Beginning
17 „Szellemem teljesen összetörted!
Napjaim elfogytak,
készen a sír, amely elnyel engem!
2 Barátaim körülvettek, mind engem gúnyolnak,
csak nézem, mily kegyetlenül vádaskodnak.
3 Istenem, csak te támogass engem,
csak te állj ki mellettem!
Hiszen nincs senki más,
aki értem kezeskedne!
4 Barátaim elméjét bezártad,
ezért nem értenek meg engem.
Ne engedd hát, kérlek,
hogy szavaik legyőzzenek!
5 Az ember inkább a gyermekeit hanyagolja el,
de megsegíti bajba jutott barátját.
Barátaim pedig most ellenem fordultak!
6 Mindenki rajtam gúnyolódik,
sőt, arcomba köpnek!
7 Alig látok a sok sírás miatt,
tagjaim elsorvadtak,
elfogytam, mint az árnyék.
8 Az igazak ezt látva elborzadnak,
az ártatlan pedig a bűnös ellen fordul.
9 De az igaz mégis ragaszkodik útjához,
az ártatlan megerősödik.
10 Hát jöjjetek csak újra, barátaim,
mutassátok meg, mit vétettem!
Úgysem találok köztetek bölcset!
11 Életem már úgyis odavan!
Terveimből már nem lesz semmi!
Dédelgetett reményeim
12 a nappal helyére az éjszakát hozzák,
s a világosság helyére a sötétséget.
13 Mert a holtak hazájába kívánkozom,
a sötétségben vetek ágyat magamnak!
14 Azt mondom a sírnak: »Te leszel apám«,
s a férgeknek: »Ti vagytok nővéreim és anyám!«
15 Ugyan hol van még számomra remény,
és ha van is, ki törődik vele?!
16 Vajon reményem is velem együtt hal meg?
Vajon az is átmegy a holtak kapuján?
Együtt szállunk alá a porba mindketten?”
Bildád prédikál Jóbnak
18 Ezután a súahi Bildád kezdett beszélni:
2 „Jób, mikor hagyod már abba az efféle beszédet?
Gondolkozz végre világosan, azután beszéljünk!
3 Miért tartasz bennünket oly ostobának, mint az ökröket?
Mind bolondok vagyunk a szemedben?
4 Haragoddal csak saját lelked szaggatod!
Ha elpusztítod is magad,
azért az élet nem fog megállni,
s a sziklák sem omlanak le!
5 Bizony, a bűnösök világossága elsötétül,
tűzhelyén a láng kialszik.
6 Otthonában a fény nem világít többé,
ágya mellett a mécses kihuny.
7 Erőteljes léptei megrövidülnek,
saját tervei miatt bukik el.
8 Lábai hálóba gabalyodnak,
és csapdába esik.
9 Sarkát a csapda megragadja,
lába hurokba szorul.
10 Ösvényén elrejtett csapda várja,
lába előtt háló feszül.
11 Mindenfelől rettegés veszi körül,
sarkában a rémület lohol.
12 Erejét éhség emészti fel,
veszedelem várja, amikor elbukik.
13 Betegség emészti bőrét,
a halál kezdete sorvasztja húsát.
14 Biztonságos otthonából kiszakítják,
fogolyként hajtják a Félelem Királya[a] elé.
15 Idegenek költöznek be otthonába,
kunyhójára kénkő hullik.
16 Mint a fának aszályban, kiszárad gyökere,
koronája pedig elfonnyad.
17 Még emléke is kivész a földről,
nem beszélnek róla az utcákon többé.
18 Elűzik a fényről, sötétbe taszítják,
kizárják a világból örökre.
19 Népe között nem marad utána sem fia, sem unokája,
lakóhelyén nem marad senkije.
20 Elszörnyednek sorsán a nyugaton lakók,
s elnémulnak az iszonyattól a keletiek.
21 Bizony, így jár annak otthona, aki istentelen,
ez történik azzal, aki tudni sem akar Istenről!”
Jób ötödik válasza
19 Ezután Jób válaszolt:
2 „Meddig gyötörtök még,
meddig kínoztok efféle beszédekkel?!
3 Százszor is megaláztatok már!
Nem szégyelltek így rám támadni?!
4 Még ha valóban tévedtem is,
mi közötök hozzá?
5 Csak fölém akartok kerekedni,
hogy igazabbnak tűnjetek nálam,
ezért mondjátok, hogy megaláztatásomnak
magam vagyok az oka.
6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem!
Ő kerített hálójába.
7 Hiába kiáltozom: »Segítség!«
Nem érkezik válasz.
Hiába keresem igazamat,
nem hallgat meg senki.
8 Isten torlaszolta el utamat,
nem mehetek tovább!
Sötétségbe borította ösvényemet.
9 Megfosztott a tisztelettől és megbecsüléstől,
amely, mint korona ékesítette fejem.
10 Körös-körül lerombolta minden védelmem,
egészen végem van!
Annyi reményem maradt,
mint a gyökerestül kitépett fának.
11 Haragra lobbant ellenem,
s mint ellenségével, úgy bánt velem.
12 Ellenem küldte seregeit,
ostromgyűrűt vontak körém,
lakóhelyem körülvette táboruk.
13 Testvéreimet eltávolította tőlem,
ismerőseim is idegennek tekintenek,
14 rokonaim elhagytak,
elfelejtettek még a barátaim is.
15 Fizetett szolgáim és a szolgaleányok
rám sem ismernek, idegennek tekintenek.
