Historical
Az Örökkévaló keze sújtotta Jeruzsálemet
1 [1] [a] Jaj, milyen elhagyatott lett
az egykor oly népes város!
Hogy megözvegyült,[b]
pedig milyen dicsőséges volt a nemzetek között!
Aki úrnő volt a tartományok között,
most robotoló rabszolgává lett.
2 Keservesen sír éjjelente,
könnyei áztatják arcát.
Senki sem vigasztalja
régi szeretői közül.
Barátai mind elárulták,
ellenségeivé lettek.
3 Júda népét elhurcolták otthonaiból,
rabszolgasorba kerültek, kenyerük a szenvedés.
Messze földre vitték őket, idegen nemzetek közé,
de ott sem találtak nyugalmat.
Üldözőik mind utolérték őket,
nem menekülhettek szorult helyzetükből.
4 Még a Sionba vezető utak is gyászolnak,
senki sem jön a szent ünnepekre többé.
A városkapuk helyén üresség tátong,
a papok keservesen sóhajtoznak.
Leányait szolgaságba hurcolták,[c]
ezért süllyedt Sion keserűségbe!
5 Ellenségei fölülkerekedtek,
könnyedén legyőzték,
mivel az Örökkévaló büntette meg Siont
tömérdek bűne miatt.
Gyermekeit fogságba hurcolták,
fogolyként vonultak ellenségeik előtt.
6 Megfosztották Siont minden ékességétől,
odalett minden dicsősége!
Fejedelmei olyanok lettek,
mint a szarvasok, ha nincs legelőjük,
— roskadozva menekültek
üldözőik elől.
7 Nyomorúsága idején,
száműzetése napjaiban
régi dicsőségére emlékezik Jeruzsálem,
s drága kincseire.
Mert népe ellenség kezébe esett,
s nem volt, aki segítsen rajta.
Ellenségei pedig csak nézték,
s gúnyosan nevettek bukásán.
8 Bizony, súlyosan vétkezett Jeruzsálem,
ezért lett tisztátalan!
Akik eddig tisztelték, most megvetik,
mert látták megszégyenülését.
Keservesen sóhajt ő is,
szégyenében eltakarja arcát.
9 Saját vére szennyezi ruhája szegélyét.
Mivel nem gondolt jövőjére,
szörnyű mélyre süllyedt.
Senki sem vigasztalja.
„Lásd meg, Örökkévaló, szenvedéseimet,
mert ellenségeim ujjonganak fölöttem!”
10 Ellenségei kirabolták Siont,
minden kincsétől megfosztották.
Néznünk kellett, hogy ellenségeink
még a szent helyre is behatoltak,
pedig te azt parancsoltad, Urunk,
hogy idegenek ne menjenek be gyülekezetedbe!
11 Egész népünk sóhajt és nyög,
amint kenyér után vágyakoznak,
kincseiket is eladják egy falat kenyérért,
hogy éhen ne haljanak.
„Lásd meg, Örökkévaló, nézd,
mennyire semmibe vesznek bennünket!
12 Nézzetek rám,
kik erre jártok!
Vajon van-e ehhez hasonló fájdalom,
mint amely engem ért,
amellyel az Örökkévaló keze sújtott
izzó haragja napján?
13 Mert a magasból tüzet küldött az Úr,
mely átjárta csontjaimat.
Hálót feszített lábam elé,
és a földre terített.
Elhagyottá lettem,
naphosszat csak sínylődöm.
14 Vétkeim igáját vettem nyakamba.
Az Úr keze fonta össze,
súlyuk lehúzza fejem,
erőm elfogy, botladozom.
Kiszolgáltatott azoknak,
akik erősebbek nálam.
15 Erős harcosaimtól elfordult az Úr,
nem törődött velük.
Sereget küldött ellenem,
hogy fiaimat összetörje.
Az Úr maga taposta össze Jeruzsálemet,[d]
mint szőlőt a szüretelők.
16 Ezért sírok oly keservesen,
ezért folynak könnyeim,
mert messze tőlem a vigasztaló,
aki lelkem felüdítené.
Gyermekeim elpusztultak,
mert ellenségem fölülkerekedett rajtam.”
17 Segítségért eseng Sion, karjait kitárja,
de senki sem vigasztalja.
Az Örökkévaló hozta ellene a nemzeteket,
hogy Jákób népét körülkerítsék:
úgy tekintenek Jeruzsálemre,
mint tisztátalanra.
18 „Igazságos az Örökkévaló! Igazságosan bánt velem,
mert parancsai ellen lázadoztam.
Figyeljetek rám, ti népek mindannyian,
s lássátok fájdalmamat!
Fiaimat és leányaimat
mind száműzetésbe hurcolták!
19 Hiába hívtam segítségül szeretőimet,
mind cserbenhagytak!
Papjaim és fejedelmeim
éhen haltak a városban,
ennivalót kerestek,
hogy életben maradjanak, de hiába.
20 Nézz rám, Örökkévaló,
milyen szorult helyzetben vagyok!
Lelkem háborog, szívem vergődik,
mert engedetlen és lázadó voltam.
Az utcákon ellenség gyilkolja gyermekeimet,
a házakban a halál pusztít.
21 Halld meg Uram, sóhajtásomat,
mert nincs más, aki vigasztalna!
Minden ellenségem hallotta veszedelmem,
s ujjong, hogy így bántál velem.
Hozd el a napot, amelyet előre hirdettél,
amikor ők is úgy járnak, mint én!
22 Lásd meg minden gonosz tettüket!
Bánj velük is úgy,
ahogy engem büntettél sok vétkem miatt,
mert sokat sóhajtozom,
és szívem is beteg!”
Az Örökkévaló véghezvitte, amit határozott
2 Jaj, milyen sötét felhőt
borított Sionra haragjában az Úr!
Izráel dicsőségét
az égből a földre vetette.
Haragja napján nem törődött
még lába zsámolyával[e] sem!
2 Könyörtelenül elpusztította az Úr
Jákób népének minden hajlékát,
összetörte haragjában
Júda lakóinak várait.
Földre taposta, megszégyenítette
az egész királyságot és vezetőit.
3 Összetörte izzó haragjában
Izráelnek minden hatalmát.
Megvonta népétől védő karját,
s utat engedett ellenségeinek.
Úgy égette Jákób népét mindenfelől,
mint megemésztő tűz.
4 Felvonta íját ellenünk, mint ellenségünk,
ránk emelte karját, mint támadónk,
Sion hajlékaiban mindenkit megölt,
akire büszkén tekintettünk.
Haragját zúdította ránk,
mint tűzesőt.
5 Ellenségünkké lett az Úr:
elpusztította Izráelt egészen!
Lerombolta palotáinkat,
romba döntötte erős várainkat,
Júda népének gyászát
és siralmait megsokasította.
6 Ledöntötte saját Sátorát[f],
mint egy hitvány kerti kunyhót.
Szétrombolta ünnepeinek helyét az Örökkévaló,
feledésbe taszította Sion városának ünnepeit,
még a szombatot is.
Tüzes haragja hevében
eltaszított királyt és papot.
7 Elhagyta oltárát,
eltávozott Templomából.
Ellenségünk kezébe adta
annak bástyáit és falait.
Diadalittas zajongás hallik az Örökkévaló házában,
mint egykor ünnepeink napján.
8 Mert az Örökkévaló döntött úgy,
hogy lerombolja Sion falait:
kifeszítette fölötte a mérőzsinórt,
véghezvitte, amit elhatározott.
Hiába jajgatott bástya és várfal,
mind leomlott,
s földön hevernek, mint a gyászolók.
9 A kapuk szárnyai földre roskadtak,
kapcsaikat és záraikat összetörték.
A királyt és a fejedelmeket a nemzetek közé hurcolták,
nincs többé sem törvény, sem tanítás.
Még a próféták sem kapnak
kijelentést[g] az Örökkévalótól.
10 Sion fejedelmei némán ülnek a földön,
fejükre port hintettek,
derekukon zsákruha.
Jeruzsálem fiatal leányai
földre borulva gyászolnak.
11 Szemem a sírástól eleped,
szívem nyugtalan háborog,
lelkem, mint a földre ömlött víz,
mert láttam népem pusztulását:
csecsemők és gyermekek hevernek az utcán,
éhségtől haldokolva!
12 Anyjukat szólítják,
enni- és innivalóért könyörögnek.
Ájultan fekszenek anyjuk karjaiban,
s lassan kilehelik lelküket,
mint az utcán heverő
sebesült harcosok.
13 Ó Jeruzsálem, mit mondjak neked?
Kihez hasonlítsalak?
Sion népe, mivel vigasztaljalak?
Hiszen pusztulásod oly nagy és mélységes,
mint a tenger!
Kicsoda gyógyíthat meg téged?
14 Prófétáid hamis látomásokkal ámítottak téged!
Nem mutattak rá bűneidre,
hogy megmenekülj a fogságtól.
Hamis próféciákkal hitegettek,
becsaptak és félrevezettek.
15 Akik arra járnak,
s látják romjaidat, Jeruzsálem,
gúnyolódva mutogatnak,
megvetően legyintenek:
„Nézzétek ezt a romhalmazt!
Ezt hívták »Tökéletes Szépség«-nek?
Ez lenne az »Egész Föld Öröme?«”
16 Ellenségeid nagy hangon dicsekednek,
hogy legyőztek téged,
fogukat vicsorítják, és kezüket dörzsölik:
„Elpusztítottuk Jeruzsálemet!
Erre vártunk már régóta,
most saját szemünkkel láttuk a vesztét!”
17 Az Örökkévaló véghezvitte, amit határozott,
beváltotta szavát, amelyet régen kihirdetett:
könyörtelenül lerombolt téged, Jeruzsálem!
Ellenségeidnek szerzett örömet,
ellenfeleidnek adott győzelmet.
18 Jeruzsálem! Még falaid is kiáltsanak az Úrhoz!
Folyjanak könnyeid éjjel-nappal, Sion,
mint a folyó!
Ne nyugodj,
ne engedj magadnak pihenést!
19 Kelj föl, kiálts az Úrhoz még éjjel is,
az őrváltás idején!
Öntsd ki szíved az Úr színe előtt,
mint a vizet!
Emeld hozzá kezeidet,
könyörögj kicsinyeid életéért,
akik éhségtől ájultan fekszenek
a város utcáinak kövén.
20 Nézz ránk, Örökkévaló!
Kivel bántál így valaha?
Hogyan lehet, hogy asszonyok a saját gyermekeiket,
dédelgetett kicsinyeiket kell megegyék?!
S hogy éppen az Úr szentélyében
öldösik le a papokat és a prófétákat?
21 Holtan hever az utcák porában fiatal és öreg,
ifjainkat és leányainkat öldöklő kard vágta le.
Bizony, levágtad őket haragod napján,
nem könyörültél, Uram!
22 Összehívtad ellenem minden rettegett ellenségemet,
mint ünnepre a vendégeket,
senki sem menekülhetett előlük
az Örökkévaló haragja napján.
Ellenségeim mind felemésztették gyermekeimet,
akiket dajkáltam s felneveltem!
Jó az Örökkévaló szabadítására várni
3 Én vagyok a férfi, aki fenyítést szenvedett,
akit az Örökkévaló haragjában megvert!
2 Akit sötétségbe vitt,
világtalan vidéken vezetett.
3 Bizony, én vagyok, akit megvert,
újra meg újra, egész nap!
4 Elsorvasztotta testemet[h],
összetörte csontjaimat,
5 körülkerített és megostromolt
keserűséggel és szenvedéssel,
6 a sötétségbe helyezett,
mintha már meghaltam volna[i].
7 Körülkerített, hogy meg nem szökhetek,
megnehezítette bilincseimet.
8 Segítségért kiáltok az Örökkévalóhoz,
de hiába: nem hallgatja meg.
9 Utjaimat erős fallal zárta el,
s nem találok kiutat.
10 Lesben áll, mint medve,
mint oroszlán a bozótban, hogy rám rohanjon.
11 Lekergetett utamról, megszaggatott,
s otthagyott sebesülten.
12 Felvonta íját, céltáblának felállított,
és nyilait rám lőtte.
13 Belém fúródtak, bensőmbe találtak,
nyílvesszői mélyen megsebeztek.
14 Gúnyolódnak rajtam a nemzetek,
csúfolnak engem napestig.
15 Eltöltött keserűséggel az Örökkévaló,
megrészegített ürömmel.
16 Földre tepert, fogaim kavicsokkal kitörte,
hamuba fektetett, porig alázott.
17 Lelkem nem ismer békességet,
elfelejtettem a jólétet.
18 Már azt gondoltam, végem van,
s nincs számomra reménység az Örökkévalónál.
19 Uram, lásd meg szenvedésemet,
hontalanságomat, keserűségemet!
20 Amíg ezen kesergek,
lelkem a földre roskad.
21 De újra remény támad bennem,
ha meggondolom:
22 Az Örökkévaló kegyelme, hogy még élünk,
mert hűséges szeretete soha nem fogy el!
23 Sőt, megújul minden reggel!
Bizony, nagy a te hűséged, Uram!
24 Te vagy örökségem, Örökkévaló[j]
— mondja a lelkem —,
ezért benned bízom, benned reménykedem!
25 Jó az Örökkévaló azokhoz, akik benne bíznak,
akik jelenlétét keresik, kívánják.
26 Bizony, jó várni és nyugton maradni,
amíg az Örökkévaló megszabadít!
27 Jó, ha igát viselsz,
és türelmet tanulsz már fiatal korodban,
28 ha egyedül ülsz, s nem panaszkodsz,
mikor az Úr igáját viseled,
29 ha megalázod magad előtte
— hiszen van még remény —,
30 ha engeded, hogy bántalmazzanak,
s eltűröd, hogy gyalázzanak.
31 Mert az Úr nem fordul el tőlünk örökre!
32 Megszomorít, de meg is könyörül rajtunk,
mert hűséges szeretete kifogyhatatlan.
33 Hiszen nem szíve szerint büntet meg,
nem annak örül, ha megalázhat!
34 Hogy a föld összes foglyait
lába alá tiporja valaki,
35 hogy kiforgassák jogaiból a szegényt
a Magasságos Isten szeme láttára,
36 hogy a perben igazságtalanul ítéljenek,
— ezt az Úr nem nézi ölbe tett kézzel!
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center