1  Mikor pedig megvénhedt és megöregedett Dávid király, bár leplekkel takargatták be, mégsem bírt felmelegedni.

² És mondának néki az õ szolgái: Keressenek az én uramnak, a királynak egy szûz leányt, a ki a király körül legyen, és õt ápolja, aludjék karjai között, és melegítse fel az én uramat, a királyt.

³ Keresének annakokáért egy szép leányt Izráelnek minden határiban; és találák a Súnem városából való Abiságot, a kit el is hozának a királyhoz.

⁴ És a leány igen szép volt, és a királyt ápolta és szolgált néki. De a király nem ismeré õt.

⁵ Adónia pedig, Haggitnak fia, felfuvalkodék, ezt mondván: Én fogok uralkodni! És szerze magának szekereket, lovagokat és ötven elõtte járó férfiakat.

⁶ Kit az õ atyja soha meg nem szomoríta, ezt mondván: Miért cselekszel így?! Ez is pedig igen szép férfi volt, és õt [Haggit] szülte [volt Dávidnak] Absolon után.

⁷ És tanácskozék Joábbal, Séruja fiával és Abjátár pappal, kik az Adónia pártján voltak.

⁸ De Sádók pap, meg Benája, a Jójada fia, és Nátán próféta, és Sémei, és Réhi, és a Dávid erõs vitézei nem állottak Adónia mellé.

⁹ Mikor pedig Adónia áldozatot mutatott be juhokból, ökrökbõl és egyéb kövér barmokból a Zohélet kõsziklánál, a mely a Rógel forrása mellett volt: meghívá egész rokonságát, a király fiait, Júda minden férfiait, a király szolgáit;

¹⁰ De Nátán prófétát és Benáját és amaz erõs vitézeket és Salamont, az õ atyjafiát nem hívá el.

¹¹ Szóla akkor Nátán Bethsabénak, a Salamon anyjának, mondván: Nem hallottad-é, hogy Adónia, a Haggit fia uralkodik, és a mi urunk Dávid nem tud róla semmit?

¹² Jövel azért, hadd adjak néked tanácsot, hogy megmentsd a te életedet, és a te fiadnak, Salamonnak életét.

¹³ Eredj, menj be Dávid királyhoz, és mondd ezt néki: Uram király, nemde nem esküdtél-é meg a te szolgálóleányodnak ilyenképen: Salamon, a te fiad uralkodik én utánam, és õ ül az én királyi székembe? Miért uralkodik hát Adónia?

¹⁴ És ímé mialatt még te ott a királylyal beszélsz, én is bemegyek utánad, és kiegészítem a te beszédidet.

¹⁵ És beméne Bethsabé a királyhoz a kamarába. És a király igen megvénhedett vala, és a Súnembõl való Abiság szolgál vala a királynak.

¹⁶ És fejet hajta Bethsabé, és meghajtá magát a királynak. És monda a király: Mit kivánsz?

¹⁷ Felele néki [Bethsabé: Édes] uram, te megesküdtél az Úrra, a te Istenedre a te szolgálóleányodnak ilyenképen: Salamon, a te fiad uralkodik én utánam, és õ ül az én királyi székembe.

¹⁸ És ímé mégis Adónia lett királylyá; és ímé, uram király, te nem tudsz errõl semmit.

¹⁹ Mert áldozott ökrökkel és nagy sok kövér barmokkal bõségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait, és Abjátár papot és Joábot, a seregnek hadnagyát, csak Salamont, a te szolgádat nem hívta meg.

²⁰ Még most te vagy, Uram, a király; az egész Izráel népének szemei reád néznek, hogy megjelentsed nékik, kicsoda fog ülni az én uramnak, a királynak székében, õ utána.

²¹ De ha az én uram, a király, az õ atyáival elaluszik: akkor én és az én fiam, Salamon leszünk bûnösök.

²² És ímé, mikor még a királylyal szólana, Nátán próféta megérkezék.