16 Ha szólítom szolgámat, nem felel,
hiába könyörgök, nem is válaszol.
17 Feleségem undorodik leheletemtől,
testvéreim iszonyodnak tőlem.
18 Még a gyermekek is lenéznek,
s kicsúfolnak, ha felkelek.
19 Bizalmas barátaim megutáltak,
akiket szerettem, ellenem fordultak.
20 Csupa csont és bőr vagyok,
alig maradt bennem élet.
21 Könyörüljetek rajtam, barátaim, könyörüljetek,
mert Isten keze sújtott le rám!
22 Még ti is üldöztök, mint Isten?
Mikor fáradtok már bele?
23 Ó bárcsak feljegyeznék szavaimat!
Bárcsak könyvtekercsbe írnák azokat!
24 Vasvesszővel írják ólomtáblára,
sziklába véssék, hogy fennmaradjon örökre!
25 Mert tudom, hogy Megváltóm él!
Mikor eljön a vég, itt fog állni a Földön,
és védelmemre kel!
26 Miután bőröm és testem elpusztul,
meg fogom látni Istent!
27 Igen, meglátom őt a saját szememmel!
Én magam látom meg,
és nem lesz számomra idegen![b]
Mennyire égeti belső részeimet,
28 mikor ezt mondjátok: »Jöjjetek, üldözzük Jóbot!
Mutassuk meg, hogy szenvedésének oka őbenne rejlik!«
29 Így hát jobb, ha féltek a büntetéstől,
mert haragotok bűn, amely büntetést érdemel,
S majd ti is megtudjátok, milyen az ítélet!”
Cófár prédikál Jóbnak
20 Ezután a naamái Cófár szólalt meg:
2 „Gondolataim felkavarják lelkemet,
sürgetnek, hogy válaszoljak neked, Jób.
3 Hiszen te állandóan kioktatsz,
és megszégyenítesz minket!
De majd én bölcsen megfelelek!
4-5 Tudod-e, hogy a gonoszok nem örülhetnek sokáig?!
Tudod-e, hogy az istentelenek vigadozása
csak egy pillanatig tart?!
Mióta Isten Ádámot a Földre helyezte,
ez mindig is így volt!
6 Mert ha büszkeségük az égig érne is,
ha fejüket a felhőkig emelik is a gonoszok,
7 mégis eltűnnek örökre!
Eltűnnek, mint mezőn a ganéj.
Akik látták őket ezt kérdezik:
»Hová lettek oly hirtelen?«
8 Bizony, az istentelen eltűnik, mint az álom,
nem látja többé senki sem.
Elfelejtik, mint a rossz álmot.
9 Akik látták, nem láthatják soha többé.
Otthona is elfelejti, nem emlékszik rá.
10 Amit apjuk elvett a szegényektől,
gyermekei fizetik vissza.
Bizony, a gonosz ki kell engedje markából
minden vagyonát!
11 Még ha fiatal is, erőtől duzzad,
hirtelen mégis a porban fekszik,
egyszerre odavan.
12 A gonosznak édes a gonoszság,
szinte szájában tartogatja,
nyelve alatt rejtegeti sokáig,
13 sajnálja lenyelni,
hosszan ízlelgeti.
14 De gyomrában a gonoszság megkeseredik,
s mint a kígyóméreg, olyan lesz a belsejében.
15 Az istentelen mohón nyeli a gazdagságot,
de végül mégis kihányja.
Isten kihajt belőle mindent, amit benyelt.
16 Vipera mérgét szívja magába,
kígyómarás öli meg hirtelen,
17 s nem élvezheti többé a gazdagságát:
a tejjel-mézzel folyó patakokat.
18 Vissza kell adja, amit megszerzett,
nem örülhet vagyonának, amelyért dolgozott.
19 Mert elnyomta a szegényeket,
és nem törődött nyomorúságukkal,
erőszakkal elvette házaikat,
amelyeket nem ő épített.
20 A gonoszoknak semmi sem elég,
kapzsiságuk nem ismer határt,
étvágyuk elől semmi sem menekülhet,
21 utánuk csak pusztaság marad.
Így emésztik el a szegényeket,
ezért a gonoszok jóléte nem tart sokáig.
22 Amikor már mindent összeharácsolt,
és bőségben tobzódik,
akkor szakad rá hirtelen a szükség és szegénység.
Bizony, egyszerre éri mindenféle csapás,
23 mert Isten rázúdítja haragja tüzét,
s jóllakatja a gonoszt veszedelemmel.
Záporoznak rá a harag csapásai,
s ezzel kell töltenie hasát kenyér helyett.
24 Ha elfut a gonosz az acélkard elől,
átveri mellét a bronz nyílvessző.
25 Úgy átfúrja testét a nyílvessző,
hogy hátából áll ki a hegye.
Villámló nyílhegy fúródik májába,
s a rémület tiporja földre.
26 Féltve őrzött kincseit elpusztítják,
őt magát tűz emészti meg,
amelyet nem emberkéz gyújtott.
Tűz, amely mindent feléget,
ami még házában megmaradt.
27 A gonosz bűneit napvilágra hozza az ég,
s felkel a föld, hogy tanúskodjon ellene.
28 Árvíz sodorja el házát, családját, mindenét:
elsöpri Isten haragja mindenestül azon a napon.
29 Bizony, Isten így bánik a gonoszokkal,
ezt kapják örökségül tőle, mert így rendelkezett.”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center