Beginning
36 Most tehát Becalél, Oholíáb és a többi mesterember készítsék el a Szent Sátrat és annak minden fölszerelését, ahogyan megparancsolta az Örökkévaló. Mert ő adott nekik bölcsességet és értelmet, hogy mindent el tudjanak készíteni, ami szükséges.”
2 Ezután Mózes hívatta Becalélt, Oholíábot és a többi mesterembert. Ezeknek az Örökkévaló bölcsességet adott, hogy mindent el tudjanak készíteni, és önként felajánlották, hogy el is végzik a szükséges munkákat. 3 Mózes átadta nekik az összes ajándékot, amelyet Izráel népe a Szent Sátor építéséhez összehordott, hogy ezekből készítsenek el mindent.
Azonban a nép továbbra is minden reggel hozta az önkéntes ajándékokat. 4 Ezért a mesterek, akik a Szent Sátor különböző részein dolgoztak, Mózeshez mentek, 5 és ezt mondták: „Többet hordott össze a nép, mint amennyi szükséges ahhoz, hogy mindent elkészítsünk, amit az Örökkévaló parancsolt.”
6 Akkor Mózes kihirdette a táborban, hogy a továbbiakban már senki ne készítsen újabb ajándékot a Szent Sátorhoz. Ezután a nép már nem hozott több ajándékot. 7 Amit addig a napig összegyűjtöttek, az valóban elegendő volt az egész munka elvégzéséhez, sőt, még maradt is belőle felesleg.
A Szent Sátor fölépítése(A)
8 A mesterek hozzákezdtek a Szent Sátor munkálataihoz. Készítettek 10 egyforma sátorlapot finom fehér lenvászonból. Mindegyiket kerubok figuráival díszítették, kék, bíborpiros és skarlátvörös színű fonallal. 9 Mindegyik sátorlap hossza 28, a szélessége 4 könyök[a] volt. 10 Öt sátorlapot a hosszabb oldaluknál összekapcsoltak egyetlen nagy takaróvá. Majd a másik 5 sátorlapból is készítettek egy hasonló takarót. 11 Azután ezt a két takarót összekapcsolták a végükre varrt, kék fonálból készült hurkok segítségével. 12 Ötven ilyen hurok volt mind a két nagy takaró szélén, egymással szemben. 13 Azután készítettek 50 aranykapcsot. A hurkokat párosával, aranykapcsok segítségével erősítették össze. Így lett a Sátor egyetlen egésszé.
14 Készítettek 11 egyforma, kecskeszőr takarót, hogy azokkal az előző, belső lenvászon sátorlapot befedjék. 15 Ezek a kecskeszőr takarók egyenként 30 könyök hosszúak és 4 könyök szélesek voltak. Ezek alkották a második réteget, amely a Sátort befedi. 16 Öt sátorlapot a hosszabb oldaluknál összekapcsoltak egyetlen nagy takaróvá. Majd a maradék 6 sátorlapból is készítettek egy ehhez hasonló nagy takarót. 17 Ezt a kettőt összeerősítették a végükre varrt, fonálból készült hurkok segítségével. Ötven ilyen hurok volt mind a két takaró szélén, egymással szemben. 18 Azután készítettek 50 bronzkapcsot. A hurkokat párosával, a bronzkapcsok segítségével összekapcsolták. Így lett a kettő egyetlen sátortakaróvá.
19 Készítettek ezeken kívül egy harmadik takarót is vörösre festett kosbőrökből, majd azon fölül még egy negyediket legkívülre, kikészített állatbőrökből.
20 A Szent Sátor oldalai számára sittim fából rácsokat készítették, amelyeket függőlegesen fölállítottak egymás mellé. 21 Minden rács 10 könyök magas és másfél könyök széles volt. 22 A két szélükön egy-egy függőleges rúd állt, amelyeket keresztlécek kapcsoltak össze. Minden rács erre a mintára készült. 23 Húsz rácsot illesztettek egymás mellé, ez lett a Sátor déli oldala. 24 Minden rácsot két, ezüstből öntött téglára állítottak, amelyekbe a rács két szélső rúdja beleilleszkedett. Tehát a 20 rács alatt összesen 40 ezüsttégla feküdt.
