Add parallel Print Page Options

18  Minekutána pedig elvégezte a Saullal való beszélgetést, a Jonathán lelke egybeforrt a Dávid lelkével, és Jonathán úgy szerette õt, mint a saját lelkét.

És Saul magához vevé õt azon a napon, és nem engedé, hogy visszatérjen atyja házához.

És szövetséget kötének Jonathán és Dávid [egymással,] mivel úgy szerette õt, mint a saját lelkét.

És Jonathán leveté felsõ ruháját, a mely rajta volt, és Dávidnak adta, sõt hadi öltözetét is, saját kardját, kézívét és övét.

És elméne Dávid mindenüvé, a hová Saul küldé, és magát eszesen viseli vala. És Saul a harczosok fölé tevé õt, és kedves lõn az egész nép elõtt, és a Saul szolgái elõtt is.

És a mint [hazafelé] jövének, mikor Dávid visszatért, miután a Filiszteusokat leverte, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráelnek minden városaiból, hogy énekeljenek és körben tánczoljanak, dobokkal, vígassággal és tomborákkal.

És énekelni kezdének az asszonyok, kik vígadozának és mondának: Megverte Saul az õ ezerét és Dávid is az õ tízezerét.

Saul pedig igen megharaguvék, és gonosznak tetszék az õ szemei elõtt ez a beszéd, és monda: Dávidnak tízezeret tulajdonítanak és nékem tulajdonítják az ezeret, így hát már csak a királyság [hiányzik] néki.

Saul azért attól a naptól kezdve rossz szemmel néz vala Dávidra, sõt azután is.

10 Másnap pedig megszállta Sault az Istentõl [küldött] gonosz lélek, és prófétálni kezde a maga házában; Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként [szokta,] és a dárda Saul kezében vala.

11 És elhajítá Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt elõle.

12 És félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék.

13 És Saul elbocsátá õt magától és ezredesévé tevé; és kimegy vala és bejõ vala a nép elõtt.

14 És Dávid minden útjában magát eszesen viseli vala, mert az Úr vele volt.

15 Mikor pedig látta Saul, hogy õ igen eszesen viseli magát, félni kezde tõle.

16 De az egész Izráel és Júda szereté Dávidot, mert õ elõttük méne ki és jöve be.

17 És monda Saul Dávidnak: Ímé idõsebbik leányomat, Mérábot néked adom feleségül, csak légy az én vitéz fiam, és harczold az Úrnak harczait; mert [azt] gondolá Saul: Ne az én kezem által vesszen el, hanem a Filiszteusok keze által.

18 Dávid pedig monda Saulnak: Kicsoda vagyok én, és micsoda az én életem, és atyámnak családja Izráelben, hogy a királynak veje legyek?

19 De történt abban az idõben, mikor Mérábot, a Saul leányát Dávidnak kellett volna adni, hogy a Meholáthból való Hadrielnek adták õt feleségül.

20 Mikál, a Saul leánya azonban megszereté Dávidot, és mikor ezt megmondák Saulnak, tetszék néki a dolog.

21 És monda Saul: Néki adom õt, hogy õ legyen veszedelmére és a Filiszteusok keze legyen ellene. Monda azért Saul Dávidnak másodízben: Légy [tehát] most az én võm.

22 És megparancsolá Saul az õ szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titokban, mondván: Ímé a király jóindulattal van irántad, és szolgái is mind szeretnek téged, légy azért veje a királynak.

23 És elmondák a szolgák Dávid elõtt e beszédeket. Dávid pedig monda: Olyan kicsiny dolog elõttetek, hogy a király vejévé legyen [valaki,] holott én szegény és megvetett ember vagyok?

24 És megmondák Saulnak az õ szolgái, mondván: Ezt meg ezt mondta Dávid.

25 Saul pedig monda: Mondjátok meg Dávidnak: Nem kiván a király [más] jegyajándékot, hanem csak száz Filiszteus elõbõrét, hogy bosszút állj a király ellenségein; mert Saul a Filiszteusok keze által akará Dávidot elpusztítani.

26 Megmondák azért az õ szolgái Dávidnak e beszédeket; és tetszék ez a dolog Dávidnak, hogy a király veje legyen. A [kitûzött] napok még el sem telének,

27 Mikor Dávid felkelt, és elment embereivel együtt, és levágott a Filiszteusok közül kétszáz férfit; és elhozá Dávid elõbõreiket, és mind beadta azokat a királynak, hogy a királynak veje lehessen. És néki adá Saul az õ leányát, Mikált, feleségül.

28 Mikor pedig Saul látta és megtudta, hogy az Úr Dáviddal van, és Mikál, a Saul leánya szereti õt:

29 Akkor Saul még inkább félni kezde Dávidtól. És Saul ellensége lõn Dávidnak teljes életében.

30 A Filiszteusok vezérei pedig [gyakran] betörnek vala, de valahányszor betörének, Dávid Saul minden szolgáinál eszesebben viselé magát; azért felette híressé lõn az õ neve.

19  És szóla Saul fiának, Jonathánnak, és a többi szolgáinak, hogy öljék meg Dávidot; de Jonathán, a Saul fia nagyon szereté õt.

Megmondá azért Jonathán Dávidnak, mondván: Az én atyám, Saul azon van, hogy téged megöljön, azért vigyázz magadra reggel; titkos helyen tartózkodjál és rejtsd el magad.

Én pedig kimegyek, és atyám mellett megállok a mezõn, a hol te leszesz, és beszélni fogok atyámmal felõled, és meglátom, mint [lesz], és tudtodra adom néked.

És Jonathán kedvezõen nyilatkozék Dávid felõl az õ atyja, Saul elõtt, és monda néki: Ne vétkezzék a király Dávid ellen, az õ szolgája ellen, mert õ nem vétett néked, sõt szolgálata felette hasznos volt néked.

Mert õ koczkára tette életét és megverte a Filiszteust, és az Úr nagy szabadulást szerze az egész Izráelnek. Te láttad [azt] és örültél [rajta;] miért vétkeznél azért az ártatlan vér ellen, megölvén Dávidot ok nélkül.

És hallgatott Saul Jonathán szavára, és megesküvék Saul: Él az Úr, hogy nem fog megöletni!

Akkor szólítá Jonathán Dávidot, és megmondá néki Jonathán mind e beszédeket; és Saulhoz vezeté Jonathán Dávidot, a ki ismét olyan lõn elõtte, mint annakelõtte.

A háború pedig ismét megkezdõdék, és Dávid kivonula, és harczola a Filiszteusok ellen, és nagy vereséget okozott nékik, és azok elfutának elõle.

Az Istentõl [küldött] gonosz lélek azonban megszállta Sault, mikor házában ült és dárdája kezében vala; Dávid pedig pengeté [a hárfát kezével.

10 Akkor Saul a dárdával Dávidot a falhoz akará szegezni, de félrehajolt Saul elõl, és a dárda a falba verõdött. Dávid pedig elszalada, és elmenekült azon éjjel.

11 És követeket külde Saul a Dávid házához, hogy reá lessenek és reggel megöljék õt. De tudtára adá Dávidnak Mikál, az õ felesége, mondván: Ha meg nem mented életedet ez éjjel, holnap megölnek.

12 És lebocsátá Mikál Dávidot az ablakon; õ pedig elment és elszalada, és megmenté magát.

13 És vevé Mikál a theráfot és az ágyba fekteté azt, és feje alá kecskeszõrbõl készült párnát tett, és betakará lepedõvel.

14 Mikor pedig Saul elküldé a követeket, hogy Dávidot megfogják, [azt] mondá: [Dávid] beteg.

15 És Saul elküldé [ismét] a követeket, hogy megnézzék Dávidot, mondván: Ágyastól [is] hozzátok õt elõmbe, hogy megöljem õt.

16 És mikor a követek oda menének: ímé, a theráf volt az ágyban, és feje alatt a kecskeszõrbõl készült párna volt.

17 Akkor monda Saul Mikálnak: Mi dolog, hogy engem úgy megcsaltál? - elbocsátád az én ellenségemet, és õ elmenekült. És felele Mikál Saulnak: Õ mondá nékem, bocsáss el engem, vagy megöllek téged.

18 Dávid pedig elfutván, megszabadula; és elment Sámuelhez Rámába, és elbeszélte néki mindazt, a mit Saul vele cselekedett. Elméne ezután õ és Sámuel, és Nájóthban tartózkodának.

19 És tudtára adák Saulnak, mondván: Ímé Dávid Nájóthban van, Rámában.

20 Követeket külde azért Saul, hogy Dávidot fogják meg. A mint azonban meglátták a prófétáknak seregét, a kik prófétálának, és Sámuelt, a ki ott állott, mint az õ elõljárójuk; akkor az Istennek lelke Saul követeire szállott, és azok is prófétálának.

21 Mikor pedig megmondták Saulnak, más követeket külde, és azok is prófétálának. Akkor harmadízben is követeket külde Saul, de azok is prófétálának.

22 Elméne azért õ maga is Rámába. És a mint a nagy kúthoz érkezék, mely Székuban van, megkérdezé, mondván: Hol van Sámuel és Dávid? És felelének: Ímé Nájóthban, Rámában.

23 És elméne oda Nájóthba, Rámában. És az Istennek lelke szálla õ reá is, és folytonosan prófétála, míg eljutott Nájóthba, Rámában.

24 És leveté õ is ruháit, és prófétála, õ is Sámuel elõtt és ott feküvék meztelenül azon az egész napon és egész éjszakán. Azért mondják: Avagy Saul is a próféták közt van-é?

20  Elfuta azért Dávid Nájóthból, mely Rámában van, és elméne és monda Jonathánnak: Mit cselekedtem? Mi vétkem van és mi bûnöm atyád elõtt, hogy életemre tör?

Õ pedig monda néki: Távol legyen! Te nem fogsz meghalni. Ímé az én atyám nem cselekszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, hogy nékem meg ne mondaná. Miért titkolná el azért atyám elõlem ezt a dolgot? Nem úgy van!

Mindazáltal Dávid még megesküvék, és monda: Bizonyára tudja a te atyád, hogy te kedvelsz engem, azért [azt] gondolá: Ne tudja ezt Jonathán, hogy valamikép meg ne szomorodjék. De bizonyára él az Úr és él a te lelked, hogy alig egy lépés van köztem és a halál között.

És felele Jonathán Dávidnak: A mit lelked kiván, megteszem éretted.

És monda Dávid Jonathánnak: Ímé holnap újhold lesz, mikor a királylyal kellene leülnöm, hogy egyem, de te bocsáss el engem, hogy elrejtõzzem a mezõn a harmadik [nap] estvéjéig.

Ha kérdezõsködnék atyád utánam, [ezt] mondjad: Sürgõsen kéredzett Dávid tõlem, hogy elmehessen Bethlehembe, az õ városába, mert ott az egész nemzetségnek esztendõnként való áldozatja van [most.]

Ha azt fogja mondani: Jól van, úgy békessége van a te szolgádnak; ha pedig nagyon megharagudnék, úgy tudd meg, hogy a gonosz tettre elhatározta magát.

Cselekedjél azért irgalmasságot a te szolgáddal, mert az Úr elõtt szövetséget kötöttél én velem, a te szolgáddal. Ha azonban gonoszság van bennem, ölj meg te; miért vinnél atyádhoz engemet?

Jonathán pedig felelé: Távol legyen az tõled! Ha bizonyosan megtudom, hogy atyám elhatározta magát [arra,] hogy a gonosz tettet rajtad végrehajtsa, avagy nem mondanám-é meg azt néked?

10 És monda Dávid Jonathánnak: Kicsoda adja nékem tudtomra, hogy a mit atyád felelni fog néked, szigorú-é?

11 És monda Jonathán Dávidnak: Jer, menjünk ki a mezõre; és kimenének mindketten a mezõre.

12 Akkor monda Jonathán Dávidnak: Az Úr az Izráelnek Istene; ha kipuhatolhatom atyámtól holnap ilyenkorig [vagy] holnapután, hogy ímé Dávid iránt jó [akarattal] van, tehát nem küldök-é ki akkor hozzád és jelentem-é meg néked?

13 Úgy cselekedjék az Úr Jonathánnal [most] és azután is, ha atyámnak az tetszenék, hogy gonoszszal illessen téged: hogy tudtodra adom néked, és elküldelek téged, hogy békében elmehess. És az Úr legyen veled, mint volt az én atyámmal!

14 És ne [csak] a míg én élek, és ne [csak] magammal cselekedjél az Úrnak irgalmassága szerint, hogy meg ne haljak;

15 Hanem meg ne vond irgalmasságodat az én házamtól soha, még akkor se, hogyha az Úr kiirtja Dávid ellenségeit, mindegyiket a földnek színérõl!

16 Így szerze szövetséget Jonathán a Dávid házával; [mondván:] vegyen számot az Úr a Dávid ellenségeitõl.

17 És Jonathán még egyszer megesketé Dávidot, iránta való szeretetébõl; mert úgy szerette õt, mint a saját lelkét.

18 Monda pedig néki Jonathán: Holnap újhold lesz, és kérdezõsködni fognak utánad, mert helyed üres leend.

19 A harmadik napon pedig jõjj alá gyorsan, és eredj arra a helyre, a hol elrejtõzél amaz esemény napján, és maradj ott az útmutató kõ mellett.

20 És én három nyilat lövök oldalához, mintha magamtól czélba lõnék.

21 És ímé [utánuk] küldöm a gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat. Ha azt mondom a gyermeknek: Ímé mögötted vannak emerre: hozd el azokat és jõjj elõ, mert békességed van néked, és nincs baj, él az Úr!

22 Ha pedig azt mondom a gyermeknek: Ímé elõtted vannak a nyilak amarra: [akkor] menj el, mert elküldött téged az Úr.

23 És erre a dologra nézve, a melyet megbeszéltünk egymás közt, ímé az Úr [legyen bizonyság] közöttem és közötted mind örökké!

24 Elrejtõzék azért Dávid a mezõn. És mikor az újhold eljött, leült a király az ebédhez, hogy egyék.

25 És mikor leült a király a maga székébe, most is [úgy], mint máskor, a fal mellett levõ székbe: Jonathán felkele, és Abner ült Saul mellé; a Dávid helye pedig üres vala.

26 És Saul semmit sem szólott azon a napon, mert azt gondolá: Valami történt vele; nem tiszta, bizonyosan nem tiszta.

27 És lõn az újhold után következõ napon, a második [napon,] mikor [ismét] üres volt a Dávid helye, monda Saul az õ fiának, Jonathánnak: Isainak fia miért nem jött el az ebédre sem tegnap, sem ma?

28 Jonathán pedig felele Saulnak: Elkéredzék tõlem Dávid Bethlehembe;

29 És monda: Ugyan bocsáss el engem, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és [ezt] parancsolta nékem bátyám; azért, ha kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához.

30 Akkor felgerjede Saulnak haragja Jonathán ellen és monda néki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad az Isainak fiát a magad gyalázatára és anyád szemérmének gyalázatára!

31 Mert mindaddig, míg Isainak fia él a földön, nem állhatsz fenn sem te, sem a te királyságod; most azért küldj érette, és hozasd ide õt hozzám, mert õ a halál fia.

32 Jonathán pedig felele Saulnak, az õ atyjának, és monda néki: Miért kell meghalnia, mit vétett?

33 Akkor Saul utána dobta dárdáját, hogy általüsse õt. És megérté Jonathán, hogy atyja elvégezé, hogy megölje Dávidot.

34 És felkele Jonathán az asztaltól nagy haraggal, és semmit sem evék az újholdnak második napján, mert bánkódott Dávid miatt, mivel atyja gyalázattal illeté õt.

35 És reggel kiméne Jonathán a mezõre a Dáviddal együtt meghatározott idõben, és egy kis gyermek volt vele.

36 És monda a gyermeknek: Eredj, keresd meg a nyilakat, a melyeket ellövök. És mikor a gyermek elfutott, ellövé a nyilat, úgy hogy rajta túl méne.

37 És mikor a gyermek arra a helyre érkezék, a hol a nyíl vala, melyet Jonathán ellõtt, a gyermek után kiálta Jonathán, és monda: Avagy nem tovább van-é a nyíl elõtted?

38 És kiálta Jonathán a gyermek után: Gyorsan siess, meg ne állj! És a gyermek, ki Jonathánnal vala, felszedé a nyilat és urához ment.

39 A gyermek pedig semmit sem értett, hanem csak Jonathán és Dávid értették e dolgot.

40 Átadá azután Jonathán fegyverét a gyermeknek, a ki vele volt, és monda néki: Eredj el, vidd be a városba.

41 Mikor pedig elment a gyermek, felkele Dávid a [kõ] déli oldala mellõl és arczczal a földre borula, és háromszor meghajtotta magát; és megcsókolták egymást, és együtt sírtak, mígnem Dávid hangosan zokogott.

42 Akkor monda Jonathán Dávidnak: Eredj el békességgel! Mivelhogy megesküdtünk mind a ketten az Úrnak nevére, mondván: Az Úr legyen köztem és közted, az én magom között és a te magod között örökre.

43 Felkele [ezután] és elméne. Jonathán pedig bement a városba.

11  Az éneklõmesternek; Dávidé. Az Úrban bízom; hogy mondhatjátok az én lelkemnek: fuss a ti hegyetekre, mint a madár?!

Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilokat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívûekre lövöldözzenek.

Mikor a fundamentomok is elrontattak, mit cselekedett az igaz?

Az Úr az õ szent templomában, az Úr trónja az egekben; az õ szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait.

Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelõjét, gyûlöli az õ lelke.

Hálókat hullat a gonoszokra; tûz, kénkõ és égetõ szél az õ osztályrészök!

Mert az Úr igaz; igazságot szeret, az igazak látják az õ orczáját.

59  Az éneklõmesternek az altashétre. Dávid miktámja; midõn [embereket ]külde Saul, és õrizék az õ házát, hogy megöljék õt.

Szabadíts meg engemet az én ellenségeimtõl, Istenem; a reám támadóktól ments meg engemet!

Szabadíts meg engemet a gonosztevõktõl, és a vérontó emberek ellen tarts meg engemet;

Mert ímé lelkem után leselkednek, egybegyûltek ellenem az erõsek; a nélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!

Bûnöm nélkül egybegyûlnek és készülnek [ellenem]: serkenj fel elõmbe és lásd meg [ezeket!]

Te, oh Uram, Seregek Istene, Izráel Istene, serkenj fel! Büntesd meg mind e pogányokat, ne könyörülj senkin, a ki hamisságot cselekszik. Szela.

Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb; körüljárják a várost.

Ímé, szájokkal csácsognak, ajkaikon szablyák vannak: hisz, [úgy mond], kicsoda hallja meg?

Te pedig, Uram, neveted õket, és megcsúfolod mind e pogány népet.

10 Hatalmá[val szemben] te reád vigyázok; mert Isten az én váram.

11 Elõmbe jön az én kegyelmes Istenem; látnom engedi Isten az én ellenségeim [romlását.]

12 Ne öld meg õket, hogy népem meg ne felejtkezzék; bujdosókká tedd õket a te hatalmaddal, és alázd meg õket Uram, mi paizsunk!

13 Szájuknak vétke az õ ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak.

14 Veszítsd el õket búsulásodban, veszítsd el õket, hogy ne legyenek; és tudják meg, hogy Isten uralkodik a Jákób fölött, mind a földnek határáig. Szela.

15 Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb, körüljárják a várost.

16 Étel után barangolnak, és ha nem laknak jól, virrasztanak.

17 Én pedig éneklem a te hatalmadat, és reggelenkint zengem a te kegyelmességedet; mert váram voltál és menedékem az én nyomorúságom napján.

18 Én erõsségem! Te néked éneklek, mert Isten az én váram: õ az én kegyelmes Istenem!