²³ És bejelenték a királynak, mondván: Itt van Nátán próféta. És bemenvén a király eleibe, meghajtá magát a király elõtt, arczczal a földre leborulván.

²⁴ És monda Nátán: Uram király, te mondottad-é: Adónia legyen én utánam a király, és õ üljön az én királyi székembe?

²⁵ Mert ma aláment, és áldozott ökrökkel és kövér barmokkal bõségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait és a seregnek hadnagyait és Abjátár papot: és ímé õk esznek és isznak õ elõtte, és [immár] azt kiáltották: Éljen Adónia király!

²⁶ Engem pedig, a ki a te szolgád vagyok, és Sádók papot és Benáját, a Jójada fiát, és Salamont, a te szolgádat nem hívta meg.

²⁷ Avagy az én uramtól, a királytól lett-é ez a dolog, hogy nem adtad tudtára a te szolgádnak, kicsoda fogna ülni az én uramnak, a királynak székiben [az õ holta] után.

²⁸ És felelvén Dávid király, monda: Hívjátok hozzám Bethsabét, a ki beméne a király eleibe, és megálla a király elõtt.

²⁹ És megesküvék a király, mondván: Él az Úr, a ki megszabadította az én lelkemet minden nyomorúságból,

³⁰ Hogy a miképen megesküdtem néked az Úrra, Izráel Istenére, ezt mondván: A te fiad Salamon uralkodik én utánam, és õ ül az én királyi székembe én helyettem: ezt ma így meg is teszem.

³¹ És fejet hajta Bethsabé, arczczal a földre [leborulván,] és magát meghajtván a király elõtt, monda: Éljen az én uram, Dávid király, mindörökké!

³² Azután monda Dávid király: Hívjátok hozzám Sádók papot és Nátán prófétát és Benáját, Jójadának fiát. És ezek bemenének a király eleibe.

³³ És monda nékik a király: Vegyétek mellétek a ti uratoknak szolgáit, és ültessétek Salamont, az én fiamat az én öszvéremre, és vigyétek alá õt Gihonba;

³⁴ És kenje õt ott Sádók pap és Nátán próféta Izráelnek királyává; és fújjátok meg a harsonákat, és kiáltsátok: Éljen Salamon király!

³⁵ És jõjjetek fel [onnét] õ utána; és eljövén, üljön az én királyi székembe, és õ uralkodjék én helyettem; mert [immár] meghagytam néki, hogy õ legyen fejedelme mind Izráelnek, mind Júdának.

³⁶ Felele akkor Benája, a Jójada fia a királynak, és monda: Ámen! Így szóljon az Úr, az én uramnak, a királynak Istene [is.]

³⁷ A miképen vele volt az Úr az én urammal, a királylyal: azonképen legyen vele Salamonnal is, és magasztalja feljebb az õ királyi székét az én uramnak, Dávid királynak királyi székénél.

³⁸ Aláméne azért Sádók pap és Nátán próféta és Benája, a Jójada fia, a Kereteusok is és a Peleteusok, és felülteték Salamont a Dávid király öszvérére, és alávivék õt Gihonba.

³⁹ És vevé Sádók pap az olajos szarut az Úr sátorából, és megkené Salamont; azután kürtölének, és az egész nép ezt kiáltá: Éljen Salamon király!

⁴⁰ És felvonult utána az egész nép, és a nép sípolt és felette ujjongott, úgy hogy a föld is megrepedne kiáltásuk zajától.

⁴¹ És Adónia is meghallotta és vendégei is mind, a kik nála valának, miután a lakomát már elvégezték; és meghallá Joáb is a kürtölés szavát, és monda: Miért e zaj [és] mozgás a városban?

⁴² És a mikor õ még szólana, ímé megérkezék Jonathán, az Abjátár pap fia. És monda Adónia: Jõjj be, mert megbízható férfiú vagy, és jó hírt mondasz.

