 „Ám legyen! Menj, gyűjts össze minden zsidót, akit Súsán városában találsz! Böjtöljetek értem: három nap, három éjjel ne egyetek, ne igyatok semmit! Én magam, és a szolgálóim is ugyanígy fogunk böjtölni. Azután — bár ez ellenkezik a törvénnyel — mégis bemegyek a királyhoz, és ha meg kell halnom, hát meghalok.”
17 Akkor Márdokeus elment, és megtette, amit Eszter mondott.
A fogoly Pál tengeri utazása
27 Miután úgy határoztak, hogy hajón küldenek bennünket Itáliába, Pált a többi fogollyal együtt átadták egy Juliusz nevű századosnak, aki a császár hadseregében szolgált. 2 Adramittiumban felszálltunk egy hajóra, és elindultunk. Ez a hajó Kis-Ázsia kikötői felé tartott. Velünk utazott a macedón Arisztarkhosz is, aki Thesszalonikából jött. 3 Másnap kikötöttünk Szidónban. Juliusz nagyon jóindulatú volt Pál iránt, és megengedte neki, hogy meglátogassa a Szidónban lakó barátait. Azok pedig ellátták Pált mindennel, amire szüksége volt. 4 Szidónból továbbindultunk, és mivel a szél szembe fújt, Ciprus partjai mentén hajóztunk el. 5 Ezután elhaladtunk Cilicia és Pamfilia mellett, majd a líciai Mira kikötőjébe érkeztünk. 6 Itt a százados talált egy Itáliába tartó alexandriai hajót, amelyre átszállított bennünket.
7 Több napig tartó, lassú hajózás után nagy nehezen eljutottunk Knidoszig, de olyan erős ellenszél fújt, hogy abba az irányba nem mehettünk tovább. Ezért Kréta szigete felé fordultunk. Szalmóné mellett elhaladtunk, és Kréta déli partja mentén hajóztunk, ahol nem ért bennünket az erős szél. 8 Nehezen haladtunk, majd befutottunk egy Szépkikötő nevű helyre, nem messze Lázea városától.
9 Itt sokáig horgonyoztunk. Ezzel időt vesztettünk, és már veszélyes volt továbbmenni, hiszen a Böjt[a] ideje is elmúlt. Ezért Pál figyelmeztette a hajósokat: 10 „Emberek, úgy látom, hogy ez az utazás nagyon veszélyes vállalkozás! Kockára tesszük ezzel az egész rakományt, magát a hajót, sőt, az életünket is!” 11 A hajó tulajdonosa és a kapitány azonban tovább akartak menni, és nem hittek Pálnak. Juliusz, a százados pedig inkább hallgatott a kapitányra és a hajó tulajdonosára, mint Pálra. 12 Mivel ez a kikötő nem volt alkalmas arra, hogy ott töltsük el az egész telet, a többség úgy döntött, hogy hajózzunk tovább, próbáljunk meg elérni Főnixbe, és ott várjuk ki a tél végét. Főnix városa Kréta szigetén van, és a kikötője délnyugatra és északnyugatra is nyitott.
A vihar
13 Amikor enyhe déli szél támadt, úgy gondolták, hogy szándékukat véghez tudják vinni, ezért felhúzták a horgonyt, és Kréta partjai mentén tovább indultunk. 14 A sziget felől azonban hamarosan viharos szél támadt, 15 és elsodorta a hajót. (Ezt a szelet „Északkeleti”-nek nevezik.) Mivel a széllel szemben a hajó nem tudott tovább haladni, engedtük, hogy a vihar vigye, amerre akarja.
16 Azután egy kis sziget, Kauda partja mellett hajóztunk, ahol nem ért bennünket a szél. Ekkor nagy nehezen biztonságba helyeztük a mentőcsónakot: 17 az emberek felhúzták a hajó fedélzetére, majd a hajót kötelekkel átkötötték. Azután, mivel attól féltek, hogy Szirtisz homokpadjaiba ütközünk, behúzták a vitorlát, és hagyták, hogy a vihar sodorja a hajót. 18 A tenger olyan erősen dobált bennünket, hogy másnap elkezdték a vízbe szórni a rakományt.[b] 19 A következő napon a saját kezükkel dobálták ki a hajó felszerelését is. 20 Mivel több napon keresztül nem láttuk sem a napot, sem a csillagokat, és a vihar egyre erősebb lett, már nem is reméltük, hogy megmenekülünk.
