M’Cheyne Bible Reading Plan
Az Örökkévaló szövetséget köt Abrámmal
15 Ezek után az Örökkévaló látomásban szólt Abrámhoz:
„Ne félj, Abrám!
Én vagyok a pajzsod,
és bőséges lesz a jutalmad!”
2 De Abrám így felelt: „Ó Uram, Örökkévaló! Mit ér nekem a jutalom, ha gyermektelenül halok meg, és a damaszkuszi Eliézer lesz az örökösöm!” 3 Látod, nem adtál nekem gyermeket, és minden vagyonom ezé a szolgámé lesz!
4 Az Örökkévaló azonban ezt válaszolta: „Nem Eliézer örököl utánad! A saját fiad, aki tőled származik — ő lesz az örökösöd!” 5 Majd az Örökkévaló kivitte Abrámot a szabad ég alá, és ezt mondta: „Nézz föl az égre, Abrám! Számold meg a csillagokat, ha tudod![a] Így lesz az utódaiddal is!”
6 Abrám pedig hitt az Örökkévalónak, aki ezért igaznak fogadta el őt.
7 Ezután az Örökkévaló ismét megszólította Abrámot: „Én vagyok az Örökkévaló, aki kihoztalak Úr városából, Babilóniából, hogy neked adjam ezt a földet örökségül.”
8 De Abrám így válaszolt: „Ó Uram, Örökkévaló! Hogyan lehetek biztos benne, hogy valóban én fogom örökölni ezt a földet?”
9 Az Örökkévaló ezt válaszolta: „Hozz nekem egy üszőborjút, egy nőstény kecskét és egy kost — mindegyik három éves legyen —, azután egy gerlét és egy galambfiókát!”
10 Abrám elhozta ezeket az állatokat, levágta őket, és a madarak kivételével kettévágta azokat. Az egyes állatok fél-darabjait egymással szemben helyezte el, de a madarakat nem vágta ketté. 11 Ragadozó madarak jelentek meg, lecsaptak a húsra, Abrám azonban elzavarta őket.
12 Napnyugtakor Abrám mély álomba zuhant, sűrű sötétség borította be, és rémület szállt rá. 13 Ekkor az Örökkévaló szólt hozzá: „Abrám, tudd meg, hogy leszármazottjaid idegenek és jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék. Ott rabszolgákká teszik, és kegyetlenül elnyomják őket 400 éven keresztül. 14 Én azonban ítéletet tartok a nép fölött, amely szolgaságba kényszeríti őket, s azután utódaid kijönnek abból az országból nagy gazdagsággal.
15 Te pedig, Abrám, békességben és bőségben élsz hosszú ideig, azután az élettel betelve és megelégedetten térsz nyugovóra.
16 Utódaid csak négy nemzedékkel később jönnek vissza erre a földre, mert az emóri nép gonoszsága akkorra éri el a teljességét.”
17 Miután a nap lement, és leszállt az éj, megjelent egy izzó parázzsal telt füstölgő edény és egy lángoló fáklya, s ezek átmentek[b] a kettévágott állatok darabjai között.
18 Amikor ez megtörtént, akkor kötött az Örökkévaló szövetséget Abrámmal, és ezt mondta neki: „Abrám, utódaidnak adtam ezt a földet, amely Egyiptom határától[c] a nagy folyamig, az Eufráteszig terjed. Ez a föld most 19 a kéniek, kenizziek, kadmóniak, 20 a hettiták, perizziek, refáiak, 21 emóriak, kánaániak, girgásiak és jebúsziak birtokában van.”
Heródes Jézusról(A)
14 Abban az időben Heródes, Galilea fejedelme is hallott Jézusról. 2 Ezt mondta a szolgáinak: „Ez nem lehet más, mint Bemerítő János. Nyilván feltámadt a halálból, és azért van ilyen csodatevő ereje.”
Bemerítő János halála
3 Ez a Heródes volt az, aki korábban Bemerítő Jánost letartóztatta, megbilincseltette, és börtönbe záratta. Mindez Heródiás miatt történt, aki Fülöpnek, Heródes testvérének volt a felesége. 4 Ugyanis korábban János többször is mondta Heródesnek: „A Törvény szerint nem szabad együtt élned Heródiással!” 5 Ezért Heródes meg akarta öletni Jánost, de félt a néptől, mert Jánost prófétának tartották.