⁴³ Jonathán pedig felelvén, monda Adóniának: Igen, a mi urunk, Dávid király, Salamont tette királylyá.

⁴⁴ És elküldötte õ vele Sádók papot a király és Nátán prófétát, és Benáját, a Jójada fiát, a Kereteusokat is és Peleteusokat, és õt a király öszvérére ülteték,

⁴⁵ És Sádók pap Nátán prófétával együtt királylyá kente fel õt Gihonnál, és onnét vonulnak fel örömmel; ettõl zendült meg a város. Ez az a zaj, a melyet hallottatok.

⁴⁶ És [immár] be is ült Salamon az országnak királyi székibe;

⁴⁷ És a király szolgái is bemenének, hogy áldják a mi urunkat, Dávid királyt, mondván: Tegye az Isten a Salamon nevét híresebbé a te nevednél, és magasztalja feljebb az õ székit a te székednél. És meghajtá magát a király az õ ágyán.

⁴⁸ És ekképen is szóla a király: Áldott az Úr, Izráel Istene, a ki adott e mai napon olyat, a ki szemeim láttára [helyettem] üljön az én királyi székemben.

⁴⁹ Akkor megrettenének, és felkelének mindnyájan a hivatalosok, a kik Adóniával valának, és kiki mind dolgára méne.

⁵⁰ De Adónia félt Salamontól, és felkészülve elfutott, és megragadta az oltárnak szarvait.

⁵¹ Hírül adák pedig Salamonnak ilyen szókkal: Ímé Adónia Salamon királytól való féltében megfogá az oltárnak szarvait, ezt mondván: Esküdjék meg ma nékem Salamon király, hogy meg nem öli az õ szolgáját fegyverrel.

⁵² És monda Salamon: Ha jámbor lészen, [egy] hajszál fejérõl le nem esik a földre; de ha gonoszság találtatik õ benne, meg kell halnia.

⁵³ Elkülde azért Salamon király, és elhozák õt az oltártól; és eljövén meghajtá magát Salamon király elõtt; és monda Salamon király: Menj el a te házadhoz.

2  Mikor pedig elközelgett Dávidnak ideje, hogy meghaljon, parancsot ada Salamonnak az õ fiának, ezt mondván:

² Én elmegyek az egész földnek útján; erõsítsd meg magad és légy férfiú.

³ És õrízd meg az Úrnak a te Istenednek õrizetit, hogy az õ útain járj, és megõrizzed az õ rendeléseit, parancsolatit és ítéleteit, és bizonyságtételeit, a mint meg van írva a Mózes törvényében: hogy elõmented legyen mindenekben, a melyeket cselekedéndesz, és mindenütt, valamerre fordulándasz;

⁴ Hogy megteljesítse az Úr az õ beszédét, melyet szólott nékem, mondván: Ha megõrizéndik a te fiaid az õ útjokat, járván én elõttem tökéletességgel, teljes szívök és teljes lelkök szerint; ezt mondván, [mondom]: Soha el nem fogy a férfiú te közüled az Izráelnek királyi székibõl.

⁵ Azt is jól tudod, mit cselekedett én velem Joáb, a Séruja fia, mit cselekedett az Izráel seregeinek két fõvezérével, Abnerrel, a Nér fiával, és Amasával, a Jéter fiával, a kiket megölt, harczi vért ontván békességnek idején, és hintett harczi vért az õ derekának övére és az õ lábának saruira.

⁶ Cselekedjél a te bölcseséged szerint, és ne engedd, hogy megõszülvén, békességgel menjen a koporsóba.

⁷ De a gileádbeli Barzillainak fiaival cselekedjél irgalmasságot, és legyenek a te asztalod vendégei, mert így közeledtek õk is hozzám, mikor Absolon, a te testvéred elõl menekültem.

⁸ És ímé veled van Sémei, Gérának fia, a Bahurimbeli Benjáminita, a ki gyalázatosan szidalmazott akkor, mikor Mahanáimba mentem; de aztán, mikor elém alájött a Jordánhoz, megesküdtem néki az Úrra, és mondék: Nem öllek meg téged fegyverrel;

⁹ Te azonban ne hagyd õt büntetés nélkül, és mivel eszes férfiú vagy, tudod, mit kelljen cselekedned vele, hogy az õ vénségét vérrel bocsássad a koporsóba.

¹⁰ Azután elaludt Dávid az õ atyáival, és eltemetteték a Dávid városában.

¹¹ Az idõ pedig, a melyben uralkodék Dávid Izráelen, negyven esztendõ. Hebronban uralkodék hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig uralkodék harminchárom esztendeig.

¹² Azután Salamon ült Dávidnak, az õ atyjának királyi székibe, és megerõsödék az õ királyi birodalma felette igen.

¹³ De Adónia, a Haggit fia beméne Bethsabéhoz, a Salamon anyjához, és az monda: Békességes-é a te jöveteled? Ki felele: Békességes.

¹⁴ És monda: Beszédem volna veled. Monda az: Szólj.

¹⁵ Akkor monda [Adónia:] Te tudod, hogy az ország az enyém vala, és az egész Izráel reám néz vala, hogy én uralkodjam; de elvéteték az ország tõlem, és lõn az én atyámfiáé, mert az Úrtól adattaték néki.

¹⁶ Most egy kérést kérek tõled, ne szégyenítsd meg orczámat. Az pedig monda: Beszélj!

¹⁷ És monda: Beszélj, kérlek Salamon királylyal; mert õ a te kérésedet meg nem veti, hogy adja nékem a Súnembõl való Abiságot feleségül.

¹⁸ Felele Bethsabé: Jól van, majd szólok melletted a királynak.

¹⁹ És beméne Bethsabé Salamon királyhoz, hogy beszéljen vele Adónia érdekében; és felkele a király, és elébe menvén meghajtá magát elõtte, és leüle királyi székibe; és széket tétete a király anyjának, hogy üljön az õ jobbkeze felõl.

²⁰ És monda [Bethsabé]: Egy kis kérést kérek tõled, ne szégyenítsd meg orczámat. És monda néki a király: Kérj édes anyám; mert nem szégyenítem meg orczádat.

²¹ Monda õ: Adassék a Súnembõl való Abiság Adóniának, a te testvérednek feleségül.

²² Akkor felele Salamon király, és monda az õ anyjának: De miért kéred te a Súnembeli Abiságot Adóniának? Kérjed néki az országot is; mert õ az én bátyám, és vele [egyetért] Abjátár pap, és Joáb, a Séruja fia.

²³ És megesküvék Salamon király az Úrra, mondván: Úgy cselekedjék velem az Isten, és úgy segéljen, hogy Adónia a saját élete ellen szólotta ezt a beszédet!

²⁴ Most azért él az Úr, a ki megerõsített engem és ültetett engem az én atyámnak, Dávidnak királyi székibe, és a ki házat szerzett nékem, a mint megmondotta volt: ma Adóniának meg kell halnia!

²⁵ Elküldé azért Salamon király Benáját, a Jójada fiát, a ki levágá õt, és meghala.

²⁶ Abjátár papnak pedig monda a király: Menj el Anathótba, a te jószágodba, mert halálnak fia vagy; de ma meg nem öletlek, mivel te hordoztad az Úr Istennek ládáját Dávid, az én atyám elõtt, és mivel az én atyámnak minden nyomorúságaiban részes voltál.

²⁷ És kiûzé Salamon Abjátárt, hogy ne legyen az Úrnak papja, hogy beteljesedjék az Úrnak beszéde, a melyet szólott vala az Éli háza felõl Silóban.

²⁸ És eljutott ez a hír Joábhoz, mert Joáb Adóniához hajlott vala, noha azelõtt nem hajlott vala Absolonhoz, és elfuta Joáb az Úrnak sátorába, és megfogá az oltárnak szarvait.

