3  Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.

² És szóla Jób, és monda:

³ Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

⁴ Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

⁵ Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

⁶ Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

⁷ Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

⁸ Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

⁹ Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

¹⁰ Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.

¹¹ Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

¹² Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!

¹³ Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

¹⁴ Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.

¹⁵ Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

¹⁶ Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

¹⁷ Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

¹⁸ A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

¹⁹ Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.

²⁰ Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?

²¹ A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

²² A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

²³ A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

²⁴ Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

²⁵ Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.

²⁶ Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

4  És felele a témáni Elifáz, és monda:

² Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtõztetni magát a beszédben?

³ Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerõsítetted;

⁴ A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszketõ térdeket megerõsítetted;

⁵ Most, hogy rád jött [a sor], zokon veszed; hogy téged ért [a baj,] elrettensz!

⁶ Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?

⁷ Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

⁸ A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

⁹ Az Istennek lehelletétõl elvesznek, az õ haragjának szelétõl elpusztulnak.

¹⁰ Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.

¹¹ Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nõstény oroszlán kölykei elszélednek.

¹² Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

¹³ Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

¹⁴ Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

¹⁵ Valami szellem suhant el elõttem, s testemnek szõre felborzolódék.

¹⁶ Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim elõtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:

¹⁷ Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az õ teremtõje elõtt tiszta-é az ember?

¹⁸ Ímé az õ szolgáiban sem bízhatik és az õ angyalaiban is talál hibát:

¹⁹ Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

²⁰ Reggeltõl estig gyötrõdnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

²¹ Ha kiszakíttatik belõlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?

⁴⁴ A bizonyságnak sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, a mint parancsolta az, a ki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára csinálja, melyet látott vala.

⁴⁵ Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval, mikor birodalmukba vették a pogányokat, kiket kiûzött az Isten a mi atyáink színe elõl, mind a Dávidnak napjaiig;

⁴⁶ Ki kegyelmet talált az Isten elõtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson a Jákób Istenének.

⁴⁷ Salamon építe pedig néki házat.

⁴⁸ De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:

⁴⁹ A menny nékem ülõszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nékem? azt mondja az Úr, vagy melyik az én nyugodalmamnak helye?

⁵⁰ Nem az én kezem csinálta-é mindezeket?

⁵¹ Kemény nyakú és körülmetéletlen szívû és fülû emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen.

⁵² A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek;

⁵³ Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.

⁵⁴ Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják vala õ ellene.

⁵⁵ Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsõségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felõl,

⁵⁶ És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felõl állani.

⁵⁷ Felkiáltván pedig nagy fenszóval, füleiket bédugák, és egyakarattal reá rohanának;

⁵⁸ És kiûzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsõruháikat egy Saulus nevezetû ifjú lábaihoz rakták le.

⁵⁹ Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!

⁶⁰ Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bûnt! És ezt mondván, elaluvék.

Read full chapter