A A A A A
Bible Book List

1 Mózes 32-34Hungarian Károli (KAR)

32  Jákób tovább méne az õ útján, és szembe jövének vele az Isten Angyalai.

És monda Jákób mikor azokat látja vala: Isten tábora ez; és nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak.

Azután külde Jákób követeket maga elõtt Ézsaúhoz az õ bátyjához, Széir földébe, Edóm mezõségébe,

És parancsola azoknak mondván: Így szóljatok az én uramnak Ézsaúnak: Ezt mondja a te szolgád Jákób: Lábánnál tartózkodtam és idõztem mind ekkorig.

Vannak pedig nékem ökreim és szamaraim, juhaim, szolgáim és szolgálóim, azért híradásul követséget küldök az én uramhoz, hogy kedvet találjak szemeid elõtt.

És megtérének Jákóbhoz a követek, mondván: Elmentünk vala a te atyádfiához Ézsaúhoz, és már jön is elõdbe, és négyszáz férfi van vele.

Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá.

És monda: Ha eljön Ézsaú az egyik seregre, és azt levágja, a hátramaradt sereg megszabadul.

És monda Jákób: Óh én atyámnak Ábrahámnak Istene, és én atyámnak Izsáknak Istene, Jehova! ki azt mondád nékem: Térj vissza hazádba, a te rokonságod közé, s jól tészek veled:

10 Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden te hûségednél, a melyeket a te szolgáddal cselekedtél; mert csak pálczámmal mentem vala által ezen a Jordánon, most pedig két sereggé lettem.

11 Szabadíts meg, kérlek, engem az én bátyám kezébõl, Ézsaú kezébõl; mert félek õ tõle, hogy rajtam üt és levág engem, az anyát a fiakkal egybe.

12 Te pedig azt mondottad: Jól tévén jól tészek te veled, és a te magodat olyanná tészem mint a tenger fövénye, mely meg nem számláltathatik sokasága miatt.

13 És ott hála azon éjjel: és választa abból, a mi kezénél vala, ajándékot Ézsaúnak az õ bátyjának:

14 Kétszáz kecskét, és húsz bakot; kétszáz juhot, és húsz kost;

15 Harmincz szoptatós tevét s azok fiait; negyven tehenet, és tíz tulkot: húsz nõstény szamarat, és tíz szamár vemhet.

16 És szolgái kezébe adá, minden nyájat külön-külön, és monda az õ szolgáinak: Menjetek el én elõttem, és közt hagyjatok nyáj és nyáj között.

17 És parancsola az elsõnek, mondván: Ha az én bátyám Ézsaú elõtalál és megkérdez téged, mondván: Ki embere vagy? Hová mégy? És kiéi ezek elõtted?

18 Akkor azt mondjad: Szolgádé Jákóbé; ajándék az, a melyet küld az én uramnak Ézsaúnak, és ímé õ maga is [jön] utánunk.

19 Ugyanazt parancsolá a másiknak, a harmadiknak, és mindazoknak, kik a nyájak után mennek vala, mondván: Ilyen szóval szóljatok Ézsaúnak, mikor vele találkoztok.

20 Ezt is mondjátok: Ímé Jákób a te szolgád utánunk [jõ]; mert így gondolkodik vala: Megengesztelem õt az ajándékkal, mely elõttem megy, és azután leszek szembe vele, talán kedves lesz személyem elõtte.

21 Elõlméne tehát az ajándék; õ pedig azon éjjel a seregnél hála.

22 Felkele pedig õ azon éjszaka és vevé két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét, és általméne a Jabbók révén.

23 Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután átköltözteté mindenét valamije vala.

24 Jákób pedig egyedûl marada és tusakodik vala õ vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.

25 Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erõt, megilleté csípõjének forgócsontját, és kiméne helyébõl Jákób csípõjének forgócsontja a vele való tusakodás közben.

26 És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda [Jákób]: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.

27 És monda néki: Mi a te neved? És õ monda: Jákób.

28 Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és gyõztél.

29 És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá õt ott.

30 Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színrõl színre, és megszabadult az én lelkem.

31 És a nap felkél vala rajta, amint elméne Peniél mellett, õ pedig sántít vala csípõjére.

32 Azért nem eszik Izráel fiai a csípõ forgócsontjának inahúsát mind e mai napig, mivelhogy illetve vala Jákób csípõje forgócsontjának inahúsa.

33  Jákób pedig felemelé szemeit és látá, hogy ímé Ézsaú jõ vala, és négyszáz férfiú õ vele; megosztá azért a gyermekeket Lea mellé, Rákhel mellé, és két szolgálója mellé.

És elõreállítá a szolgálókat és azok gyermekeit, ezek után Leát és az õ gyermekeit, Rákhelt pedig és Józsefet leghátul.

Maga pedig elõttök megy vala, és hétszer hajtá meg magát a földig, a míg bátyjához juta.

Ézsaú pedig eleibe futamodék és megölelé õt, nyakába borúla, s megcsókolá õt, és sírának.

És felemelé szemeit s látá az asszonyokat és a gyermekeket, és monda: Kicsodák ezek teveled? Õ pedig monda: A gyermekek, kikkel Isten megajándékozta a te szolgádat.

És közelítének a szolgálók, õk és gyermekeik és meghajták magokat.

Elérkezék Lea is az õ gyermekeivel, és meghajták magokat; utoljára érkezék József és Rákhel, és õk is meghajták magokat.

És monda [Ézsaú:] Mire való ez az egész sereg, melyet elõltalálék? És felele: Hogy kedvet találjak az én uram szemei elõtt.

És monda Ézsaú: Van nekem elég, jó öcsém, legyen tiéd, a mi a tiéd.

10 Monda pedig Jákób: Ne úgy, kérlek, hanem ha kedvet találtam szemeid elõtt, fogadd el ajándékomat az én kezembõl; mert a te orczádat úgy néztem, mintha az Isten orczáját látnám, és te kegyesen fogadál engem.

11 Vedd el kérlek az én ajándékomat, melyet hoztam néked, mivelhogy az Isten kegyelmesen cselekedett én velem, és mindenem van nékem. És unszolá õt, és elvevé.

12 És monda: Induljunk, menjünk el, és én elõtted megyek.

13 Felele néki [Jákób]: Az én uram jól tudja, hogy e gyermekek gyengék, és hogy szoptatós juhokkal és barmokkal vagyok körûl, a melyeket ha csak egy napig zaklatnak is, a nyájak mind elhullanak.

14 Menjen el azért az én uram az õ szolgája elõtt, én is elballagok lassan, a jószág lépése szerint, a mely elõttem van, és a gyermekek lépése szerint, míg eljutok az én uramhoz Széirbe.

15 És monda Ézsaú: Hadd rendeljek melléd néhányat a nép közûl, mely velem van. S ez monda: Minek az? csak kedvet találjak az én uram szemei elõtt.

16 Visszatére tehát Ézsaú még az nap az õ útján Széir felé.

17 Jákób pedig méne Szukkóthba és építe magának házat, barmainak pedig hajlékokat csinála, s azért nevezé a hely nevét Szukkóthnak.

18 Annakutána minden bántás nélkül méne Jákób Mésopotámiából jövet Sekhem városába, mely vala a Kanaán földén, és letelepedék a város elõtt.

19 És megvevé a mezõnek azt a részét, a hol sátorát felvonta vala, Khámornak a Sekhem atyjának fiaitól száz pénzen.

20 És oltárt állíta ott, és nevezé azt [ily névvel:] Isten, Izráel Istene.

34  Kiméne pedig Dína, Leának leánya, kit Jákóbnak szûlt vala, hogy meglátogassa annak a földnek leányait.

És meglátá õt Sekhem, a Khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia, és elragadá õt, és vele hála és erõszakot tesz vala rajta.

És ragaszkodék az õ lelke Dínához a Jákób leányához, és megszereté a leányt és szívéhez szól vala a leánynak.

Szóla pedig Sekhem Khámornak az õ atyjának, mondván: Vedd nékem feleségûl ezt a leányt.

És meghallá Jákób, hogy megszeplõsítette Dínát, az õ leányát, fiai pedig a mezõn valának a barommal, azért veszteg marada Jákób, míg azok megjövének.

És kiméne Khámor, Sekhem atyja Jákóbhoz, hogy szóljon vele.

