Book of Common Prayer

A zenészek vezetőjének. Dávid emlékeztető éneke.

Ászáf tanítása.

Aháb halála

²⁹ Azután Izráel királya és Jósafát, Júda királya együtt felvonultak seregeikkel Rámót-Gileád ellen. ³⁰ Izráel királya azt mondta Jósafátnak: „Te csak öltözz a magad királyi ruhájába, de én álruhát veszek, és úgy megyek a csatába.” Úgy is tett: álruhát vett magára, és úgy indult a harcba.

³¹ Arám királya a csata előtt azt parancsolta a harci szekerek 32 parancsnokának: „Ne törődjetek senki mással, csak Izráel királyát támadjátok!” ³² Amikor csata közben a harci szekerek parancsnokai meglátták Jósafátot, azt hitték, hogy ő Izráel királya. Ezért bekerítették, és mindannyian csak őt akarták megölni. Jósafát azonban felkiáltott. ³³ Amikor a harci szekerek parancsnokai meghallották Jósafát csatakiáltását, észrevették, hogy nem ő Izráel királya, elfordultak hát tőle, és otthagyták.

³⁴ Közben egy harcos csak úgy találomra kilőtt egy nyilat, amely azonban éppen Izráel királyát sebesítette meg. Ahábot olyan helyen találta el a nyíl, ahol a páncéljának a részeit összekapcsolták. Szólt a harci szekere hajtójának: „Fordulj meg, vigyél ki a csatából, mert megsebesültem!”

³⁵ A harc egyre hevesebb lett, ahogy telt az idő. Aháb, Izráel királya estig a harci szekerébe kapaszkodva tartotta magát az arám sereggel szemben, s közben vére a kocsiba folyt. Amikor a nap leszállt, Aháb meghalt.

³⁶ Napnyugtakor kiáltás futott végig a seregben: „Térjen vissza mindenki a maga városába! Mindenki a maga hazájába!”

³⁷ Így halt meg Aháb király. Holttestét visszavitték Samáriába, és ott is temették el. ³⁸ A király harci kocsiját, amelyet Aháb vére szennyezett be, Samária mellett a víztárolónál mosták tisztára — ahol a prostituáltak szoktak fürödni —, s közben Aháb vérét a kutyák nyaldosták a kocsiról. Pontosan úgy történt, ahogy azt az Örökkévaló előre megmondta.

³⁹ Aháb többi dolgait, és mindazt, amit uralkodása idején tett, följegyezték az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben. Itt olvasható az is, hogy milyen építkezéseket folytatott Izráel városaiban, és hogyan ékesítette elefántcsont díszekkel a palotáját. ⁴⁰ Azután Aháb meghalt, és utána a fia, Ahazjá lett Izráel királya.

Jósafát, Júda királya^(A)

⁴¹ Aháb, Izráel királya uralkodásának negyedik évében lépett trónra Jósafát, Ászá fia, Júda királya. ⁴² Jósafát 35 éves volt, amikor Jeruzsálemben uralkodni kezdett, és 25 évig volt Júda királya. Anyja, akit Azúbának hívtak, Silhi leánya volt. ⁴³ Jósafát mindenben követte apja, Ászá példáját, s attól nem tért el. Azt tette, amit az Örökkévaló jónak tart. Ennek ellenére a magaslatokon a nép továbbra is áldozatokat mutatott be, és tömjént füstölögtetett.

⁴⁴ Jósafát békességben élt Izráel királyával. ^45-46 Kiűzte országából azokat a férfi prostituáltakat, akik még apjának, Ászának idejéből megmaradtak. Jósafát egyéb dolgait, hőstetteit és hadjáratait följegyezték a Júda királyainak történetéről szóló könyvben.

¹⁴ Akiben csak a régi, emberi természet él, az nem tudja felfogni az Isten Szellemétől származó dolgokat. Számára mindez csak bolondság. Egyszerűen képtelen megérteni, mivel ezeket csak a Szent Szellem segítségével lehet megismerni. ¹⁵ A szellemi ember viszont mindent képes megvizsgálni és helyesen értékelni. Őt azonban — a nem szellemi emberek — nem tudják kiismerni és helyesen értékelni. Mert, ahogyan az Írás mondja:

Márpedig mi Krisztus gondolatai, szándékai és gondolkozásmódja szerint gondolkozunk.

Isten az, aki felnevel titeket

3 Veletek azonban, testvéreim, eddig nem beszélhettem úgy, mint szellemi emberekkel, hanem csak úgy, mint akik a Krisztus követésében még kisgyermekek: nem szellemi, hanem testi természetűek. ² Úgy tanítottalak benneteket, ahogy az anya tejjel táplálja a gyermekét. Tejjel és nem felnőtteknek való étellel, hiszen azt még nem bírtátok volna el. Sőt, még most sem tudnátok befogadni, ³ hiszen még mindig a régi emberi természet uralkodik bennetek! A köztetek lévő féltékenység és a veszekedések ugyanis ezt mutatják. Úgy viselkedtek, mint a hitetlenek. ⁴ Amikor egyikőtök azt mondja: „Pált követem”, a másik meg így szól: „én Apollós embere vagyok”, vajon nem úgy beszéltek-e, ahogy a hitetlenek szoktak?

⁵ Mert ugyan kicsoda Apollós, és kicsoda Pál? Csak Isten szolgái, akik elvezettek benneteket a hitre, ahogyan az Úr erre képessé tette őket. ⁶ Igen, én ültettem el bennetek az Isten beszédét, Apollós öntözte a palántát, de mégis Isten az, aki felnevelte. ⁷ Tehát nem az a fontos, aki elülteti, sem nem aki öntözi, hanem egyedül Isten, mert ő neveli fel. ⁸ Aki elülteti, meg aki öntözgeti, egy célért dolgoznak, és mindketten jutalmat kapnak érte. ⁹ Hiszen mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig az ő gazdasága: kertje és szántóföldje vagytok.

Milyen anyagból építed a házadat?

Vagy egy másik hasonlattal, olyanok vagytok, mint a lakóház, amelynek Isten a tulajdonosa. ¹⁰ Mint bölcs építőmester, én fektettem le a ház alapját, ahogy Isten erre képessé tett. A további építést azonban már mindenki maga végzi! Jól vigyázzatok, mit és hogyan fogtok erre az alapra építeni! ¹¹ A ház alapja már készen van: Jézus Krisztus ez az alap, hiszen más alapot senki sem készíthet. ¹² Erre az alapra azután mindenki ráépítheti a maga házát, amelyhez különböző anyagokat használhat fel: aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, vagy szalmát. ¹³ Hogy milyen anyagból épített, az az Ítélet Napján^[b] fog kiderülni. Mert az a nap tűzzel jön el, és próbára teszi, hogy ki milyen anyagból építkezett. ¹⁴ Ha valakinek a háza kiállja a tűz próbáját, akkor jutalmat kap. ¹⁵ Ha viszont leég a háza, kárt szenved. Ő maga ugyan megmenekül, de csak úgy, mint akit az égő házból mentenek ki a tűzön keresztül.

Boldogok és áldottak vagytok!^(A)

5 Amikor Jézus látta, hogy milyen sokan gyűltek össze, fölment a domb oldalára. Mikor leült, a tanítványai köré gyűltek. ² Ő pedig így kezdte őket tanítani: