Zsoltárok 35-36
Hungarian Károli
35 Dávidé.
Perelj Uram a velem perlõkkel; harczolj a velem harczolókkal.
2 Ragadj paizst és vértet, és kelj föl segítségemre.
3 Szegezz dárdát és rekeszd el üldözõim útját, mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged.
4 Szégyen, gyalázat érje azokat, a kik lelkemet keresik; vettessenek hátra és piruljanak, a kik vesztemet koholják.
5 Legyenek olyanok, mint a polyva a szél elõtt; az Úrnak angyala verdesse [õket].
6 Legyen útjok sötét, csuszamlós, s az Úrnak angyala kergesse õket.
7 Mert ok nélkül vetették elém titkon vont hálójokat, és ok nélkül ástak vermet az én lelkemnek.
8 Érje õt romlás váratlanul, fogja meg hálója, a melyet kivetett, essék belé a veszedelembe.
9 Az én lelkem pedig vigad majd az Úrban, örvendezve szabadításában.
10 Minden tetemem ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! A ki megszabadítod a nyomorultat a nála erõsebbtõl, a szegényt és szûkölködõt az õ megrablójától.
11 Erõszakos tanúk állnak elõ; azt kérdezik tõlem, a mirõl nem tudok.
12 Jóért roszszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet.
13 Pedig én az õ betegségökben gyászba öltöztem, bõjttel gyötörtem lelkemet, imádságom kebelemre vissza-vissza szállt.
14 Mintha barátom, testvérem volna, úgy jártam-keltem [érte;] mintha anyámat siratnám, úgy jártam bútól meghajolva:
15 Õk pedig örültek az én bukásomon és összegyûltek; összegyûltek ellenem a rágalmazók, tudtom nélkül gyaláztak és nem nyugodtak,
16 Ingyenélõk léha csúfkodásai közt fogaikat vicsorgatva rám.
17 Oh Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg lelkemet tombolásaiktól, az oroszlánkölyköktõl az én egyetlenemet.
18 Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erõs nép között magasztallak téged.
19 Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyûlölõim se hunyorgassanak rám.
20 Mert nem beszélnek békességet, hanem a kik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak.
21 Föltátották rám szájokat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk.
22 Láttad, oh Uram - ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tõlem!
23 Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért.
24 Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne öröljenek rajtam!
25 Ne mondhassák szívökben: Örülj mi lelkünk! Ne mondhassák: Elnyeltük õt!
26 Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, a kik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa be õket, a kik felfuvalkodtak ellenem.
27 Vigadjanak és örüljenek, a kik kivánják az én igazságomat, hadd mondják mindenkor: Nagy az Úr, a ki kivánja az õ szolgájának békességét.
28 Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsõségedet minden napon.
36 Az éneklõmesternek; az Úr szolgájáé, Dávidé.
2 A gonosznak hamissága felõl így gondolkozom szívemben: nincs õ elõtte isten-félelem;
3 Mert hízeleg néki önmagának, ha bûnét elkövetheti, ha gyûlölködhetik.
4 Szájának beszéde hiábavalóság és hamisság; megszünt bölcs lenni [és] jót cselekedni.
5 Hiábavalóságot gondol ágyában; nem a jó útra áll, [és] nem veti meg a rosszat.
6 Uram, az égig [ér] a te kegyelmességed; a te hûséged a felhõkig!
7 Igazságod, mint Isten hegyei; ítéleteid, [mint] a nagy mélységek; az embert és barmot te tartod meg, Uram!
8 Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek.
9 Dúslakodnak házadnak bõséges javaiban; megitatod õket gyönyörûségeid folyóvizébõl.
10 Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot.
11 Terjeszd ki kegyelmességedet a te ismerõidre, és igazságodat az igaz szívûekre.
12 Ne támadjon engem a kevélynek lába, és ne üldözzön engem a gonosznak keze.
13 Hullnak már a gonosztevõk; eltaszíttatnak és nem állhatnak fel!