Beginning
A könyv eredete
1 Ez Jézus Krisztus kijelentése.[a] Azért kapta Istentől, hogy előre megmutassa a szolgáinak azokat, amiknek hamarosan és hirtelen meg kell történniük. Jézus elküldte angyalát a szolgájához, Jánoshoz, hogy jelképek által közölje vele ezeket, 2 János pedig tanúskodott mindarról, amit látott. Ez az, amit Isten üzent, amit Jézus Krisztus kijelentett Jánosnak. 3 Boldog és áldott, aki felolvassa, s boldogok és áldottak, akik készséges szívvel hallgatják ennek a próféciának az üzeneteit, és engedelmeskednek azoknak, mert már közeledik az idő.
Köszöntés
4 Jánostól a Kis-Ázsiában lévő hét helyi gyülekezetnek:
kegyelem és békesség szálljon rátok attól, aki van, aki mindig is volt, és aki el fog jönni; a trónja előtt lévő hét Szellemtől, és 5 Jézus Krisztustól — a hűséges tanútól, aki elsőként támadt fel a halottak közül, és aki a Föld összes királyának fejedelme.
Jézus mindig is szeretett bennünket, és a saját vére árán véglegesen megszabadított minket a bűneinktől. 6 Ő tett bennünket királysága népévé és papokká, akik Istent, Jézus Atyját szolgáljuk. Jézusé legyen a dicsőség és a hatalom örökké! Ámen!
7 Nézzétek! Jézus jön, a felhőkkel körülvéve! Mindenki meg fogja látni, még azok is, akik őt lándzsával átszúrták[b] és az egész világon mindenki siratni és gyászolni fogja őt. Igen, így lesz, ámen!
8 Azt mondja az Úr Isten: „Én vagyok az Alfa és az Ómega[c], aki vagyok, aki mindig is voltam, és aki el fogok jönni, a Mindenható.”
9 Én, János, testvéretek vagyok Jézus által, és társatok a szenvedésben, a türelmes kitartásban, és a Jézussal való együtt uralkodásban. Patmosz[d] szigetére kerültem, mivel Isten beszédét és Jézust hirdettem mindenkinek.
János találkozik Jézussal
10 Ekkor magával ragadott a Szent Szellem, és elvitt az Úr Napjára. A hátam mögül erős hangot hallottam, amely trombita hangjához hasonlított. 11 Ezt mondta: „Írd meg egy könyvben mindazt, amit látsz, és küldd el annak a hét helyi gyülekezetnek, amely Efezusban, Szmirnában, Pergamonban, Thiatirában, Szárdiszban, Filadelfiában és Laodiceában él!”
12 Megfordultam, hogy lássam, ki szól hozzám. Hét színarany olajmécs-tartót láttam, 13 és közöttük valakit, aki az Emberfiához hasonlított. Hosszú ruhát viselt, a melle körül aranyövvel. 14 A feje és a haja olyan fehér volt, mint a hó vagy tiszta gyapjú. A szeme, mint a tűz lángja, 15 a lába, mint a kemencében olvasztott izzó réz, a hangja pedig olyan volt, mint egy hatalmas vízesés zúgása. 16 A jobb kezében hét csillagot tartott, és a szájából kétélű éles kard jött ki. Arca úgy ragyogott, mint délben a nap, mikor a legerősebben süt.
17 Amikor megláttam őt, a lába elé estem, mint egy halott. Ő azonban rám tette jobb kezét, és azt mondta: „Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó, 18 én vagyok az Örökké Élő. Halott voltam, de nézd, élek örökké, és kezemben vannak a Halál és a Hádész kulcsai. 19 Ezért írd le, amit látsz: amik most vannak és amik majd ezután fognak megtörténni!
20 A jobb kezemben levő hét csillag és a hét arany olajmécs-tartó titka pedig ez: a hét csillag a hét helyi gyülekezet angyala, a hét olajmécs-tartó pedig maga a hét helyi gyülekezet.”
Jézus üzen az efezusi gyülekezetnek
2 „Az efezusi gyülekezet angyalának ezt írd:
Ezt üzeni az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, és aki a hét arany olajmécs-tartó között jár: 2 »Jól ismerem mindazt, amit teszel. Tudom, hogy szorgalmas, türelmes és kitartó vagy, és hogy nem tűröd meg a gonoszokat magatok között. Próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és rájuk bizonyítottad, hogy hazudnak. 3 Tudom, hogy az én nevemért türelmesen elszenvedted a megpróbáltatásokat, és nem fáradtál bele.
4 De van valami, ami nem tetszik nekem: a szereteted már nem olyan, mint kezdetben. 5 Emlékezz vissza, hol voltál, és honnan estél le! Változtasd meg a szíved és az életed! Térj vissza azokhoz, amiket kezdetben tettél, mert ha nem változol meg, eljövök hozzád, és az olajmécs-tartódat elveszem a helyéről. 6 Az viszont melletted szól, hogy gyűlölöd, amit a nikolaiták[e] tesznek, mert azt én is gyűlölöm.
7 Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szent Szellem mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak megengedem, hogy egyen az Élet Fájáról, amely Isten Kertjében van.«”
Jézus üzen a szmirnai gyülekezetnek
8 „A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg:
Ezt üzeni az Első és Utolsó, aki meghalt és feltámadt: 9 »Jól ismerem szenvedésedet és szegénységedet — bár valójában gazdag vagy! Tudom, hogy milyen gonosz dolgokat mondtak rólad azok, akik zsidóknak tartják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája. 10 Semmit se félj a rád váró szenvedésektől! Mert a Sátán néhányat közületek börtönbe fog zárni, hogy próbára tegyen titeket, és szenvedni fogsz tíz napig. Maradj hűséges mindhalálig, és neked adom az örök élet koszorúját!
11 Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szent Szellem mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt majd a második halál.«”
Jézus üzen a pergamoni gyülekezetnek
12 „A pergamoni gyülekezet angyalának ezt írd meg:
Ezt üzeni az, akinél a kétélű, éles kard van: 13 »Tudom, hogy ott laksz, ahol a Sátán trónja van. Mégis ragaszkodsz hozzám, és nem tagadtad meg, hogy hiszel bennem, még akkor sem, amikor hű tanúmat[f], Antipászt megölték a városodban, ahol a Sátán lakik.
14 De van valami, ami nem tetszik nekem: vannak közöttetek, akik Bálám tanítását[g] követik. Bálám arra tanította Bálák királyt, hogyan csalja csapdába Izráel népét. Rávette őket, hogy egyenek a bálványisteneknek felajánlott ételekből, és szexuális bűnöket kövessenek el. 15 Így nálad is vannak, akik a nikolaiták tanítását követik.
16 Változtassátok meg szíveteket és életeteket, különben hamarosan eljövök hozzátok, és a számból kijövő karddal fogok harcolni ezek ellen.
17 Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szent Szellem mond a gyülekezeteknek!
Aki győz, annak adok az elrejtett mannából[h], és kap tőlem egy fehér követ, amelyre új név lesz ráírva, amelyet csak az tud, aki kapja.«”
Jézus üzen a thiatirai gyülekezetnek
18 „A thiatirai gyülekezet angyalának ezt írd:
Ezt üzeni az Isten Fia, akinek a szeme olyan, mint a tűz lángja, és a lába, mint az izzó fém: 19 »Jól ismerem mindazt, amit teszel, hitedet, szolgálatodat és türelmes kitartásodat. Tudom, hogy a mostani tetteid jobbak, mint amelyeket kezdetben tettél.
20 De van valami, ami nem tetszik nekem: eltűröd, hogy az az asszony, Jezábel,[i] azt tegye, amit akar. Mert prófétának mondja magát, és tanításaival félrevezeti szolgáimat. Ráveszi őket, hogy házasságtörést kövessenek el, és hogy egyenek a bálványoknak áldozott ételekből. 21 Adtam neki időt, hogy megváltozzon, de ő nem akar, hanem továbbra is vétkezik. 22 Lásd! Jezábelt betegágyba vetem, s azokat, akik szexuális bűnöket követtek el vele, súlyos szenvedésekkel sújtom — ha meg nem bánják a Jezábellel együtt elkövetett gonoszságaikat —, 23 Jezábel követőit pedig halálos betegséggel ölöm meg. Akkor majd megérti az összes helyi gyülekezet, hogy én vagyok az, aki mindenkinek vizsgálom a szívét és a lelke mélyét, és hogy mindenkinek a tettei szerint adom meg, amit megérdemel.
24 De vannak ott Thiatirában, akik nem követik Jezábel tanítását, és nem ismerték meg a Sátán úgynevezett mélységeit. Nekik azt üzenem: nem teszek rátok több terhet, 25 csak ahhoz ragaszkodjatok, ami a tiétek, amíg eljövök!
26 Aki győz, és mindvégig engedelmeskedik parancsaimnak, azt a nemzetek feletti hatalommal ruházom fel. 27 Vasból készült királyi jogarral fog uralkodni rajtuk, és összetöri őket, mint a vas a cserépedényeket.[j] Úgy adom neki a hatalmat, ahogyan én is kaptam Atyámtól, 28 és neki adom a Hajnalcsillagot.
29 Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szent Szellem mond a gyülekezeteknek!«”
Jézus üzen a szárdiszi gyülekezetnek
3 „A szárdiszi gyülekezet angyalának ezt írd:
Ezt üzeni az, akinél Isten hét Szelleme és a hét csillag van: »Jól ismerem mindazt, amit teszel, és tudom, hogy élőnek hívnak, pedig valójában halott vagy. 2 Ébredj fel! Erősítsd meg azt, amiben még van élet, mielőtt meghalna, mert amit eddig tettél, azt Istenem hiányosnak találta. 3 Emlékezz vissza arra, amit hallottál és elfogadtál — vedd a szívedre, és engedelmeskedj annak! Változtasd meg a szívedet és az életedet!
De ha nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában.
4 Vannak azonban néhányan közöttetek Szárdiszban, akik tisztán megőrizték a ruhájukat. Ők velem együtt járnak majd, mert méltók rá. 5 Aki győz, az fehér ruhát viselhet, és nem húzom ki a nevét az Élet Könyvéből, hanem kihirdetem Atyám és angyalai előtt, hogy ez a győztes hozzám tartozik!
6 Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szent Szellem mond a gyülekezeteknek!«”
Jézus üzen a filadelfiai gyülekezetnek
7 „A filadelfiai gyülekezet angyalának ezt írd:
Ezt üzeni a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van. Ha ő kinyit egy ajtót, azt senki sem zárhatja be, de ha bezárja, akkor senki sem képes kinyitni.[k] 8 »Jól ismerem mindazt, amit teszel. Nézd, kitártam előtted egy ajtót, amelyet senki sem zárhat be. Tudom, hogy bár gyenge vagy, mégis követted tanításomat, és nem tagadtál meg engem. 9 Lásd, idehozom eléd azokat, akik a Sátán zsinagógájához tartoznak! Ezek azt mondják, hogy ők zsidók, de valójában nem azok, csak hazudnak. Eléd hozom őket, hogy meghajoljanak a lábad előtt, megértsék és elismerjék, hogy én mindig szerettelek téged. 10 Mivel engedelmeskedtél a szavamnak, hogy türelmesen tarts ki, én is megmentelek a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy próbára tegye a Föld lakóit.
11 Hamarosan eljövök! Ragaszkodj ahhoz, ami a tiéd, és abban tarts ki, akkor senki nem veheti el a koronádat! 12 Aki győz, azt mindörökké oszloppá teszem Istenem templomában. Ráírom Istenem nevét, azután ráírom Istenem városa, az Új Jeruzsálem[l] nevét — amely a Mennyből száll le Istenemtől —, és ráírom az én új nevemet is.
13 Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szent Szellem mond a gyülekezeteknek!«”
Jézus üzen a laodiceai gyülekezetnek
14 „A laodiceai gyülekezet angyalának ezt írd:
Ezt üzeni az Ámen[m], a hű és igaz Tanú, aki a Kezdet Isten teremtésében: 15 »Jól ismerem mindazt, amit teszel. Ismerlek téged: sem hideg nem vagy, sem forró. Bárcsak hideg, vagy forró lennél! 16 De mivel langyos vagy, kiköplek a számból! 17 Azt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire! Nem veszed észre, hogy valójában milyen nyomorult vagy, szánalmas, szegény, vak és meztelen? 18 Azt tanácsolom, hogy tőlem vegyél igazi aranyat, amelyet tűzben tisztítottak meg, hogy valóban gazdag legyél! Tőlem vegyél fehér ruhát, hogy eltakard szégyenletes meztelenségedet! Tőlem vegyél orvosságot a szemedre, hogy tisztán láss!
19 Akit én szeretek, azt helyreigazítom, megfegyelmezem, sőt, megfenyítem. Ezért teljes erővel igyekezz, változtasd meg szívedet és az életedet! 20 Nézd, itt állok az ajtód előtt, és kopogtatok! Aki meghallja a hangomat, és beenged, ahhoz bemegyek, és együtt vacsorázom vele.
21 Aki győz, annak megengedem, hogy velem együtt üljön trónomon, mint ahogy én is győztem, és az Atya maga mellé ültetett a trónjára.
22 Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szent Szellem mond a gyülekezeteknek!«”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center