Historical
Óvakodjatok a farizeusok kovászától!
12 Egyszer több ezren gyűltek össze Jézus körül. Olyan sokan voltak, hogy majdnem letaposták egymást. Jézus ekkor a tanítványaihoz fordult: „Tartsátok távol magatokat a farizeusok kovászától, vagyis attól a képmutatástól, amely rájuk jellemző! 2 Mert minden eltitkolt dolog nyilvánosságra fog kerülni, és minden titok kitudódik! 3 Amit a sötétben mondotok, azt a világosságban fogják hallani. Amit a belső szobákban suttogtatok egymás fülébe, azt a háztetőkről fogják kihirdetni.”
Istent tiszteljétek, ne az emberektől féljetek!(A)
4 „Nektek mondom, a barátaimnak: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de utána már nem árthatnak. 5 Megmondom, kitől féljetek: Istentől, akinek hatalma van, hogy miután megölt, a Gyehennára dobjon! Őt féljétek és tiszteljétek!
6 Ugye, két fillérért[a] öt verebet lehet venni? Mégis, egyetlen ilyen verébről sem feledkezik el Isten. 7 Még a hajszálaitokat is számon tartja! Tehát ne féljetek, ti értékesebbek vagytok, mint sok-sok veréb!”
Ki tartozik Jézushoz?(B)
8 „Mondom nektek: aki az emberek előtt tanúskodik arról, hogy hozzám tartozik, arról én[b] is tanúskodom Isten angyalai előtt, és vállalom, hogy hozzám tartozik. 9 De aki az emberek előtt nem vállal engem, arról én is azt fogom mondani Isten angyalai előtt, hogy nem tartozik hozzám.
10 Ha valaki az Emberfia ellen szól, az még kaphat erre bocsánatot. De ha valaki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha!
11 Amikor zsinagógákba, uralkodók és más hatalmasságok elé visznek titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit feleljetek védekezésül, vagy hogy mit mondjatok! 12 Ne tépelődjetek ezen, mert a Szent Szellem a maga idejében meg fog tanítani titeket arra, hogy mit mondjatok!”
A gazdag ember ostobasága
13 A tömegből valaki így kiáltott Jézusnak: „Mester, parancsold meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!”
14 Jézus így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bíráskodjak közöttetek, vagy elosszam az örökségeteket?” 15 Majd az emberekhez fordulva ezt mondta: „Vigyázzatok, és kerüljétek a kapzsiságot, mert az ember élete, nem a vagyonától függ, akármilyen gazdag is!”
16 Ezután egy példázatot mondott nekik: „Volt egy gazdag ember, akinek a birtoka bőséges termést hozott. 17 Azon töprengett, hová tegye a sok termést, mert nem volt elég nagy raktára. 18 Végül így határozott: »Lebontom a raktáraimat, és nagyobbakat építek a sok gabona, meg a többi termény számára. 19 Akkor majd így szólok a lelkemhez: Látod, lelkem, sok évre elegendő vagyonod és gazdagságod van! Egyél-igyál hát, és élvezd az életet!«
20 De Isten megszólította: »Milyen ostoba vagy! Még ma éjjel elkérik tőled a lelkedet. Kié lesz akkor, amit összegyűjtöttél?«
21 Így jár az, aki csak magának gyűjt kincseket, és nem Isten mértéke szerint gazdag!”
Isten Királysága legyen az első!(C)
22 A tanítványaihoz fordulva így folytatta: „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit fogtok enni és inni, se testetek miatt, hogy mibe fogtok öltözni! 23 Hiszen nagyobb dolog életet adni, mint az ételről gondoskodni! Nagyobb dolog testet alkotni, mint ruhát készíteni!
24 Nézzétek a hollókat: nem vetnek, nem aratnak, nincs sem raktáruk, sem magtáruk, Isten mégis táplálja őket! Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál!
25 Ki tudná közületek aggodalmaskodásával akár csak egy órával is meghosszabbítani az életét? 26 Ha pedig még ennyit sem tudsz elérni a saját erődből, akkor mi értelme van a nagyobb dolgok felől aggódni?
27 Figyeljétek meg a mezőn a vadvirágokat, hogyan növekednek! Nem fáradoznak, hogy ruhát készítsenek maguknak. Mégis azt mondom nektek, hogy Salamon király a dicsősége csúcsán sem öltözködött olyan szépen, mint ezek. 28 Látjátok, ezek a növények ma még virágzanak, holnapra már elszáradnak, és a tűzbe dobják őket, Isten mégis milyen gyönyörűen öltözteti őket! Akkor titeket mennyivel inkább! Ne legyetek hát kishitűek!
29 Ne aggódjatok hát amiatt, hogy lesz-e mit ennetek, vagy innotok! 30 Azok törtetnek ilyen dolgok után, akik nem ismerik Istent. Mennyei Atyátok azonban jól tudja, hogy mindezekre szükségetek van.
31 Isten Királyságával törődjetek — erre törekedjetek mindenek előtt! Isten pedig majd törődik azzal, amire szükségetek van. 32 Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!”
Az igazi kincs
33 „Adjátok el vagyonotokat, és a pénzt osszátok szét a szegények között! Szerezzetek magatoknak örök, mennyei kincseket, amelyeket a tolvajok nem lophatnak el, s a moly sem pusztíthat el! 34 Mert oda húz majd a szívetek, ahol a kincseitek vannak.”
Mindig legyetek készen!(D)
35 „Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen! 36 Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik felkészülten várják uruk hazaérkezését a lakodalomból, s amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk készenlétben talál, amikor megérkezik! Bizony, mondom nektek: az ilyen szolgákat asztalhoz ülteti, és kiszolgálja őket! 38 Bizony boldogok ők, mert készen állnak, akár éjfélkor, akár hajnalban jön haza uruk! 39 De jól jegyezzétek meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné, hogy betörjön a házába. 40 Ti is legyetek mindig készen, mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem gondolnátok!”
Példázat a jó és a gonosz szolgáról
41 Akkor Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk szólnak ezek a példázatok, vagy mindenki másnak is?”
42 Az Úr így válaszolt: „Gondoljátok csak meg: a ház ura megbízza egyik szolgáját, hogy viseljen gondot a többi szolgájára, és idejében adjon nekik enni. Miből látszik, hogy ez a szolga hűséges és okos? 43 Abból, hogy amikor az ura megérkezik, a szolga éppen azt a munkát végzi, amit ura rábízott! Milyen boldog az ilyen szolga! 44 Igazán mondom nektek: ura rá fogja bízni egész birtokának igazgatását!
45 De mi történik, ha az a szolga gonosz, és azt gondolja, hogy ura még sokáig nem tér haza? Verni kezdi a szolgatársait, férfiakat és nőket egyaránt, eszik-iszik és részegeskedik. 46 Ura azonban éppen akkor fog megérkezni, amikor a gonosz szolga nem számít rá, és nem is gondolja. Akkor majd az ura keményen megbünteti őt, és oda küldi, ahová a hitetlenek kerülnek.
47 Az a szolga, aki tudta, hogy ura mit bízott rá, de hozzá sem fogott, hogy azt megtegye, vagy nem készült fel ura érkezésére, súlyos büntetést kap. 48 De mi lesz azzal a szolgával, aki nem tudta, hogy ura mit kíván tőle? Az ilyen szolga enyhébb büntetést fog kapni. Mert akinek sokat adtak, attól sokat is kérnek számon! Akire sokat bíztak, annak nagyobb a felelőssége!”
Jézus követése miatt meghasonlás támad(E)
49 „Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a Földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! 50 Be kell merítkeznem,[c] és nagy teher nehezedik rám, amíg ez meg nem történik! 51 Úgy gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a Földre? Nem! Az emberek szembefordulnak egymással miattam. 52 Mostantól fogva még a családtagok között is meghasonlás támad! Egy öttagú családban hárman lesznek kettő ellen, és ketten három ellen.
53 Az apa fia ellen fordul,
és a fiú apja ellen,
az anya leánya ellen fordul,
és a leány anyja ellen,
az anyós menye ellen fordul,
a meny pedig anyósa ellen.”[d]
Az idők jelei(F)
54 Azután Jézus a sokasághoz fordult: „Amikor nyugatról felhő közeleg, azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy is lesz. 55 Amikor déli szél fúj, azt mondjátok, hogy nagy meleg jön, és úgy is lesz. 56 Képmutatók! Mikor látjátok az égen és a földön a jeleket, megértitek milyen idő következik! Akkor hogyan lehet, hogy a mostani idők jeleit nem értitek meg?”
Békülj ki ellenfeleddel!(G)
57 „Miért nem döntitek el ti magatok, hogy mi az igazságos? 58 Gondold csak el: valaki vádol téged, pert indít ellened, és ellenfeleddel együtt a bíró elé kell állnotok. Ilyen esetben nagyon igyekezz, hogy még útközben kibéküljetek egymással! Ha ez nem sikerül, az ellenfeled a bíró elé visz, a bíró átad a börtönőrnek, az pedig börtönbe zár téged! 59 Mondom neked: ki nem jössz onnan, amíg az utolsó fillérig meg nem fizetted, amivel tartozol!”
Térjetek vissza Istenhez!
13 Abban az időben hírt hoztak Jézusnak arról, mi történt néhány galileaival. Pilátus megölette ezeket az embereket, és a vérük összekeveredett az áldozati állatok vérével. 2 Ekkor Jézus megkérdezte: „Gondoljátok, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többiek, s azért haltak meg így? 3 Nem! Sőt, mondom nektek: ha vissza nem tértek Istenhez, akkor mindnyájan hasonlóképpen vesztek el!
