Add parallel Print Page Options

Ki a legnagyobb?(A)

18 Abban az időben megkérdezték Jézustól a tanítványai: „Ki a legnagyobb Isten Királyságában?”

Ekkor Jézus odahívott egy gyermeket, odaállította közéjük, és így felelt: „Igazán mondom nektek: meg kell változzon a gondolkodásotok, hogy olyanok legyetek, mint egy gyermek, különben semmiképpen sem mehettek be Isten Királyságába. Ezért az lesz a legnagyobb Isten Királyságában, aki megalázkodik, és olyan lesz, mint ez a gyermek.

Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.”

Ne okozz megütközést!(B)

„Ezek a kicsinyek hisznek bennem, de jaj annak, aki miatt közülük akár csak egy is elveszíti a hitét! Jobban járna, ha egy malomkövet kötnének a nyakára, és bedobnák a tengerbe, mielőtt ilyen bajt okozna. Jaj a világnak a bűnbe vivő kísértések miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy a kísértések próbára tegyék őket, de jaj annak, aki miatt bűnbe esnek!

Ezért, ha a saját kezed, vagy lábad visz bűnbe, még azt is inkább vágd le, és dobd el! Jobb, ha csonkán vagy fél lábbal jutsz be az örök életre, mint ha kezed-lábad épségben megmarad, és úgy dobnak az örök tűzbe. Ha a szemed visz bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és dobd el! Jobb, ha fél szemmel jutsz be az örök életre, mint ha két szemed megmarad, és úgy dobnak a gyehenna tüzébe!”

10 „Vigyázzatok! Egyet se nézzetek le ezek közül a gyermekek közül! Mert mondom nektek: a melléjük rendelt angyalok mindig látják Atyám arcát a Mennyben! [11] [a]

Az elveszett juh(C)

12 Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és az egyik elkóborol, vajon nem hagyja-e ott a legelőn a kilencvenkilencet, hogy megkeresse azt az egyet? 13 Igazán mondom nektek: mikor megtalálja, jobban örül annak az egynek, mint a többi kilencvenkilencnek, amely nem tévedt el. 14 Ugyanígy Mennyei Atyátok sem akarja, hogy akár egy is elvesszen e gyermekek közül.”

Ha a testvéred vétkezik(D)

15 „Ha az Isten családjába tartozó testvéred vétkezik ellened,[b] menj oda hozzá, négyszemközt figyelmeztesd, és mutass rá arra, amit rosszul tett! Ha hallgat rád, akkor sikerült elérned, hogy testvérek maradjatok. 16 Ha nem hallgat rád, újra menj el hozzá, de ezúttal vigyél magaddal egy vagy két embert! Így mindent két, vagy három tanú[c] bizonyíthat. 17 Ha rájuk sem hallgat, mondd el a gyülekezetnek! Ha még a gyülekezetre sem hallgat, akkor úgy bánj vele, mint egy hitetlennel vagy vámszedővel!

18 Igazán mondom nektek: amit megköttök a földön, az meg lesz kötve a Mennyben, viszont amit feloldotok a földön, az fel lesz oldva a Mennyben is.

19 Igazán mondom nektek: ha közületek ketten összhangban vannak itt a földön, akkor kérhetnek akármit, Mennyei Atyám megadja nekik. 20 Mert, amikor ketten vagy hárman egységre jutnak az én nevemben, akkor én is ott vagyok közöttük.”

Példázat az adós szolgáról

21 Ezután Péter lépett hozzá, és megkérdezte: „Uram, hányszor kell megbocsátanom az Isten családjába tartozó testvéremnek, aki többször is vétkezik ellenem? Akár hétszer is?”

22 „Nemcsak hétszer, hanem akár hetvenszer hétszer[d] is — válaszolta Jézus. — 23 Mert Isten Királysága hasonlít ehhez: egyszer egy király elhatározta, hogy a szolgáival megfizetteti mindazt, amivel tartoztak neki. 24 Miközben elszámolt velük, eléje hozták az egyiket, aki tízezer talentummal[e] tartozott. 25 Mivel a szolga nem tudta megfizetni az adósságát, a király megparancsolta, hogy adják el őt rabszolgának a feleségével és a gyermekeivel együtt, és adják el minden vagyonát is. Amit pedig ezekért kapnak, abból törlesszék az adósságot. 26 A szolga ekkor leborult a király előtt, és így könyörgött: »Kérlek, légy türelmes hozzám! Minden adósságomat meg fogom fizetni!« 27 A király megsajnálta, szabadon engedte, sőt az összes adósságát is elengedte.

28 Miután ez a szolga elment, találkozott egyik másik szolgatársával, aki viszont neki tartozott száz ezüstpénzzel. Torkon ragadta, fojtogatni kezdte, és azt mondta: »Add meg, amivel tartozol!«

29 Az meg az első szolga lába elé borult, és így könyörgött: »Kérlek, légy türelmes hozzám! Minden adósságomat meg fogom fizetni!«

30 Az első szolga azonban nem akart megkönyörülni rajta, hanem börtönbe záratta a szolgatársát, amíg az minden tartozását vissza nem fizeti. 31 Amikor annak szolgatársai meglátták ezt, nagyon megdöbbentek, majd elmentek a királyhoz, és elmondták, mi történt.

32 Ekkor a király behívatta az első szolgát, és ezt mondta neki: »Te gonosz szolga, én minden adósságodat elengedtem, mivel kegyelemért könyörögtél! 33 Neked is ugyanúgy könyörülnöd kellett volna a szolgatársadon, ahogyan én könyörültem rajtad!« 34 Majd a király haragjában átadta ezt a szolgáját a börtönőröknek, hogy tartsák fogva, amíg ki nem fizeti minden adósságát.

35 Bizony, így bánik veletek Mennyei Atyám is, ha szívből meg nem bocsáttok annak a testvéreteknek, aki vétkezett ellenetek!”

A házasságról és a válásról(E)

19 Miután Jézus befejezte ezeket a tanításokat, Galileából Júdeába ment, a Jordán folyón túlra. Nagy tömeg követte, és ő meggyógyította a betegeiket.

Ekkor néhány farizeus jött hozzá, akik próbára akarták tenni. Azt kérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy a férj bármilyen okból elváljon a feleségétől?”

Jézus megkérdezte tőlük: „Sohasem olvastátok az Írásban, hogy Isten a teremtéskor férfivá és nővé teremtette az embert,[f] és azt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és ketten egy testté válnak«?[g] Ezután tehát már nem kettő, hanem egy. Amit pedig Isten tett eggyé, azt ember ne válassza szét!”

A farizeusok azonban tovább faggatták: „Akkor miért adott Mózes olyan rendelkezést, amely megengedi, hogy a férfi elküldje a feleségét úgy, hogy válólevelet[h] ad neki?”

Jézus így válaszolt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elváljatok a feleségetektől, de kezdetben nem így volt. Én azonban azt mondom nektek: aki a feleségét elküldi — a felesége házasságtörésén kívül más, egyéb okból —, és mást vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”

10 Ekkor a tanítványok azt mondták: „Ha ez a helyzet a férj és felesége között, akkor jobb meg sem házasodni.”

11 Jézus így válaszolt: „Erre nem mindenki képes, csak azok, akiket Isten képessé tesz rá. 12 Többféle oka lehet annak, ha valaki nem házasodik meg. Vannak férfiak, akik már eleve úgy születtek, hogy nem alkalmasak a házasságra. Másokat viszont az emberek tettek erre alkalmatlanná. De vannak olyanok is, akik maguk döntöttek úgy, hogy nem fognak megházasodni Isten Királysága kedvéért. Aki képes arra, hogy ezt elfogadja, az fogadja el!”

Jézus megáldja a gyerekeket(F)

13 Ekkor néhányan gyerekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzon értük, de tanítványok rájuk szóltak, és el akarták őket zavarni. 14 Jézus azonban ezt mondta: „Ne zavarjátok el őket! Engedjétek a gyerekeket hozzám jönni, hiszen Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak!” 15 Ezután a gyerekekre tette a kezét, majd továbbment.

A gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába(G)

16 Egyszer odajött Jézushoz egy férfi, és ezt kérdezte: „Mester! Mi az a jó, amit tennem kell, hogy örök életem legyen?”

17 Válaszul Jézus megkérdezte tőle: „Miért kérdezed tőlem, hogy mi a jó? Egyedül Isten jó! Ha be akarsz menni az örök életre, kövesd a parancsolatokat!”

18 „Milyen parancsolatokat?” — kérdezte a férfi.

Jézus így válaszolt: „Ne gyilkolj! Ne kövess el házasságtörést! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! 19 Tiszteld apádat és anyádat![i] Úgy szeresd embertársadat,[j] mint saját magadat!”[k]

20 A fiatalember ezt felelte: „Ezeket mind megtartottam. Mit kell még tennem?”

21 Jézus ezt mondta neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el minden vagyonodat, és a pénzt oszd szét a szegények között! Így a Mennyben lesznek a kincseid. Azután gyere, és kövess engem!”

22 A fiatalember ekkor szomorúan elment, mert nagyon gazdag volt.

23 Jézus ekkor a tanítványaihoz fordult: „Igazán mondom nektek: a gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába! 24 Mondom nektek: könnyebb egy tevének átmenni a tű fokán, mint egy gazdagnak Isten Királyságába bemenni.”

25 A tanítványok ezen nagyon meglepődtek. Meg is kérdezték: „Hát akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

26 Jézus rájuk nézett, és ezt mondta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, Istennek viszont minden lehetséges.”

27 Ekkor Péter megkérdezte: „Látod, mi mindent otthagytunk, és követtünk téged. Velünk mi lesz?”

28 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: az újjászületéskor az Emberfia majd dicsőséges trónjára ül. Akkor majd ti is — akik követtek engem — tizenkét trónra ültök, hogy Izráel tizenkét törzse felett uralkodjatok. 29 Mindenki, aki elhagyta értem házát, testvéreit, apját, anyját, gyermekeit vagy szántóföldjeit, százszor annyit kap vissza, és örök életet kap örökségül. 30 De sokan, akik most az első helyeket foglalják el az életben, akkor majd utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, az első helyekre kerülnek.”

Footnotes

  1. Máté 18:11 Egyes görög kéziratokban még szerepel a 11. vers is: „Az Emberfia azért jött, hogy megmentse az elveszetteket”. Lásd Lk 19:10.
  2. Máté 18:15 ellened A legjobb görög kéziratokban ez nincs benne.
  3. Máté 18:16 két, vagy három tanú Lásd 5Móz 19:15.
  4. Máté 18:22 hetvenszer hétszer Vagy: hetvenhétszer (Lásd 1Móz 4:24) — valószínűleg azt jelenti: „akárhányszor”.
  5. Máté 18:24 talentum Kb. 27–36 kg. A legnagyobb ókori pénzegység. Akár ezüstről, akár aranyról van szó, a 10 000 talentum hatalmas vagyont jelentett!
  6. Máté 19:4 Idézet: 1Móz 1:27; 5:2.
  7. Máté 19:5 Idézet: 1Móz 2:24.
  8. Máté 19:7 válólevél 5Móz 24:1. Akkoriban a válás gyakorlatilag azt jelentette, hogy a férj elküldte a feleségét a házától.
  9. Máté 19:19 Idézet: 2Móz 20:12–16; 5Móz 5:16–20.
  10. Máté 19:19 embertársadat Jézus tanítása szerint (Lk 10:25–37) ez mindenkire vonatkozik, akinek éppen a mi segítségünkre van szüksége.
  11. Máté 19:19 Idézet: 3Móz 19:18.