Historical
14 „Akit asszony szült, mind rövid életű,
s napjai szenvedésekkel terhesek.
2 Mint tavaszi virág, hirtelen kivirul,
de hamar elhervad, gyorsan lehull,
mint az árnyék, tovatűnik, nincs maradása.
3 Istenem, te mégis szemmel tartasz!
Mégis perbe szállsz ellenem?
4 Származhat-e a tisztátalanból tiszta?
Soha!
5 Istenem, ha már megszabtad napjaim számát,
meghatároztad éveimet,
— s tudom, azt át nem léphetem —,
6 kérlek, engedj egy kis pihenést,
vedd le rólam tekinteted,
hadd legyen annyi örömöm,
mint munkája végeztével a béresnek!
7 Hiszen még a kivágott fának is van reménye,
hogy újra sarjad, újra kizöldül.
8 Mikor gyökere már kiszáradt,
mikor törzse már nem él,
9 a víznek illatától mégis újraéled,
megint rügyezik, kivirágzik, feléled.
10 De a férfi, ha meghal — bármily erős volt is —,
ha végleg elterül, ugyan hová lesz?
11 Elillan, mint víz a kiszáradt tavakból,
mint elapadt folyók vize, eltűnik.
12 Bizony, az ember nem kel fel,
ha egyszer lehanyatlik.
Fel nem ébred, fel sem kel,
amíg az ég el nem múlik!
13 Bárcsak elrejtenél engem a holtak hazájában!
Ott várnám ki, míg csillapul haragod,
és újra megemlékeznél rólam.
14 Vajon, ha meghalok, felkelek-e megint?
Ha tudnám, türelmesen várnám,
amíg szolgálatom ideje letelik,
s elváltozásom bekövetkezik.
15 Akkor szólítanál, s én felelnék,
akkor te is vágyakoznál utánam, akit kezed alkotott.
16 Akkor megvédenél engem,
s nem tartanád számon minden bűnömet.
17 Vétkeimet csomóba kötve lepecsételnéd,
s eltörölnéd mindet.
18 Ahogy a nagy hegyek leomlanak,
a hatalmas sziklák elmállanak,
19 ahogy a követ simára koptatja a víz,
és elmossa az áradat a partokat,
úgy teszed semmivé, Istenem, minden reményemet,
20 így mutatod meg rajtam hatalmadat!
Nekem pedig el kell mennem örökre.
Elváltoztatod arcomat,
s a holtak közé küldesz.
21 Ha fiaimat tisztesség éri, nem láthatom,
de ha szégyen, azt sem tudom.
22 Már csak a saját fájdalmam van velem,
lelkem is csak magáért sír keservesen!”
Elifáz prédikál Jóbnak
15 Ezután a témáni Elifáz kezdett prédikálni:
2 „Jób, ha igazán bölcs lennél,
nem beszélnél ilyen értelmetlen dolgokat!
Nem beszélnél a levegőbe!
3 Azt hiszed, a bölcs ilyen üres szavakkal érvelne?
Ilyen értelmetlenségeket mondana?
4 Te már az istenfélelmet is semmibe veszed!
Neked már az Istenhez való imádság sem ér semmit!
5 Szavaid világosan mutatják bűnödet,
hiába próbálsz ravaszkodni, hogy becsapj bennünket!
6 Nem én ítéllek el téged, hanem a saját szavaid!
Saját beszéded tanúskodik ellened!
7 Azt gondolod, te vagy az első ember,
aki a Földön született?
Előbb lettél, mint a hegyek?
8 Vajon ott voltál-e, mikor Isten tanácskozott?
Azt hiszed, egyedül te vagy bölcs a világon?
9 Mit tudsz, amit mi nem?
Mihez értesz, amiben mi tudatlanok vagyunk?
10 Van közöttünk ősz hajú és öreg,
van, aki apádnál is idősebb!
11 Lenézed Isten vigasztalását,
megveted, mikor szelíden szólunk hozzád?
12 Miért ragad el az indulat,
miért tekintesz haraggal ránk?
13 Hiszen Istenre haragszol,
mikor így beszélsz!
14 Mert hogy is lehetne az ember ártatlan?
Hogy lehetne bűntelen, akit anya szült?
15 Hiszen Isten még angyalaiban[a] sem bízik!
Szemében még a Menny sem igazán tiszta és szent!
16 Mennyivel kevésbé az ember, aki utálatos és romlott,
aki úgy issza a gonoszságot, mint a vizet!
17 Most hallgass rám, Jób, elmagyarázom ezt neked!
Elmondom neked, amit láttam.
18 Elmondom, amit a bölcsektől hallottam,
amit ők is őseiktől tanultak régen.
19 Őseiktől, akik ezt a földet örökségül kapták,
akik között nem járt idegen.
20 Ezt mondták: aki bűnös,
annak szenvednie kell egész életében.
Aki erőszakos és kegyetlen,
mindhalálig gyötrődik.
21 Minden hang megrémíti,
ellensége akkor tör rá,
amikor biztonságban érzi magát.
22 Abban hisz, hogy a holtak közül
soha vissza nem térhet,
attól fél, hogy egyszer kard járja át.
23 Kenyere miatt aggódik,
és tudja, hogy pusztulás vár rá,
24 fél a nyomorúságtól és veszedelemtől.
Mindez rá is támad, mint ellenséges király.
25 Miért? Mert öklét rázta Istenre,
a Mindenhatóval szemben nagy hangon hősködött,
26 makacsul harcolt ellene,
vastag pajzsával eltakarta arcát Isten elől.
27 A bűnösnek, még ha gazdag és elhízott is,
28 városait lerombolják,
otthona romba dől,
háza üresen marad.
29 Ám az istentelen nem lesz mindig gazdag,
vagyonából semmi sem marad,
s gabonája sem hoz bő termést.
30 Nem menekülhet meg a sötétségtől.
Olyan lesz, mint zöldellő fa, ha kiszárad,
Isten lehelete messze elsodorja.
31 Hiába hitegeti magát hazugságokkal,
hiába bízik abban, ami hamis,
mert jutalmul csak az üresség jut neki!
32 Az istentelen idő előtt meghal,
mint a faág, amely nem zöldül ki többé.
33 Mint a szőlő, amelyről a termés éretlen lehull,
mint olajfa, amely lehullatja virágát.
34 Mert az istentelenek nem jutnak semmire.
Tűz emészti meg házaikat,
akik szeretik a megvesztegetést.
35 Gonosz tervek fogannak meg lelkükben,
belsejükben álnoksággal terhesek,
s végül vétket szülnek.”
Jób negyedik válasza
16 Akkor Jób így válaszolt:
2 „Hallottam én már ilyet eleget!
Hitvány vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
3 Mikor lesz már vége az értelmetlen locsogásnak?!
Meddig akarjátok még nyújtani a beszédet?
4 Lennétek csak az én helyemben,
akkor én is mondhatnék nektek ilyeneket!
Akkor én is vádolhatnálak benneteket,
csóválhatnám fejemet miattatok.
5 De legalább igyekeznék vigasztalni titeket,
próbálnám enyhíteni fájdalmatokat.
6 De jaj, az én fájdalmam nem enyhül, ha szólok,
s nem segít rajtam az sem, ha hallgatok!
7 Istenem, elvetted minden erőmet!
Elpusztítottad egész családomat!
8 Milyen sovány és gyenge lettem,
ez is ellenem tanúskodik,
mert mindenki azt hiszi, bűnös vagyok!
9 Hiába, Isten haragszik rám, és ellenem támad,
fogát csikorgatja, és széjjelszaggat engem.
Ellenségeim pedig gyűlölködve bámulnak rám.
10 Körém gyűltek az emberek,
s mind engem vádolnak,
szavaik arcul csapnak, összefognak ellenem!
11 Bizony, Isten kiszolgáltatott engem a gonosznak!
Egyenesen a gonosz kezébe adott!
12 Pedig békében és jólétben éltem,
de összetört engem hirtelen!
Nyakon ragadott, és szétzúzott!
Céltáblája lettem,
13 íjászai körülvettek, nyilaik eltaláltak,
belső részeimbe fúródtak,
kegyetlen kínokat szenvedek!
14 Újra meg újra rám rohan,
réseket tör rajtam, mint az ostromló sereg.
15 Zsákruhába öltöztem, porban ülök,
minden dicsőségem odavan!
16 Arcom a szüntelen sírástól eltorzult,
szempilláimra a halál árnyéka ült,
17 pedig nem tapad kezemhez gonoszság,
és imádságom tiszta!
18 Ó föld, ne takard el véremet![b]
Ne rejtse el az ég segélykiáltásomat!
19 Mégis tudom, van tanúm a Mennyben!
Van, aki mellettem tanúskodik a magasban!
20 Barátaim csúfolnak,
én mégis Istenre nézek éjjel-nappal!
21 Tanúm szót emel értem Istennél,
mint az ember fia, ha barátját védi a bíró előtt.
22 Hamar elfutnak az évek,
s odamegyek, ahonnan nincs visszatérés.”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center