Read the Gospels in 40 Days
Jézus tanítása a tisztaságról(A)
15 Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták:
2 "Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket."
3 Ő így válaszolt nekik: "Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?
4 Mert Isten ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.
5 Ti pedig így tanítotok: Ha valaki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek, azt ebben az esetben nem köti a parancsolat, hogy tisztelje apját és anyját.
6 Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért.
7 Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás:
8 Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem.
9 De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai."
10 Ekkor odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: "Halljátok, és értsétek meg!
11 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert."
12 Tanítványai ekkor hozzá lépve megkérdezték tőle: "Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak, amikor meghallották ezt a beszédet?"
13 Ő pedig így válaszolt: "Minden palántát, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni.
14 Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek."
15 Péter ekkor ezt kérte: "Magyarázd meg nekünk az előbbi példázatot."
16 Ő pedig így szólt: "Még ti is értetlenek vagytok?
17 Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül?
18 Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert.
19 Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások.
20 Ezek teszik tisztátalanná az embert. De az, hogy mosdatlan kézzel eszik, nem teszi tisztátalanná az embert."
A kánaáni asszony(B)
21 Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón területére.
22 És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: "Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!"
23 Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: "Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik."
24 De ő így felelt: "Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz."
25 Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: "Uram, segíts rajtam!"
26 Jézus erre így válaszolt: "Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak."
27 Az asszony azonban így felelt: "Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak."
28 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!" És meggyógyult a leánya még abban az órában.
Négyezer ember megvendégelése(C)
29 Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült.
30 Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, és ő meggyógyította őket.
31 A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok épek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét.
32 Jézus ekkor odahívta tanítványait, és így szólt: "Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük; éhesen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy kidőljenek az úton."
33 Tanítványai így válaszoltak: "Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora sokaságot?"
34 Jézus megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van?" Ők így feleltek: "Hét, és egy kevés halunk."
35 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre,
36 azután vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.
37 Mindnyájan ettek, és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét tele kosárral.
38 Négyezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.
39 Ezek után elbocsátotta a sokaságot, beszállt a hajóba, és lement Magadán vidékére.
A farizeusok jelt kívánnak(D)
16 A farizeusok és a szadduceusok odamentek, hogy kísértsék őt: kérték, hogy mutasson mennyei jelt nekik.
2 Ő azonban így válaszolt nekik: "(Amikor esteledik, ezt mondjátok: Szép idő lesz, mert vöröslik az ég!
3 Reggel pedig: Ma zivatar lesz, mert vörös és borús az ég. Képmutatók! Az ég arcát meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?)
4 E gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele." Ezzel otthagyta őket, és elment.
5 Amikor a tanítványok átmentek a túlsó partra, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal.
6 Jézus így szólt hozzájuk: "Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!"
7 Ők pedig így tanakodtak egymás közt: "Nem hoztunk kenyeret!"
8 De Jézus észrevette, és így szólt hozzájuk: "Mit tanakodtok azon, kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek?
9 Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az ötezer ember öt kenyerére, és arra, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze?
10 A négyezer ember hét kenyerére sem emlékeztek, és arra sem, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze?
11 Miért nem értitek meg, hogy én nem kenyérről beszéltem nektek?! Őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!"
12 Ekkor értették meg, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és szadduceusok tanításától.
Péter vallástétele(E)
13 Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: "Kinek mondják az emberek az Emberfiát?"
14 Ők így válaszoltak: "Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának."
15 Erre megkérdezte tőlük: "Hát ti kinek mondotok engem?"
16 Simon Péter megszólalt, és így felelt: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia."
17 Jézus így válaszolt neki: "Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.
18 Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.
19 Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is."
20 Azután megparancsolta tanítványainak: ne mondják meg senkinek, hogy ő a Krisztus.
Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról(F)
21 Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.
22 Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: "Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!"
23 Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: "Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint."
Jézus követése(G)
24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: "Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.
25 Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.
26 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?
27 Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.
28 Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országával."
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society