6 Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a vendégek előtt. Annyira megtetszett Heródesnek, 7 hogy megesküdött, akármit kér tőle a leány, megadja neki. 8 Anyja tanácsára a leány ezt kérte: „Add nekem Bemerítő János fejét egy tálon!” 9 A király elszomorodott, de esküje és a vendégek miatt nem akarta a leányt visszautasítani, hanem megparancsolta, hogy teljesítsék a kérését. 10 Elküldte szolgáit, és azok lefejezték Jánost a börtönben. 11 Majd elhozták a leánynak János fejét egy tálon, ő meg átadta az anyjának. 12 Később eljöttek János tanítványai a holttestért, és eltemették, majd elmentek Jézushoz, és mindezt elmondták neki.
Jézus enni ad több, mint ötezer embernek(B)
13 Amint ezt Jézus meghallotta, beszállt egy bárkába, és elvonult egy lakatlan helyre, mert egyedül akart lenni. Az emberek azonban megtudták, hová tart, és gyalogosan utánamentek a városokból. 14 Amikor Jézus partra szállt, és látta az összegyűlt sokaságot, megsajnálta őket, és meggyógyította a betegeiket.
15 Mikor már esteledett, a tanítványai azt mondták Jézusnak: „Lakatlan ez a hely, és késő van már. Küldd el az embereket, hogy a környező falvakban valami ennivalót vehessenek maguknak!”
16 Jézus így felelt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!”
17 „Nincs nálunk más, csak öt kenyér és két hal” — felelték.
18 „Hozzátok ide!” — mondta Jézus. 19 Ezután szólt az embereknek, hogy üljenek le a fűbe, majd kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Felnézett az égre, hálát adott Istennek, azután tört a kenyerekből, és odaadta a tanítványainak, azok pedig szétosztották. 20 Mindenki evett és jóllakott. Végül összeszedték a maradékot, és 12 kosarat töltöttek meg a darabokkal. 21 Körülbelül ötezer férfi volt ott, s ezen felül asszonyok és gyermekek, akik mind ettek ebből.
Jézus és Péter a vízen jár(C)
22 Közvetlenül ezután Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy szálljanak be a bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, amíg ő hazaküldi az embereket. 23 Miután elbocsátotta a sokaságot, Jézus felment a hegyre imádkozni. Késő estig ott is maradt egyedül. 24 Eközben a bárka már jó messzire volt a parttól, a hullámok erősen csapkodták és dobálták, mivel ellenszél fújt.
25 Valamikor hajnali három és hat óra között Jézus a vízen járva a tanítványokhoz ment. 26 Amikor meglátták őt, ahogy a tó vizén jár, nagyon megrémültek, mert azt gondolták, hogy kísértetet látnak, és ijedtükben kiáltozni kezdtek.
27 Jézus azonnal megszólította őket: „Nyugodjatok meg! Én vagyok az, ne féljetek!”
28 Péter erre azt mondta: „Uram, ha valóban te vagy az, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen!”
29 „Gyere!” — felelte Jézus.
Péter ki is lépett a csónakból, és a vízen járva elindult Jézus felé, 30 de mikor látta, hogy milyen erősen fúj a szél, megijedt. Ekkor süllyedni kezdett, és felkiáltott: „Ments meg, Uram!”
31 Jézus azonnal utána nyúlt, megragadta, és ezt mondta: „Kishitű, miért kételkedtél?”
32 Amikor Jézus és Péter beszállt a bárkába, azonnal elállt a szél. 33 A tanítványok leborultak Jézus előtt, imádták őt, és azt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!”
Jézus betegeket gyógyít Genezáretben(D)
34 Miután átkeltek a tavon, Genezáretbe értek. 35 Az ott lakók felismerték Jézust, és az egész környéken elhíresztelték, hogy megérkezett. Így azután minden beteget odavittek hozzá, 36 és kérték, hogy legalább a ruhája szélét érinthessék. Akik csak megérintették, mind meg is gyógyultak.
Az ellenség gúnyolódása
4 Amikor Szanballat meghallotta, hogy építjük a falat, nagyon felháborodott, dühös lett, és csúfolni kezdte a júdaiakat. 2 Rokonai és a samáriai sereg előtt azt kiabálta: „Mit képzelnek ezek a nyomorult júdaiak? Hogy merészelnek önhatalmúlag építkezni? Csak nem akarnak áldozatokat is bemutatni? Azt hiszik, hogy egy nap alatt be tudják fejezni? Azt képzelik, hogy a porrá égett köveket feltámaszthatják abból a romhalmazból?”
3 Ott állt mellette Tóbijjá, az ammoni tisztviselő is, aki még hozzátette: „Ha ezek a nyomorultak építik a kőfalat, elég, ha egy róka felugrik rá, már attól is összedől!”