Mikor Jákób fiai megjövének a mezõrõl és meghallák a [dolgot,] elkeseredének s nagyon megharaguvának azok az emberek, azért hogy ocsmányságot cselekedett Izráelben, Jákób leányával hálván, a minek nem kellett volna történni.

És szóla nékik Khámor, mondván: Az én fiam Sekhem, lelkébõl szereti a ti leányotokat, kérlek, adjátok azt néki feleségûl.

És szerezzetek velünk sógorságot: a ti leányaitokat adjátok nékünk, és a mi leányainkat vegyétek magatoknak,

10 És lakjatok velünk; a föld elõttetek van, lakjátok, s kereskedjetek rajta és bírjátok azt.

11 Sekhem is monda a [Dína] atyjának és az õ bátyjainak: Hadd találjak kedvet elõttetek, és valamit mondotok nékem, megadom.

12 Akármily nagy jegyadományt és ajándékot [kivántok,] megadom a mint mondjátok nékem, [csak] adjátok nékem a leányt feleségûl.

13 A Jákób fiai pedig álnokul felelének Sekhemnek és Khámornak az õ atyjának, és szólának, mivelhogy megszeplõsítette Dínát az õ húgokat,

14 És mondának nékik: Nem mívelhetjük e dolgot, hogy a mi húgunkat körûlmetélkedetlen férfiúnak adjuk; mert ez nékünk gyalázat volna.

15 Veletek csak úgy egyezünk, ha hasonlókká lesztek hozzánk, hogy minden férfiú körûlmetélkedjék ti köztetek.

16 Így a mi leányainkat néktek adjuk, és a ti leányaitokat magunknak vesszük, veletek lakozunk, és egy néppé leszünk;

17 Hogyha pedig nem hallgattok reánk, hogy körûlmetélkedjetek: felveszszük a mi leányunkat és elmegyünk.

18 És tetszék azoknak beszéde Khámornak, és Sekhemnek a Khámor fiának.

19 Nem is halasztá az ifjú a dolog véghezvitelét, mivelhogy igen szereti vala a Jákób leányát; néki pedig atyja házanépe között mindenkinél nagyobb becsûlete vala.

20 Elméne azért Khámor és Sekhem az õ fia az õ városuk kapujába; és szólának az õ városuk férfiaival, mondván:

21 Ezek az emberek békességesek velünk, hadd lakjanak e földön, és kereskedjenek benne, mert ímé e föld elég tágas nékik; az õ leányaikat vegyük magunknak feleségûl, és a mi leányainkat adjuk nékik.

22 De csak úgy egyeznek bele e férfiak, hogy velünk lakjanak és egy néppé legyenek velünk, ha minden férfiú körûlmetélkedik közöttünk, a miképen õk is körûl vannak metélkedve.

23 Nyájaik, jószáguk, és minden barmuk nemde nem miéink lesznek-é? csak egyezzünk meg velök, akkor velünk laknak.

24 És engedének Khámornak, és Sekhemnek az õ fiának mindenek, a kik az õ városa kapuján kijárnak vala, és körûlmetélkedék minden férfiú, a ki az õ városa kapuján kijár vala.

25 És lõn harmadnapon, mikor ezek a seb fájdalmában valának, a Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dínának bátyjai, fegyvert ragadának s bátran a városra ütének és minden férfit megölének.

26 Khámort, és az õ fiát Sekhemet fegyver élére hányák, és elvivék Dínát a Sekhem házából, és kimenének.

27 A Jákób fiai a megölteknek esének és feldúlák a várost, mivelhogy megszeplõsítették vala az õ húgokat.

28 Azok juhait, barmait, szamarait, és valami a városban, és a mezõn vala, elvivék.

29 És minden gazdagságukat, minden gyermekeiket és feleségeiket fogva vivék és elrablák, és mindent a mi a házban vala.

30 És monda Jákób Simeonnak és Lévinek: Megháborítottatok engem, [és] utálatossá tettetek e föld lakosai elõtt, a Kananeusok és Perizeusok elõtt; én pedig kevesed magammal vagyok, és ha összegyûlnek ellenem, levágnak, és eltörölnek engem, mind házam népével egybe.

31 Azok pedig mondának: Hát mint tisztátalan személylyel, úgy kellett-é bánni a mi húgunkkal?

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes