Historical
Jób, az Isten embere
1 Élt egy ember Úz földjén, akit Jóbnak hívtak. Tökéletes és igazságos volt, akit senki sem vádolhatott bűnnel. Tisztelettudó félelemmel közeledett Istenhez, és gyűlölettel fordult el a gonosztól. 2 Jóbnak nagy családja volt: hét fia és három leánya született. 3 Igen nagy volt a gazdasága is: 7 000 juh és kecske, 3 000 teve, 500 pár igavonó ökör, 500 szamár és sok szolga. A keleti országokban ő volt a leggazdagabb.
4 Jób fiainak az volt a szokásuk, hogy gyakran vendégül látták egymást az otthonukban. Felváltva jöttek össze, mindig annál, aki éppen következett. Ilyenkor meghívták a leánytestvéreiket is, hogy valamennyien együtt ünnepeljenek és lakomázzanak. 5 Minden ilyen vendégség után, a következő reggel Jób korán felkelt, és égőáldozatot mutatott be Istennek minden egyes gyermekéért. Azt gondolta: „Talán valamelyik gyermekem vétkezett Isten ellen a tegnapi lakomán.” Ezt minden alkalommal megtette, hogy Isten megbocsássa a gyermekei bűneit.
6 Történt egyszer, hogy Isten angyalai[a] megjelentek az Örökkévaló előtt, és odajött a Sátán is. 7 Az Örökkévaló megszólította a Sátánt: „Honnan jössz?”
Ő ezt válaszolta: „Megkerültem, és keresztül-kasul bejártam az egész Földet.”
8 Akkor az Örökkévaló megkérdezte tőle: „Észrevetted szolgámat, Jóbot? Bizony, nincs hozzá fogható az egész Földön! Tökéletes és igazságos, senki sem vádolhatja bűnnel. Tisztelettudó félelemmel közeledik Istenhez, és gyűlölettel fordul el a gonosztól.”
9 Erre a Sátán így válaszolt: „Vajon Jób érdek nélkül tiszteli és féli Istent?! 10 Vajon nem azért, mert körülvetted őt is, a családját is, és minden vagyonát a védelmeddel? Vajon nem azért, mert olyan bőségesen megáldottad a keze munkáját, s nyájait megszaporítottad? 11 De próbáld csak ki, vajon nem fog-e Jób szemtől-szembe megátkozni téged, ha elpusztítod mindazt, amije van?!”
12 Erre az Örökkévaló így válaszolt: „Kezedbe adom mindazt, amije csak van Jóbnak. Azt tehetsz velük, amit akarsz. De Jóbhoz magához egy ujjal sem nyúlhatsz!”
Ezután a Sátán kiment az Örökkévaló elől.
Jóbot csapások sújtják
13 Egy napon Jób fiai és leányai mind együtt lakomáztak és bort ittak a legidősebb fiú házában. 14 Ekkor egy szolgája érkezett Jóbhoz ezzel a hírrel: „Az igásökrök szántottak, és a szamarak mellettük legelésztek, 15 amikor a sébaiak[b] csapata megtámadott bennünket. Az állatokat mind elrabolták, szolgáidat karddal levágták, csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.”
16 Még be sem fejezte, amikor egy másik szolga érkezett, ezzel a hírrel: „Isten tüze szállt le az égből, és megégette a juhokat, kecskéket, és a pásztorokat — csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.”
17 Még be sem fejezte, amikor egy harmadik szolga érkezett, ezzel a hírrel: „A káldeusok[c] három csapata megtámadott bennünket, elrabolta a tevéket, karddal levágta szolgáidat — csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.”
18 Még be sem fejezte, amikor a következő szolga érkezett ezzel a hírrel: „Fiaid és leányaid lakomáztak és bort ittak a legidősebb fiad házában, 19 amikor hirtelen nagy szél támadt a sivatag felől, lecsapott a házra, és összedöntötte. A ház rászakadt a gyermekeidre, akik mind meghaltak — csak egymagam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.”
20 Ekkor Jób felállt, megszaggatta a ruháit, leborotválta a haját, és nagy gyászában sírva a földre borult. 21 Ezt mondta:
„Csupaszon jöttem a világra anyám méhéből,
semmit sem hoztam magammal.
Meztelen megyek ki a világból, ha meghalok,
semmit sem viszek magammal.
Az Örökkévaló adta, amim csak volt,
most pedig ő vette vissza.
Áldott legyen az Örökkévaló neve!”
22 Annak ellenére, hogy ezek történtek vele, Jób mégsem vétkezett. Nem vádolta Istent.
A Sátán ismét Jób ellen támad
2 Ezután Isten angyalai ismét megjelentek az Örökkévaló előtt, és odajött a Sátán is. 2 Az Örökkévaló megszólította a Sátánt: „Honnan jössz?”
Ő pedig ezt válaszolta: „Megkerültem és keresztül-kasul bejártam az egész Földet.”
