Beginning
Jeremiást elfogják, de megmenekül
26 Az Örökkévaló üzenete érkezett Jeremiáshoz, amikor Júdában Jójákim király, Jósiás fia kezdett uralkodni[a]. 2 Ezt mondta az Örökkévaló: „Jeremiás, menj az Örökkévaló házának udvarába, és azoknak, akik Júda összes városaiból feljönnek az Örökkévalót imádni, hirdesd ki mindazt, amit neked parancsolok! De el ne hagyj belőle semmit! 3 Talán hallgatnak a szavamra, engedelmeskednek nekem, és megváltoztatják gonosz életmódjukat! Akkor én is megváltoztatom, amit ellenük terveztem, és mégsem büntetem meg őket gonosz tetteik miatt!
4 Mondd nekik: Ezt üzeni az Örökkévaló: »Ha nem hallgattok a szavamra, ha nem engedelmeskedtek nekem, ha nem követitek tanításomat és törvényemet, amelyet elétek adtam, 5 ha nem hallgattok a próféták szavára, akiket én küldtem hozzátok újra meg újra — annak ellenére, hogy sohasem fogadtátok meg a szavukat —, 6 akkor tudjátok meg, hogy ezzel a Templommal is úgy bánok, mint azzal a szent hellyel, amely Silóban[b] állt, és tudjátok meg, hogy ezt a várost átokká teszem[c] a föld minden nemzete számára!«”
7 Az Örökkévaló Templomának udvarán a papok, a próféták és az egész nép hallotta, amikor Jeremiás ezeket kihirdette. 8 Mikor pedig befejezte, és mindent elmondott nekik, amit az Örökkévaló parancsolt, megragadták Jeremiást, és azt kiáltozták: „Emiatt meg kell halnod! 9 Hogy merészelted azt prófétálni, hogy ez a Templom is arra a sorsra jut, mint a silói szentély, s hogy Jeruzsálem elpusztul és lakatlan lesz?!” Mind összecsődültek Jeremiás körül, a Templom udvarában.
10 Amikor a vezetők meghallották ezeket, fölmentek a király palotájából az Örökkévaló Templomának udvarára, és leültek az Új Kapu előtt, hogy ítélkezzenek Jeremiás fölött. 11 A papok és a próféták így vádolták Jeremiást a bíróság és az összegyűlt nép előtt: „Ez az ember méltó a halálos ítéletre, mert a városunk ellen prófétált — amint ezt magatok is hallottátok!”
12 Ezután Jeremiás így védekezett a bírák és a nép előtt: „Tudjátok meg, hogy engem az Örökkévaló küldött, hogy prófétáljak a Templom és a város ellen — s mindaz, amit hallottatok, az Örökkévaló üzenete! 13 Most tehát igenis jobbítsátok meg egész életmódotokat, és javítsátok meg tetteiteket! Engedelmeskedjetek Istenetek, az Örökkévaló szavának! Akkor az Örökkévaló is megváltoztatja a határozatát, amelyet kihirdetett, és nem hajtja végre büntető ítéletét rajtatok. 14 Ami pedig engem illet, kezetekben vagyok, tehettek velem, amit jónak láttok! 15 De tudjátok meg, hogy ha megöltök, akkor ártatlan vér szárad a kezeteken, ezen a városon, és annak lakóin, mert engem valóban az Örökkévaló küldött hozzátok, hogy üzenetét átadjam, pontosan úgy, ahogy hallottátok!”
16 Akkor a vezetők határoztak, és a néppel együtt ezt válaszolták a papoknak és a prófétáknak: „Ártatlan ez az ember! Nem ítéljük halálra, mert valóban Istenünk, az Örökkévaló nevében szólt hozzánk.”
17 Majd az ország vezetői közül egyesek felálltak, és ezt mondták az egész sokaságnak: 18 „Emlékezzetek rá, hogy Mikeás próféta, aki Móresetből jött, Ezékiás, Júda királya idejében ezt prófétálta az egész népnek:
»Sion hegyét felszántják,
mint a mezőt.
Jeruzsálem romhalmazzá,
az Örökkévaló házának hegye pedig
erdős heggyé lesz.«[d]
19 Vajon Mikeást emiatt halálra ítélte Ezékiás király és Júda népe? Nem! Inkább tisztelték az Örökkévalót, és kegyelemért könyörögtek hozzá. Az Örökkévaló pedig megváltoztatta az elhatározását, amelyet pedig előzőleg már kihirdetett! Mi azonban igen nagy bajt zúdítanánk magunkra, ha Jeremiást megbüntetnénk!”
Úrijjá próféta halála
20 Abban az időben volt egy másik ember is, aki az Örökkévaló nevében prófétált: Úrijjá, Semajá fia, Kirját-Jeárimból. Ő is ugyanazt prófétálta Jeruzsálem és Júda ellen, mint Jeremiás. 21 Jójákim király és fejedelmei, meg a hadsereg vezetői meghallották, amit Úrijjá prófétált, és nagyon megharagudtak rá. Jójákim meg is akarta gyilkoltatni emiatt, de Úrijjá megtudta ezt, és Egyiptomba menekült előle. 22 Jójákim király azonban oda is utána küldte néhány emberét, Elnátán, Akbór fia vezetésével. 23 Ők el is fogták Úrijját, visszahozták, és a király elé vitték. Jójákim karddal kivégeztette a prófétát, a holttestét pedig a szegények temetőjébe dobatta.
24 Jeremiásnak azonban Ahikám, Sáfán fia a pártját fogta. Nem engedte, hogy kiszolgáltassák azoknak, akik Jeremiást meg akarták ölni.
Nebukadneccar igája
27 Az Örökkévaló üzenete érkezett Jeremiáshoz, Cidkijjá[e], Jósiás fia, Júda királya uralkodásának kezdetén. 2 Ezt mondta nekem az Örökkévaló: „Jeremiás, készíts magadnak igát fából és bőrszíjakból — olyat amilyet az ökrökre szoktak tenni —, és vedd a nyakadba! 3 Cidkijjá királyhoz követek jöttek Edom, Moáb, Ammon, Tírusz és Szidón királyságából. Ezek által a követek által küldj üzenetet mindegyik ország királyának!
4 Parancsold meg, hogy mondják meg királyuknak: Ezt üzeni neked az Örökkévaló, a Seregek Ura, Izráel Istene: 5 Én vagyok az, aki nagy hatalommal és erős kézzel teremtettem a Földet, az embert és az állatokat az egész földön. Ezért annak adom a földet — és mindent, ami rajta van —, akinek akarom. 6 Most pedig ezt az öt királyságot odaadtam szolgámnak, Nebukadneccarnak, Babilónia királyának. Még a mezei vadakat is a kezébe adtam, hogy szolgálják őt. 7 Minden nemzet szolgálni fogja őt, a fiát és annak a fiát is, mindaddig, míg elérkezik az ideje, hogy az ő birodalmuk is más királyokat és hatalmas népeket szolgáljon.
8 Azt a népet és királyságot pedig, amely nem akarja szolgálni Nebukadneccart, Babilónia királyát; nem hajlandó meghódolni neki, és az igáját nyakába venni — azt én fogom csapásokkal sújtani! Bizony, fegyverrel, éhínséggel és halálos betegséggel büntetem meg azt az országot, és egészen elpusztítom őket Nebukadneccar keze által.
9 Ne hallgassatok hát a prófétáitokra, jövendőmondóitokra, varázslóitokra, álomfejtőitekre és jelmagyarázó jósaitokra, akik arra biztatnak, hogy ne hódoljatok be Babilónia királyának! 10 Hazugságot prófétálnak nektek, amelyre ha hallgattok, akkor elűzlek titeket a földetekről, szétszórlak benneteket, és elpusztultok.
11 Azt a népet, amely viszont nyakába veszi Babilónia királyának igáját, és szolgálja őt, lakni hagyom a maga helyén, hogy továbbra is művelje a földjét” — mondja az Örökkévaló.
12 Jeremiás hasonló üzenetet adott át Cidkijjának, Júda királyának is: Ezt mondja az Örökkévaló: „Vegyétek a nyakatokba Babilónia királyának igáját, szolgáljátok őt és népét, hogy életben maradjatok! 13 Miért pusztulnátok el te is, meg néped is, az ellenség fegyvere, éhínség és halálos betegségek által? Ezekkel a csapásokkal fenyegette meg az Örökkévaló azokat a nemzeteket, amelyek nem akarnak engedelmeskedni Babilónia királyának.
