1 Sámuel 25-27

Hungarian Károli

25  Meghala pedig Sámuel, és egybegyûle az egész Izráel, és siratták õt, és eltemették az õ házában Rámában. Dávid pedig felkelt és elment Párán pusztájába.

² És volt egy ember Máonban, a kinek jószága Kármelben vala, és ez igen tehetõs ember volt: háromezer juha és ezer kecskéje volt néki. És Kármelben épen juhait nyírta.

³ (Azt az embert pedig Nábálnak, és feleségét Abigailnak hívták, a ki igen eszes és szép termetû asszony volt; a férfi azonban durva és rossz erkölcsû vala, a Káleb nemzetségébõl való volt.)

⁴ És meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja.

⁵ Elkülde azért Dávid tíz ifjút, és monda Dávid az ifjaknak: Menjetek fel Kármelbe, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek õt nevemben békességesen.

⁶ És így szóljatok: Légy békességben az életben, legyen békességben a te házad[népe] és legyen békességben mindened, a mid van!

⁷ Most hallottam, hogy juhaidat nyiratod. A te pásztoraid pedig velünk valának, nem bántottuk õket, és semmijök sem hibázott az alatt az egész idõ alatt, míg Kármelben valának.

⁸ Kérdezd meg szolgáidat, õk meg fogják mondani néked. Legyenek azért ez ifjak kedvesek elõtted, mert alkalmas idõben jöttünk. Adj kérlek abból, a mi kezed közt van, szolgáidnak, és a te fiadnak, Dávidnak.

⁹ Elmenének azért a Dávid szolgái, és szólának Nábálnak mind e beszédek szerint a Dávid nevében, és várakozának.

¹⁰ Nábál pedig felele a Dávid szolgáinak, és monda: Kicsoda Dávid és kicsoda Isainak fia? Mai napság sok [olyan] szolga van, a kik elszöknek uraiktól.

¹¹ Vegyem azért kenyeremet és vizemet és az én levágott marhámat, a melyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, a kikrõl azt sem tudom, hova valók?

¹² Akkor megfordulának a Dávid szolgái az õ útjokra, és visszatérének; és mikor megérkezének, értesítették õt mind e beszédek felõl.

¹³ És monda Dávid az õ embereinek: Kösse fel mindenki kardját! És felköté mindenki a kardját, Dávid is felköté az õ kardját; és felment Dávid után mintegy négyszáz ember; kétszáz pedig ott maradt a podgyásznál.

¹⁴ Abigailt pedig, a Nábál feleségét értesíté a szolgák közül egy ifjú, mondván: Ímé Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék a mi urunkat, de õ elûzé õket.

¹⁵ Azok az emberek pedig igen jók voltak mi hozzánk; és nem volt bántódásunk, és semmink nem hibázott az alatt az egész idõ alatt, míg velök jártunk, mikor a mezõn voltunk.

¹⁶ Olyanok voltak reánk nézve, mint a kõfal, mind éjjel, mind nappal, az alatt az egész idõ alatt, míg velök valánk, mikor a juhokat õriztük.

¹⁷ Most azért értsd meg és lássad, hogy mit kelljen cselekedned, mert jelen van a veszedelem a mi urunk és az õ egész háza ellen, õ pedig oly kegyetlen ember, hogy senki sem szólhat néki.

¹⁸ Akkor Abigail sietve võn kétszáz kenyeret, két tömlõ bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pergelt búzát, száz kötés aszúszõlõt és kétszáz kötés száraz fügét, és a szamarakra rakta.

¹⁹ És monda az õ szolgáinak: Menjetek el elõttem, ímé én utánatok megyek; de férjének, Nábálnak nem mondá meg.

²⁰ És történt, hogy a mint a szamáron megy vala, és leereszkedék a hegynek [egyik] mellékösvényén: ímé Dávid és az õ emberei lejövének eleibe, és õ összetalálkozék velök.

²¹ Dávid pedig [azt] mondotta volt: Bizony hiába õriztem ennek mindenét, a mije van a pusztában, hogy semmi híjja nem lett mindannak, a mi az övé, mert õ a jó helyett roszszal fizet nékem.

²² Úgy cselekedjék az Isten Dávid ellenségeivel [most] és ezután is, hogy reggelig meg nem hagyok mindabból, a mi az övé, még egy ebet sem.

²³ Mikor pedig meglátta Abigail Dávidot, sietve leszállott a szamárról, és arczczal leborula Dávid elõtt, és meghajtá magát a földig.

²⁴ És az õ lábaihoz borula, és monda: Óh uram! én magam vagyok a bûnös, mindazáltal hadd beszéljen a te szolgálóleányod te elõtted, és hallgasd meg szolgálóleányodnak szavait.

²⁵ Kérlek, ne törõdjék az én uram Nábállal, ezzel a kegyetlen emberrel, mert a milyen a neve, olyan õ maga is; bolond az õ neve és bolondság van benne. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uramnak szolgáit, a kiket elküldöttél volt.

²⁶ Most pedig, óh uram! él az Úr és él a te lelked, hogy az Úr akadályozott meg téged, hogy gyilkosságba ne essél, és ne [saját] kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Most azért olyanok legyenek ellenségeid, mint Nábál, és valakik az én uramnak megrontására törekesznek.

²⁷ És most ezt az ajándékot, a melyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, a kik az én uram körül forgolódnak.

²⁸ Bocsásd meg azért a te szolgálóleányodnak vétkét; mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, mert az Úrnak harczait harczolja az én uram, és gonoszság nem találtatik te benned a te életedben.

²⁹ És ha valaki feltámadna ellened, hogy téged üldözzön és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élõknek csomójába leend bekötve az Úrnál a te Istenednél; ellenségeidnek lelkét pedig a parittyának öblébõl fogja elhajítani.

³⁰ És mikor az Úr megadja a jót az én uramnak mind a szerint, a mint megmondotta felõled, és téged fejedelmül rendel Izráel fölé:

³¹ Akkor, óh uram, nem leend ez néked bántásodra és szívednek fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy az én uram saját maga szerzett magának elégtételt. Mikor azért jót tesz az Úr az én urammal: emlékezzél meg szolgálóleányodról.

³² És monda Dávid Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, a ki téged ma elõmbe küldött!

³³ És áldott legyen a te tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál engem, hogy gyilkosságba ne essem, és ne saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt!

³⁴ Bizonyára él az Úr, az Izráelnek Istene, a ki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul ne cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna elõmbe, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre [csak] egyetlen ebe sem.

³⁵ És átvevé Dávid az õ kezébõl, a mit hozott néki, és monda néki: Eredj el békességben a te házadhoz; lásd, hallgattam szavadra, és megbecsültem személyedet.

³⁶ Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezék, ímé olyan lakoma volt az õ házában, mint a király lakomája, és Nábál szíve vigadozék azon, [mert] igen megrészegedett; azért õ semmit sem mondott meg néki, sem kicsinyt, sem nagyot egészen reggelig.

³⁷ Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodék, megmondá néki felesége ezeket a dolgokat; és elhala az õ szíve õ benne, és olyanná lõn, mint a kõ.

³⁸ És mintegy tíz nap mulva megveré az Úr Nábált, és meghala.

³⁹ És mikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, monda: Áldott legyen az Úr, ki bosszút állott Nábálon az én gyaláztatásomért, és szolgáját visszatartotta a gonosztól, a Nábál gonoszságát pedig visszafordítá az Úr az õ fejére! És elkülde Dávid, és izent Abigailnak, hogy elvenné õt feleségéül.

⁴⁰ Elmenének azért Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és beszélének vele, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy téged elvegyen feleségéül.

⁴¹ Õ pedig felálla, és meghajtotta magát arczczal a földre, és monda: Ímé a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak lábait.

⁴² És Abigail sietve felkele, és felült a szamárra és az õ öt szolgálóleánya, a kik körülötte valának, és elment Dávid követei után, és az õ felesége lõn.

⁴³ Ahinoát is elvevé Dávid Jezréelbõl, és mind a kettõ felesége lõn néki.

⁴⁴ Saul pedig az õ leányát, Mikált, a Dávid feleségét Páltinak, a Láis fiának adá, a ki Gallimból való volt.

26  És menének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Nemde nem a Hakila halmán lappang-é Dávid, a puszta átellenében?

² Felkele azért Saul, és lement Zif pusztájába, és vele volt Izráel közül háromezer válogatott ember, hogy megkeresse Dávidot Zif pusztájában.

³ És tábort jára Saul a Hakila halmán, mely a puszta átellenében van, az úton; Dávid pedig a pusztában tartózkodék. És mikor észrevette, hogy Saul utána ment a pusztába:

⁴ Kémeket küldött ki Dávid, és megtudta biztosan, hogy Saul eljött.

⁵ És felkele Dávid, és elment arra a helyre, a hol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, a hol feküvék Saul és Abner, a Nér fia, seregének fõvezére. Saul pedig a kerített táborban feküvék, és a nép körülötte táborozott.

⁶ Akkor szóla Dávid, és monda a Hitteus [nemzetségébõl] való Akhiméleknek és Abisainak, a Seruja fiának, a ki Joábnak testvére vala, mondván: Ki jön le velem Saulhoz a táborba? És mondá Abisai: Lemegyek én veled.

⁷ És elméne éjjel Dávid, és Abisai a nép közé. És ímé, Saul lefeküvén, alszik vala a kerített táborban, és dárdája a földbe volt szúrva fejénél; Abner pedig és a nép körülötte feküvének.

⁸ Akkor monda Abisai Dávidnak: Kezedbe adta a mai napon Isten a te ellenségedet; most azért, hadd szegezzem a földhöz õt a dárdával egy ütéssel, és másodszor nem ütöm át.

⁹ Dávid azonban monda Abisainak: Ne veszesd el õt! Mert vajjon ki emelhetné fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?!

¹⁰ És monda Dávid: Él az Úr, hogy az Úr megveri õt! Vagy eljön az õ napja és meghal, vagy pedig harczba megy és [ott] vész el!

¹¹ Távoztassa el [azért] az Úr tõlem azt, hogy kezemet az Úrnak felkentje ellen emeljem, hanem csak vedd a dárdát, mely feje mellett van, és a vizes korsót, és menjünk el.

¹² Akkor elvevé Dávid a dárdát és a vizes korsót Saul feje mellõl, és elmenének. És senki sem volt, a ki látta volna, sem a ki észrevette volna, sem a ki felserkent volna, hanem mindnyájan aluvának, mert az Úr mély álmot bocsátott reájok.

¹³ És mikor Dávid általment a túlsó oldalra, megállott a hegy tetején messzire, [úgy], hogy nagy távolság volt közöttük.

¹⁴ És kiálta Dávid a népnek és Abnernek, a Nér fiának, mondván: Nem felelsz-é Abner? És felele Abner, és monda: Kicsoda vagy te, hogy [így] kiáltasz a királynak?

¹⁵ Dávid pedig monda Abnernek: Avagy nem férfi vagy-é te, és kicsoda olyan, mint te Izráelben? És miért nem vigyáztál a te uradra, a királyra? Mert a nép közül oda ment egy ember, hogy elveszesse a te uradat, a királyt.

¹⁶ Nem jó dolog ez, a mit cselekedtél! Él az Úr, hogy halál fiai vagytok ti, a miért nem vigyáztatok a ti uratokra, az Úrnak felkentjére! Most azért nézd meg, hol van a király dárdája és a vizes korsó, a mely fejénél volt?

¹⁷ És megismeré Saul a Dávid hangját, és monda: A te hangod-é ez fiam, Dávid? Dávid pedig monda: Az én hangom, uram király!

¹⁸ És monda: Miért üldözi szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és micsoda gonoszság van én bennem?

¹⁹ Most azért hallgassa meg az én uram, a király, az õ szolgájának szavát! Ha az Úr ingerelt fel téged ellenem: vajha jóillatú volna elõtte az áldozat; ha pedig emberek: átkozottak legyenek az Úr elõtt, mert kiûznek most engemet, hogy ne részesülhessek az Úrnak örökségében, azt mondván: Eredj, szolgálj idegen isteneknek.

²⁰ Azért ne omoljék az én vérem a földre távol az Úr színétõl; mert Izráelnek királya kijött, hogy egy bolhát keressen, úgy, mint egy fogoly madarat üldöznek a hegyeken.

²¹ Saul pedig monda: Vétkeztem! térj vissza fiam, Dávid, mert többé nem cselekszem veled gonoszul, mivel az én életem kedves volt elõtted a mai napon. Ímé, esztelenül cselekedtem, és igen nagyot vétettem.

²² És felele Dávid, és monda: Ímhol a király dárdája, jõjjön ide a szolgák közül egy, és vigye el azt.

²³ Az Úr pedig fizessen meg mindenkinek az õ igazsága és hûsége szerint, mert az Úr kezembe adott téged ma, de én nem akartam felemelni kezemet az Úrnak felkentje ellen.

²⁴ És a mennyire drága volt a mai napon a te lelked én elõttem, legyen annyira drága az én lelkem az Úr elõtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból!

²⁵ Akkor monda Saul Dávidnak: Áldott légy te, fiam Dávid, hatalmasan is fogsz cselekedni, és gyõzni is fogsz! És elment Dávid a maga útjára, Saul pedig visszatért az õ helyére.

27  És monda Dávid magában: Egy napon mégis el kell pusztulnom a Saul keze miatt, nincs jobb reám nézve, mintha gyorsan elmenekülök a Filiszteusok tartományába, [így] Saul felhagy [azzal,] hogy engem tovább is üldözzön Izráel egész területén, és [így] megszabadulok az õ kezébõl.

² Felkelvén azért Dávid, elméne õ és az a hatszáz ember, a kik vele valának, Ákhishoz, a Máok fiához, Gáth királyához.

³ És Dávid Ákhisnál tartózkodék Gáthban, õ és az õ emberei, mindegyik a maga háza[népé]vel együtt; Dávid és az õ két felesége, a Jezréelbõl való Ahinoám és a Kármelbõl való Abigail, a Nábál felesége.

⁴ Mikor pedig Saulnak megmondották, hogy Dávid Gáthba menekült, nem üldözé tovább õt.

⁵ És monda Dávid Ákhisnak: Ha kedvet találtam elõtted, adj helyet nékem valamelyik vidéki városban, hogy ott lakjam: miért laknék a te szolgád veled a királyi városban?

⁶ És néki adá Ákhis azon a napon Siklágot; lõn azért Siklág a Júda királyaié mind e mai napig.

⁷ És lõn ama napoknak száma, míg Dávid a Filiszteusok földén lakozék, egy esztendõ és négy hónap.

⁸ És felméne Dávid embereivel együtt és megtámadták a Gessureusokat, a Girzeusokat és az Amálekitákat: mert ezek voltak annak a földnek lakosai eleitõl fogva, a melyen Súrba mégy egészen Égyiptom földéig.

⁹ És mikor Dávid megverte az országot, sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, és elvitt juhot, ökröt, szamarakat, tevéket és ruhákat, és úgy tért vissza és ment Ákhishoz.

¹⁰ Mikor pedig Ákhis [azt] kérdé: Hova törtetek be most? Dávid ekként felele: Júda déli részére és Jerákhméelnek déli részére és Kéneusnak déli részére.

¹¹ Dávid azonban sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, hogy Gáthba vigye, mondván: Valamikép ellenünk ne nyilatkozzanak és [azt] mondják: Így cselekedett Dávid. Ez volt az õ szokása amaz egész idõ alatt, míg a Filiszteusok földjén tartózkodék.

¹² És Ákhis bízott Dávidban, mondván: Bizonyosan gyûlöletessé tette magát az õ népe, Izráel elõtt, azért örökké az én szolgám leend.