4 Vagy mit gondoltok arról a tizennyolc emberről, akik akkor haltak meg, amikor a Siloám tornya rájuk szakadt? Gondoljátok, hogy bűnösebbek voltak, mint az összes többi jeruzsálemi? 5 Nem! Sőt, mondom nektek: ha vissza nem tértek Istenhez, akkor mindnyájan hasonlóképpen vesztek el!”
A gyümölcstelen fügefa
6 Ezután egy példázatot mondott nekik: „Egy ember fügefát ültetett a szőlőskertjébe. Egy idő múlva kiment, hogy gyümölcsöt szedjen róla, de egyet sem talált. 7 Ezért szólt a kertésznek: »Már három éve hiába keresek gyümölcsöt ezen a fán. Vágd ki, hogy ne foglalja a földet hiába!« 8 A kertész azonban így válaszolt: »Uram, kérlek, adj neki még egy évet! Felásom az alját, és megtrágyázom, 9 akkor talán jövőre teremni fog. Ha mégsem, akkor vágd ki!«”
Jézus szombaton meggyógyít egy asszonyt
10 Egyszer Jézus a zsinagógában tanított szombaton. 11 Volt ott egy asszony, aki már tizennyolc éve beteg volt a benne lakó gonosz szellem miatt. Egészen összegörnyedt, és nem tudott felegyenesedni. 12 Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és megszólította: „Asszony, megszabadultál az erőtlenségtől!” 13 Rátette a kezét, mire az asszony azonnal felegyenesedett, és Istent dicsérte.
14 De a zsinagóga vezetője megharagudott Jézusra, amiért szombaton gyógyította meg az asszonyt. Ezt mondta: „Hat nap van egy héten, hogy dolgozzatok. Azokon a napokon jöjjetek, ha meg akartok gyógyulni, ne szombaton!”
15 Erre az Úr így válaszolt: „Képmutatók! Ugye, szombaton is mindannyian eloldozzátok az ökreiteket meg a szamaraitokat az istállóból, hogy megitassátok azokat? 16 Nézzétek ezt az asszonyt, aki Ábrahámtól származik, és akit a Sátán tizennyolc évig megkötözve tartott! Ha az ökröket el lehet oldozni szombaton, akkor mennyivel inkább fel kell oldani ezt az asszonyt a kötelékeiből?!” 17 Ekkor mindenki elszégyellte magát, aki ellenkezett vele, a többiek pedig örültek Jézus csodálatos tetteinek.
A mustármag és a kovász példázata(H)
18 Jézus ezt mondta: „Milyen az Isten Királysága? Mihez hasonlítsam? 19 Olyan az, mint a mustármag, amelyet valaki elvet a kertjébe. Amikor a mag kifejlődik, a növény szinte fává nő! Még a madarak is fészket raknak az ágai között.”
20 Majd így folytatta: „Mihez is hasonlítsam Isten Királyságát? 21 Hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce[e] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”
A keskeny ajtó(I)
22 Jézus Jeruzsálem felé közeledett, és közben falvakon és városokon ment keresztül. Útközben mindenhol tanított. 23 Egyszer valaki megkérdezte tőle: „Uram, csak kevesen fognak üdvözülni?”
Ő pedig így felelt: 24 „Teljes erővel igyekezzetek, hogy be tudjatok menni a keskeny ajtón! Mert mondom nektek: sokan próbálnak majd bejutni rajta, de nem sikerül nekik. 25 Ha pedig a ház ura egyszer felkel, és bezárja az ajtót, ti kint maradtok. Akkor majd kopogtattok, és azt mondjátok: »Uram, nyiss ajtót nekünk!« De ő ezt feleli: »Nem ismerlek titeket, s nem tudom, honnan jöttetek.« 26 Erre ti majd így válaszoltok: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.«
27 Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, ti gonosztevők!« 28 Akkor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda! Akkor majd sírni fogtok, és fogaitokat csikorgatjátok! 29 Sokan jönnek majd keletről, nyugatról, északról és délről, és asztalhoz ülnek Isten Királyságában. 30 Jegyezzétek meg, hogy vannak utolsók, akikből elsők lesznek, és vannak elsők, akikből utolsók lesznek.”
Jézus a közelgő haláláról beszél(J)
31 Egyszer néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Menj máshová, mert Heródes meg akar öletni téged!”
32 De Jézus így felelt nekik: „Menjetek, és mondjátok meg annak a rókának, hogy ma és holnap még gonosz szellemeket űzök ki, és betegeket gyógyítok, de a harmadik napon befejezem a munkámat. 33 Ma, holnap és holnapután még úton kell lennem, mert lehetetlen, hogy a Próféta máshol haljon meg, mint Jeruzsálemben!
34 Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket Isten hozzád küld! Hányszor akartam összegyűjteni a gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnyai alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! 35 Bizony elhagyatottá lesz a Házatok! Igazán mondom nektek: nem láttok többé engem addig a napig, amikor majd ezt mondjátok: »Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön!«”[f]
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center