21 Amikor már hosszú ideje senki nem evett semmit, Pál felállt, és azt mondta: „Emberek, mondtam nektek, hogy ne induljunk el Kréta szigetéről. Jobb lett volna, ha hallgattok rám, mert akkor elkerülhettük volna ezt a bajt és veszteséget. 22 Mégis biztatlak benneteket, hogy ne féljetek, mert senki nem hal meg közülünk, csak a hajó fog elpusztulni. 23 Az elmúlt éjjel mellém állt egy angyal, akit hozzám küldött Isten — az én Istenem, akié vagyok, és akit szolgálok. 24 Ezt mondta nekem: »Ne félj, Pál, mert neked a császár elé kell állnod! Nézd, Isten neked ajándékozta és megmenti azoknak az életét is, akik veled együtt hajóznak.« 25 Ezért szedjétek össze a bátorságotokat, férfiak, mert én bízom Istenben, hogy minden pontosan úgy lesz, ahogy mondta. 26 Egy szigeten fogunk partot érni.”
27 Már a tizennegyedik éjszakát töltöttük az Adriai-tengeren, egyre csak hánykolódva, céltalanul. Éjfél körül a matrózok gyanították, hogy valamilyen szárazföld van a közelben. 28 Megmérték a víz mélységét, és látták, hogy körülbelül 40 méter. Kis idő múlva újra megmérték, és ekkor már csak 30 méter volt. 29 Mivel attól féltek, hogy a sziklás parton esetleg zátonyra futunk, a matrózok négy horgonyt vetettek ki a hajó hátsó részéből, és várták a reggelt. 30 Azután leeresztették a tengerre a mentőcsónakot. Úgy tettek, mintha a hajó orrából akarnák a horgonyt kivetni, de valójában el akartak szökni. 31 Pál figyelmeztette a századost és a többi katonát: „Ha a matrózok nem maradnak a hajón, ti sem menekülhettek meg.” 32 Ezért a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy az a vízbe essen.
33 Mielőtt hajnalodni kezdett, Pál mindenkit biztatott, hogy egyen valamit. Azt mondta: „Ez már a tizennegyedik nap, hogy éhesen várakoztok, és semmit nem esztek. 34 Most kérlek benneteket, egyetek valamit, mert ez is kell az életben maradáshoz! Mind meg fogunk menekülni, senkinek nem vész el még egy hajszála sem.” 35 Miután ezt mondta, kenyeret vett elő, és mindannyiuk előtt hálát adott Istennek, azután megtörte, és enni kezdett. 36 Ekkor mindenki felbátorodott, és evett. 37 Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. 38 Miután eleget ettünk, a tengerbe szórtuk a gabonát, hogy ezzel is könnyítsünk a hajón.
Hajótörés és megmenekülés
39 Amikor megvirradt, a matrózok látták a partot, de nem tudták, hová jutottunk. Észrevettek egy homokos öblöt, és elhatározták, hogy ha lehet, itt viszik partra a hajót. 40 Ezért elvágták a horgonyok köteleit, és a horgonyokat a tengerben hagyták. Meglazították a kormánylapátok tartóköteleit, és az első vitorlát a szél felé fordították. Így a hajó elindult a part felé, de 41 hamarosan ráfutott egy víz alatti homokpadra, és megfeneklett. Az orra belefúródott a homokba és meg se mozdult, a hátsó részét pedig darabokra tördelték a hullámok.
42 A katonák elhatározták, hogy minden rabot megölnek, nehogy valaki kiússzon, és megszökjön. 43 De Juliusz százados meg akarta menteni Pál életét, ezért nem engedte, hogy megöljék a foglyokat. Megparancsolta, hogy először azok ugorjanak a tengerbe, akik tudnak úszni, és igyekezzenek a partra, 44 a többiek meg deszkákba, vagy a széttört hajó darabjaiba kapaszkodjanak. Így azután a hajóról mindenki baj nélkül partot ért. Senki nem veszett oda.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center