Beginning
A zenészek vezetőjének. A „Liliomok” kezdetű ének dallamára. Ászáf zsoltára.
80 Izráel Pásztora, ki József népét[a] vezeted, mint nyájadat,
hallgass meg!
Aki a kerubok fölött ülsz trónodon,
jelenj meg, dicsőségben!
2 Kelj fel, mutasd meg hatalmadat
Efraim, Benjámin és Manassé törzsének!
Jöjj, ments meg minket, segíts!
3 Ó Istenünk, állíts helyre minket,
világosíts meg arcod fényével, hogy megmeneküljünk!
4 Örökkévaló, Seregek Ura és Istene!
Meddig haragszol még ránk,
néped imádsága ellenére?
5 Hiszen kenyér helyett is könnyekkel táplálsz minket!
Bizony, könnyeinket itatod velünk, bőségesen!
6 Odadobtál szomszédaink gúnyolódásának,
ellenségeink kinevetnek bennünket.
7 Seregek Ura és Istene, állíts helyre minket!
Világosíts meg arcod fényével, hogy megmeneküljünk!
8 Te hoztad ki népedet Egyiptomból,
mint nemes szőlővesszőt!
Az idegen népeket elűzted,
és e szőlőt helyükre ültetted.
9 Előkészítetted helyét,
gyökereit megerősítetted,
és hamar elborította a földet.
10 Vesszői betakarták a hegyeket,
levelei árnyékba borították a fenséges cédrusokat is.
11 Indáit a nyugati tengerig nyújtotta,
hajtásait az Eufráteszig.
12 Istenünk, miért romboltad le szőlőskerted kerítését?
Most minden arra járó szedheti termését!
13 Vaddisznók pusztítják kertedet,
vadállatok legelik szőlődet!
14 Seregek Ura és Istene, fordulj vissza hozzánk!
Nézz le a Mennyből,
lásd meg, mi lett szőlőddel!
Jöjj, védd meg,
és viselj rá gondot megint!
15 Állítsd helyre, és védd meg a szőlőt,
amit kezed ültetett!
Védd meg a fiút, akit neveltél magadnak,
hogy erős legyen.
16 Pusztuljanak el haragodtól azok,
akik szőlődet kivágták és felégették!
17 De erősítsd meg a férfit,
segítsd meg erős karoddal az ember fiát,
akit magadnak neveltél,
18 hogy el ne forduljunk tőled soha!
Tarts életben bennünket,
mi pedig nevedet hívjuk segítségül!
19 Örökkévaló, Seregek Ura és Istene, állíts helyre minket!
Világosíts meg arcod fényével, hogy megmeneküljünk!
A zenészek vezetőjének. A Gittitre. Ászáf éneke.
81 Énekeljetek dicséretet Istenünknek!
Kiáltsatok örömmel Jákób Istenének!
2 Szóljanak hangszereink:
csörgődob, kedves hangú hárfa és lant!
3 Fújjátok meg a sófárt az Újhold ünnepén,
meg holdtöltekor, ünnepeink kezdetén![b]
4 Törvény ez Izráel számára,
melyet Jákób Istene rendelt el,
5 mikor szövetséget kötött József népével,
amikor Egyiptom ellen támadt.
József ott olyan nyelvet hallott,
amelyet nem értett.
6 Isten mondta: „Levettem válladról a terhet,
kivettem kezedből a nehéz kosarat.
7 Mikor bajban voltál, engem hívtál segítségül,
én pedig megszabadítottalak,
a mennydörgés rejtekhelyén titokban válaszoltam neked,
próbára tettelek Meribá[c] vizénél.” Szela
8 „Hallgass rám, népem!
Ó, Izráel, figyelj szavamra,
szövetséget kötök veletek:
9 ne legyen rajtam kívül más istenetek,
ne hajolj meg idegen istenek előtt,
ne imádd őket!
10 Én vagyok Istened, az Örökkévaló,
én hoztalak ki Egyiptom földjéről!
Izráel, nyisd ki a szádat,
hogy jóval tölthessem meg!”
11 „De népem nem hallgatott rám!
Izráel nem engedelmeskedett nekem!
12 Hagytam hát, hogy kövessék saját kívánságaikat,
járjanak makacs szívük szerint,
hogy tegyenek, amit akarnak!”
13 „Bárcsak hallgatna rám népem!
Ó, ha Izráel útjaimon járna!
14 Akkor hamar megverném ellenségeit,
és ellenfeleire nehezedne kezem!
15 Az Örökkévaló ellenségei hízelegnének neki,
Izráel ideje pedig örökké tartana!
16 A legjobb búzával táplálnám,
még a kősziklából is mézet adnék neki!”
Ászáf zsoltára.
82 Isten áll az istenek[d] gyűlésében,
mint Bíró ítél a bírák között:
2 „Meddig fogtok még igazságtalanul ítélkezni?!
Miért pártoljátok a bűnösöket?! Szela
3 Szolgáltassatok igazságot
az árváknak és a szegényeknek!
Mentsétek meg a nyomorultakat
és a szűkölködőket!
4 Szabadítsátok meg a szegényeket
és a nincsteleneket!
Mentsétek ki őket a gonoszok kezéből!”
5 De nem tudják, mi történik,
nem értenek semmit!
Nem tudják, mit tesznek,
s közben már a Föld alapjai is
omladoznak körülöttük.[e]
6 Szól Isten a bíráknak: „Bár istenek vagytok,
a Felséges fiai mindnyájan,
7 mégis meghaltok, mint minden ember!