25 Ugyanígy készítettek az északi oldal számára is 20 rácsot. 26 Azok is 40 ezüsttéglán álltak: minden rács két ezüsttéglán. 27 A nyugati oldalt 6 rácsból készítették. 28 Ezen kívül még 1-1 rácsot állítottak a nyugati oldal két sarkára. 29 A sarokrácsokat mindkét saroknál összeillesztették a szomszédos rácsokkal, az aljuktól a tetejükig, ahol aranykarika kapcsolta őket össze. 30 Tehát a nyugati oldalon összesen 8 rács állt, és mindegyik alatt 2-2 ezüst-tégla.
31 Az északi, déli és a hátsó, vagyis a nyugati oldalon 32 egyaránt 5-5 ilyen vízszintes reteszrúd rögzítette a rácsokat egymással párhuzamosan. 33 A hátsó, vagyis a nyugati oldal egész hosszában a középső reteszrúd a rácsokon belül volt. 34 Arannyal borították be a rácsokat és a retesz-rudakat is. A rácsokon aranykarikák voltak, hogy ezekbe illeszkedjenek a retesz-rudak.
35 Készítettek kárpitot finom fehér lenvászonból a Szent Sátor belsejébe, amelyet hozzáértő mesterek kerubok figuráival díszítettek; kék, bíborpiros és skarlátvörös színű fonallal. 36 A kárpitot 4 oszlopra függesztették. Az oszlopok sittim fából készültek, arannyal vonták be őket. Minden oszlop egy-egy ezüst-talpon állt. Az oszlopok tetején aranyhorgok voltak, ezekre akasztották föl a kárpitot.
37 Az egész Sátor bejáratára készítettek egy függönyt finom fehér lenvászonból. Ezt kék, bíborpiros és skarlátvörös színű fonallal készült hímzésekkel díszítették. 38 A függönyt 5 oszlop tartotta, a tetejükön lévő aranyhorgok segítségével. Az oszlopokat arannyal burkolták be, és egy-egy bronztéglán álltak.
A Szövetségláda(B)
37 Azután Becalél készített[b] egy ládát sittim fából, amelynek hosszúsága két és fél, szélessége és magassága pedig egyaránt másfél könyök[c] volt. 2 Beborította kívül-belül színarannyal, és felülre aranyszegélyt készített. 3 Öntött 4 karikát aranyból, és a láda négy sarkára erősítette azokat. Két karika volt az egyik oldalon, és kettő vele szemben. 4 Készített két rudat sittim fából, és azokat is bevonta arannyal. 5 Ezeket beleillesztette a láda oldalain lévő karikákba, hogy azok segítségével a láda hordozható legyen. 6 A láda fedelét[d] tiszta aranyból készítette. Ennek hossza és szélessége szintén két és fél, illetve másfél könyök volt.
7 Készített aranyból két kerub-szobrot a fedél két végére aranyból, ötvösmunkával és kovácsolással. 8 A fedelet és a kerub-szobrokat egyetlen darab aranyból alakította ki. 9 A kerub-szobrok kiterjesztett szárnyakkal egymás felé fordultak. Arcuk a fedél felé nézett, szárnyaikkal pedig betakarták a fedelet.
A szent kenyerek asztala(C)
10 Becalél készített egy asztalt sittim fából, amelynek hossza két, szélessége egy, és magassága másfél könyök volt. 11 Beborította tiszta arannyal, és fölül készített rá körös-körül aranyból egy peremet, 12 amely a fölső részén egy tenyérnyi széles[e] volt. Erre egy aranyszegélyt helyezett. 13 Készített 4 öntött aranykarikát, és fölerősítette azokat az asztal lábaira, a négy fölső saroknál, 14 a kerethez közel. Az aranykarikák tartják a rudakat, amelyekkel hordozzák az asztalt. 15 Készített két rudat sittim fából, és azokat is beborította arannyal. Ezeket beleillesztette a karikákba, hogy azok segítségével az asztal hordozható legyen. 16 Készített az asztalhoz színaranyból tálakat, csészéket, kanalakat, kancsókat és kelyheket az italáldozathoz.
Az arany mécstartó(D)
17 Becalél elkészítette a mécstartót is színaranyból, ötvösmunkával. Egyetlen darab aranyból készült az egész, kalapáccsal formálta minden részét az ötvösök mestersége szerint: az alapját, törzsét, oldalágait, gömbjeit és virág-formájú kelyheit. 18 A mécstartó törzséből jobbra is, balra is 3-3 oldalág indult, vagyis összesen 6 ága volt a törzsén kívül. 19 Mind a hat oldalágán 3-3 mandulavirág formájú kehely volt, s benne egy-egy gömb, a belőle induló szirmokkal.
20 A középső törzsén is ugyanilyen kelyhek, gömbök és virágok voltak, de egymás fölött négy rendben. 21 A törzsön lévő alsó 3 gömb fölött indultak az ágak jobbra és balra. Így indult ki 3 gömbtől összesen hat oldalág. 22 Az egész mécstartó, ágaival, virágaival, gömbjeivel és minden részével együtt egyetlen darab színaranyból készült, és kalapáccsal formálták ki. 23 Készített Becalél aranyból 7 olajmécsest, meg a mécsek gondozásához szükséges eszközöket és hamutartókat is. 24 Az egész mécstartó — a hozzá tartozó eszközökkel együtt — egy talentum[f] színaranyból készült.
Az illatáldozati oltár(E)
25 Elkészítette Becalél az illatáldozati oltárt is sittim fából, amelynek széle-hossza egy, magassága két könyök volt. Az oltár fölső négy sarkán egy-egy szarv alakú kiemelkedés volt, de az oltárral egy darabból kialakítva. 26 Az egészet teljesen bevonta tiszta arannyal, és a fölső részén egy körbe futópárkányt alakított ki. 27 Két átellenes oldalára 2-2 aranykarikát erősített a párkány alatt, az oltár sarka közelében. Ezekbe a karikákba helyezte a rudakat, amelyekkel az egész oltárt hordozni lehetett. 28 A két rudat is sittim fából készítette, s ezeket is bevonta arannyal.
29 Elkészítette a felkenetésre szolgáló szent olajat és jó illatú füstölőszert az illatszer-készítők mestersége szerint.
Az égőáldozatok oltára(F)
38 Becalél elkészítette a négyzet alakú égőáldozati oltárt is sittim fából. Ennek széle-hossza 5, a magassága pedig 3 könyök[g] volt. 2 A négy sarkán egy-egy szarv emelkedett ki, de úgy, hogy az oltár és a szarvai egy darabból készültek. Az egész oltárt bronzlemezzel borította Becalél. 3 Készített hozzá mindenféle használati eszközt is bronzból: edényeket, lapátokat, csészéket, villákat és parázs-serpenyőket. 4 Készített egy bronzrostélyt, amelynek négy sarkán egy-egy vastag bronzkarika volt, hogy a hordozásra szolgáló rudakat abba illesszék. 5 A rácsot az oltár belsejébe helyezte, hogy az félmagasságban helyezkedjen el. 6 Az oltár hordozásához szolgáló sittim fa rudakat is bevonta bronzzal. 7 A rudakat az oltár két átellenes oldalán lévő karikákba illesztette, így lehetett hordozni az oltárt. Az oltár alul-fölül nyitott volt, a fala pedig deszkákból készült.
8 Elkészítette a mosdómedencét és az állványt is bronzból. Ehhez a bronzot azok az asszonyok ajándékozták, akik a Találkozás Sátorának bejáratánál szolgáltak: a saját bronztükreiket[h] adták oda.
Az udvar(G)
9 Azután elkészítette Becalél a Szent Sátort körülvevő udvar kerítését finom fehér lenvászonból. A déli oldalon a kerítés 100 könyök hosszú volt, 10 és 20 oszlop tartotta. Minden oszlop egy-egy bronztalpon állt. Az oszlopok tetején lévő horgok ezüstből készültek, és az összekötő rudakat is ezüsttel borították. 11 Az északi oldal ugyanígy készült: 100 könyök hosszú volt, és 20 oszlop tartotta, amelyek bronztalpakon álltak. Ugyanolyanok voltak a horgok és az összekötő rudak is.
12 A rövidebb nyugati oldal hossza 50 könyök volt, 10 oszloppal, egyébként ugyanolyan volt, mint a hosszú oldalak.
13 A keleti oldalon szintén 50 könyök volt az udvar szélessége. 14 Ennek az oldalnak a közepén volt a bejárat, és mellette jobbról-balról folytatódott a kerítés 15-15 könyök hosszúságban, 15 3-3 oszloppal, amelyek szintén bronztalpakon álltak.
16 Az udvar kerítését körös-körül finom fehér lenvászonból készült függöny alkotta. 17 Az udvar minden egyes oszlopának talpa bronzból készült, az oszlopfőket azonban ezüsttel borították be. Az oszlopokat a tetejükön körös-körül ezüsttel borított rudak kapcsolták össze.
18 A keleti oldalon középen készült az udvar bejárata, amelyet függöny takart 20 könyök hosszúságban. A bejárat magassága ugyanúgy 5 könyöknyi volt, mint a kerítés magassága. A függöny finom fehér lenvászonból készült, amelynek díszítéséhez kék, bíborpiros és skarlátvörös színű fonalat használtak. 19 A függönyt 4 oszlop tartotta, amelyek egy-egy bronztalpon álltak. Az oszlopfőket ezüsttel borították, és ezüstből készültek a függönyt tartó huzalok és horgok is. 20 A Szent Sátor és a kerítés tartócövekei mind bronzból készültek.
21 Mózes megparancsolta a lévitáknak, hogy vegyenek számba, és jegyezzenek föl mindent, amit a Szent Sátor, vagyis a Szövetség Sátora építéséhez fölhasználtak. Ítámár, Áron főpap fia vezetésével készítették a léviták ezt a leltárt.
22 A Júda törzséből való Becalél (aki Húr fiának, Úrinak volt a fia) mindent úgy készített el, ahogyan az Örökkévaló azt Mózesnek megparancsolta. 23 Segített Becalélnek a Dán törzséből való Oholíáb, Ahíszámák fia, aki kiválóan értett a tervezéshez és kivitelezéshez is. Mestere volt a famunkáknak, szövésnek és hímzésnek. Értett a finom lenvásznak készítéséhez, és a kék, bíborpiros és skarlátvörös színű fonállal való szövéshez és hímzéshez.
24 A szent hely építése során fölhasznált aranyat teljes egészében Izráel népe gyűjtötte össze ajándékul. Ennek mennyisége 29 talentum és 730 sékel[i] volt, a szent mérték szerint.
25 Az ezüst teljes mennyisége, amelyet összegyűjtöttek, amikor a népet megszámolták, 100 talentum és 1 775 sékel[j] volt, a szent sékel szerint. 26 Minden 20 éves és annál idősebb férfit számba kellett venni Izráel népében. A népszámlálás eredménye szerint 603 550 férfit számoltak össze. Mindegyiküknek 1-1 beka, vagyis fél sékel ezüstöt kellett fizetniük, a szent sékel szerint.
27 Ebből az ezüstből 100 talentumot arra használtak, hogy elkészítsék az ezüst-téglákat. Ezekre állították fel a Szent Sátor oldalának és az udvar kerítésének rácsait, meg a szentély belsejében lévő kárpit oszlopait. Összesen 100 ezüst talpat készítettek, s mindegyikhez 1 talentum ezüstöt használtak föl. 28 A fennmaradó 1 775 sékel ezüstből készítették az oszlopfők ezüstborítását, az udvar kerítésének oszlopaihoz, meg a kerítés függönyének ezüsthorgait és huzalait.
29 Az összegyűjtött bronz teljes mennyisége 70 talentum és 2 400 sékel[k] volt. 30 Ebből készítették a Szent Sátor bejárati oszlopainak talpait, az égőáldozati oltár borítását, rostélyát és eszközeit, 31 az udvar kerítésének deszkáihoz a talpakat, az udvar bejáratának oszlopaihoz a talpakat, a Szent Sátor cövekeit és az udvar kerítésének a cövekeit.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center