Zsoltárok 37-39
Hungarian Károli
37 Dávidé.
Ne bosszankodjál az elvetemültekre, ne irígykedjél a gonosztevõkre.
2 Mert hirtelen levágattatnak, mint a fû, s mint a gyönge növény elfonnyadnak.
3 Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hûséggel élj.
4 Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.
5 Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd õ teljesíti.
6 Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.
7 Csillapodjál le az Úrban és várjad õt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, [se] arra, a ki álnok tanácsokat követ.
8 Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!
9 Mert az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet.
10 Egy kevés [idõ] még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.
11 A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.
12 Fondorkodik a gonosz az igaz ellen, és fogait csikorgatja rá:
13 Az Úr neveti õt, mert látja, hogy eljõ az õ napja.
14 Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívöket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, [és] leöljék az igazán élõket;
15 [De] fegyverök saját szívökbe hat, és ívök eltörik.
16 Jobb a kevés az igaznak, mint a sok gonosznak az õ gazdagsága.
17 Mert a gonoszok karja eltörik, de az igazakat támogatja az Úr.
18 Jól tudja az Úr a feddhetetleneknek napjait, és hogy örökségök mindörökké meglesz.
19 Nem szégyenülnek meg a veszedelmes idõben, és jóllaknak az éhség napjaiban.
20 De a gonoszok elvesznek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el.
21 Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet, de az igaz irgalmas és adakozó.
22 Mert a kiket õ megáld, öröklik a földet, és a kiket õ megátkoz, kivágattatnak azok.
23 Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli.
24 Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével.
25 Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetõvé.
26 Mindennapon irgalmatoskodik és kölcsön ad, és az õ magzatja áldott.
27 Kerüld a rosszat és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké.
28 Mert az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az õ kegyeseit; megõrzi õket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja.
29 Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak.
30 Bölcseséget beszél az igaznak szája, és a nyelve ítéletet szól.
31 Istenének törvénye van szívében, lépései nem ingadoznak.
32 Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra keresi azt;
33 De az Úr nem hagyja azt annak kezében, sem nem kárhoztatja, mikor megítéltetik.
34 Várjad az Urat, õrizd meg az õ útját; és fölmagasztal téged, hogy örököld a földet; és meglátod, a mikor kiirtatnak a gonoszok.
35 Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa;
36 De elmult és ímé nincsen! kerestem, de nem található.
37 Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendõ a béke emberéé.
38 De a bûnösök mind elvesznek; a gonosznak vége pusztulás.
39 Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; õ az õ erõsségök a háborúság idején.
40 Megvédi õket az Úr és megszabadítja õket; megszabadítja õket a gonoszoktól és megsegíti õket, mert õ benne bíznak.
38 Dávid zsoltára emlékeztetõül.
2 Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem!
3 Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült.
4 Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt.
5 Mert bûneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erõm felett.
6 Megsenyvedtek, megbûzhödtek sebeim oktalanságom miatt.
7 Lehorgadtam, meggörbedtem nagyon; naponta szomorúan járok.
8 Mert derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi ép sincsen.
9 Erõtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserûsége miatt jajgatok.
10 Uram, elõtted van minden kívánságom, és nincs elõled elrejtve az én nyögésem!
11 Szívem dobogva ver, elhágy erõm, s szemem világa - az sincs már velem.
12 Szeretteim és barátaim félreállanak csapásomban; rokonaim pedig messze állanak.
13 De tõrt vetnek, a kik életemre törnek, és a kik bajomra törnek; hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap.
14 De én, mint a siket, nem hallok, és olyan vagyok, mint a néma, a ki nem nyitja föl száját.
15 És olyanná lettem, mint az, a ki nem hall, és szájában nincsen ellenmondás.
16 Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg Uram, Istenem!
17 Mert azt gondolom: csak ne örülnének rajtam; mikor lábam ingott, hatalmaskodtak ellenem!
18 És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig elõttem van.
19 Sõt bevallom bûneimet, bánkódom vétkem miatt.
20 De ellenségeim élnek, erõsödnek; megsokasodtak hazug gyûlölõim,
21 És a kik jóért roszszal fizetnek; ellenem törnek, a miért én jóra törekszem.
22 Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tõlem!
23 Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!
39 Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.
2 Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen.
3 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
4 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:
5 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
6 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.
7 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
8 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
9 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
10 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
11 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
12 Mikor a bûn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ hiábavalóság minden ember. Szela.
13 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én õsöm.
14 Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielõtt elmegyek és nem leszek többé!
Apostolok 26
Hungarian Károli
26 Agrippa pedig monda Pálnak: Megengedtetik néked, hogy szólj a magad mentségére. Akkor Pál kinyújtván kezét, védõbeszédet tartott:
2 Agrippa király! Boldognak tartom magamat, hogy mindazok felõl, a mikkel a zsidóktól vádoltatom, te elõtted fogok védekezni e mai napon;
3 Mivel te nagyon jól ismered a zsidók minden szokását és vitás kérdését. Azért kérlek, hallgass meg engem türelmesen!
4 Az én ifjúságomtól fogva való életemet tehát, mely kezdetétõl az én népem közt Jeruzsálemben folyt le, tudják a zsidók mindnyájan.
5 Kik tudják rólam eleitõl fogva (ha bizonyságot akarnak tenni), hogy én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus.
6 Most is az Istentõl a mi atyáinknak tett ígéret reménységéért állok itt ítélet alatt:
7 Melyre a mi tizenkét nemzetségünk, éjjel és nappal buzgón szolgálva reményli, hogy eljut; mely reménységért vádoltatom, Agrippa király, a zsidóktól.
8 Micsoda? Hihetetlen dolognak tetszik néktek, hogy Isten halottakat támaszt fel?
9 Én bizonyára elvégeztem vala magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem.
10 Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a fõpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sõt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam.
11 És minden zsinagógában gyakorta büntetvén õket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenök, kergettem mind az idegen városokig is.
12 E dologban épen útban lévén Damaskus felé a fõpapoktól vett felhatalmazással és engedelemmel,
13 Délben látám az úton király, hogy mennybõl a napnak fényességét meghaladó világosság sugárzott körül engem és azokat, kik velem együtt haladnak vala.
14 Mikor pedig mi mindnyájan leestünk a földre, hallék szózatot, mely én hozzám szól és ezt mondja vala zsidó nyelven: Saul, Saul, mit kergetsz engem? Nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
15 Én pedig mondék: Kicsoda vagy, Uram? És az monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz.
16 De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, a miket láttál, mint azokban, a mikre nézve meg fogok néked jelenni ;
17 Megszabadítván téged e néptõl és a pogányoktól, kik közé most küldelek,
18 Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségbõl világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bûneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.
19 Azért, Agrippa király, nem levék engedetlen a mennyei látás iránt;
20 Hanem elõször a Damaskusbelieknek és Jeruzsálembelieknek, majd Júdeának egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bûneiket és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén.
21 Ezekért akartak engem megölni a zsidók, megfogván a templomban.
22 De Istentõl segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül, a mikrõl mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni:
23 Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából elsõ, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak.
24 Mikor pedig õ ezeket mondá a maga mentségére, Festus nagy fenszóval monda: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány téged õrültségbe visz.
25 Õ pedig monda: Nem vagyok bolond, nemes Festus, hanem igaz és józan beszédeket szólok.
26 Mert tud ezekrõl a király, kihez bátorságosan is szólok: mert épen nem gondolom, hogy ezek közül õ elõtte bármi is ismeretlen volna; mert nem valami zugolyában lett dolog ez.
27 Hiszel-e, Agrippa király, a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.
28 Agrippa pedig monda Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.
29 Pál pedig monda: Kívánnám Istentõl, hogy necsak majdnem, hanem nagyon is, ne csak te, hanem mindazok is, kik ma engem hallgatnak, lennétek olyanok, a minõ én is vagyok, e bilincsektõl megválva.
30 És mikor õ ezeket mondá, felkele a király és a tiszttartó és Bernicé és a kik velük együtt ültek;
31 És visszavonultokban beszélgetnek vala egymással, mondván: Semmi halálra, vagy fogságra méltó dolgot nem cselekszik ez az ember.
32 Agrippa pedig monda Festusnak: Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem appellált volna.