Add parallel Print Page Options

Heródes Jézusról(A)

14 Abban az időben Heródes, Galilea fejedelme is hallott Jézusról. Ezt mondta a szolgáinak: „Ez nem lehet más, mint Bemerítő János. Nyilván feltámadt a halálból, és azért van ilyen csodatevő ereje.”

Bemerítő János halála

Ez a Heródes volt az, aki korábban Bemerítő Jánost letartóztatta, megbilincseltette, és börtönbe záratta. Mindez Heródiás miatt történt, aki Fülöpnek, Heródes testvérének volt a felesége. Ugyanis korábban János többször is mondta Heródesnek: „A Törvény szerint nem szabad együtt élned Heródiással!” Ezért Heródes meg akarta öletni Jánost, de félt a néptől, mert Jánost prófétának tartották.

Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a vendégek előtt. Annyira megtetszett Heródesnek, hogy megesküdött, akármit kér tőle a leány, megadja neki. Anyja tanácsára a leány ezt kérte: „Add nekem Bemerítő János fejét egy tálon!” A király elszomorodott, de esküje és a vendégek miatt nem akarta a leányt visszautasítani, hanem megparancsolta, hogy teljesítsék a kérését. 10 Elküldte szolgáit, és azok lefejezték Jánost a börtönben. 11 Majd elhozták a leánynak János fejét egy tálon, ő meg átadta az anyjának. 12 Később eljöttek János tanítványai a holttestért, és eltemették, majd elmentek Jézushoz, és mindezt elmondták neki.

Jézus enni ad több, mint ötezer embernek(B)

13 Amint ezt Jézus meghallotta, beszállt egy bárkába, és elvonult egy lakatlan helyre, mert egyedül akart lenni. Az emberek azonban megtudták, hová tart, és gyalogosan utánamentek a városokból. 14 Amikor Jézus partra szállt, és látta az összegyűlt sokaságot, megsajnálta őket, és meggyógyította a betegeiket.

15 Mikor már esteledett, a tanítványai azt mondták Jézusnak: „Lakatlan ez a hely, és késő van már. Küldd el az embereket, hogy a környező falvakban valami ennivalót vehessenek maguknak!”

16 Jézus így felelt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!”

17 „Nincs nálunk más, csak öt kenyér és két hal” — felelték.

18 „Hozzátok ide!” — mondta Jézus. 19 Ezután szólt az embereknek, hogy üljenek le a fűbe, majd kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Felnézett az égre, hálát adott Istennek, azután tört a kenyerekből, és odaadta a tanítványainak, azok pedig szétosztották. 20 Mindenki evett és jóllakott. Végül összeszedték a maradékot, és 12 kosarat töltöttek meg a darabokkal. 21 Körülbelül ötezer férfi volt ott, s ezen felül asszonyok és gyermekek, akik mind ettek ebből.

Jézus és Péter a vízen jár(C)

22 Közvetlenül ezután Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy szálljanak be a bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, amíg ő hazaküldi az embereket. 23 Miután elbocsátotta a sokaságot, Jézus felment a hegyre imádkozni. Késő estig ott is maradt egyedül. 24 Eközben a bárka már jó messzire volt a parttól, a hullámok erősen csapkodták és dobálták, mivel ellenszél fújt.

25 Valamikor hajnali három és hat óra között Jézus a vízen járva a tanítványokhoz ment. 26 Amikor meglátták őt, ahogy a tó vizén jár, nagyon megrémültek, mert azt gondolták, hogy kísértetet látnak, és ijedtükben kiáltozni kezdtek.

27 Jézus azonnal megszólította őket: „Nyugodjatok meg! Én vagyok az, ne féljetek!”

28 Péter erre azt mondta: „Uram, ha valóban te vagy az, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen!”

29 „Gyere!” — felelte Jézus.

Péter ki is lépett a csónakból, és a vízen járva elindult Jézus felé, 30 de mikor látta, hogy milyen erősen fúj a szél, megijedt. Ekkor süllyedni kezdett, és felkiáltott: „Ments meg, Uram!”

31 Jézus azonnal utána nyúlt, megragadta, és ezt mondta: „Kishitű, miért kételkedtél?”

32 Amikor Jézus és Péter beszállt a bárkába, azonnal elállt a szél. 33 A tanítványok leborultak Jézus előtt, imádták őt, és azt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!”

Jézus betegeket gyógyít Genezáretben(D)

34 Miután átkeltek a tavon, Genezáretbe értek. 35 Az ott lakók felismerték Jézust, és az egész környéken elhíresztelték, hogy megérkezett. Így azután minden beteget odavittek hozzá, 36 és kérték, hogy legalább a ruhája szélét érinthessék. Akik csak megérintették, mind meg is gyógyultak.

Jézus Názáretben(A)

Jézus ezután a tanítványaival együtt a saját városába ment. Amikor elérkezett a szombat ünnepe, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallották, és nagyon elcsodálkoztak rajta: „Hol tanulta ezeket? Miféle bölcsesség ez? Hogyan képes ilyen csodákat tenni? Hiszen ez csak egy ácsmester, a Mária fia! Nem ő a Jakab, József, Júdás és Simon testvére?! A húgai is itt élnek köztünk!” Ezért elutasították és elfordultak tőle.

Jézus ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak éppen a saját városában, a rokonai között, és a családjában nem.” Nem is tudott ott csodát tenni, csupán néhány betegre tette rá a kezét, így gyógyította meg őket. Nagyon elcsodálkozott azon, hogy a város lakói ennyire hitetlenek.

Ezután végigjárta a környék falvait, és azokban tanított.

A tizenkét apostol kiküldése(B)

Ezután Jézus magához hívta tizenkét tanítványát, és kettesével kiküldte őket. Hatalmat adott nekik a gonosz szellemek fölött. Meghagyta, hogy a vándorbot kivételével semmit se vigyenek magukkal az útra: se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben. Csak azt a sarut és ruhát viseljék, ami rajtuk van, és ne vigyenek tartalékot semmiből. 10 Ezt mondta nekik: „Ha bementek egy házba, maradjatok ott, amíg el nem hagyjátok a várost! 11 Ha valahol nem fogadnak szívesen, vagy nem hallgatnak rátok, menjetek el onnan, és még a port is verjétek le a lábatokról![a] Ez bizonyíték lesz majd ellenük.”

12 A tanítványok ezután elindultak, és amerre mentek, mindenkinek hirdették, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és egész életüket. 13 Sok gonosz szellemet kiűztek az emberekből, sok beteget pedig megkentek olajjal, és meggyógyították őket.

Kinek tartották az emberek Jézust(C)

14 Jézus híre mindenfelé elterjedt, és Heródes király is hallott róla, hogy sokan így vélekednek: „Ez nem lehet más, mint Bemerítő János, aki feltámadt a halálból. Ezért tud ilyen nagy csodákat tenni.”

15 Mások viszont azt mondták: „Ez az ember Illés.”

Voltak, akik úgy vélekedtek: „Ez az ember próféta. Olyan, mint a régi nagy próféták voltak.”

16 Heródes maga ezt gondolta: „Biztosan Bemerítő János támadt fel a halálból, akit én lefejeztettem.”

Bemerítő János halála

17 Korábban ugyanis Heródes adott parancsot arra, hogy Bemerítő Jánost fogják el, és zárják börtönbe. Heródiás kedvéért tette ezt, aki korábban Heródes testvérének, Fülöpnek volt a felesége. Heródes feleségül vette Heródiást, 18 annak ellenére, hogy János figyelmeztette: „A Törvény szerint nem szabad együtt élned a testvéred feleségével.” 19 Emiatt Heródiás gyűlölte Jánost, és meg akarta öletni, de nem talált rá módot. 20 Heródes ugyanis tisztelte Bemerítő Jánost, és félt tőle, mert tudta, hogy igaz és szent ember, ezért megvédte. Igaz, gyakran zavarba jött attól, amit János mondott, mégis szívesen hallgatta őt.

21 Egyszer eljött az alkalmas idő Heródiás számára. Heródes a születésnapján lakomára hívta a főembereit, a hadsereg vezetőit és Galilea előkelőit. 22 Az ünnepségen Heródiás lánya táncolt a vendégek előtt. Ez annyira tetszett mindenkinek, hogy Heródes azt mondta a leánynak: „Kérj tőlem, amit csak akarsz, megjutalmazlak vele!” 23 Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz, neked adom, akár a királyságom felét is!”

24 A lány kiment, és az anyját kérdezte: „Mit kérjek?” Heródiás ezt válaszolta: „Bemerítő János fejét!”

25 A lány sietve visszatért a királyhoz, és így felelt: „Az a kívánságom, hogy most azonnal add nekem Bemerítő János fejét egy tálon!”

26 A király nagyon elszomorodott, de mivel megesküdött, hogy teljesíti a lány kérését, és mivel ezt a vendégek is hallották, nem akarta visszautasítani. 27 Nyomban elküldte a hóhért, hogy hozza el János fejét. Az el is ment, és lefejezte Jánost a börtönben. 28 Egy tálon behozta János fejét, és átadta a lánynak, ő meg az anyjához vitte. 29 Amikor János tanítványai ezt megtudták, elvitték János holttestét, és egy sziklasírba temették.

Jézus enni ad több, mint ötezer embernek(D)

30 Ezután visszatértek Jézushoz az apostolok, és beszámoltak mindenről, amit tettek és tanítottak. 31 Jézus ezt mondta nekik: „Gyertek velem egy csendes helyre, de csak ti magatok, és pihenjetek egy kicsit!” Ugyanis akkora volt a tömeg és a jövés-menés, hogy még enni sem maradt idejük.

32 Így tehát Jézus és a tanítványai beszálltak egy bárkába, és elvonultak egy csendes helyre. 33 Azonban sokan észrevették, hogy elindultak, és felismerték őket. A környező városokból nagyon sokan összegyűltek, és a tó partján oda futottak, ahová Jézus akart menni. Így az emberek előbb értek oda, mint ők. 34 Amikor Jézus partra szállt, látta az összegyűlt sokaságot, és megsajnálta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli nyáj. Tanítani kezdte őket sok mindenre.

35 Mikor már későre járt az idő, a tanítványai Jézushoz fordultak, és azt javasolták: „Lakatlan hely ez a vidék, és már későre jár. 36 Küldd el a népet, hogy a környező tanyákon és falvakban valami ennivalót vegyenek maguknak!”

37 De Jézus így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!”

„Úgy gondolod, hogy mi menjünk el, és vegyünk nekik kétszáz ezüstpénzért kenyeret, és azt adjuk nekik?” — kérdezték.

38 „Most hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” — mondta Jézus.

Miután mindent összeszámoltak, így feleltek: „Öt kenyerünk van, és két halunk.”

39 Akkor mondta nekik, hogy ültessék le az embereket a fűbe, csoportonként. 40 Le is telepedtek ötvenes vagy százas csoportokban. 41 Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, felnézett az égre, és hálát adott Istennek. Azután tört a kenyerekből, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét az emberek között. Ugyanígy szétosztotta a két halat is. 42 Mindannyian ettek, és jól is laktak. 43 Végül összeszedték a maradékot: 12 kosarat töltöttek meg a kenyérdarabokkal, és ezen felül még a halakból is maradt. 44 A sokaságban, amely így jóllakott, körülbelül 5 000 férfi volt.

Jézus a vízen jár(E)

45 Jézus ezután utasította a tanítványait, hogy azonnal szálljanak be bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, Betsaidába, amíg ő elbocsájtja az embereket. 46 Miután elbúcsúzott tőlük, felment a hegyre imádkozni.

47 Eljött az este, és a bárka még valahol a tó közepénél tartott, Jézus pedig egyedül volt a parton. 48 Látta, hogy a tanítványai küszködnek az evezéssel, mert a szél szembe fújt velük. Hajnalban, valamikor három és hat óra között, a tó vizén járva hozzájuk ment, de úgy tett, mintha el akarna haladni mellettük. 49 Amikor a tanítványok meglátták Jézust, amint a vízen járt, azt hitték, hogy kísértetet látnak, és ijedtükben kiáltozni kezdtek. 50 Mindannyian látták, és nagyon megrémültek, de ő azonnal megszólította őket: „Nyugodjatok meg! Én vagyok az, ne féljetek!” 51 Belépett hozzájuk a bárkába, s ekkor a szél azonnal elállt. Ezen a tanítványok nagyon megdöbbenek. 52 Még mindig nem okultak a kenyerek megszaporításán sem, és kemény volt a szívük.

