Jób 6-9
Hungarian Károli
6 Jób pedig felele, és monda:
2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?
6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11 Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!
12 Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?
13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!
14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15 Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
16 A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;
17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.
18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.
19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
22 Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?
24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
27 Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!
28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
7 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!
9 A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].
10 Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.
19 Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
8 Akkor felele a sukhi Bildád, és monda:
2 Meddig szólasz még efféléket, és lesz a te szádnak beszéde sebes szél?
3 Elforgatja-é Isten az ítéletet, avagy a Mindenható elforgatja-é az igazságot?
4 Ha a te fiaid vétkeztek ellene, úgy az õ gonoszságuk miatt vetette el õket.
5 De ha te az Istent buzgón keresed, és a Mindenhatóhoz [bocsánatért] könyörögsz;
6 Ha tiszta és becsületes vagy, akkor legott felserken éretted, és békességessé teszi a te igazságodnak hajlékát.
7 És ha elõbbi állapotod szegényes volt, ez utáni állapotod boldog lesz nagyon.
8 Mert kérdezd meg csak az azelõtti nemzedéket, és készülj csak fel az õ atyáikról való tudakozódásra!
9 Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék e földön.
10 Nem tanítanak-é meg azok téged? Nem mondják-é meg néked, és nem beszélik-é meg szívök szerint néked?!
11 Felnövekedik-é a káka mocsár nélkül, felnyúlik-é a sás víz nélkül?
12 Még gyenge korában, ha fel nem szakasztják is, minden fûnél elébb elszárad.
13 Ilyenek az ösvényeik mindazoknak, a kik Istenrõl elfeledkeznek, és a képmutatónak reménysége [is ]elvész.
14 Mivel szétfoszol bizakodása, és bizodalma olyan lesz, mint a pókháló.
15 Házára támaszkodik, és nem áll meg; kapaszkodik belé, és nem marad meg.
16 Bõ nedvességû ez a napfényen [is,] és ágazata túlnõ a kertjén.
17 Gyökerei átfonódnak a kõhalmon; átfúródnak a szikla-rétegen.
18 Ámha kiirtják helyérõl, megtagadja ez õt: Nem láttalak!
19 Ímé ez az õ pályájának öröme! És más hajt ki a porból.
20 Ímé az Isten nem veti meg az ártatlant, de a gonoszoknak sem ád elõmenetelt.
21 Még betölti szádat nevetéssel, és ajakidat vigassággal.
22 Gyûlölõid szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátora megsemmisül.
9 Felele pedig Jób, és monda:
2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
3 Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
4 Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.
6 A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.
12 Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
13 Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
14 Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.
16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.
19 Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?
20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.
21 Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.
22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!
23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.
24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?
25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.
27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.
29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
32 Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.
33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!
34 Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:
35 Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!