3 Akkor az Örökkévaló megkérdezte tőle: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Bizony, nincs hozzá fogható az egész Földön! Mert tökéletes és igazságos, és senki sem vádolhatja őt bűnnel. Tisztelettudó félelemmel közeledik Istenhez, és gyűlölettel fordul el a gonosztól. Megpróbáltál ugyan rávenni, hogy Jób ellen forduljak, hogy őt ok nélkül elpusztítsd —, de ő mégis erősen tartja magát ártatlanságában.”
4 A Sátán így felelt: „Bőrt a bőrért! Ha az életéről van szó, az ember mindent odaad, hogy megmeneküljön. Próbáld csak meg: ha kinyújtod kezed, és csapásokkal sújtod a testét, 5 biztosan megátkoz téged szemtől-szembe!”
6 Erre az Örökkévaló így válaszolt: „Kezedbe adom Jóbot, azt tehetsz vele, amit akarsz, de meg nem ölheted!”
7 Akkor a Sátán kiment az Örökkévaló elől, és megverte Jóbot fájdalmas betegséggel: sebek lepték el Jób egész testét a feje búbjától a talpáig mindenhol. 8 Jób pedig a hamuban ült és fájó sebeit vakarta egy törött cseréppel. 9 Felesége ezt mondta: „Még mindig kitartasz amellett, hogy ártatlan vagy?! Átkozd meg Istent, és halj meg!”
10 De Jób ezt felelte: „Úgy beszélsz, mintha elment volna az eszed! Ha a jót elfogadtuk Istentől, akkor a rosszat is el kell fogadnunk tőle!” Annak ellenére, hogy ezek történtek vele, Jób mégsem vétkezett. Nem vádolta Istent.
Jóbot meglátogatják barátai
11 Ezután Jób három barátja, a témáni Elifáz, a súahi Bildád, és a naamái Cófár, akik megtudták, hogy milyen szerencsétlenségek érték a barátjukat, elhatározták, hogy meglátogatják, és együttérzésükkel vigasztalják őt. Elindultak otthonról, és együtt utaztak Jóbhoz. 12 Amikor megérkeztek, és meglátták Jóbot, alig ismertek rá. Mindhárman hangos sírásra fakadtak, megszaggatták a ruháikat, és port szórtak a fejükre. 13 Odaültek Jób mellé a porba, de hét nap és hét éjjel meg sem tudtak szólalni, mert látták, milyen nagy fájdalom és szomorúság érte a barátjukat.
Jób megátkozza születése napját
3 Ezután Jób megszólalt, és megátkozta a napot, amelyen megszületett:
2-3 „Átkozott legyen a nap, amelyen születtem,
és az éjszaka, amikor megfogantam!
4 Legyen sötét az a nap örökre,
Isten se törődjön vele,
ne ragyogjon rá a napsugár!
5 Boruljon rá a halál árnyéka,
sűrű felhők borítsák örökre,
nappal is sötétség uralja!
6 Azt az éjszakát nyelje el a sötét,
ne számítsák az év napjai közé,
ne sorolják a hónapok közé!
7 Legyen az az éj meddő,
ne halljon többé örömkiáltást!
8 Átkozzák el azt az éjt a napok átkozói,
akik felkeltik a Leviátánt![d]
9 Még a hajnali csillagok se világítsanak,
azon az éjen várják hiába a pirkadatot,
ne lássa meg a hajnal fényét soha!
10 Miért is nem zárta be anyám méhét,
hogy ne láttam volna ilyen nyomorúságot?
11 Miért is nem haltam meg születésem óráján?
Lett volna utolsó leheletem az első!
12 Miért vett a térdére anyám?
Minek szoptatott hiába?
13 Akkor most nyugodtan feküdnék,
békében alhatnék, csendes nyugalomban!
14 Együtt pihennék királyokkal és nagyokkal,
akik síremléket építettek maguknak,
15 vagy uralkodókkal és fejedelmekkel,
akik arannyal, ezüsttel rakták meg sírkamráikat.
16 Miért is nem lettem elvetélt koraszülött,
aki soha nem látta meg a napot?!
17 A sírban még a gonoszok sem ártanak senkinek,
s békén nyugszanak, akiknek ereje elfogyott,
18 megbékélnek a foglyok is,
őreik ordítozását nem szenvedik többé,
19 egyforma ott szegény és hatalmas,
megszabadul a rabszolga is urától.
20 Miért is süt a nap a szenvedőre?
Minek éljen a megkeseredett lelkű?
21 Minek az élet annak, aki a halált várja,
s keresi, mint rejtett kincset,
egyre csak hiába,
22 és ujjong, ha megtalálta,
énekel, ha végre a sírhoz ér?
23 Miért éljen, aki útvesztőbe jutott,
akit maga Isten kerített be?
24 Sóhajtozásom a kenyerem,
nyögésem az italom,
25 mert utolért, amitől féltem,
amitől rettegtem, bekövetkezett.