4 Akkor én, Nehémiás, imádkoztam: „Istenünk, halld meg ellenségeink gúnyolódását! Szálljon vissza fejükre minden gyalázkodásuk! Őket borítsa el a szégyen, amikor ellenségeik fogságba hajtják őket! 5 Istenünk, ne bocsáss meg ellenségeinknek! Ne töröld el bűneiket! Hiszen valójában téged bosszantottak, amikor a fal építőit gúnyolták.”
6 Ennek ellenére tovább építettük és javítgattuk a falakat a város körül, és az építők nagy kedvvel dolgoztak. El is jutottunk az eredeti magasság feléig.
7 Azonban ellenségeink — Szanballat, Tóbijjá, az arabok, az ammoniak és az asdódiak — bosszankodtak azon, hogy Jeruzsálem falait tovább építjük, a munka jól halad, és a réseket hamarosan betömjük. 8 Ezért összefogtak, és elhatározták, hogy együttes erővel megtámadják Jeruzsálemet, és így akadályozzák meg a fal befejezését. 9 Mi azonban imádkoztunk Istenünkhöz, és őröket állítottunk a falakra, akik éjjel-nappal figyelték a környéket.
10 A júdeaiak azt mondták: „A munkások elfáradtak, és még mindig nagyon sok a törmelék, nem tudjuk ezt a falat felépíteni!”
11 Ellenségeink azt mondták: „Észre sem fogják venni, úgy belopakodunk közéjük. Akkor azután leöldössük őket — és véget vetünk az egész építkezésnek!”
12 A Júdea tartományában lakó testvéreink is eljöttek, és folyton sürgettek bennünket, hogy az építők térjenek haza, és a saját városukat védjék meg a fenyegető ellenségtől.
Ne féljetek tőlük!
13 Ekkor én fegyveres férfiakat rendeltem a fal mögé, azokra a szakaszokra, ahol leginkább várható volt az ellenség támadása: az alacsonyan fekvő részekre és a résekre. A nagyobb családokat egy helyre állítottam, és felfegyvereztem őket dárdákkal és íjakkal. 14 Megszemléltem őket, és eléjük állva így biztattam a családfőket, a vezetőket, és az egész népet: „Ne féljetek ellenségeinktől! Ne rájuk gondoljatok, hanem az Örökkévalóra! Ő az igazán hatalmas és félelmetes! Ti pedig harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségetekért és otthonotokért!”
15 Így azután Isten meghiúsította ellenségeink tervét, mert észrevettük, hogy mire készülnek. Ezt ők is megtudták. Mi pedig mindannyian folytattuk a falak építését — mindenki a maga helyén. 16 De ettől a naptól kezdve szolgáim fele a falakon dolgozott, a másik fele pedig teljes fegyverzetben őrséget állt: dárdával, pajzzsal, íjjal és harci öltözetben. A vezetők pedig ott álltak Júda egész népe mögött, akik a falakat javították. 17 Az építők ettől kezdve maguk is fel voltak fegyverkezve, és úgy végezték a munkájukat. 18 A kardja mindegyiknek munka közben is állandóan a derekára volt kötve, a kürtös pedig mellettem állt.
19 Ezért azt mondtam a vezetőknek, a családfőknek és az egész népnek: „Ez a munka igen nagy, és tágas területen folyik. Mi pedig az egész fal hosszában, egymástól távol és szétszórtan dolgozunk. 20 De akárhol is dolgoztok, ha meghalljátok a kürtjelet, azonnal fussatok oda! Istenünk harcol értünk!”
21 Így építettük a falakat hajnaltól a csillagok feljöttéig, de a férfiak fele dárdával a kezében állandó harci készültségben állt.
22 Azt is megmondtam az embereknek, hogy a segítőikkel együtt mindannyian maradjanak éjjelre is Jeruzsálemben, hogy éjjel őrködjenek, és nappal dolgozzanak a falakon.
23 Mi is állandóan fegyveresen jártunk: én és a rokonaim, a szolgáim, és az engem kísérő testőrök valamennyien. Még a ruháinkat is csak annyi időre vetettük le, amíg mosakodtunk.
Pál és Barnabás Ikóniumban
14 Pál és Barnabás Ikóniumban is elment a helyi zsidó közösség zsinagógájába. Olyan erővel hirdették Isten üzenetét, hogy mind a zsidók, mind a görögök közül sokan hívővé lettek. 2 De azok a zsidók, akik nem hittek Jézusban, a hívők ellen uszították a nem zsidókat. 3 Pál és Barnabás mégis sokáig ott maradt, és bátran beszélt az Úrról, aki pedig megerősítette, hogy amit Pálék az Úr kegyelméről mondtak, az igaz: jeleket és csodákat tett az apostolok által. 4 A város lakói emiatt két csoportra váltak. Az egyik csoport a helybeli zsidók mellett volt, a másik pedig az apostolok mellett.
5 Az a csoport, amelyik Pálék ellen volt, zsidókból és nem zsidókból, meg a nép vezetőiből állt. Ezek meg akarták verni az apostolokat, sőt meg is akarták kövezni őket. 6 Amikor Pál és Barnabás ezt megtudták, elmenekültek a városból. Elmentek Likaónia vidékére, Lisztrába és Derbébe, meg azok környékére, 7 és ott is hirdették az örömüzenetet.
Pál és Barnabás Lisztrában és Derbében
8 Élt Lisztrában egy ember, aki születésétől fogva béna volt, soha életében nem tudott járni. 9 Ott ült a földön, és a többiekkel együtt hallgatta Pál beszédét. Egyszer Pál ránézett, és látta, hogy ez az ember hisz abban, hogy Isten meg tudja gyógyítani. 10 Ekkor Pál hangosan rákiáltott: „Kelj fel, és állj a lábadra!” Ő erre felugrott, és járni kezdett. 11 Amikor a tömeg látta, hogy Pál mit tett, likaóniai nyelven így kiabáltak: „Az istenek emberi formában lejöttek hozzánk!” 12 Barnabásról azt mondták, hogy ő Zeusz, Pált pedig Hermésznek tartották, mivel legtöbbször ő beszélt. 13 Zeusz temploma a város közelében volt, és Zeusz papja virágfüzérekkel feldíszített bikákat vezetett a város kapujához. Az összegyűlt tömeggel együtt áldozatot akart bemutatni Pálnak és Barnabásnak.
14 Amikor az apostolok, Pál és Barnabás megértették ezt, megszaggatták ruhájukat, és a tömeg közé futva így kiáltottak: 15 „Emberek, ne tegyétek ezt! Nem vagyunk mi istenek, csak ugyanolyan emberek, mint ti! Azért jöttünk, hogy hirdessük nektek az örömüzenetet, és hogy ezektől a tehetetlen bálványoktól az élő Istenhez forduljatok! Mert ő teremtette az eget, a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.
16 Isten eddig minden népnek megengedte, hogy a maga útját járja. 17 Bár velük is törődött, aminek sok tanújelét is adta. Jól bánt veletek is: ő adott nektek esőt az égből, gazdag termést és gyümölcsöket a maga idején, hogy bőségesen enni adjon nektek, és hogy megtöltse szíveteket örömmel!” 18 De még így is alig tudták az embereket lebeszélni arról, hogy áldozatot mutassanak be nekik.
19 Később azonban a pizidiai Antiókhiából és Ikóniumból néhány zsidó érkezett a városba. Ezek addig uszították az embereket Pál ellen, amíg sikerült meggyőzniük a lisztrai lakosokat, akik azután megkövezték Pált. Azt hitték, hogy meg is halt, ezért kivonszolták a városból. 20 De Jézus tanítványai összegyűltek Pál körül, aki felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt továbbmentek Derbébe.
21 Derbében is hirdették az örömüzenetet, és ott is sokan Jézus tanítványai lettek. Azután Pál és Barnabás visszatért Lisztrába, majd Ikóniumba, onnan pedig a pizidiai Antiókhiába. 22 Mindenhol megerősítették a tanítványokat, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben. „Sok szenvedésen kell keresztülmennünk, amíg eljutunk Isten Királyságába” — mondták nekik. 23 Minden egyes városban kiválasztották a helyi gyülekezetből azokat, akiket vezetőknek jelöltek, majd böjtöléssel és imádkozással az Úr kegyelmére bízták őket, akiben hittek.
24 Pizidián át Pamfiliába, majd 25 Pergébe mentek. Itt is hirdették az örömüzenetet. Azután Attáliába érkeztek, ahol 26 hajóra szálltak.
Pál és Barnabás visszatér a szíriai Antiókhiába
Ezután tértek vissza a szíriai Antiókhiába. Ebből a városból indultak útnak, amikor Isten kegyelmére bízták és kiküldték őket arra a feladatra, amelyet most befejeztek.
27 Amikor megérkeztek, összehívták az egész helyi gyülekezetet. Előttük Pál és Barnabás mindenről beszámolt, amit Isten velük tett. Elmondták, hogy Isten hogyan nyitotta meg a kaput az Izráelen kívüli népek előtt, hogy ők is higgyenek Jézusban. 28 Majd hosszú időt töltöttek ott a tanítványokkal.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center