14 Ne hallgass azokra a prófétákra, akik azt mondják, hogy ne hódolj be Babilónia királyának, mert ezek a próféták hazudnak! 15 Én nem küldtem őket — mondja az Örökkévaló. — Hamisan prófétálnak a nevemben. Ha rájuk hallgattok, akkor kiűzlek titeket erről a földről, és velük együtt pusztultok el!”
16 A papokat és az egész népet is figyelmeztette Jeremiás: Ezt mondja az Örökkévaló: „Ne hallgassatok azokra a prófétákra, akik azt mondják: »Az Örökkévaló Templomának szent kincseit hamarosan visszahozzák Babilóniából[f]«, mert hazudnak! 17 Ne hallgassatok rájuk, hanem hódoljatok meg Babilónia királyának, hogy életben maradjatok! Miért is jusson ez a város pusztulásra? 18 Ha ők valóban próféták, és az Örökkévaló szavát hordozzák, akkor most könyörögjenek az Örökkévalónak, a Seregek Urának, hogy ami a kincsekből még megmaradt az Örökkévaló Templomában, a királyi palotában, és Jeruzsálemben, azt az ellenség ne hurcolja el Babilóniába!”
19 Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „A Templom előtti bronzoszlopok, a nagy bronzmedence, a kisebb medencék állványai és még néhány templomi eszköz[g] megmaradt a városban. 20 Ezeket Nebukadneccar, Babilónia királya nem vitte magával, amikor fogságba hurcolta Jekonját, Jójákim fiát, Júda királyát és a vezetőket egész Júdából, meg Jeruzsálemből.” 21 Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura, Izráel Istene azokról a kincsekről, amelyek még megmaradtak az Örökkévaló házában, Júda királyának palotájában és Jeruzsálemben: 22 „Bizony, ezeket is el fogja hurcolni az ellenség Babilóniába, és ott is maradnak mindaddig az ideig, amelyet meghatároztam, hogy akkor visszahozom[h] valamennyit erre a helyre.”
Jeremiás és Hananjá összeütközése
28 Cidkijjá, Júda királya uralkodása kezdetén, a negyedik év ötödik hónapjában[i] történt, hogy a Gibeonból való Hananjá próféta, Azzúr fia ezt mondta nekem az Örökkévaló Templománál, a papok és a nép előtt: 2 „Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura, Izráel Istene: Összetörtem Babilónia királyának az igáját. 3 Két éven belül visszahozom e helyre az Örökkévaló házának minden kincsét, amelyet Nebukadneccar, Babilónia királya Babilóniába hurcolt. 4 Ugyancsak visszahozom Jekonját, Jójákim fiát, Júda királyát, mindazokkal a foglyokkal együtt, akiket Júdából Babilóniába hurcoltak — mondja az Örökkévaló —, mivel összetöröm Babilónia királyának igáját.”
5 Ekkor így válaszoltam Hananjának a papok és a nép előtt, akik az Örökkévaló házánál álltak: 6 „Ámen! Bárcsak az Örökkévaló valóban így tenne! Bárcsak beteljesítené szavaidat, és visszahozná Babilóniából az Örökkévaló házának kincseit és mindazokat a foglyokat is, akiket elhurcoltak!
7 Azonban figyelj rám, Hananjá! Ti is jól figyeljetek, akik ezt halljátok! 8 Azok a próféták, akik a mi időnk előtt éltek, sok országról és nagy birodalomról azt prófétálták, hogy háború, nagy veszedelem, és halálos betegségek következnek rájuk. 9 Ha most ezzel szemben egy próféta békességről prófétál, akkor meg kell várnunk, hogy szavai beteljesednek-e. Csak így dönthetjük el, hogy ezt a prófétát valóban az Örökkévaló küldte, vagy nem.”
10 Erre válaszul Hananjá levette a nyakamról az igát, összetörte, 11 és ezt mondta az egész nép hallatára: „Ezt mondja az Örökkévaló: Így fogom összetörni Nebukadneccarnak, Babilónia királyának igáját is. Két éven belül letöröm azt az összes nemzetek nyakáról!”
Ekkor elmentem onnan.