26 Nincs nyugtom, nincs békesség,
nincs pihenés számomra, csak újabb csapások!”
Elifáz prédikál Jóbnak
4 Akkor megszólalt a témáni Elifáz:
2 „Ha mondok valamit, nem bánod-e?
Ki állja meg ezt szó nélkül?
3 Sokakat tanítottál, sok éven át,
aki gyenge volt, bátorítottad,
4 szavad a botladozót felsegítette,
a roskadozó térdeket megerősítette.
5 De most, hogy te kerültél sorra, megzavarodsz?
Mikor téged ér baj, mindjárt elhagy erőd?
6 Istenfélelmed miért nem ad erőt?
Igazságos életed nem nyújt reményt?
7 Gondold csak meg, az ártatlanokat nem éri csapás!
Aki igazságosan él, nem éri veszedelem!
8 Hanem akik hamisságot szántanak,
és gonoszságot vetnek,
azok aratnak veszedelmet!
9 Ezeket Isten lehelete elsöpri,
haragjának forgószele szétzúzza.
10 Olyanok lesznek, mint az ordító oroszlán,
mint a törött fogú morgó oroszlán,
11 mint nőstény oroszlán, ha nem talál prédát.
Mind elpusztulnak, s kölykeik éhen halnak.
12 Titokzatos szót hallottam,
suttogás jutott fülembe,
13 mikor éjjeli látomáson töprengtem éppen,
s mély álomba zuhantam hirtelen.
14 Félelem és remegés fogott el,
még csontjaim is reszkettek.
15 Egy szellem suhant el arcom előtt,
s még a hajam is égnek állt.
16 Csendben megállt előttem,
de nem láttam alakját,
valaki ott volt, éreztem.
Azután megszólalt:
17 »Vajon az ember megállhat-e Isten előtt?
Számára lehet-e valaki elfogadható?
18 Hiszen még mennyei szolgáiban sem bízhat,
még angyalaiban is talál hibát!
19 Hát még az emberekben,
akik porból épített agyagházakban laknak,[e]
s könnyebben szétnyomhatók a molynál!
20 Reggeltől estig csak szenvednek,
majd örökre elvesznek, de észre sem veszi senki.
21 Sátoruk cövekét kihúzzák,
s meghalnak bölcsesség nélkül.«”
5 „Kiálts csak! Ki felel neked?
Melyik angyalhoz fordulsz válaszért?
2 Az ostobát saját haragja öli meg,
a tudatlant meg a vakbuzgóság.
3 Láttam egy ostobát, amint meggazdagodott,
de hirtelen átok szállt otthonára.
4 Gyermekein nem segített senki,
jogaiktól megfosztották őket.
5 Földje termését, éhezők ették meg,
összeszedték még a gyomok közül is.
Harácsolók hordták el minden vagyonát.
6 Mert a nyomorúság nem a porból támad,
a szenvedés nem a földből sarjad,
7 hanem szenvedésre születik az ember
— oly biztos ez, mint hogy a szikrák felfelé szállnak!
8 Helyedben én Istenhez fordulnék,
ügyemet őhozzá vinném!
9 Mert ő csodákat tesz,
melyeknek se szeri se száma.
10 Esőt ad a föld színére,
megöntözi a mezőket,
11 felemeli az alázatosakat,
és megvigasztalja a gyászolót.
12 Meghiúsítja a gonoszok ravasz terveit,
s munkájuk nem lesz maradandó.
13 A bölcseket saját ravaszságukkal fogja meg,
és cselszövésük kudarcot vall,
14 úgyhogy nappal is sötétségben botladoznak,
délben is úgy tapogatják a falat, mint éjjel.
15 De a szegényeket megmenti Isten
a gonoszok hazugságaitól és az erősek markából,
16 hogy az igazságtalanság száját befogja,
a szegénynek pedig reménységet adjon.
17 Bizony, boldog az, akit Isten megfenyít,
azért a Mindenható fenyítését el ne utasítsd!
18 Mert ha ő megsebez, be is köti sebed,
ha lesújt rád, meg is gyógyít keze.
19 Hatszor kiment téged a bajból,
és hetedszer sem ér el a veszedelem.[f]
20 Éhínség idején megment a haláltól,
háborúban a kardtól,
21 megvéd a pletykától, rágalomtól,
nem félsz, hogy valami rossz közeleg.
22 Kineveted a pusztítást és az éhínséget,
s a vadállatok sem bántanak,
23 szövetséged lesz még a kövekkel is,
békességben lesznek veled a mezei vadak.
24 Békességben élhetsz, mert otthonod biztonságban van,
s ha megvizsgálod, semmi sem hiányzik.
25 Megéred, hogy mint fűszál a réten,
annyian lesznek utódaid.
26 Érett korban és jó erőben fejezed be életed,
ahogy a maga idejében aratják le a búzát.
27 Így van ez, Jób — jól megvizsgáltuk mi ezt,
fogadd csak el, és jegyezd meg jól!”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center