Lehullotok, mint minden uralkodó!”
8 Kelj fel, ó, Isten!
Tarts ítéletet az egész Földön!
Uralkodj a nemzetek fölött!
Ászáf zsoltáréneke.
83 Istenem, kérlek, ne hallgass!
Ne maradj csendben, szólj!
Ne hallgass, Uram!
2 Nézd, támadásra készülnek ellenségeid,
gyűlölőid lázadoznak ellened!
3 Összegyűltek, titkon tervet szőnek néped ellen,
tanácskoznak azok ellen, akiket szeretsz.
4 Azt mondják: „Gyertek, irtsuk ki őket teljesen!
Izráelnek nevére se emlékezzenek többé!”
5 Mind együtt tanácskoztak,
szövetséget kötöttek ellened Örökkévaló:
6 Edom népe és az izmáeliek,
a moábiak és a hagriak,
7 Gebál népe, Ammon és Amálek fiai,
a filiszteusok és Tírusz lakói.
8 Még Asszíria is csatlakozott hozzájuk,
és Lót utódait segíti. Szela
9 Istenünk, verd meg őket,
mint Midján népét,
mint Siserát és Jábint a Kisón-pataknál!
10 Pusztuljanak el, mint ellenségeink Éndórnál,
akik temetetlenül maradtak a földön!
11 Istenünk, úgy bánj vezéreikkel,
mint Órébbel és Zeébbel,
főembereikkel, mint Zebahhal és Calmunnával[f]!
12 Mert azt mondták:
„Foglaljuk el Isten népének földjét!”
13 Istenem, söpörd el őket,
ahogy a szél kergeti az „ördögszekeret”,[g]
szórd szét őket, mint a polyvát a vihar!
14 Pusztítsd el ellenségeinket,
mint tűz az erdőt,
mint bozóttűz a dombokat!
15 Viharod kergesse őket,
forgószéllel rémítsd meg őket!
16 Borítsa szégyen az arcukat,
hogy hozzád forduljanak, Örökkévaló,
s hogy téged keressenek!
17 Szégyenüljenek meg, rettegjenek örökké,
alázd meg, és pusztítsd el őket végleg!
18 Tudják meg, hogy egyedül te vagy az Isten!
Értsék meg, hogy te vagy az Örökkévaló!
Tudják meg, hogy Felséges vagy
az egész Földön!
A zenészek vezetőjének. A gittitre. Kórah fiainak zsoltára.
84 Milyen kedvesek a hajlékaid,
Örökkévaló, Seregek Ura!
2 Bárcsak már Templomod udvarában lehetnék!
Testem-lelkem türelmetlenül kívánkozik
az Élő Istenhez!
3 Örökkévaló, Seregek Ura! Királyom, Istenem,
még a veréb is talál helyet oltárod mellett,
a fecskék is fészket raknak ott,
és felnevelik fiókáikat!
4 Milyen boldogok,
akik mindig közeledben laknak, Istenem!
Egész nap téged dicsérnek! Szela
5 Boldog, aki tőled kapja erejét,
akinek ösvényeid vannak a szívében!
6 Ha a könnyek völgyén mennek is át,
a források völgyévé változtatják,
s áldást hoznak nekik az őszi esők.
7 Erejük egyre növekszik,
amíg elérkeznek a Sion hegyére,
s Isten elé jutnak.
8 Örökkévaló, Seregek Ura és Istene,
figyelj imádságomra!
Jákób Istene, kérlek, hallgass meg! Szela
9 Védelmező Istenünk, tekints jóindulattal királyodra,
légy kegyelmes felkentedhez!
10 Mert jobb egyetlen nap nálad,
mint ezer máshol!
Jobb Istenem Templomának küszöbén állni,
mint a gonoszok sátrában lakni!
11 Az Örökkévaló Isten pajzsunk és Napunk,
kegyelme és dicsősége ragyog ránk!
Nem tart vissza semmi jót azoktól,
akik igazságosan élnek!
12 Milyen boldog és áldott,
aki benned bízik, Örökkévaló, Seregek Ura!
A zenészek vezetőjének. Kórah fiainak zsoltára.
85 Örökkévaló, kegyelmezz meg országodnak,
hozd haza Jákób népének száműzötteit!
2 Bocsásd meg néped bűneit,
takard el vétkeit! Szela
3 Szűnjön meg haragod!
Tartsd vissza indulatodat!
4 Állíts helyre bennünket, szabadító Istenünk,
ne haragudj ránk!
5 Örökké tart haragod?
Nemzedékről-nemzedékre haragszol ránk?
6 Bizony, visszafordulsz hozzánk,
új életre keltesz minket,
hogy néped örülhessen neked, Örökkévaló!
7 Mutasd meg, hogy valóban szeretsz,
és szabadíts meg bennünket, Örökkévaló!
8 Hallom, mit mond az Örökkévaló Isten:
„Békesség népemnek
és hűséges követőimnek!
Csak ostobaságaitokhoz
vissza ne térjetek!”
9 Mert hamar megszabadítja azokat,
akik tisztelik és félik őt,
hogy dicsősége földünkön lakjon.
10 Isten szeretete elébe jön hűségeseinek,
békesség és igazságosság
köszönti őket csókkal.
11 Hűség hajt ki a földből,
igazságosság záporoz a Mennyből.
12 Igen, az Örökkévaló megad nekünk minden jót,
és földünk is bőségesen terem.
13 Igazságosság jön az Úr előtt,
és készíti számára az utat.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center