Beginning
1 A gyülekezeti vezető[a] üdvözletét küldi annak az asszonynak,[b] akit Isten kiválasztott, és a gyermekeinek.
Isten szeretetével igazán[c] szeretlek benneteket — nem csak én, hanem mindazok, akik megismerték az igazságot. 2 Emiatt az igazság miatt szeretünk így benneteket — az igazság miatt, amely bennünk él, és örökké velünk is marad.
3 Kegyelem, irgalom és békesség legyen velünk az Atya-Istentől és Fiától, Jézus Krisztustól — igazságban és szeretetben.
4 Nagyon megörültem, amikor gyermekeid között olyanokat találtam, akik az igazság útján járnak, ahogy az Atya-Isten parancsolta. 5 Kedves asszonyom, arra kérlek benneteket, hogy isteni szeretettel szeressük egymást mindannyian! Ez a parancs nem új a számotokra, hiszen már régóta ismeritek. 6 Az isteni szeretet azt jelenti, hogy Isten parancsai szerint élünk. S ez a parancs, amint azt kezdettől fogva hallottátok, így szól: az isteni szeretetnek megfelelően éljetek!
7 Mert sokan vannak szerte a világon, akik becsapják az embereket: letagadják, hogy Jézus Krisztus emberi testben jött el a világra. Aki ezt mondja, az hamis tanító, Krisztus ellensége. 8 Vigyázzatok, nehogy elveszítsétek azt, amiért fáradoztunk![d] Igyekezzetek, hogy a teljes jutalmatokat megkapjátok!
9 Továbbra is kövessétek a Krisztusról szóló igazi tanítást. Aki eltér ettől, és nem egyedül az ő tanításait követi, abban nem él Isten. Aki pedig Krisztus tanításait követi, abban benne él az Atya-Isten és a Fiú is. 10 Ha valaki hozzátok érkezik, de nem ezt tanítja, azt be se engedjétek az otthonotokba, sőt még csak ne is köszöntsétek! 11 Mert, ha befogadjátok az ilyen embert, akkor valójában részt vesztek abban a gonosz munkában, amelyet végez.
12 Bár sok mindent szeretnék még mondani nektek, most mégsem folytatom az írást tollal és tintával. Inkább majd ha meglátogatlak benneteket, szemtől szemben beszélgetünk, hogy örömünk teljes legyen. 13 Üdvözölnek benneteket a kiválasztott nővéretek[e] gyermekei.
1 A gyülekezeti vezető[a] köszönti kedves barátját, Gájuszt, akit igazán szeret.
2 Szeretett barátom, tudom, hogy a lelkednek jó dolga van. Imádkozom, hogy minden tekintetben jó dolgod legyen, és testileg is éppen olyan jó egészségnek örvendj, mint amilyen jól vagy lélekben. 3 Nagyon megörültem, amikor néhány hozzánk látogató testvérünk elmondta, milyen hűséges vagy az igazsághoz,[b] és hogyan követed az igazság útját. 4 Semmi sem szerezhet nagyobb örömöt nekem, mint ha azt hallom, hogy gyermekeim az igazság útját követik.
5 Szeretett barátom, hűségesen cselekszel, amikor segítesz a testvéreidnek, még akkor is, ha személyesen nem ismered őket. 6 A hozzánk látogató testvérek elmondták az itteni helyi gyülekezet előtt, hogy milyen szeretettel voltál irántuk. Kérlek, hogy Istennek tetsző módon segítsd a testvéreket útjuk folytatásában, 7 mert ők Krisztus szolgálatára indultak útnak, és a hitetlenektől semmit sem fogadtak el. 8 Ezért nekünk, hívőknek kell őket segítenünk, hogy munkatársaik legyünk az igazságban.
9 Írtam egy levelet a helyi gyülekezetnek, de Diotrefész, aki ott vezető szeretne lenni, nem fogad el minket. 10 Ezért, ha elmegyek hozzátok, szembesíteni fogom a tetteivel, mert rosszindulatú pletykákat terjeszt rólunk, sőt még azokat a testvéreket sem fogadja vendégszeretettel, akik Krisztust szolgálják. Ráadásul, még másokat is megakadályoz ebben, és kizárja őket a helyi gyülekezetből.
11 Szeretett barátom, ne a rosszat utánozd, hanem a jót! Aki jót tesz, az Istené, aki pedig rosszat, az nem látta Istent.
12 Demetrioszról mindenki jót mond, az igazság is mellette tanúskodik, de mellette tanúskodunk mi is, és tudod, hogy a mi tanúságtételünk igaz.
13 Sok mondanivalóm van még a számodra, de nem akarom folytatni tollal és tintával, 14 mert remélem, hogy hamarosan találkozunk, és akkor majd beszélgetünk.
15 Békesség veled! Üdvözlet a barátaidtól! Köszöntsd te is minden barátunkat személyesen!
1 Üdvözlet Júdástól, aki Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak, akiket az Atya-Isten elhívott, szeret és Jézus Krisztusban megőriz.
