A A A A A
Bible Book List

Jób 28-29 Hungarian Károli (KAR)

28  Bizony az ezüstnek bányája van, és helye az aranynak, a hol tisztítják.

A vasat a földbõl hozzák elõ, a követ pedig érczczé olvasztják.

Határt vet [az ember] a setétségnek, és átkutatja egészen és végig a homálynak és a halál árnyékának kövét.

Aknát tör távol a lakóktól: mintha lábukról is megfelejtkeznének, alámerülnek és lebegnek emberektõl messze.

Van föld, a melybõl kenyér terem, alant pedig fel van forgatva, mintegy tûz által;

Köveiben zafir található, göröngyeiben arany van.

Van ösvény, a melyet nem ismer a sas, sem a sólyom szeme nem látja azt.

Nem tudják azt büszke vadak, az oroszlán sem lépked azon.

Ráveti kezét [az ember] a kovakõre, a hegyeket tövükbõl kiforgatja.

10 A sziklákban tárnákat hasít, és minden drága dolgot meglát a szeme.

11 Elköti a folyók szivárgását, az elrejtett dolgot pedig világosságra hozza.

12 De a bölcseség hol található, és az értelemnek hol van a helye?

13 Halandó a hozzá vivõ utat nem ismeri, az élõk földén az nem található.

14 A mélység azt mondja: Nincsen az bennem; a tenger azt mondja: én nálam sincsen.

15 Színaranyért meg nem szerezhetõ, ára ezüsttel meg nem fizethetõ.

16 Nem mérhetõ össze Ofir aranyával, nem drága onikszszal, sem zafirral.

17 Nem ér fel vele az arany és gyémánt, aranyedényekért be nem cserélhetõ.

18 Korall és kristály említni sem való; a bölcseség ára drágább a gyöngyöknél.

19 Nem ér fel vele Kúsnak topáza, színaranynyal sem mérhetõ össze.

20 A bölcseség honnan jõ tehát, és hol van helye az értelemnek?

21 Rejtve van az minden élõ szemei elõtt, az ég madarai elõl is fedve van.

22 A pokol és halál azt mondják: [Csak] hírét hallottuk füleinkkel!

23 Isten tudja annak útját, õ ismeri annak helyét.

24 Mert õ ellát a föld határira, õ lát mindent az ég alatt.

25 Mikor a szélnek súlyt szerzett, és a vizeket mértékre vette;

26 Mikor az esõnek határt szabott, és mennydörgõ villámoknak útat:

27 Akkor látta és kijelentette azt, megalapította és meg is vizsgálta azt.

28 Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.

29  Jób pedig folytatá az õ beszédét, és monda:

Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten õrzött engem!

Mikor az õ szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;

A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;

Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.

A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

10 A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felõlem.

12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

16 A szûkölködõknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

20 Dicsõségem megújul velem, és kézívem erõsebbé lesz kezemben.

21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

22 Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem.

23 Mint az esõre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

25 [Örömest] választottam útjokat, mint fõember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.

Apostolok 13:1-25 Hungarian Károli (KAR)

13  Valának pedig Antiókhiában az [ott] levõ gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus.

Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bõjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én õket elhívtam.

Akkor, miután bõjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták [õket.]

Õk annakokáért, miután kibocsáttattak a Szent Lélektõl, lemenének Szeleucziába; és onnét elevezének Cziprusba.

És mikor Salamisba jutottak, hirdeték az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban: és János is velük vala, mint segítõtárs.

És eljárván a szigetet mind Páfusig, találkozának egy ördöngõs hamispróféta zsidóra, kinek neve [vala] Barjézus;

Ki Sergius Paulus tiszttartóval, ez okos emberrel vala. Ez magához hivatván Barnabást és Saulust, kíváná hallani az Isten beszédét.

Elimás, az ördöngõs azonban (mert így magyaráztatik az õ neve) ellenkezik vala velök, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittõl.

De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve,

10 Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szûnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani?

11 Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetõket.

12 Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hûn, elálmélkodván az Úrnak tudományán.

13 Elhajózván pedig Páfusból Pál és kisérõi, Pergába, Pámfiliának városába menének. János azonban elválván tõlük, megtére Jeruzsálembe.

14 Õk pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának [városába,] és bemenvén szombatnapon a zsinagógába; leülének.

15 És a törvénynek és a prófétáknak felolvasása után küldének a zsinagógának elõljárói õ hozzájok, mondván: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami intõbeszédetek a néphez, szóljatok.

16 Pál azért felkelvén és kezével intvén, monda: Izráelnek férfiai, és ti, kik félitek az Istent, halljátok meg.

17 Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta a mi atyáinkat, és e népet fölemelte, mikor Égyiptomnak földében jövevények valának, és onnét kihozá õket hatalmas karja által.

18 És közel negyven esztendõnek idejéig tûrte az õ erkölcsöket a pusztában.

19 És minekutána eltörölt hét népet a Kanaán földén, azoknak földöket sorsvetés által elosztá nékik.

20 És azután mintegy négyszázötven esztendeig adott birákat mind Sámuel prófétáig;

21 Annakutána pedig királyt kérének maguknak, és adá nékik az Isten Sault, a Kis fiát, a Benjamin nemzetségébõl való férfiút negyven esztendeig.

22 És mikor õt elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kirõl bizonyságot is tõn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi.

23 Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, Jézust;

24 Minekutána elõbb János az õ eljövetele elõtt a megtérésnek keresztségét prédikálta Izráel egész népének.

25 És mikor be akará végezni János az õ tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok [az], hanem ímé én utánam jõ, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját.

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes