Beginning

Dávid Ahimelek főpaphoz menekül

21 Ezután Jonatán visszatért a városba, Dávid pedig útnak indult, és Ahimelekhez, a paphoz ment Nób^[a] városába.

Amikor Ahimelek találkozott Dáviddal, és látta, hogy egyedül érkezett, megrettent. „Dávid! Hogy lehet, hogy egyedül jöttél? Miért nincs veled senki?” — kérdezte.

² Dávid így felelt: „A király küldött titokban valahová, de megparancsolta, hogy senki se tudjon arról, amit rám bízott. Az embereimet pedig egy másik helyre küldtem, ott fogok velük találkozni. ³ De most kérlek, adj nekem öt kenyeret, vagy bármilyen ennivalót, ami kéznél van!”

⁴ A pap ezt felelte: „Adok szívesen, de közönséges kenyerem nincs, csak a szent kenyerek vannak nálam. Azonban ebből csak akkor ehetnek az embereid, ha mostanában nem háltak asszonnyal.”

⁵ „Egyikünk sem hált asszonnyal, mióta elindultunk, s ennek már három napja. Embereim mindig óvakodnak attól, hogy tisztátalanná váljanak, amikor valamilyen harci küldetésben^[b] vagyunk. Most különösen ez a helyzet.”

⁶ Így hát, mivel nem volt más kenyere, a pap odaadta Dávidnak a szent kenyereket. Ezeket akkor vették el az Örökkévaló jelenlétéből, amikor frisset tettek a helyükre.

⁷ Azon a napon, amikor Dávid Ahimelekhez érkezett, történetesen Saul egyik szolgája is ott tartózkodott^[c] a szentély közelében. Dóégnek hívták, edomi származású volt, és Saul rábízta pásztorainak felügyeletét.

⁸ Dávid ezután azt kérdezte Ahimelektől: „Nincs itt kéznél egy kard vagy lándzsa, amit nekem adhatnál? A király megbízatása annyira sürgős volt, hogy nem hoztam magammal egyik fegyveremet sem.”

⁹ „De van — válaszolta a pap —, a filiszteus Góliát kardja. Ez az, amit elvettél tőle, mikor az Élá-völgyben legyőzted. Ott fekszik a kard egy ruhába tekerve az efód mögött. Ha az megfelel, elviheted, de más nincs.”

„Góliát kardja? — kiáltott fel Dávid. — Nincs annak párja, az kell nekem, add csak ide!”

Dávid a filiszteusokhoz menekül

¹⁰ Dávid még aznap továbbment a filiszteusok földjére, és Ákisnál, Gát királyánál keresett menedéket. ¹¹ De Ákistól ezt kérdezték a szolgái: „Urunk, nem ez az a Dávid, aki Izráel királya? Hiszen ő az, akiről az izráeliek ezt énekelték, mikor örömükben táncoltak:

¹² Hallotta ezt Dávid is, és nagyon megrettent. Félt Ákis királytól, ¹³ ezért előtte és a szolgák előtt őrültnek tetette magát. Úgy viselkedett közöttük, mint akinek elment az esze: össze-vissza firkált jeleket a kapukra, és a nyála lecsorgott a szakállán. ¹⁴ Végül Ákisnak elege lett ebből, és ezt mondta szolgáinak: „Nem látjátok, hogy ez az ember őrült? Minek hoztátok ide? ¹⁵ Nincs elég bolond az országomban, még ezt is idehoztátok, hogy itt őrjöngjön előttem? Be ne engedjétek többet ide!”

Dávid tovább menekül

22 Dávid továbbment Gátból, és az Adullám városa melletti barlangban keresett menedéket. Amikor a családja és rokonai ezt megtudták, ők is odamentek, és csatlakoztak Dávidhoz. ² Sokan mások is jöttek hozzá, összesen vagy 400 férfi gyűlt össze Dávid körül, aki a vezetőjük lett. Voltak közöttük, akik el voltak adósodva, mások valamilyen szorongatott helyzetbe kerültek, vagy csak elégedetlenek voltak.

³ Azután Dávid Moáb földjére, Micpe városába ment, ahol ezt kérte Moáb királyától: „Kérlek, engedd meg, hogy apám és anyám itt maradjon nálad, amíg megtudom, hogy Istennek mi a szándéka velem!” ⁴ Így hát Dávid szülei ottmaradtak Moáb királyánál, amíg Dávid a megerősített rejtekhelyen tartózkodott.

⁵ De Gád próféta azt mondta Dávidnak: „Ne maradj ezen a rejtekhelyen tovább, hanem indulj Júda földjére!” Dávid el is ment onnan a hereti erdőbe.

Saul kivégezteti a papokat

⁶ Saulnak hírt vittek róla, hogy Dávid merre jár a csapatával. Ekkor Saul éppen Gibeában tartózkodott, a dombon, a tamariszkuszfa alatt, kezében a lándzsájával. Körülötte álltak a vezető emberei, ⁷ akiknek ezt mondta: „Hallgassatok ide, benjámini férfiak! Azt hiszitek, hogy Isai fia majd szántóföldeket és szőlőskerteket fog ajándékozni nektek? Abban reménykedtek, hogy a seregében századosokká és ezredesekké tesz benneteket? ⁸ Ezért fogtatok össze ellenem? Emiatt hallgatjátok el előlem, hogy a saját fiam szövetséget kötött Isai fiával? Hát egyikőtök sem szánt meg engem, hogy jelentette volna, mikor a fiam ellenem lázította szolgámat, hogy csapdát állítson nekem?! Mert éppen ez az, amit Isai fia tesz ellenem!”

⁹ Ekkor megszólalt az edomi Dóég, aki Saul szolgáinak az elöljárója volt: „Királyom, én láttam Isai fiát, amikor Nóbba érkezett, Ahimelekhez, Ahitúb fiához. ¹⁰ Ahimelek megkérdezte az Örökkévalót érte, ellátta ennivalóval, és neki adta a filiszteus Góliát kardját is.”

¹¹ Akkor a király elküldte embereit, hogy hozzák elé Ahimelek papot és egész rokonságát, a papokat, akik Nób városában laktak. Azok el is jöttek, és megálltak a király előtt.

¹² Akkor Saul ezt mondta: „Figyelj rám, Ahimelek, Ahitúb fia!”

„Igen, királyom!” — felelt a pap.

¹³ „Miért fogtál össze titokban Isai fiával ellenem? — vonta felelősségre Saul. — Hiszen kenyeret és kardot adtál neki, és még Istent is megkérdezted az érdekében! Segítetted abban, hogy ellenem lázadjon, és csapdát állítson nekem — mert ő most ezt teszi!”

¹⁴ Ahimelek így felelt: „Királyom, nincs senki szolgáid közül, aki hűségesebb lenne hozzád, mint Dávid! Hiszen ő a leányod férje és a testőreid parancsnoka!^[d] Mindenki tiszteli őt a királyi udvarban. ¹⁵ Máskor is megkérdeztem már az Örökkévalót Dávid érdekében, egyáltalán nem ez volt az első ilyen eset. Nekem soha eszembe sem jutott, hogy a király ellen összeesküvést szőjek. Ne vádoljon a király se engem, se a rokonaimat ilyesmivel! Szolgáid vagyunk, és erről, amit mondtál, semmit nem tudunk.”

¹⁶ De a király mégis így ítélt: „Ezért halállal lakolsz, Ahimelek — és veled együtt összes rokonod is!” ¹⁷ Azután parancsolt a körülötte álló testőröknek: „Öljétek meg az Örökkévaló papjait, mert Dávidot segítették! Tudták, hogy előlem szökött el, mégsem jelentették nekem!”

De a királyi testőrök nem akartak kezet emelni az Örökkévaló papjaira.

¹⁸ A király ezután az edomi Dóéghez fordult: „Akkor öld meg te a papokat!” Ő teljesítette a parancsot, és azon a napon 85 papot gyilkolt le, akik mind lenvászonból készült efódot viseltek. ¹⁹ Dóég azután Nóbba, a papok városába ment, és karddal kiirtotta a papok családtagjait és egész rokonságukat. Mindenkit megölt a városban: férfiakat és nőket, gyermekeket és csecsemőket, sőt, még a szarvasmarhákat, szamarakat, juhokat és kecskéket is.

²⁰ Ahimelek egyik fiának, Ebjátárnak azonban mégis sikerült elfutnia — így ő volt az egyetlen, aki életben maradt. Dávidhoz menekült, és csatlakozott a csapatához, ²¹ és beszámolt Dávidnak arról, hogy Saul kivégeztette az Örökkévaló papjait. ²² Dávid ezt mondta: „Amikor Nóbba érkeztem Ahimelekhez, és ott láttam az edomi Dóéget, azonnal tudtam, hogy ő el fog árulni Saulnak! Miattam ölette meg Saul apádat és rokonaidat!^{[e] 23} Most hát maradj itt, és ne félj! Téged is ugyanaz akar megölni, aki engem. Mellettem azonban biztonságban leszel.”

Dávid felszabadítja Keila városát

23 Történt ezután, hogy hírt hoztak Dávidnak: „A filiszteusok megtámadták Keila városát, és elrabolják a gabonájukat a szérűskertekről.”

² Dávid megkérdezte az Örökkévalót: „Elmenjek-e, hogy leverjem ezeket a filiszteusokat?”

Az Örökkévaló ezt felelte: „Menj, és verd meg őket! Szabadítsd fel Keilát!”

³ De az emberei ezt mondták Dávidnak: „Még itt, Júda területén is féltjük az életünket. Mennyivel inkább veszélyben leszünk Keilánál, ahol a filiszteusok seregével kell szembenéznünk?”

⁴ Ekkor ismét megkérdezte Dávid az Örökkévalót, aki így biztatta: „Indulj, menj el Keilába, mert győzelmet adok neked a filiszteusok fölött!” ⁵ Így hát Dávid mégis Keilába vezette csapatát, és harcoltak a filiszteusokkal. Nagy győzelmet arattak, fölszabadították Keila városát, és zsákmányul ejtették a filiszteusok jószágait.

⁶ Amikor Ebjátár pap, Ahimelek fia Dávidhoz menekült Keilába, az efódot is magával vitte.^[f]

⁷ Saulnak jelentették, hogy Dávid Keilában tartózkodik. Saul ennek nagyon megörült: „Isten végre a kezembe adta Dávidot, hiszen most önként sétált bele a csapdába! Bement egy fallal és záras kapukkal körülvett városba, ahonnan nem menekülhet, ha körülvesszük!” ⁸ Azzal összeszedte seregét, és megindultak, hogy körülvegyék és megostromolják Keilát, Dávidot és embereit pedig elfogják.

⁹ Dávid azonban megtudta, hogy mit tervez ellene Saul, és szólt Ebjátár papnak: „Kérlek, hozd ide az efódot!”

¹⁰ Azután Dávid így imádkozott: „Örökkévaló, Izráel Istene, kérlek, válaszolj nekem! Hallottam, hogy Saul Keilába akar jönni, hogy elpusztítsa a várost miattam. ¹¹ Kérlek, mondd meg nekem, hogy valóban idejön-e!”^[g]

„Igen, Saul ide fog jönni” — válaszolta az Örökkévaló.

¹² „Keila lakói átadnak-e Saulnak engem és az embereimet?” — kérdezte Dávid.

„Igen, átadnak” — válaszolta az Örökkévaló.

¹³ Ezután Dávid, és mintegy 600 főnyi csapata elhagyta Keilát, és helyről-helyre vándoroltak. Amikor Saul megtudta, hogy Dávid elment Keilából, letett a tervéről, és nem vonult a város ellen.

Jonatán bátorítja a barátját

¹⁴ Dávid Zíf pusztájában, a hegyek és sziklák között tanyázott. Saul folyton kereste, és igyekezett elfogni, de az Örökkévaló^[h] nem szolgáltatta ki neki Dávidot. ¹⁵ Dávid is tudta, hogy Saul üldözi, és az életére tör, ezért Horesben rejtőzött, Zíf vidékén.

¹⁶ Ekkor Jonatán, Saul fia fölkereste Dávidot Horesben, és bátorította, hogy Dávid hite erősen kapaszkodjon az Örökkévalóba: ¹⁷ „Ne félj Dávid! Apám nem fog téged megtalálni! Te leszel Izráel királya, én pedig a második leszek melletted! Ezt még apám is jól tudja.” ¹⁸ Azután ismét szövetséget kötöttek egymással az Örökkévaló előtt. Jonatán hazament, Dávid pedig Horesben maradt.

A Megmenekülés Sziklája

¹⁹ Zíf lakói közül némelyek fölkeresték Sault Gibeában, és jelentették neki: „Királyunk, tudd meg, hogy Dávid a mi vidékünkön, Horesben rejtőzködik, a sziklák között, a Hakilá-dombon, a Jesimontól délre. ²⁰ Jöjj hát hozzánk, amikor akarsz, és mi kiszolgáltatjuk Dávidot neked.”

²¹ Saul ezt válaszolta: „Áldjon meg az Örökkévaló titeket, hogy megszántatok engem! ²² Menjetek vissza, és tudjátok meg, hogy pontosan merre jár, és kik mennek hozzá, mert mondták nekem, hogy Dávid nagyon ravasz. ²³ Kémleljétek ki a rejtekhelyeket, ahol tartózkodni szokott. Azután jelentsétek nekem! Akkor majd oda vonulok csapatommal, és ha azon a vidéken lesz, megkeresem, még ha egész Júda földjét át kell is kutatnom miatta.”

²⁴ A küldöttek visszatértek Zífbe, mielőtt Saul is odament volna.

Eközben Dávid és csapata Máón pusztájában járt, Jesimontól délre.

²⁵ Ezután Saul is elindult katonáival, hogy elfogja Dávidot, aki azonban tudomást szerzett erről, és a nagy sziklához vonult, amely a Máón-pusztában van. Jelentették ezt Saulnak, ezért ő is a Máón-pusztába sietett. ²⁶ Saul és csapata a hegy egyik oldalán, Dávid meg a másik oldalán vonult az embereivel. Dávid nagyon igyekezett, hogy minél hamarabb elmeneküljön Saul elől, de Saul csapata mégis bekerítette.

²⁷ Ekkor hirtelen hírnök érkezett a királyhoz, ezzel az üzenettel: „Siess, mert a filiszteusok betörtek országodba!”

²⁸ Ezért Saul felhagyott Dávid üldözésével, és elvonult, hogy a filiszteusok ellen harcoljon. Ezért nevezték el azt a sziklát a „Megmenekülés Sziklájának”.

²⁹ Ezután Dávid elvonult onnan, és Éngedi sziklái között rejtőzött el embereivel együtt.

Dávid nem áll bosszút Saulon

24 Miután Saul a filiszteusokat elűzte, visszatért. Ekkor jelentették neki, hogy Dávid a pusztában bujkál, Éngedi környékén.

² Saul ekkor maga mellé vette 3 000 legjobb katonáját, akiket egész Izráelből válogatott össze, és elindult, hogy Dávidot és embereit megkeresse a Vadkecskék Kősziklái közelében, Éngedi környékén. ³ Útközben egy juhkarámhoz érkeztek. Volt itt egy barlang, ahová Saul bement, hogy a szükségét végezze. Történetesen akkor Dávid és csapata éppen a barlang legbelső részében rejtőzött. ⁴ Dávidnak ezt mondták az emberei: „Látod, erről a kedvező lehetőségről mondta neked az Örökkévaló: »Nézd, kezedbe adom ellenségedet, és azt tehetsz vele, amit akarsz.«”

Akkor Dávid óvatosan odalopakodott Saul közelébe, és a köpenyének sarkát levágta. Saul azonban mindebből semmit sem vett észre. ⁵ Emiatt azonban Dávidot később nagyon bántotta a lelkiismerete, ⁶ és azt mondta az embereinek, mikor visszalopakodott hozzájuk: „Mentsen meg az Örökkévaló attól, hogy valaha ártsak uramnak! Semmiképpen nem fogok kezet emelni arra, akit az Örökkévaló kent föl királynak!” ⁷ Ezzel lecsendesítette és visszatartotta őket attól, hogy rátámadjanak Saulra.

Saul közben kiment a barlangból, és továbbindult.

⁸ Egy kis idő múlva Dávid is előjött a barlangból, és Saul után kiáltott: „Uram, királyom!”

Saul visszanézett, s ekkor Dávid tisztelettel a földig hajolt előtte. ⁹ Majd ezt mondta: „Királyom, miért hallgatsz azok szavára, akik szerint én ártani akarok neked? ¹⁰ Most magad is meggyőződhettél róla, hogy téged a barlangban az Örökkévaló kiszolgáltatott nekem! Bár voltak, akik arra biztattak, hogy öljelek meg, én mégis megkíméltelek! Azt mondtam, hogy nem emelek kezet uramra, mert ő az Örökkévaló fölkent királya. ¹¹ Nézd, atyám, itt van a kezemben a köpenyed sarka, amelyet én magam vágtam le. Bizony, akkor meg is gyilkolhattalak volna! Értsd meg hát, és ismerd el, hogy semmiféle gonoszságot, vagy árulást nem tervezek ellened! Semmit sem vétettem ellened, mégis az életemre törsz! ¹² Ítéljen az Örökkévaló közted és közöttem, és ő büntessen meg azért, amit ellenem tettél, de én nem fogok kezet emelni rád! ¹³ Ahogy az ősi közmondás is mondja:

Én azonban nem vagyok gonosz, és sohasem fogok kezet emelni rád. ¹⁴ Kit üldözöl hát valójában? Azért vonult ki seregével Izráel királya, hogy egy döglött kutyát kergessen? Vagy egy bolhát? ¹⁵ Legyen az Örökkévaló a bíránk! Ő ítéljen közöttünk, ő védelmezze ügyemet, és szabadítson meg engem a kezedből!”

¹⁶ Mikor Dávid befejezte, Saul fölkiáltott: „Valóban te vagy az, Dávid fiam?” Azután a király hangos sírásra fakadt. ¹⁷ Majd így válaszolt Dávidnak: „Bizony, te igazságosabb vagy nálam! Én rosszul bántam veled, te mégis jóval viszonoztad! ¹⁸ Ma igazán megmutattad, hogy mennyire jó vagy hozzám, hiszen engem az Örökkévaló kiszolgáltatott neked, mégsem gyilkoltál meg. ¹⁹ Ugyan ki hagyja futni az ellenségét, ha a kezébe kerül? Jutalmazzon meg téged az Örökkévaló, amiért most ilyen jó voltál hozzám! ²⁰ Nézd, magam is jól tudom, hogy te leszel a király, és Izráel királysága a kezedben is marad. ²¹ Esküdj hát meg most az Örökkévalóra, hogy halálom után nem fogod kiirtani utódaimat, és nemzetségemből nem törlöd ki a nevemet!”

²² Dávid megesküdött erre Saulnak, aki ezután hazatért. Dávid és az emberei azonban visszatértek megerősített rejtekhelyükre.