Betegeket gyógyít Genezáretben(F)

53 Miután átkeltek a tavon, Genezáretben kötöttek ki. 54 Amint kiszálltak a bárkából, az emberek azonnal felismerték Jézust. 55 Amikor ugyanis meghallották, hogy valahol megjelent, mindenhonnan odasiettek, hogy hozzá vigyék a hordágyakon fekvő betegeket. 56 Bárhová is ment — falvakba, városokba vagy tanyákra — az emberek kitették betegeiket a piactérre, és könyörögtek neki, hogy legalább a ruhája szélét érinthessék. Akik pedig megérintették őt, meg is gyógyultak.

Footnotes

  1. Márk 6:11 még… lábatokról Így fejezik ki, hogy megszakítanak velük minden kapcsolatot.

Jézus kiküldi a tizenkét apostolt(A)

Jézus magához hívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik minden gonosz szellem kiűzésére és a betegségek gyógyítására. Kiküldte őket, hogy hirdessék Isten Királyságát, és gyógyítsák meg a betegeket. Ezt mondta nekik: „Semmit se vigyetek magatokkal az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, csak a ruhát, amelyet viseltek! Ha bementek egy házba, maradjatok ott, amíg abból a városból tovább nem mentek! Ahol nem látnak szívesen titeket, annak a városnak még a porát is rázzátok le a lábatokról, amikor elmentek onnan! Ez majd bizonyíték lesz annak a városnak a lakói ellen.”

Az apostolok tehát útnak indultak. Faluról falura járva hirdették az örömüzenetet, és mindenhol meggyógyították a betegeket.

Heródes szeretné látni Jézust(B)

Heródes fejedelem is hallott a történtekről. Zavarban volt, mert egyesek azt mondták, hogy Bemerítő János támadt fel a halálból. Mások azt beszélték, hogy Illés próféta jelent meg. Mások szerint valamelyik régi próféta támadt fel. Heródes azt mondta: „Bemerítő Jánost én fejeztettem le. De ki lehet ez, akiről ilyen dolgokat hallok?” — és azon volt, hogy láthassa Jézust.

Jézus enni ad több, mint ötezer embernek(C)

10 Amikor az apostolok visszatértek Jézushoz, elbeszéltek neki, mi mindent tettek a kiküldetés ideje alatt. Jézus félrevonult velük egy helyre Bétsaida közelében. 11 Amikor a sokaság ezt megtudta, utánamentek. Jézus örömmel fogadta őket, Isten Királyságáról beszélt nekik, és meggyógyította a közöttük lévő betegeket.

12 Már közeledett az este, amikor a tizenkét apostol odalépett hozzá, és ezt javasolta: „Küldd el őket, hogy a környező falvakban és tanyákon élelmet és szállást találjanak maguknak, mert ez a hely lakatlan!”

13 Jézus azonban ezt felelte: „Ti adjatok nekik enni!”

Az apostolok így feleltek: „Összesen öt kenyerünk és két halunk van! Vagy azt akarod, hogy mi menjünk el ennivalót venni ennek a sokaságnak?” 14 Ugyanis akkora tömeg gyűlt össze ott, hogy csak a férfiak száma ötezer körül lehetett.

Jézus akkor szólt a tanítványoknak: „Ültessétek le őket ötvenes csoportokban!”

15 A tanítványok mindenkit leültettek. 16 Jézus kézbe vette az öt kenyeret és a két halat. Felnézett az égre, és hálát adott Istennek. Azután tört az ételből, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét. 17 Mindnyájan ettek, és jóllaktak, sőt, mikor összeszedték a maradékot, a darabokkal 12 kosarat töltöttek meg.

Read full chapter