2 Egyre jobban és jobban töltsön be titeket Isten irgalmassága, békessége és szeretete!
Az istentelenek büntetése
3 Szeretett testvéreim, a közös üdvösségünkről szerettem volna írni nektek. Azonban most mégis szükséges, hogy valami másról írjak. Arra biztatlak benneteket, hogy teljes erővel harcoljatok azért, hogy amiben hiszünk, azt meg tudjátok őrizni — azokat a tanításokat, amelyeket Isten egyszer és mindenkorra az övéinek adott!
4 Ugyanis titokban istentelen emberek férkőztek be közétek. Ezek az istentelenek Isten kegyelmével visszaélve kicsapongó életet élnek, és megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat. A próféták már régen megírták, hogy ezeket Isten el fogja ítélni.
5 Néhány dologra újból szeretnélek benneteket emlékeztetni, bár ezeket jól tudjátok. Az Úr[a] kiszabadította a népét Egyiptomból, később mégis elpusztította azokat, akik közülük nem hittek!
6 Emlékezzetek azokra az angyalokra is, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Az Úr ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja fogva őket az Ítélet nagy Napjáig.
7 Gondoljatok Sodomára, Gomorára és a környező városokra is! E városok lakói természetellenes szexuális bűnöket követtek el, ezért az örök tűz büntetését viselik. Példájuk bennünket is figyelmeztet.
8 Ugyanez a helyzet azokkal is, akik befurakodtak közétek. Ők a saját álmaikat követik, bűnökkel szennyezik be a testüket, megvetik az isteni fennhatóságot, és a dicsőséges lényeket[b] szidalmazzák. 9 Pedig még Mihály, az angyalok fejedelme sem mert ilyet tenni! Amikor Mózes teste miatt vitatkozott a Sátánnal, nem merte őt vádolni, vagy elítélni, hanem csak ennyit mondott: „Büntessen meg téged az Örökkévaló!” 10 Ezek az emberek viszont szidalmazzák azt, amiről fogalmuk sincsen, amit meg az oktalan állatok módjára ösztönösen tudnak, az is csak a vesztüket okozza. 11 Szerencsétlenek! Kain példáját követték, és mivel kívánták a pénzt, Bálám rossz útját választották. Lázadó természetük miatt úgy fognak elpusztulni, mint Kóré.[c] 12 Olyanok, mint a szennyfolt a tiszta ruhán, amikor veletek együtt vacsoráznak a helyi gyülekezetben. Szemtelenül együtt esznek veletek, de csak magukat hizlalják. Olyanok, mint a szél kergette felhők, amelyekből nem esik egy csöpp eső sem, vagy mint a terméketlen gyümölcsfák, amelyeket késő ősszel gyökerestül kivágnak — s amelyek így kétszeresen is elpusztulnak. 13 Mint ahogy a tenger vad hullámai tajtékot hánynak, úgy vannak ezek az emberek is a saját szégyenletes dolgaikkal. Olyanok, mint az eltévedt csillagok, akikre a legsűrűbb örök sötétség vár.
Énók próféciája
14 Róluk is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik nemzedékben élt, amikor azt mondta: „Nézzétek, eljön az Úr sok ezer szentjével együtt! 15 Eljön, hogy ítéletet tartson mindenki felett, és megbüntessen minden istentelen embert. Elítéli őket minden tettükért, amelyet Isten ellen követtek el, és minden gonosz beszédért, amelyet Isten ellen mondtak.”
16 Ezek az emberek mindenben hibát keresnek, mindig panaszkodnak, a saját kívánságaikat követik, szeretnek nagyokat mondani és haszonlesésből dicsérnek másokat.
Óvakodjatok az istentelen csúfolkodóktól!
17 Szeretett testvéreim, emlékezzetek azokra, amiket Urunk, Jézus Krisztus apostolai mondtak! 18 Mert így figyelmeztettek titeket jóelőre: „Az utolsó időben majd olyanok jönnek, akik még Istent is kicsúfolják, és a saját istentelen kívánságaikat követik.” 19 Ezek azok, akik viszályt szítanak közöttetek. Saját bűnös természetük kívánságai uralkodnak rajtuk, és nem lakik bennük a Szent Szellem.
Imádkozzatok a Szent Szellem által
20 Szeretett testvéreim, ti viszont imádkozzatok a Szent Szellem által — így épüljetek fel és erősítsétek meg magatokat abban a hitben, amely a legszentebb dolog a világon! 21 Maradjatok meg Isten szeretetében! Várva várjátok Urunkat, Jézus Krisztust és a kegyelmét, mert ő hozza nektek az örök életet!
22 Bánjatok könyörületességgel azokkal, akik kételkednek, 23 másokat pedig a tűzből is ragadjatok ki, hogy megmentsétek őket! Legyetek óvatosak, amikor könyörültök rajtuk! Még a régi bűnös természet által bemocskolt ruhát is gyűlöljétek![d]
Dicsőség Istennek
24 Isten meg tud őrizni benneteket az elbukástól, és képes hibátlanul maga elé állítani a dicsőségben. Micsoda öröm lesz ez mindannyiunk számára! 25 Ő az egyetlen Isten, és egyedül ő tud megmenteni bennünket. Övé legyen minden dicsőség, nagyság, uralom és hatalom Urunk, Jézus Krisztus által a múltban is, most is, és örökké!
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center