Beginning
Illés és Aháb találkozása
18 Már harmadik éve tartott a szárazság, amikor az Örökkévaló szólt Illésnek: „Menj, jelenj meg Aháb előtt, azután esőt adok a földre!” 2 Illés tehát elindult, hogy találkozzon Ahábbal.
Ebben az időben már nagyon súlyos éhínség uralkodott Samáriában. 3 Aháb király hívatta Óbadjáhút, a királyi palota felügyelőjét.
Ez az Óbadjáhú igazán tisztelte és félte az Örökkévalót. 4 Amikor Jezábel kiirtotta az Örökkévaló prófétáit, Óbadjáhú igyekezett megmenteni őket. Százat közülük elrejtett két barlangban — 50-50 főt mindegyikben —, és gondoskodott az ellátásukról.
5 Aháb ezt mondta Óbadjáhúnak: „Gyere, menjünk el,[a] járjuk sorra az országban a forrásokat és a patakokat,[b] talán ott még találunk valami kevés füvet a lovainknak és öszvéreinknek, hogy ne kelljen mindet levágnunk!” 6 Azután megbeszélték, hogy Aháb az ország egyik részét, Óbadjáhú meg a másik részét járja be. Ezután elváltak egymástól, s mind a ketten egyedül mentek tovább.
7 Amint Óbadjáhú továbbment az útján, egyszer csak ott állt előtte Illés. Óbadjáhú megismerte, földig hajolt előtte, és megkérdezte: „Te vagy az, uram, Illés?”
8 „Én vagyok — felelt Illés —, de most menj, és jelentsd uradnak, Ahábnak, hogy itt vagyok!”
9 Óbadjáhú azonban nagyon megrémült, és ezt mondta: „Jaj, uram, mit vétettem neked, hogy Aháb kezébe akarsz adni, hogy megöljön engem? 10 Istenedre, az Örökkévalóra esküszöm, hogy Aháb már mindenhová elküldte az embereit, hogy felkutassanak téged. Minden országban kerestetett, és ha azt mondták, hogy nem láttak téged arrafelé, még meg is eskette őket, hogy csakugyan nem tudják, hol vagy. 11 Most meg azt akarod, hogy menjek Ahábhoz, és jelentsem neki, hogy megtaláltalak! 12 De mi lesz, ha miközben én Ahábhoz megyek, téged elragad valahová az Örökkévaló Szelleme? Ha jelentem Ahábnak, hogy te itt vagy, ő meg nem talál téged, akkor engem biztosan megöl!
Gyermekkorom óta tisztelem és félem az Örökkévalót! 13 Biztosan tudod, hogy amikor Jezábel legyilkoltatta az Örökkévaló prófétáit, én százat megmentettem közülük. Ötvenet az egyik, ötvenet a másik barlangban rejtettem el, és gondoskodtam az ellátásukról. 14 Most mégis azt akarod, hogy mondjam Ahábnak: »Megtaláltam Illést!« — s akkor a király kivégeztet engem!”
15 De Illés megnyugtatta Óbadjáhút: „Ne félj! Az Örökkévalóra, a Seregek Urára esküszöm, akit szolgálok, hogy még ma találkozni fogok Ahábbal!”
16 Ezután Óbadjáhú Aháb után ment, és jelentette, hogy megtalálta Illést. Aháb azonnal Illéshez sietett, 17 és amikor meglátta, így szólította meg: „Valóban te vagy az, Illés, aki Izráelt bajba sodortad?”
18 „Nem én, hanem te sodortad bajba Izráelt, apád családjával együtt! — válaszolt Illés. — Igen, ti tettétek tönkre Izráelt azzal, hogy az Örökkévaló parancsainak nem engedelmeskedtetek, te pedig a Baálokat követted! 19 Most azonban hívd össze Izráel egész népét hozzám a Kármel-hegyre! Gyűjtsd oda Baál 450 prófétáját, meg Asera 400 prófétáját is, akiket Jezábel tart el és akikkel állandóan tanácskozik!”
Az Örökkévaló az Isten!
20 Aháb tehát összegyűjtötte egész Izráel népét és azokat a prófétákat a Kármel-hegyre. 21 Amikor mindannyian együtt voltak, Illés az emberek elé állt, és ezt mondta: „Meddig fogtok még kétfelé sántikálni? Döntsétek el végre, ki az igazi Isten! Ha az Örökkévaló az Isten, akkor őt kövessétek! Ha pedig Baál, akkor kövessétek őt!”
