A A A A A
Bible Book List

2 Krónika 2-5 Hungarian Károli (KAR)

Elvégezé Salamon magában, hogy az Úr nevének házat építene, és magának királyi palotát.

És rendele Salamon hetvenezer férfit teherhordásra, nyolczvanezer férfit favágásra a hegyen; háromezerhatszáz felügyelõt azokhoz.

És külde Salamon a tírusbeli Hirám királyhoz, mondván: A mint az én atyámmal, Dáviddal cselekedtél, a kinek küldöttél czédrusfákat, hogy építene magának házat, melyben laknék;

Úgy én az én Uram Istenem nevének akarok házat építeni, hogy néki szenteljem, és abban füstölõ szerekkel jó illatot gerjeszszek, hogy folytonosan szent kenyerek [álljanak elõtte,] s minden reggel és este égõáldozatot [áldozzak ]szombatnapokon, az új holdnak napjain, és az Úrnak a mi Istenünknek szentelt ünnepeken, melyeket örökké kell cselekedniök az Izráelitáknak.

A ház pedig, a melyet építeni szándékozom, igen nagy lesz, mert a mi Istenünk nagyobb minden isteneknél.

De kinek volna annyi ereje, hogy néki házat csinálhatna? Az ég és az egeknek egei õt be nem foghatják, s ki vagyok én is, hogy néki házat csinálhassak? hanem hogy csak jóillatot tegyenek abban õ elõtte.

Most azért küldj hozzám tudós mesterembert, a ki tudjon készíteni aranyból, ezüstbõl, rézbõl, vasból, bíborból, karmazsinból és kék bíborból; a ki tudjon metszéseket metszeni az én mesterembereimmel együtt, a kik Júdában és Jeruzsálemben vannak, a kiket az én atyám, Dávid szerzett.

Annakfelette küldj czédrusfákat, fenyõfákat és ébenfákat a Libánusról, mert tudom, hogy a te szolgáid tudják vágni a Libánusnak fáit; és ímé az én szolgáim is a te szolgáiddal [lesznek.]

Hogy készítsenek nékem sok fát, mert a ház, a melyet építek, nagy és csudálatos lészen.

10 És ímé a munkásoknak, a favágóknak, a te szolgáidnak adok húszezer véka cséplett búzát és húszezer véka árpát, húszezer báth bort és húszezer báth olajat.

11 Felele pedig Hírám, a Tírus királya levélben, melyet külde Salamonnak: Mivelhogy az Úr szerette az õ népét, azért adott téged nékik királyul.

12 Ismét monda Hírám: Áldott az Úr, az Izráel Istene, a ki mind a mennyet, mind a földet teremtette; a ki ilyen bölcs, tudós, okos és értelmes fiat adott volt Dávid királynak, a ki mind az Úrnak házat, mind magának királyi palotát akar építeni.

13 Ímé küldöttem azért bölcs, tudós és értelmes férfit, [a ki] [az] én atyámé, Húrámé [volt;]

14 A Dán [nemzetségének] leányai közül való asszony fiát (és az õ atyja Tírus városából való), a ki tud készíteni aranyból, ezüstbõl, rézbõl, vasból, kövekbõl, fákból, bíborból, kék bíborból, lenbõl és karmazsinból és mindenféle metszést metszeni és minden remekmûvet elkészíteni, a melyekkel megbízatik, a te tudós mesterembereiddel és az én uramnak, Dávid királynak, a te atyádnak tudós mestereivel egyben.

15 Azért most, a mely búzát, árpát, olajat és bort igért az én uram, küldje el az õ szolgáinak;

16 Mi pedig a Libánuson vágunk fát, a mennyire néked szükséged lesz, és elviszszük azokat szálakon a tengeren Joppéhoz, és te onnét vitessed Jeruzsálembe.

17 Megszámláltata azért Salamon minden idegen férfit az Izráel földén, az õ atyjának, Dávidnak megszámláltatása után és találtatának százötvenháromezerhatszázan.

18 És választa azok közül hetvenezer teherhordót, favágásra pedig a hegyen nyolczvanezeret; pallérokul, a kik a népet szorgalmaztatnák, [rendele] háromezerhatszázat.

Elkezdé építtetni Salamon az Úr házát Jeruzsálemben a Mórija hegyén, mely Dávidnak, az õ atyjának megmutattatott, azon a helyen, melyet készített vala Dávid a Jebuzeus Ornán szérûjén.

Elkezdé pedig az építést a második hónap második [nap]ján, királyságának negyedik esztendejében.

És ilyen alapot vetett Salamon az Isten házának építésénél: hosszúsága a régi mérték szerint vala hatvan sing, szélessége húsz sing.

És a tornácz a [templom] hosszában, a ház szélessége szerint, húsz sing volt, a magassága pedig százhúsz sing; és beborítá azt belõl tiszta aranynyal.

A derék házat pedig megbélelteté fenyõfákkal és finom aranynyal borítá be, melyen pálmafákat és lánczokat metszete.

És beborította a házat drágakövekkel ékességül, és az arany Párvaimból való arany volt.

És beboríttatá a háznak gerendáit, ajtómellékit, falait és annak ajtait is aranynyal; és metszete a háznak falaira Kérubokat.

Megcsináltatá a szentek-szentjét is, melynek hosszasága a derék háznak szélességével arányban húsz sing, szélessége is húsz sing volt, és beboríttatá azt hatszáz tálentom finom aranynyal.

A szegeknek súlya ötven arany siklus volt. A felsõ helyiségeket is beboríttatá aranynyal.

10 És csináltatott a szentek-szentjébe két Kérubot is, szobormûveket, és beboríták azokat aranynyal.

11 A Kérubok szárnyainak hosszúsága húsz sing vala; egyik szárnya öt sing, és a háznak falát érinté; a másik szárnya is öt sing és a másik Kérub szárnyát érinté.

12 A másik Kérubnak szárnya is, a mely öt sing volt, a háznak falát érinté; a másik szárnya pedig, a mely ismét öt sing volt, a másik Kérub szárnyát érinté.

13 Úgy, hogy a Kérubok szárnyai húsz singnyire valának kiterjesztve; lábaikon állának, és arczuk befelé.

14 Annakfelette függönyt is csináltata, kék és piros bíborból és karmazsinból és lenbõl, melyre Kérubokat csináltatott.

15 Két oszlopot is csináltata a ház elõtt, a melyeknek hossza harminczöt sing vala, és gömböt felül mindenikre, a mely öt sing vala.

16 És csináltatott lánczokat is, [mint] a belsõ részben, s az oszlopok tetejére helyhezteté; és száz gránátalmát is csináltatott, s a lánczokba helyhezteté.

17 És felállítá ez oszlopokat a templom elõtt: egyiket jobbfelõl, a másikat balfelõl. És nevezé a jobbfelõl valót Jákinnak, a balfelõl valót pedig Boáznak.

Csináltatott rézoltárt is, melynek hosszúsága húsz sing, szélessége is húsz sing, magassága pedig tíz sing vala.

Csináltatott öntött tengert is, mely egyik szélétõl fogva a másik széléig tíz sing vala, köröskörül kerek, és öt sing magas, és harmincz sing zsinór érte be a kerületit.

Az alatt ökör alakok valának köröskörül, tíz lévén egy singnyire, a melyek kört alkotának a tenger körül; az ökör alakok két renddel valának öntve ugyanazon öntésbõl.

Tizenkét ökrön állott; három északra fordulva, három nyugotra, három délre és három napkeletre, és a tenger felül [vala] rajtok, hátuk pedig mind befelé.

Vastagsága egy tenyérnyi volt, és karimája olyan, mint a pohár ajaka, [vagy] a liliom virága; és háromezer báth fért belé.

Csináltatott annakfelette tíz mosdómedenczét, és ötöt helyheztete jobbkéz felõl, ötöt pedig balkéz felõl, hogy azokban mossanak, mossák azt, a mi áldozatra való; a tenger pedig [a végre vala,] hogy abban mosakodjanak a papok.

Csináltatott tíz arany gyertyatartót is, az utasítás szerint, és helyhezteté a templomban, ötöt jobbkéz felõl, ötöt balkéz felõl.

Csináltatott tíz asztalt is, a melyeket helyheztete a templomban, ötöt jobbkéz felõl, ötöt balkéz felõl; csináltatott száz arany medenczét is.

Megcsináltatá a papok pitvarát is és a nagy tornáczot; és ajtókat a tornáczra, s azok ajtait rézzel borítá be.

10 A tengert pedig helyhezteté jobbkéz felõl napkeletre, délnek ellenébe.

11 Húrám fazekakat, lapátokat és medenczéket is csinált. És elvégezé Húrám a mívet, a melyet csinálnia kellett Salamon királynak, az Isten házában;

12 [Tudniillik] a két oszlopot és a két kerek gömböt a két oszlop tetejére, és a két hálót a két kerek gömb befedezésére, a melyek az oszlopok tetején valának.

13 És négyszáz gránátalmát a két hálóra; két rend gránátalmát minden hálóba a két kerek gömb befedezésére, a melyek az oszlopok tetején valának.

14 Csinála talpakat is, és azokra mosdómedenczéket.

15 Egy tengert és tizenkét ökröt az alá.

16 Fazekakat, lapátokat és villákat. Mindezen eszközöket Húrám az õ atyja tiszta rézbõl csinálta Salamon királynak az Úr háza számára.

17 A Jordán mezején önteté azokat a király az agyagos földben, Sukkót és Seredáta között.

18 Mindezen eszközöket Salamon nagy mennyiségben csináltatá, mert nem tekinték a réznek súlyát.

19 És megcsináltata Salamon minden egyéb felszerelést is, mely az Úr házához [szükséges volt:] az arany oltárt és az asztalokat, a melyeken a szent kenyerek [voltak.]

20 A gyertyatartókat és azoknak szövétnekeit is, hogy égjenek azok rendeltetésök szerint a szentek-szentje elõtt, finom aranyból.

21 Azok virágait, szövétnekeit és hamvvevõit is aranyból, és pedig tiszta aranyból.

22 És az ollókat, medenczéket, tálakat és tömjénezõket finom aranyból, és a ház kapuját, a szentek-szentjéhez [való bejárat] belsõ ajtóit és a templom házának belsõ ajtóit aranyból.

És elvégezteték az egész mû, a melyet Salamon király csinála az Úr házához. És bevivé Salamon Dávidtól, az õ atyjától, [Istennek] szenteltetett jószágot, az ezüstöt, aranyat és az összes edényeket, és helyhezteté azokat az Isten házának kincsei közé.

Akkor Salamon összegyûjté az Izráel véneit és a nemzetségek összes fejedelmeit és az Izráel háznépének fejedelmeit Jeruzsálembe, hogy felvigyék az Úr szövetségének ládáját a Dávid városából, a mely a Sion.

És felgyûlének Izráelnek minden férfiai a királyhoz, a hetedik hónak ünnepén.

Mikor pedig eljöttek volna mindnyájan az Izráel vénei: felvevék a Léviták a ládát.

És felvivék a ládát, a gyülekezet sátorát és minden szent edényeket, a melyek a sátorban valának; felvivék azokat a papok [és] Léviták.

Salamon király pedig és az Izráel egész gyülekezete, a mely õ hozzá gyûlt, [megy vala] a láda elõtt, áldozván juhokkal és ökrökkel, a melyek meg sem számláltathatnának, sem meg nem irattathatnának sokaságuk miatt.

És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az õ helyére, az [Isten] házának belsõ részébe, a szentek-szentjébe, a Kérubok szárnyai alá.

A Kérubok pedig szárnyaikat kiterjesztik vala a láda felett, és befedezik vala a Kérubok a ládát és annak rúdjait felülrõl.

Azután kijebb vonták annak rúdjait, úgy hogy a rudaknak végei láthatók valának a ládán kivül, a legbelsõ rész felõl, de kivülrõl nem voltak láthatók. És ott volt mind e mai napig.

10 Nem volt egyéb a ládában, hanem csak Mózes két táblája, melyeket õ a Hóreb [hegyén] tett vala [abba,] a mikor az Úr szövetséget kötött Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptomból.

11 Lõn pedig, mikor a papok kijöttek a szent helybõl, (mert a papok mindnyájan, a kik ott valának, magokat megszentelték vala és akkor nem kellett megtartaniok az õ sorrendjöket,

12 Annakokáért az énekes Léviták mind, a mennyien valának, Asáf, Hémán, Jedutun, az õ fiaik és testvéreik fehér ruhákban, czimbalmokkal, lantokkal és cziterákkal állanak vala napkelet felõl az oltárnál és õ velök százhúsz kürtölõ pap;

13 Mert a kürtölõknek és éneklõknek tisztök vala egyenlõképen zengeni az Úrnak dícséretére és tiszteletére.) És mikor nagy felszóval énekelnének kürtökkel, czimbalmokkal és [mindenféle] zengõ szerszámokkal, dícsérvén az Urat, hogy õ igen jó és örökkévaló az õ irgalmassága: akkor a ház, az Úrnak háza megtelék köddel,

14 Annyira, hogy meg sem állhattak a papok az õ szolgálatjukban a köd miatt, mert az Úr dicsõsége töltötte vala be az Istennek házát.

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes