Beginning
Két Szörnyeteg
13 Ekkor láttam: egy Szörnyeteg emelkedett ki a tengerből, amelynek hét feje és tíz szarva volt. A szarvain tíz aranykoronát viselt, és a fejeire Istent gyalázó nevek voltak írva. 2 Párduchoz hasonlított, de a lába olyan volt, mint a medvéé, a szája pedig, mint az oroszláné. A Sárkány átadta neki a saját erejét, trónját és nagy hatalmát. 3 A Szörnyeteget az egyik fején halálosan megsebesítették, de a sebe begyógyult. Az egész föld lakossága ámulattal követte a Szörnyeteget, 4 és imádta a Sárkányt, aki a hatalmát és uralmát átadta a Szörnyetegnek.
Imádták a Szörnyeteget is, és azt mondták: „Senki sincs hozzá hasonló! Senki nem állhat ellene!”
5 A Szörnyeteg dicsekedett, nagyokat mondott, és Istent gyalázta. Lehetőséget kapott, hogy 42 hónapon keresztül tetszése szerint gyakorolja a hatalmát. 6 Isten ellen fordult, és ömlött szájából a káromkodás: gyalázta Istent és a nevét, Isten lakóhelyét és a Menny többi lakóját is. 7 Azt is megengedték neki, hogy Isten szent népe ellen harcoljon, és legyőzze őket. Hatalmat kapott minden törzs, nép, nyelv és nemzet fölött. 8 Ezért a Föld lakói mind imádni fogják a Szörnyeteget — mindazok, akiknek neve nincs beírva az Élet Könyvébe. Ez a könyv a Bárányé, akit még a világ teremtése előtt megöltek.
9 Akinek van füle, hallja és értse meg:
10 Akinek fogságba kell mennie,
az fogságba megy,
akinek pedig karddal kell megöletnie,
azt kard öli meg.
Ebben az időben lesz igazán szüksége Isten szent népének az állhatatos kitartásra, hűségre és hitre!
11 Azután megint láttam: kiemelkedett a földből egy Vadállat, amelynek két szarva volt, mint egy báránynak, de úgy beszélt, mint a Sárkány. 12 A Szörnyeteg felhatalmazásával és annak teljes hatalmával rendelkezett. Ezzel vette rá a Föld minden lakóját, hogy imádják a Szörnyeteget, akinek a halálos sebe begyógyult.
13 A Vadállat nagy csodákat[a] is tett, még tüzet is hozott le az égből a földre az emberek szeme láttára. 14 Ezekkel a csodákkal a Szörnyeteget szolgálta, és becsapta az embereket, mert hatalmat kapott rá. A Föld lakóinak megparancsolta, hogy készítsék el a Szörnyeteg tiszteletére annak bálványszobrát. Ez a Szörnyeteg az, akinek a kard által okozott sebe begyógyult.
15 A Vadállat hatalmat kapott arra is, hogy szellemet adjon a Szörnyeteg bálványszobrába, amely így beszélni tudott. Azt is megparancsolta, hogy öljék meg azokat az embereket, akik nem imádják a Szörnyeteg szobrát.
16 A Vadállat kényszerített mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat, hogy a jobb kezükön vagy a homlokukon egy bizonyos jelet viseljenek. 17 Enélkül a jel nélkül senki sem adhatott-vehetett semmit. A jel pedig a Szörnyeteg neve, vagy a nevének megfelelő szám volt.
18 Ehhez kell a bölcsesség! Aki értelmes, fejtse meg, mit jelent a Szörnyeteg száma, mert az emberi szám: 666.
A Bárány és követői a Sion-hegyen
14 Ezután ismét láttam: a Bárány állt a Sion-hegyen, és vele együtt az a száznegyvennégyezer ember, akik a Bárány nevét és a Bárány Atyjának nevét viselték a homlokukon. 2 Azután hangot hallottam a Mennyből, amely nagy vízesés dübörgő hangjához, vagy hatalmas mennydörgéshez hasonlított. Úgy hangzott, mint mikor sok hárfán egyszerre játszanak. 3 Új éneket énekeltek Isten trónja, a négy mennyei élőlény és a mennyei vezetők előtt. Ezt az éneket senki más nem énekelhette, csak az a száznegyvennégyezer, akiket a Földről, az emberek közül váltottak meg.
4 Ők nem követtek el semmi olyat, amivel tisztátalanná tették volna magukat az asszonyokkal, mert szüzek. Ők azok, akik követik a Bárányt, akárhová is megy. Az emberek közül váltották meg őket, hogy a legelsők legyenek, akiket Isten és a Bárány számára kiválogattak. 5 Beszédükben nem találtak hazugságot, és feddhetetlenek.
