5  Kiálts csak! Van-é, a ki felelne néked? A szentek közül melyikhez fordulsz?

² Mert a bolondot boszúság öli meg, az együgyût pedig buzgóság veszti el.

³ Láttam, hogy egy bolond gyökerezni kezdett, de nagy hamar megátkoztam szép hajlékát.

⁴ Fiai messze estek a szabadulástól: a kapuban megrontatnak, mert nincs, a ki kimentse õket.

⁵ A mit learatnak néki, az éhezõ eszi meg, a töviskerítésbõl is elviszi azt, kincseiket tõrvetõk nyelik el.

⁶ Mert nem porból támad a veszedelem s nem földbõl sarjad a nyomorúság!

⁷ Hanem nyomorúságra születik az ember, a mint felfelé szállnak a parázs szikrái.

⁸ Azért én a Mindenhatóhoz folyamodnám, az Istenre bíznám ügyemet.

⁹ A ki nagy, végére mehetetlen dolgokat mûvel, és csudákat, a miknek száma nincsen.

¹⁰ A ki esõt ad a földnek színére, és a mezõkre vizet bocsát.

¹¹ Hogy az alázatosokat felmagasztalja, és a gyászolókat szabadulással vidámítsa.

¹² A ki semmivé teszi a csalárdok gondolatait, hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék.

¹³ A ki megfogja a bölcseket az õ csalárdságukban, és a hamisak tanácsát hiábavalóvá teszi.

¹⁴ Nappal sötétségre bukkannak, és délben is tapogatva járnak, mint éjszaka.

¹⁵ A ki megszabadítja a fegyvertõl, az õ szájoktól, és az erõsnek kezébõl a szegényt;

¹⁶ Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság befogja az õ száját.

¹⁷ Ímé, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!

¹⁸ Mert õ megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.

¹⁹ Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.

²⁰ Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektõl.

²¹ A nyelvek ostora elõl rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik.

²² A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz.

²³ Mert a mezõn való kövekkel is frigyed lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled.

²⁴ Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.

²⁵ Majd megtudod, hogy a te magod megszaporodik, és a te sarjadékod, mint a mezõn a fû.

²⁶ Érett korban térsz a koporsóba, a mint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona.

²⁷ Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak.

6  Jób pedig felele, és monda:

² Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!

³ Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

⁴ Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

⁵ Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?

⁶ Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

⁷ Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!

⁸ Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;

⁹ És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

¹⁰ Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

¹¹ Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!

¹² Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?

¹³ Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!

¹⁴ A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.

¹⁵ Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.

¹⁶ A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;

¹⁷ Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.

¹⁸ Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.

¹⁹ Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.

²⁰ Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.

²¹ Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.

²² Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?

²³ Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?

²⁴ Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.

²⁵ Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?

²⁶ Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!

²⁷ Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!

²⁸ Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

²⁹ Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.

³⁰ Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?

7  Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

² A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:

³ Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

⁴ Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.

⁵ Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.

⁶ Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.

⁷ Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

⁸ Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!

⁹ A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].

¹⁰ Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.

¹¹ Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.

¹² Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?

¹³ Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

¹⁴ Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

¹⁵ Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

¹⁶ Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.

¹⁷ Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

¹⁸ Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.

¹⁹ Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?

²⁰ Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

²¹ És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.