12 Miután ez történt, az Örökkévaló szólt hozzám: 13 „Menj, és mondd meg Hananjának: Ezt mondja az Örökkévaló: Összetörted a fából készült igát, de én vasigát adok helyette! 14 Mert azt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura, Izráel Istene: Vasigát teszek ezeknek a népeknek a nyakára, hogy szolgálják Nebukadneccart, Babilónia királyát! Bizony, szolgálni is fogják, mert még a mezei vadakat is neki adtam!”
15 Ezután szóltam Hananjának: „Jól figyelj rám, Hananjá! Nem küldött téged az Örökkévaló, félrevezeted a népet, és hazugsággal hitegeted! 16 Emiatt azt mondja neked az Örökkévaló: Nézd, eltöröllek a föld színéről, és még ebben az évben meghalsz, mert arra biztattad a népet, hogy lázadjon az Örökkévaló ellen.”
17 Hananjá próféta még abban az évben, a hetedik hónapban meghalt.
Jeremiás levele a száműzetésben élőkhöz
29 Jeremiás próféta levelet írt a száműzetésbe hurcolt júdai foglyoknak Babilóniába. A levelet a száműzöttek vezetőinek címezte, akik még megmaradtak; meg a papoknak, prófétáknak és a népnek, akiket Nebukadneccar korábban fogolyként hurcolt Babilóniába Jeruzsálemből. 2 Ez azután történt, hogy Jekonjá királyt, meg az anyakirálynőt, a király szolgáit, Júda és Jeruzsálem fejedelmeit, a mesterembereket és a kovácsokat Jeruzsálemből fogságba vitték. 3 A levelet Jeremiás Elászára, Sáfán fiára és Gamarjára, Hilkijjá fiára bízta, hogy vigyék el Babilóniába. Ezt a két férfit Cidkijjá, Júda királya küldte Nebukadneccarhoz, Babilónia királyához követségbe.
Ez állt a levélben:
4 „Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura, Izráel Istene mindazoknak a foglyoknak, akiket Jeruzsálemből Babilóniába küldött, száműzetésbe: 5 Építsetek magatoknak házakat, és lakjatok benne! Telepítsetek gyümölcsösöket, és egyétek azok gyümölcsét! 6 Házasodjatok meg, és neveljetek gyermekeket! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok feleségül leányaitokat, hogy gyermekeket szüljenek! Szaporodjatok a száműzetésben, meg ne fogyatkozzatok!
7 Törekedjetek arra, hogy az a település és község, amelybe fogolyként küldtelek titeket, békességben éljen és felvirágozzon! Imádkozzatok érte, mert annak a békessége és jóléte lesz a ti békességetek és jólétetek is!
8 Mert azt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura, Izráel Istene: Ne hagyjátok, hogy a közöttetek lévő próféták és jövendőmondók becsapjanak titeket! Ne törődjetek azzal, amit mondanak, vagy amit álmodnak, 9 mert hazugságot prófétálnak nektek a nevemben! Én nem küldtem őket hozzátok semmiféle üzenettel” — mondja az Örökkévaló.
10 Ezt üzeni az Örökkévaló: „Amint letelik a hetven esztendő Babilóniában, ismét hozzátok jövök, és beteljesítem azt a jót, amit ígértem: visszahozlak titeket Jeruzsálembe. 11 Hiszen én jól tudom, mit tervezek a számotokra — mondja az Örökkévaló —, s ezek a tervek békességről és felvirágzásról szólnak, nem pedig nyomorúságról és bajról. Olyan jövőt szántam nektek, amelyben jót várhattok.
12 Akkor majd segítségül hívtok, hozzám jöttök, és könyörögtök — én pedig meghallgatlak titeket, és teljesítem kéréseiteket. 13 Kerestek majd engem, és meg is találtok, mert teljes szívvel-lélekkel kerestek. 14 Igen, megengedem, hogy megtaláljatok — mondja az Örökkévaló —, én pedig kiszabadítalak a fogságból, és összegyűjtelek minden nép közül és minden országból, ahová szétszórtalak titeket. Visszahozlak erre a helyre, ahonnan akaratom szerint fogságba hurcoltak titeket — én, az Örökkévaló mondom ezt nektek.”
15 Azt mondtátok: „Az Örökkévaló Babilóniában, a száműzetésben is támasztott közülünk prófétákat!” 16 Az Örökkévaló ellenben azt mondja arról a királyról, aki most Jeruzsálemben a Dávid trónján ül, és arról a népről, amely még a városban maradt, vagyis mindazokról a testvéreitekről, akiket nem hurcoltak el veletek együtt Jeruzsálemből:
17 „Nézzétek! Fegyvert, éhínséget és halálos betegséget küldök rájuk! Olyanná teszem őket, mint a romlott fügéket, amelyek teljesen ehetetlenek! 18 Fegyverrel, éhínséggel és halálos betegséggel sújtom őket olyannyira, hogy az egész világ rémülten fogja szemlélni, mi történik velük! Elrettentő példává lesznek minden nemzet számára. Átkozni és gúnyolni fogják őket a nemzetek, akik közé szétszórom őket. 19 Igen, így bánok velük, mivel nem hallgattak szavamra és nem engedelmeskedtek — mondja az Örökkévaló. — Pedig újra meg újra küldtem hozzájuk szolgáimat, a prófétákat, akik által szóltam hozzájuk. Ők azonban nem hallgattak a szavamra” — mondja az Örökkévaló.
20 „Most pedig ti, akiket én küldtem Jeruzsálemből Babilóniába száműzetésbe, mindannyian halljátok meg az Örökkévaló szavát!
21 Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura, Izráel Istene Ahábról, Kólájá fiáról és Cidkijjáról, Maaszéjá fiáról, akik hazugságot prófétálnak nektek a nevemben: Nézzétek, én kiszolgáltatom ezt a két férfit Nebukadneccarnak, Babilónia királyának, aki a szemetek láttára fogja kivégeztetni mind a kettőt. 22 Emiatt a Babilóniában élő júdai száműzöttek átokba foglalják a két férfi nevét. Az a mondás keletkezik róluk, hogy »Úgy bánjon veled az Örökkévaló, mint Cidkijjával és Ahábbal, akiket a babilóniai király megégetett!«
23 Azért végezték ki őket, mert súlyosan vétkeztek Izráel közösségében: házasságtörést követtek el társaik feleségével, és az én nevemben hamisan prófétáltak. Olyan dolgokat mondtak, amelyeket nem parancsoltam nekik. Én, az Örökkévaló jól tudom, mit tettek, és tanúskodom ellenük!” — mondja az Örökkévaló.
Egy hamis próféta megbüntetése
24 Ismét szólt hozzám az Örökkévaló: „Jeremiás, mondd meg a Nehelámból való Semajának: 25 Ezt üzeni neked az Örökkévaló, a Seregek Ura, Izráel Istene: Semajá, te leveleket írtál a saját nevedben Jeruzsálem egész népének, Cefanjá papnak, Maaszéjá fiának, és az egész papságnak. Azt írtad nekik:
26 »Cefanjá, az Örökkévaló tett téged pappá Jójádá utódjaként, hogy ügyelj az Örökkévaló házában a rendre! A te kötelességed, hogy azokat a féleszű bolondokat[j], akik prófétának adják ki magukat, letartóztasd, kalodába zárd, és bilincsekbe verd! 27 Akkor hát miért nem büntetted meg az Anatótból való Jeremiást, aki úgy tesz, mintha próféta lenne?! 28 Mert ez a Jeremiás levelet írt nekünk Babilóniába, amelyben azt állítja, hogy a száműzetésünk hosszúra fog nyúlni. Arra biztat bennünket, hogy építsünk házakat és lakjunk bennük, ültessünk gyümölcsfákat és együk a gyümölcsüket.«”
29 Cefanjá pap azonban felolvasta nekem Semajá levelét. 30 Ekkor az Örökkévaló szólt hozzám: 31 „Jeremiás, üzend meg a száműzetésben élőknek: Ezt mondja az Örökkévaló a Nehelámból való Semajáról: ő prófétált nektek, pedig én nem bíztam meg ezzel. Mivel így becsapott benneteket, 32 ezért — azt mondja az Örökkévaló — megbüntetem Semaját, egész családjával együtt: sem ő, sem a gyermekei nem fogják meglátni, amikor jóra fordítom népem sorsát. Megbüntetem, mert az Örökkévaló elleni lázadásra és engedetlenségre tanította népemet.”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center