De senki sem felelt egy szót sem. 22 Akkor Illés így folytatta: „Nézzétek! Egyedül én maradtam meg az Örökkévaló prófétái közül, Baálnak meg 450 prófétája gyűlt itt össze. 23 Adjatok hát nekünk egy-egy bikát! Baál prófétái válasszák maguknak az egyiket, vágják le, készítsék el az égőáldozatra, és tegyék föl az oltárra, a fahasábokra, de ne gyújtsanak tüzet alatta. Én is ugyanezt fogom tenni a másik bikával, és fölteszem azt a másik oltárra, de nem gyújtok tüzet alatta. 24 Ezután a Baál-próféták hívják segítségül istenüket, és én is segítségül hívom az Örökkévaló nevét. Amelyik isten felel, és tüzet küld az áldozatra, az az igazi Isten!”
Erre az egész nép így válaszolt: „Igen, jó lesz így!”
25 Ezután Illés a Baál-prófétákhoz fordult: „Mivel sokan vagytok, kezdjetek hozzá először ti! Válasszátok magatoknak az egyik bikát, és készítsétek elő az áldozatra! Azután hívjátok segítségül isteneteket, de tüzet ne gyújtsatok!”
26 Így is történt. A Baál-próféták fogták az egyik bikát, elkészítették, azután segítségül hívták Baált reggeltől délig: „Ó, Baál! Ó, Baál, hallgass meg minket!” De semmi nem történt. Nem jött egy hang felelet sem. Ott ugráltak a maguk készítette oltár körül, de ez sem segített.
27 Déltájban Illés csúfolni kezdte őket: „Hangosabban kiáltsatok! Hiszen isten ő, vagy nem? Talán éppen félrement, hogy a szükségét végezze! Vagy elutazott, netalán elszunyókált?! — Kiáltsatok hangosabban, talán fölébred!” 28 Azok erre még hangosabban kiabáltak, és kardokkal meg lándzsákkal vagdosták magukat, ahogy szokták, amíg a vérük csorgott, de hiába. 29 Már a délután is eltelt, de még mindig nem történt semmi. Majd őrjöngeni kezdtek, de akkor sem jött válasz, sem hang, sem semmi más jelét nem lehetett látni, hogy Baál meghallgatta volna őket. Így ment ez egészen az esti áldozat idejéig.
30 Akkor Illés ezt mondta az embereknek: „Gyűljetek ide körém!” Ekkor a tömeg körülvette. Akkor Illés hozzáfogott, hogy újra fölépítse az Örökkévaló lerombolt oltárát. 31 Előbb fogott 12 követ, mivel Izráelnek is 12 törzse van, amelyek Jákób fiaitól származtak. Jákóbnak régen azt mondta az Örökkévaló: „Ezentúl Izráel legyen a neved!” 32 Ezekből a kövekből épített Illés oltárt az Örökkévalónak. Majd árkot húzott az oltár körül, amelybe kétkosárnyi vetőmag elfért volna. 33 Az oltárra fölrakta a fahasábokat, majd arra az elkészített áldozati állatot. Ezután azt mondta: „Öntsétek le az egészet négy vödör vízzel!” 34 Majd ezt mondta: „Ismét öntsétek le az egészet négy vödör vízzel!” Utána ezt harmadszor is megtették Illés parancsára. 35 Ekkor már minden csurgott a víztől: az áldozati állat, a fa, az oltár, és még a körülötte lévő árok is megtelt.
36 Amikor eljött az esti áldozat bemutatásának az ideje, Illés próféta odalépett az oltárhoz, és így imádkozott: „Örökkévaló Isten! Ábrahám, Izsák és Izráel Istene! Legyen most nyilvánvaló, hogy te vagy az Isten Izráelben, hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezt a te szavad szerint tettem! 37 Hallgass meg engem, Örökkévaló Isten! Hallgass meg, hogy ezek az emberek megbizonyosodjanak róla, hogy te, az Örökkévaló, vagy az Isten! Hadd tudják meg, hogy a szívüket te fordítod vissza magadhoz!”
38 Ekkor az Örökkévaló tüze leszállt az égből, és teljesen elégette az áldozatot, a fát, az oltár köveit, sőt még a port is. Az oltár körüli árokban lévő vizet pedig kiszárította. 39 Látta ezt az egész nép, arccal a földre estek, és ezt kiáltották: „Az Örökkévaló az Isten! Az Örökkévaló az Isten!”[c]
40 Illés pedig ezt mondta nekik: „Fogjátok meg Baál prófétáit! Egyet se hagyjatok megszökni!” Az emberek meg is ragadták őket. Illés pedig levezette őket a Kisón-patakhoz, és ott valamennyit megölte.[d]
41 Azután szólt Ahábnak: „Most pedig egyél-igyál, mert nagy esőnek a zúgását hallom!” 42 Aháb el is ment, hogy egyen valamit.
Illés azonban fölment a Kármel-hegy tetejére. Ott letérdelt imádkozni: a fejét a térdei közé hajtotta. 43 Azután szólt a szolgájának: „Állj a hegy csúcsára, és nézz a tenger felé! Szólj, ha látsz valamit!”
A szolga jelentette: „Nem látok semmit!” De Illés visszaküldte: „Figyelj tovább!” Ez hétszer történt, 44 míg végre hetedszerre a szolga azzal jött vissza: „Egy tenyérnyi kis felhőcskét látok a tengerből fölemelkedni!”
Akkor Illés ezt mondta a szolgájának: „Siess, szólj Ahábnak, hogy azonnal induljon el a harci szekerével, különben utoléri a nagy eső!”
45 Aháb így is tett, és a szekerén Jezréelbe sietett. Közben az ég a fellegektől elsötétült, nagy szél kerekedett, és zuhogni kezdett az eső. 46 Az Örökkévaló ereje ekkor betöltötte Illést, aki a derekára kötötte köpenyét, és oly gyorsan Jezréelbe futott, hogy hamarabb ért oda, mint Aháb a harci szekerével.
Illés a Hóreb-hegyen
19 Aháb király elmondta a feleségének, Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a Baál-prófétákat mind megölte karddal. 2 Erre Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: „Esküszöm, hogy holnap ilyenkor te is úgy jársz, mint azok a próféták, akiket megöltél! Úgy bánjanak velem is az istenek, vagy még rosszabbul, ha nem így lesz!”
3 Ezt hallva Illés elfutott, hogy mentse az életét. Szolgájával együtt Júda déli részére menekült. Amikor Beérsebába érkezett, szolgáját ott hagyta, 4 ő maga pedig egyedül kiment a sivatagba egynapi járóföldre. Azután leült egy rekettyebokor alá, és azt kívánta, bárcsak meghalhatna. Azt mondta: „Örökkévaló, már nem bírom tovább! Kérlek, vedd el az életem most, hiszen én sem vagyok jobb, mint őseim!”
5 Azután lefeküdt a bokor alá, és elaludt. Hirtelen egy angyal jelent meg, aki megérintette és fölkeltette: „Illés, kelj föl, és egyél!” 6 Illés fölriadt, és a feje mellett frissen sült lepényt és egy korsó vizet talált. Evett-ivott, azután ismét lefeküdt aludni.
7 Egy idő múlva az Örökkévaló angyala ismét eljött, megérintette, és fölkeltette: „Illés, kelj föl, és egyél, mert nagy út előtt állsz!” 8 Illés fölébredt, ismét evett-ivott, majd útnak indult. Annak az ételnek az erejével ment 40 nap és 40 éjjel, amíg a Hóreb-hegyhez,[e] Isten hegyéhez nem ért. 9 Bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát.
Az Örökkévaló megszólította: „Illés, mit keresel itt?”
10 „Teljes erőmmel szolgáltalak téged, Örökkévaló, Seregek Ura és Istene! — válaszolt Illés. — De Izráel népe elhagyta a szövetségedet, lerombolták oltáraidat és meggyilkolták prófétáidat! Egyedül maradtam, prófétáid közül csak én maradtam életben, és most engem is halálra keresnek!”
11 „Gyere ki onnan, és állj meg előttem a hegyen — mondta az Örökkévaló —, mert ott fogok elvonulni[f] előtted!” Akkor hatalmas szélvihar támadt, amely még a hegyet is megrázta, s a sziklákat leszaggatta az Örökkévaló előtt, de maga az Örökkévaló nem volt abban a szélben. Azután nagy földrengés következett, de az Örökkévaló nem volt a földrengésben sem. 12 Utána tűz jött, de az Örökkévaló nem volt abban sem.
A tűz után egy halk és szelíd hang hallatszott. 13 Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment és megállt a barlang bejáratánál. Az a hang pedig megszólította: „Illés, mit keresel itt?”
14 „Teljes erőmmel szolgáltalak téged, Örökkévaló, Seregek Ura és Istene! — válaszolt Illés. — De Izráel népe elhagyta a szövetségedet, lerombolták oltáraidat és meggyilkolták prófétáidat! Egyedül maradtam, prófétáid közül csak én maradtam életben, és most engem is halálra keresnek!” 15 Az Örökkévaló ezt mondta neki: „Illés, fordulj meg, és menj vissza azon az úton, amelyen ide jöttél, azután menj a Damaszkusz melletti sivatagba! Ott kend fel Hazáélt Arám királyává. 16 Azután Jéhút, Nimsi fiát kend fel Izráel királyává! Elizeust, az ábél-mahólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává, hogy álljon a helyedre. 17 Aki megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg. Aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg. 18 Mégis megőrzök magamnak 7 000 férfit Izráelben: mindazokat, akik nem hajtottak térdet Baál előtt, és nem imádták őt.”
Illés megkeresi Elizeust
19 Ezután Illés elindult, hogy megkeresse Elizeust, Sáfát fiát. Amikor rátalált, Elizeus éppen szántott az embereivel együtt. Tizenkét pár ökörrel dolgoztak, Elizeus maga a tizenkettedikkel szántott. Illés odament hozzá, a köpenyét[g] szó nélkül Elizeus vállára terítette, majd továbbment. 20 Elizeus azonnal otthagyta az ökröket, Illés után futott, és így kérlelte: „Hadd menjek haza, hogy szüleimtől elbúcsúzzam! Azután követlek téged.”
Illés ezt válaszolta: „Menj csak, tőlem nyugodtan hazamehetsz!”
21 Elizeus hazament. Azután levágta a pár ökröt, a szántáshoz használt eszközökkel tüzet rakott, megfőzte a húst, és megvendégelte az embereket. Miután együtt ettek, Elizeus csatlakozott Illéshez, és a szolgája lett.
Háború Izráel és Arám között
20 Benhadad, Arám királya összegyűjtötte hadseregét, hogy Samária ellen vonuljon. Harminckét király vonult hadba vele együtt, rengeteg harci szekérrel és lóval. Körülvették Samária városát, és ostromolni kezdték. 2 Benhadad követeket küldött Ahábhoz, Izráel királyához a körülzárt városba ezzel az üzenettel: „Ezt mondja neked Benhadad: 3 »Ezüstöd és aranyad az enyém, legszebb feleségeid és gyermekeid is az enyémek!«”
4 Izráel királya válaszul ezt üzente Benhadadnak: „Szolgád vagyok, uram, és minden vagyonom a tiéd!”
5 Az arám követek hamarosan visszatértek Ahábhoz, ezzel a követeléssel: „Azt üzeni neked Benhadad: »Megmondtam neked, hogy add nekem ezüstödet, aranyadat, feleségeidet és gyermekeidet! 6 Ezért holnap elküldöm hozzád a szolgáimat, akik átkutatják a palotádat és a szolgáid házait. Elhoznak onnan, amit csak akarnak, és ami csak a számotokra értékes.«”
7 Akkor Izráel királya összehívta az ország idős vezetőit, és ezt mondta nekik: „Nézzétek, Benhadad a vesztünkre tör! Elküldte követeit, hogy elvigyék feleségeimet, gyermekeimet, aranyamat és ezüstömet. Én pedig nem tagadtam meg tőle.”
8 De a vezetők és az egész nép azt mondta: „Ne engedj neki! Ne teljesítsd a követelését!”
9 Akkor Aháb ezt a választ adta Benhadad követeinek: „Mondjátok meg uramnak, Arám királyának: »Amit először mondtál, azt megteszem, de amit másodszorra követelsz tőlem, azt nem teljesítem!«”
A követek megvitték a választ, 10 majd hamarosan visszatértek Ahábhoz.
„Ezt üzeni neked Benhadad: »Engem pusztítsanak el az istenek, ha most el nem pusztítom Samáriát! Annyi sem marad belőle, hogy romjaiból a katonáim egy-egy maréknyi port vehessenek a kezükbe!«” — mondták.
11 Erre azonban Izráel királya így válaszolt: „Mondjátok meg uratoknak, hogy aki felköti a kardját, az ne dicsekedjen úgy, mint aki a győztes csata után leteszi azt!”
12 Amikor ezzel az üzenettel az arám követek visszamentek Benhadadhoz, ő éppen a többi királlyal együtt lakomázott és borozott a sátrában. Amint meghallotta, mit üzent Aháb, azonnal kiadta a parancsot, hogy serege készüljön az ostromra. Az arám sereg föl is készült Samária megrohanására.
13 Eközben egy próféta ment Ahábhoz, Izráel királyához, és ezt mondta neki: „Aháb király, ezt üzeni neked az Örökkévaló: »Nézd ezt a hatalmas arám sereget! Még ma kiszolgáltatom neked, hogy megtudd, hogy én vagyok az Örökkévaló!«”
14 Aháb ezt kérdezte: „Ki által?”
A próféta ezt felelte: „Azt mondja az Örökkévaló: »A tartományok kormányzóinak ifjú harcosai[h] által.«”
Aháb még megkérdezte: „Ki vezesse a csatát?”
„Te magad!” — válaszolta a próféta.
15 Akkor Aháb összeszámolta a tartományok kormányzóinak ifjú harcosait: összesen 232-en voltak. Azután seregszemlét tartott egész serege fölött: 7 000 harcosa készült a csatára.
16 Éppen dél volt, amikor Aháb jelt adott seregének a támadásra. Kivonultak a városból, és megtámadták az arám sereget. Benhadad éppen a többi 32 királlyal borozott a sátrában, és már valamennyien részegre itták magukat.
17 Aháb serege előtt vonultak az ifjak, a tartományok kormányzóinak ifjú harcosai. Benhadadnak jelentették a katonái, hogy Samáriából harcosok jöttek ki. 18 Ő azt parancsolta: „Akár harcolni jöttek, akár békével, fogjátok el őket elevenen!”
19 Aháb serege követte az elől haladó ifjakat. 20 Amikor a két sereg összecsapott, az izráeli ifjak mindannyian levágták azokat az arám katonákat, akik eléjük kerültek. Az arám sereg erre megfutamodott, az izráeliek meg üldözték őket. Maga Benhadad is lóra pattant, és lovasaival együtt elmenekült. 21 Izráel királya is vágta a menekülőket, a lovasokat és a harci szekereken hercolókat. Nagy győzelmet aratott azon a napon az arám sereg fölött.
22 Ezután az a próféta ismét Ahábhoz ment és figyelmeztette: „Arám királya jövő tavasszal ismét megtámadja az országodat, ezért készülj föl, erősítsd meg seregedet, és jól gondold meg, mit kell tenned!”
23 A vesztes csata után tanácsadói ezt mondták Benhadadnak: „Királyunk, a héberek istenei a hegyek istenei, ezért bizonyultak erősebbnek nálunk. De ha síkságon ütközünk meg velük, biztosan legyőzzük őket! 24 Ezt tanácsoljuk neked: a 32 király helyett bízd a sereg vezetését a saját vezéreidre! 25 Gyűjts össze ismét olyan sereget, mint amilyet most elvesztettél, ugyanannyi lovast és harci szekeret! Azután ütközzünk meg a héberekkel a síkságon, majd meglátod, hogy akkor miénk lesz a győzelem!” Benhadad elfogadta a tanácsot, 26 a következő tavasszal ismét összegyűjtötte Arám hadseregét, és Izráel ellen vonult Áfék városához.
27 Izráel is készült a csatára, összegyűjtötték seregüket, és szintén Áfék mellett vertek tábort. De az ellenséghez képest az izráeli tábor csak akkorának látszott, mint két kis kecskenyáj, míg az arám tábor belepte az egész vidéket.
28 Akkor az Isten embere előlépett, és ezt mondta Izráel királyának: „Ezt üzeni neked az Örökkévaló: »Az arámok azt mondták, hogy az Örökkévaló csak a hegyek istene, de a síkságon nincs ereje. Emiatt az egész hatalmas arám sereget kiszolgáltatom neked. Akkor megtudod, hogy én vagyok az Örökkévaló!«”
29 A két sereg ott táborozott, egymással szemben 7 napig. A hetedik napon megütköztek, és Izráel ismét nagy győzelmet aratott: mintegy 100 000 arám gyalogos esett el a csatában egyetlen napon, 30 csak 27 000 fő maradt életben. Ezek bemenekültek Áfék városába, de ott meg a város fala szakadt rájuk, és úgy pusztultak el. Maga Benhadad király is a városban próbált elrejtőzni, és házról-házra bujkált.
31 Szolgái ezt tanácsolták neki: „Urunk, azt hallottuk, hogy Izráel királyai nagyon könyörületesek. Kössünk hát zsákot a derekunkra, vegyünk kötelet a nyakunkba, és adjuk meg magunkat Izráel királyának! Akkor talán megkíméli az életünket.”
32 Így is történt. Benhadad szolgái zsákot kötöttek a derekukra, nyakukra meg kötelet, és így járultak Izráel királya elé, hogy megadják magukat.[i] Ezt mondták Ahábnak: „Szolgád, Benhadad ezt üzeni: »Kíméld meg, kérlek, az életemet!«”
Aháb ezt kérdezte: „Hát még életben van? Ha igen, akkor a testvéremnek tekintem!”
33 A követek sietve szaván fogták, és így válaszoltak: „Igen, Benhadad a testvéred!”
„Akkor vezessétek elém!” — mondta Aháb. Amikor Benhadad előjött a rejtekhelyéről, Aháb maga mellé szólította a harci szekerébe.
34 Benhadad ezt mondta: „Visszaadom neked azokat a városokat, amelyeket apám elvett apádtól. Te pedig bazársorokat nyithatsz Damaszkuszban, ahogy apám is tette Samáriában.”
„Rendben van — válaszolta Aháb —, ha megesküdsz erre, szabadon engedlek.” Így hát szövetséget kötöttek egymással, és Benhadad szabadon visszatérhetett a hazájába.
Prófécia Aháb ellen
35 Ezután történt, hogy a próféták tanítványai közül az egyik azt mondta a társának: „Kérlek, üss meg engem!” Azért mondta ezt, mert az Örökkévaló parancsolta neki. De a társa nem akarta megütni. 36 Akkor az első próféta azt mondta neki: „Mivel nem engedelmeskedtél az Örökkévaló szavának, mihelyst elmész innen, egy oroszlán támad rád, és megöl téged.” Így is történt: alighogy elváltak, egy oroszlán támadt rá, és megölte azt a prófétát.
37 Ezután az első próféta megkért egy másik férfit: „Kérlek, üss meg engem!” Az úgy megütötte, hogy a próféta meg is sebesült. 38 Ezután a próféta bekötötte sebes arcát, és így nem lehetett ráismerni. Azután odaállt az út szélére, és várta, hogy Aháb király arra jöjjön. 39 Jött is, a próféta pedig kiáltott hozzá: „Uram, királyom, segíts rajtam! Én is részt vettem az arám sereg ellen vívott csatában. Az egyik társam odahozott hozzám egy arám foglyot, és ezt mondta: »Őrizd ezt a foglyot, amíg visszajövök! Ha hagyod megszökni, életéért az életeddel fizetsz, vagy egy talentum[j] ezüstöt adsz váltságdíjul!« 40 Nekem azonban valami dolgom akadt máshol, és mire visszamentem, a fogoly megszökött.”
A király így válaszolt: „Magad mondtad ki ítéletedet! Beismerted, hogy a te hibádból szökött meg, tehát felelős vagy érte!”
41 Ekkor azonban a próféta levette a kötést az arcáról, és a király fölismerte, hogy a próféták közé tartozik. 42 A próféta így szólt a királyhoz: „Ezt mondja neked az Örökkévaló: »Futni engedted azt a férfit, akit én halálra szántam, emiatt életeddel fizetsz életéért, és népeddel népéért!«”
43 Izráel királya ezután haraggal és elkeseredve ment haza Samáriába.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center