A három angyal
6 Ekkor ismét láttam: magasan az égen egy angyal repült. Nála volt az örökkévaló örömüzenet, hogy kihirdesse a Föld lakóinak — minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. 7 Erős hangon ezt kiáltotta: „Istent tiszteljétek és féljétek! Őt dicsőítsétek, mert ítéletének órája elérkezett! Imádjátok azt, aki a Mennyet, a Földet, a tengert és a vízforrásokat teremtette!”
8 Ezután egy másik angyal jött, aki kihirdette: „Elpusztult! Elpusztult Babilon, a nagy város, amely minden népet megitatott paráznasága részegítő borával!”
9 Majd egy harmadik angyal jött utánuk, és nagy hangon ezt kiáltotta: „Aki a Szörnyeteget vagy annak bálványszobrát imádja, és annak jelét engedi a homlokára vagy a kezére tenni, 10 az is inni fog Isten haragjának borából, amelynek erejét nem enyhíti semmi! Ott gyűlik az Isten harag-poharában. Aki ebből iszik, azt tűz és égő kén fogja kínozni a szent angyalok és a Bárány szeme láttára. 11 Sem éjjel, sem nappal nem lesz nyugtuk azoknak, akik a Szörnyeteget és annak bálványszobrát imádják, vagy magukon viselik a Szörnyeteg nevének jelét. Kínlódásuk füstje örökké felszáll.
12 Itt van szüksége az állhatatos kitartásra és türelemre Isten népének — azoknak, akik engedelmeskednek Isten parancsainak, és megőrzik a Jézusban való hitüket.”
13 Ezután egy hangot hallottam a Mennyből. Ezt mondta nekem: „Írd le ezt: mostantól fogva boldogok és áldottak, akik az Úrban halnak meg.”
„Igen — mondja a Szent Szellem —, most már megpihenhetnek a munkájuk után, mert amit elvégeztek, az követi őket.”
Aratás és szüret a Földön
14 Azután ismét láttam: egy fehér felhőn ült valaki, aki hasonlított az Emberfiához. A fején aranykoszorút viselt, a kezében pedig éles sarlót tartott. 15 A templomból[b] kijött egy másik angyal, és erős hangon kiáltott annak, aki a felhőn ült: „Fogd a sarlódat, és kezdd el az aratást, mert eljött az aratás órája, megérett a Földön az aratnivaló!” 16 Ekkor az, aki a felhőn ült, megsuhintotta sarlóját a Föld fölött, és learatta a termést.
17 Ezután a mennyei templomból kijött egy újabb angyal, aki szintén éles sarlót tartott a kezében. 18 Az oltártól[c] pedig előlépett egy másik angyal, akinek hatalma volt a tűz fölött, és nagy hangon ezt kiáltotta a sarlós angyalnak: „Fogd a sarlódat, és szüreteld le a Föld szőlőjét, mert már érettek a fürtök!” 19 Erre az angyal megsuhintotta sarlóját a Föld fölött, leszüretelte a Föld szőlőjét, és a szőlőfürtöket bedobta Isten haragjának hatalmas szőlőtaposó kádjába. 20 A városon kívül taposták meg a szőlőt, amelyből annyi vér ömlött ki, hogy az áradat a lovak zablájáig ért, és 1 600 stádium[d] távolságban mindent elöntött.
A győztesek éneke
15 Ismét láttam: egy hatalmas és csodálatos jel tűnt fel a Mennyben. Hét angyal jött elő, akiknél az utolsó hét csapás volt. Ezekkel a csapásokkal lett teljessé és fejeződött be Isten haragja.
2 Azután ismét láttam: mintha üvegtenger lett volna előttem, amelybe tűz keveredett. Láttam azokat, akik legyőzték a Szörnyeteget, annak bálványszobrát, és a nevének megfelelő számot. A győztesek az üvegtengeren álltak, és Isten hárfáit tartották a kezükben. Énekelték 3 Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Báránynak énekét:
„Nagy és csodálatos minden, amit teszel,
Mindenható Úr Isten!
Igazságos és helyes, ahogyan cselekszel,
Nemzetek Királya!
4 Ki ne tisztelne téged, Urunk,
ki ne dicsérné neved?
Mert egyedül te vagy szent!
Minden nép hozzád jön, hogy imádjon téged,
mert látják, hogy igazságosan cselekszel!”
5 Azután ismét láttam: Isten mennyei szentélye[e] feltárult, 6 és hét angyal jött elő, akiknél a hét utolsó csapás volt. Fénylő fehér lenvászon ruhájukat a mellükön aranyöv fogta össze. 7 A négy mennyei élőlény közül az egyik hét aranypoharat adott a hét angyalnak. A poharak tele voltak az örökkön-örökké élő Isten haragjával. 8 A szentélyt pedig betöltötte Isten dicsőségének és hatalmának felhője, és senki nem léphetett be oda, amíg a hét angyal hét csapása be nem fejeződött.
Az utolsó hét csapás
16 Ezután erős hangot hallottam a templom szentélyéből.[f] Ezt mondta a hét angyalnak: „Menjetek és öntsétek ki a Földre az Isten haragjával teli hét poharat!”
2 Az első angyal megindult, és kiöntötte a Földre az első poharat. Ekkor szörnyű és fájdalmas fekélyek támadtak azokon az embereken, akik a Szörnyeteg jelét viselték, és annak bálványszobrát imádták.
3 A második angyal a tengerre öntötte ki a poharát. Ekkor a tenger vize olyan lett, mint a halott vére, és a tengerben minden élőlény elpusztult.
4 A harmadik angyal a folyókra és a forrásokra öntötte ki a poharát. Ekkor azoknak vize mind vérré változott. 5 Hallottam, hogy a vizek angyala ezt mondja:
„Igazságosan ítéltél, te Szent,
aki vagy, és aki mindig voltál!
6 Mivel szent népedet és a prófétákat gyilkolták,
és vérüket a földre ontották,
most vért adtál inni gyilkosaiknak,
mert ezt érdemlik.”
7 Ekkor megszólalt a mennyei oltár:[g]
„Igen, Mindenható Úr Isten,
ítéleteid igazak és igazságosak!”
8 A negyedik angyal kiöntötte a poharát a Napra, amely hatalmat kapott, hogy tüzével égesse az embereket, 9 akik emiatt súlyos égési sérüléseket szenvedtek. A sebesültek átkozták Istent, mert neki hatalma volt ezeken a csapásokon. Mégsem változtatták meg a gondolkodásukat, és nem tértek vissza Istenhez, hogy dicsőséget adjanak neki.
10 Az ötödik angyal a Szörnyeteg trónjára öntötte ki a poharát. Ekkor a Szörnyeteg birodalma sötétségbe borult, és az emberek a nyelvüket harapdálták kínjukban. 11 Átkozták a Menny Istenét a fekélyeik és fájdalmaik miatt, de nem akartak megváltozni, és nem fordultak el gonosz tetteiktől.
12 A hatodik angyal a nagy folyóra, az Eufráteszre öntötte ki a poharát. Ekkor annak vize kiszáradt, hogy utat készítsen a kelet felől jövő királyoknak.
13-14 Ezután ismét láttam: egy-egy gonosz szellem jött ki a Sárkány, a Szörnyeteg és a Hamis próféta szájából. Ezek a gonosz szellemek békákhoz hasonlítottak, és csodatévő hatalmuk volt.[h] A Föld összes királyához elmentek, hogy összegyűjtsék őket a Mindenható Isten nagy Napjának csatájára.
15 „Figyeljetek! Hamarosan megérkezem, de úgy jövök, mint a tolvaj. Boldog és áldott, aki éberen őrködik, és megőrzi a ruháit, mert nem fog meztelenül járni, és nem kell szégyenkeznie.”
16 A gonosz szellemek össze is gyűjtötték a Föld királyait arra a helyre, amelyet héberül Armageddonnak neveznek.
17 Ezután a hetedik angyal kiöntötte a poharát a levegő-égre. Erre erős hang hallatszott a mennyei szentélyben lévő trón felől: „Befejeződött!” 18 Villámlott, mennydörgés és morajlás hallatszott, és nagy földrengés támadt. Ez volt a legerősebb földrengés, mióta csak ember él a Földön. 19 A nagy város három részre hasadt, és a nemzetek városai összedőltek. Isten nem felejtkezett el a nagy Babilonról sem, hanem a kezébe adta a poharat, amelyben Isten rettenetes haragjának bora volt, és kényszerítette, hogy igya ki az utolsó cseppig. 20 A szigetek mind elsüllyedtek, és a hegyek is eltűntek. 21 Az égből hatalmas jégeső zuhogott. Egy-egy jégdarab körülbelül 30 kilónyi volt. Az emberek gyalázták Istent a jégeső csapása miatt, mert az valóban szörnyű volt.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center