²⁹ Hírül adák pedig Salamon királynak, hogy Joáb az Úrnak sátorához futott, és ímé az oltár mellett áll. Ekkor elküldé Salamon Benáját, a Jójada fiát, mondván: Menj el, vágd le õt.

³⁰ Mikor pedig Benája az Úrnak sátorához ért, monda néki: Ezt mondja a király: Jõjj ki. Kinek felele [Joáb]: Nem, itt akarok meghalni. És megvivé Benája a királynak e dolgot, mondván: Így szólott Joáb és így felelt nékem.

³¹ És monda néki a király: Cselekedjél úgy, a mint szólott; vágd le õt és temesd el, hogy elvedd az ártatlan vért, a melyet kiontott Joáb, én rólam és az én atyámnak házáról.

³² És fordítsa az Úr az õ fejére az õ vérét, a miért nálánál igazabb és jobb két férfira támadott, és megölé õket fegyverrel az én atyámnak, Dávidnak tudta nélkül, [tudniillik] Abnert, Nérnek fiát, az Izráel seregének fõvezérét és Amasát, Jéternek fiát, Júda vitézeinek fõvezérét.

³³ Ezeknek a vére térjen Joáb fejére és az õ magvának fejére mindörökké: Dávidnak pedig és az õ magvának és az õ házának és királyi székének békessége legyen az Úrtól mindörökké.

³⁴ És elméne Benája, Jójada fia, és reá rohanván megölé õt; és eltemetteték az õ házában, a pusztában.

³⁵ Rendelé pedig a király a Jójada fiát õ helyette a sereg fölé, és Sádók papot rendelé a király Abjátár helyett.

³⁶ És elkülde a király, és magához hivatá Sémeit, és monda néki: Építs házat magadnak Jeruzsálemben és lakjál ott; és onnét ne menj ki se ide, se tova.

³⁷ Mert valamely nap kimenéndesz, és általmenéndesz a Kidron patakján, tudd meg, hogy meg kell halnod, a te véred lészen tennen fejeden.

³⁸ És monda Sémei a királynak: Tetszik nékem e beszéd; a miképen szólott az én uram, a király, a képen cselekeszik a te szolgád; és sok ideig lakék Sémei Jeruzsálemben.

³⁹ Lõn azonban három esztendõ mulva, hogy Sémeinek két szolgája elszökött Ákishoz, Maaka fiához, a Gáthbeli királyhoz; és hírül adák Sémeinek, mondván: Ímé a te szolgáid Gáthban [vannak].

⁴⁰ Ekkor felkelt Sémei, és megnyergelé szamarát, és elméne Gáthba Ákishoz, hogy megkeresse az õ szolgáit. Oda érvén Sémei, meghozá szolgáit Gáthból.

⁴¹ Hírül adák pedig Salamonnak, hogy elment Sémei Jeruzsálembõl Gáthba, és haza jött.

⁴² Akkor elkülde a király, és magához hivatá Sémeit, és monda néki: Nemde esküvéssel kényszerítettelek-é téged az Úrra, és bizonyságot tettem néked, ezt mondván: Valamely napon kimenéndesz, s ide s tova menéndesz, bizonynyal tudjad, hogy meghalsz; és azt mondád nékem: Tetszik e beszéd, megértettem.

⁴³ Miért nem tartottad hát meg az Úr elõtt való esküvést, és a parancsolatot, a melyet néked parancsoltam?

⁴⁴ Monda annakfelette a király Sémeinek: Te tudod mindazt a gonoszságot, a melyrõl a te szíved bizonyság, és a melyet atyámmal Dáviddal cselekedtél: az Úr most mindazt a gonoszságot a saját fejedre fordította.

⁴⁵ Salamon király pedig áldott lészen, és Dávidnak királyi széke lészen állandó az Úr elõtt mindörökké.

⁴⁶ És parancsola a király Benájának, a Jójada fiának, a ki elméne, és levágá [Sémeit], és meghala. És az ország megerõsödék Salamon kezében.

² Mert hirtelen levágattatnak, mint a fû, s mint a gyönge növény elfonnyadnak.

³ Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hûséggel élj.

⁴ Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.

⁵ Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd õ teljesíti.

⁶ Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.

⁷ Csillapodjál le az Úrban és várjad õt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, [se] arra, a ki álnok tanácsokat követ.

⁸ Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!

⁹ Mert az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet.

¹⁰ Egy kevés [idõ] még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.

¹¹ A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.

¹² Fondorkodik a gonosz az igaz ellen, és fogait csikorgatja rá:

¹³ Az Úr neveti õt, mert látja, hogy eljõ az õ napja.

¹⁴ Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívöket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, [és] leöljék az igazán élõket;

¹⁵ [De] fegyverök saját szívökbe hat, és ívök eltörik.

¹⁶ Jobb a kevés az igaznak, mint a sok gonosznak az õ gazdagsága.

¹⁷ Mert a gonoszok karja eltörik, de az igazakat támogatja az Úr.

¹⁸ Jól tudja az Úr a feddhetetleneknek napjait, és hogy örökségök mindörökké meglesz.

¹⁹ Nem szégyenülnek meg a veszedelmes idõben, és jóllaknak az éhség napjaiban.

²⁰ De a gonoszok elvesznek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el.

²¹ Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet, de az igaz irgalmas és adakozó.

²² Mert a kiket õ megáld, öröklik a földet, és a kiket õ megátkoz, kivágattatnak azok.

²³ Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli.

²⁴ Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével.

²⁵ Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetõvé.

²⁶ Mindennapon irgalmatoskodik és kölcsön ad, és az õ magzatja áldott.

²⁷ Kerüld a rosszat és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké.

²⁸ Mert az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az õ kegyeseit; megõrzi õket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja.

²⁹ Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak.

³⁰ Bölcseséget beszél az igaznak szája, és a nyelve ítéletet szól.

³¹ Istenének törvénye van szívében, lépései nem ingadoznak.

³² Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra keresi azt;

³³ De az Úr nem hagyja azt annak kezében, sem nem kárhoztatja, mikor megítéltetik.

³⁴ Várjad az Urat, õrizd meg az õ útját; és fölmagasztal téged, hogy örököld a földet; és meglátod, a mikor kiirtatnak a gonoszok.

³⁵ Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa;

³⁶ De elmult és ímé nincsen! kerestem, de nem található.

³⁷ Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendõ a béke emberéé.

³⁸ De a bûnösök mind elvesznek; a gonosznak vége pusztulás.

³⁹ Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; õ az õ erõsségök a háborúság idején.

⁴⁰ Megvédi õket az Úr és megszabadítja õket; megszabadítja õket a gonoszoktól és megsegíti õket, mert õ benne bíznak.

71  Te benned bízom, Uram! Ne szégyenüljek meg soha.

² A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem.

³ Légy sziklaváram, a hova menekülhessek szüntelen; rendelkezzél megtartásom felõl, mert kõszálam és erõsségem vagy te.

⁴ Én Istenem, szabadíts meg engem a gonosznak kezébõl; a hamisnak és kegyetlennek markából!

⁵ Mert te vagy az én reménységem, oh Uram, Istenem, én bizodalmam gyermekségemtõl fogva!

⁶ Reád támaszkodom születésem óta; anyámnak méhébõl te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen.

⁷ Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erõs bizodalmam.

⁸ Megtelik szájam dicséreteddel, minden napon a te dicsõségeddel.

⁹ Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erõm, ne hagyj el engem!

¹⁰ Mert felõlem szólanak elleneim, és a kik életemre törnek, együtt tanácskoznak,

¹¹ Mondván: Az Isten elhagyta õt! Kergessétek és fogjátok meg, mert nincs, a ki megszabadítsa.

¹² Oh Isten, ne távozzál el tõlem! Én Istenem, siess segítségemre!

¹³ Szégyenüljenek meg és enyészszenek el életemnek ellenségei; borítsa szégyen és gyalázat azokat, a kik vesztemre törnek!

¹⁴ Én pedig szüntelen reménylek, és szaporítom minden te dicséretedet.

¹⁵ Szájam beszéli a te igazságodat, minden nap a te szabadításodat, mert számát sem tudom.

¹⁶ Az Úr Istennek nagy tetteivel járok; csak a te igazságodról emlékezem!

¹⁷ Oh Isten, gyermekségemtõl tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat.

¹⁸ Vénségemig és megõszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendõnek a te nagy tetteidet.

¹⁹ Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat az égig, mert nagyságos dolgokat cselekedtél; kicsoda hasonló te hozzád, oh Isten?!

²⁰ A ki sok bajt és nyomorúságot éreztettél velünk, [de] ismét megelevenítesz, és a föld mélységébõl ismét felhozol minket.

²¹ Megsokasítod az én nagyságomat; hozzám fordulsz [és] megvigasztalsz engem.

²² Én is tisztellek téged lanttal a te hûségedért, én Istenem! Éneklek néked hárfával, oh Izráelnek szentje!

²³ Örvendeznek az én ajakim, hogy énekelhetek néked, és lelkem is, a melyet megváltottál.

²⁴ Nyelvem is minden napon hirdeti a te igazságodat, mert megszégyenültek és gyalázattal illettettek, a kik vesztemre törnek.

94  Uram, bosszúállásnak Istene! Bosszúállásnak Istene, jelenj meg!

² Emelkedjél fel te, földnek birája, fizess meg a kevélyeknek!

³ A hitetlenek, Uram, meddig még, meddig örvendeznek még a hitetlenek?

⁴ Piszkolódnak, keményen szólnak; kérkednek mindnyájan a hamisság cselekedõi.

⁵ A te népedet Uram tapossák, és nyomorgatják a te örökségedet.

⁶ Az özvegyet és jövevényt megölik, az árvákat is fojtogatják.

⁷ És ezt mondják: Nem látja az Úr, és nem veszi észre a Jákób Istene!

⁸ Eszméljetek ti bolondok a nép között! És ti balgatagok, mikor tértek eszetekre?

⁹ A ki a fület plántálta, avagy nem hall-é? És a ki a szemet formálta, avagy nem lát-é?

¹⁰ A ki megfeddi a népeket, avagy nem fenyít-é meg? Õ, a ki az embert tudományra tanítja:

¹¹ Az Úr tudja az embernek gondolatjait, hogy azok hiábavalók.

¹² Boldog ember az, a kit te megfeddesz Uram, és a kit megtanítasz a te törvényedre;

¹³ Hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, míg megásták a vermet a hitetlennek!

¹⁴ Bizony nem veti el az Úr az õ népét, és el nem hagyja az õ örökségét!

¹⁵ Mert igazságra fordul vissza az ítélet, és utána mennek mind az igazszívûek.

¹⁶ Kicsoda támad fel én mellettem a gonoszok ellen? Kicsoda áll mellém a hamisság cselekedõk ellen?

¹⁷ Ha az Úr nem lett volna segítségül nékem: már-már ott lakoznék lelkem a csendességben.

¹⁸ Mikor azt mondtam: Az én lábam eliszamodott: a te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem.

¹⁹ Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vígasztalásaid megvidámították az én lelkemet.

²⁰ Van-é köze te hozzád a hamisság székének, a mely nyomorúságot szerez törvény színe alatt?

²¹ Egybegyülekeznek az igaznak lelke ellen, és elkárhoztatják az ártatlannak vérét.

²² De kõváram lõn én nékem az Úr, és az én Istenem az én oltalmamnak kõsziklája;

²³ És visszafordítja reájok az õ álnokságukat, és az õ gonoszságukkal veszti el õket; elveszti õket az Úr, a mi Istenünk.