Add parallel Print Page Options

11  Én is a méd Dárius elsõ esztendejében mellette állék, hogy õt támogassam és segítségére legyek.

És most igazságot jelentek néked: Ímé, még három király támad Persiában, és a negyedik meggazdagul nagy gazdagsággal mindenki felett, és mikor hatalomhoz jut az õ gazdagsága által, mindent megmozdít Görögország ellen.

És támad egy erõs király és uralkodik nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik.

De alighogy támadt, megrontatik az õ országa és elosztatik az égnek négy tája szerint, de nem [száll] az õ maradékira, és nem az õ hatalma szerint, a melylyel õ uralkodott, mert szétszaggattatik az õ birodalma, és másoknak [adatik] ezeken kivül.

És elhatalmasodik a déli király, de az õ vezérei közül is [egyik, ]és [ez] hatalmat vesz rajta és uralkodik, nagy uralkodás lesz az õ uralkodása.

És esztendõk mulva szövetkeznek, és a déli király leánya az északi királyhoz megy, hogy békéltessen, de a kar erejét meg nem tarthatja, és õ sem áll meg, sem az õ karja, hanem kiszolgáltatják õt és az õ kisérõit és az õ nemzõjét és azt, a ki õt egy ideig gyámolította.

De támad helyébe az õ gyökerének csemetéje közül, a ki a had ellen jön majd, és tör az északi király erõsségeire, és azokat megszállja és beveszi.

És azoknak isteneit is bálványaikkal és drága arany- és ezüstedényeikkel együtt fogságba viszi Égyiptomba, és néhány esztendeig erõsebb lesz, mint az északi király.

Ez ugyan bemegy a déli király országába, de visszatér az õ földére.

10 De az õ fiai fegyverkeznek és sok nagy sereget gyûjtenek, és hirtelen jön és beözönlik, és átmegy és visszatér, és hadakoznak mind az õ erõsségéig.

11 És felháborodik a déli király, és kimegy és megütközik vele, az északi királylyal, és az nagy sokaságot állít fel, de ez a sokaság annak a kezébe adatik.

12 És a mint a sokaság elfogatott: felfuvalkodik annak szíve, és sok ezeret letipor; még sem lesz hatalmas.

13 Mert az északi király visszatér, és az elõbbinél nagyobb sokaságot állít; néhány esztendõ mulva nagy sereggel és nagy készlettel jõ bizony.

14 És azokban az idõkben sokan támadnak a déli király ellen, a te néped erõszakos fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elhullanak.

15 Mert eljõ észak királya, és töltést emel és beveszi az erõsített várost; és délnek seregei meg nem állnak, sem az õ válogatott népe, és semmi erõ nem bír ellene állni.

16 És az, a ki reátört, a maga tetszése szerint cselekszik, és senki sem lesz, a ki ellene álljon, és megállapodik a dicsõ földön, és megsemmisül az az õ kezétõl.

17 Azután maga elé tûzi, hogy bemegy az õ egész országának erejével, és békés szándékot mutat, és leányasszonyt ad néki [feleségül,] hogy megrontsa, de az nem áll meg és nem tart vele.

18 És fordítja orczáját a szigetekre, és sokat elfoglal; de az õ gyalázatosságának véget vet egy vezér, a mellett, hogy megfizet néki az õ gyalázatosságáért.

19 És fordítja orczáját a maga országának erõsségeire, és meghanyatlik, elesik és nem találtatik meg.

20 Ennek helyébe jön az, a ki adószedõt jártat végig az ország dicsõ [földén,] de rövid idõn megrontatik, noha nem haraggal, sem viadalban.

21 És ennek helyébe egy útálatos áll, a kire nem teszik az ország ékességét; hanem alattomban jõ, és hízelkedéssel jut az országhoz.

22 És a beözönlõ seregek elárasztatnak az õ orczája elõtt és megtöretnek; még egy szövetséges fejedelem is.

23 Mert a vele való megbarátkozás óta csalárdul cselekszik [ellene,] és reátör és gyõzedelmet vesz rajta kevés néppel.

24 Alattomban még az ország gazdag részeibe is behatol, és azt cselekszi, a mit nem cselekedtek sem az õ atyái, sem az õ atyáinak atyái: zsákmányt, prédát és gazdagságot tékozol elõlõk, és az erõsségek ellen is cselt kohol, de csak egy ideig.

25 És felindítja az õ erejét és szívét a déli király ellen nagy sereggel, és a déli király is hadra készül nagy sereggel és igen erõssel, de meg nem állhat, mert cselt koholtak ellene.

26 És a kik az õ ételét eszik, megrontják õt, és az õ serege elszéled, és sokan elhullanak seb miatt.

27 De ennek a két királynak szíve is gonoszt forral, és egy asztalnál hazugságot szólnak [egymásnak;] de siker nélkül, mert a vég még bizonyos idõre [elmarad.]

28 Azért visszatér az õ földére nagy gazdagsággal; de az õ szíve a szent szövetség ellen van, és [ellene] tesz, és újra visszatér az õ földére.

29 Bizonyos idõben megjõ, és délre megy: de nem lesz utolszor úgy, mint elõször volt.

30 Mert kitteus hajók jõnek ellene és megijed, és visszatér és dühöng a szent szövetség ellen és cselekszik [ellene;] visszatér és ügyel azokra, a kik elhagyják a szent szövetséget.

31 És seregek állanak fel az õ részérõl, és megfertéztetik a szenthelyet, az erõsséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító útálatosságot.

32 És a kik gonoszul cselekesznek a szövetség ellen, azokat hitszegésre csábítja hizelkedésekkel; ellenben az Istenét ismerõ nép felbátorodik és cselekeszik.

33 És a nép értelmesei sokakat oktatnak, de hullanak fegyver és tûz miatt, fogság és rablás miatt napokig.

34 És miközben elhullanak, megsegíttetnek kicsiny segítséggel, és sokan csatlakoznak hozzájok képmutató beszédekkel.

35 És elhullanak az értelmesek közül is, hogy megpróbáltassanak, megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig; mert a rendelt idõ még [hátra] van.

36 És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerõn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert a mi elhatároztatott, az végre [is] hajtatik.

37 Nem gondol atyáinak isteneivel, nem gondol az asszonyok kedvenczével, és egy istennel sem; hanem mindennek fölibe magasztalja magát.

38 De a helyett tiszteli az erõdök istenét annak helyén; és azt az istent, a kit nem ismertek az õ atyái, tiszteli aranynyal, ezüsttel, drágakövekkel és becses [ajándékok]kal.

39 És az erõdített városokban így teszen az idegen istenek nevében: a ki hódol, annak dicsõségét megsokasítja és sokak felett ad nékik hatalmat; a földet elosztja jutalom gyanánt.

40 De a vég idején összetûz vele a déli király, és mint a forgószél, úgy megy reá az északi király szekerekkel, lovasokkal és sok hajóval, és betör az országokba, elözönli és végigjárja [azokat].

41 És bemegy a dicsõ földre, és sokan elesnek; de ezek megszabadulnak az õ kezébõl: Edom, Moáb és az Ammon fiainak színe-java.

42 És kezeit az országokra veti, és Égyiptom földe meg nem menekedhetik.

43 És ura lesz Égyiptom arany- és ezüst-kincseinek és minden drágalátos javainak; libiabeliek és szerecsenek is lesznek az õ kíséretében.

44 De megriasztják õt napkeletrõl és északról való hírek, és kivonul nagy haraggal, hogy elveszessen és megöljön sokakat.

45 És felvonja az õ sátor-palotáját a tengerek és a dicsõ szent hegy között; és végére jut, és senki sem segít rajta.

12  És abban az idõben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idõ lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az idõben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben.

És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra.

Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.

Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végsõ idõig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.

És széttekinték én, Dániel, és ímé másik kettõ álla [ott,] egyik a folyóvíz partján innét, a másik túl a folyóvíz partján.

És mondá [egyik] a gyolcsba öltözött férfiúnak, a ki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végök e csudadolgoknak?

És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, a ki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az õ jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élõre, hogy ideig, idõkig és fél idõig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek.

Én pedig hallám [ezt,] de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége?

És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig.

10 Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,

11 És az idõtõl fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilenczven nap lesz.

12 Boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot.

13 Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.

Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig atyafia, az elhívottaknak a kik az Atya Istentõl megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak:

Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bõségesen.

Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felõl, kénytelen voltam, hogy intõleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott.

Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen elõre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják.

Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint a kik egyszer [már] tudjátok, hogy az Úr, a mikor a népet Égyiptom földébõl kiszabadította, viszontag azokat, a kik nem hittek, elvesztette.

És az angyalokat is, a kik nem tartották meg fejedelemségöket, hanem elhagyták az õ lakóhelyöket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta.

Miképen Sodoma és Gomora és a körültök lévõ városok [is], a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak [elõttünk,] örök tûznek büntetését szenvedvén.

Hasonlóképen mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertõztetik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják.

Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr!

10 Ezek pedig azokat káromolják, a miket nem tudnak; a miket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak.

11 Jaj nékik! mert a Kain útján indultak el, és a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és a Kóré ellenkezésével vesztek el.

12 Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magokat hízlalják; víztelen, szelektõl hányt-vetett fellegek; elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tõbõl kiszaggatott fák;

13 Tengernek megvadult habjai, a magok rútságát tajtékozók; tévelygõ csillagok, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre.

14 Ezekrõl is prófétált pedig Énok, a ki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az õ sok ezer szentjével,

15 Hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddõzzék mindazok ellen, a kik közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, a melyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, a melyet az istentelen bûnösök szóltak õ ellene.

16 Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a magok kívánságai szerint járók; szájok kevélységet szól, haszonlesésbõl személyimádók.

17 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekrõl, a melyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak.

18 Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó idõben lesznek csúfolódók, a kik az õ istentelen kívánságai szerint járnak.

19 Ezek azok, a kik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen [Szent ]Lélek.

20 Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által,

21 Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.

22 És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén õket.

23 Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva õket a tûzbõl, és útálva még a ruhát is, a melyet a test beszennyezett.

24 Annak pedig, a ki titeket a bûntõl megõrízhet, és az õ dicsõsége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel,

25 Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsõség, nagyság, erõ és hatalom most és mind örökké. Ámen.