Jób 14-16
Hungarian Károli
14 Az asszonytól született ember rövid életû és háborúságokkal bõvelkedõ.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az õ hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 Fordulj el azért tõle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az õ hajtásai el nem fogynak.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van õ?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az õ álmukból.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bûneimhez.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldõl; a szikla is elmozdul helyérõl;
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és õ elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el õt.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törõdik velök.
22 Csak õmagáért fáj még a teste, és a lelke is õmagáért kesereg.
15 Majd felele a Témánból való Elifáz és monda:
2 Vajjon a bölcs felelhet-é [ilyen] szeles tudománynyal, és megtöltheti-é a hasát keleti széllel?
3 Vetekedvén oly beszéddel, a mely nem használ, és oly szavakkal, a melyekkel semmit sem segít.
4 Te már semmivé akarod tenni az [Isten] félelmét is; és megkevesbíted az Isten elõtt való buzgólkodást is!
5 Mert gonoszságod oktatja a te szádat, és a csalárdok nyelvét választottad.
6 A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid bizonyítanak ellened.
7 Te születtél-é az elsõ embernek; elébb formáltattál-é, mint a halmok?
8 Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?
9 Mit tudsz te, a mit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, a mi nálunk nem volna meg?
10 Õsz is, agg is van közöttünk, jóval idõsebb a te atyádnál.
11 Csekélységek-é elõtted Istennek vigasztalásai, és a beszéd, a mely szeliden bánt veled?
12 Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid?
13 Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon?
14 Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, a ki asszonytól születik?
15 Ímé, még az õ szenteiben sem bízok, az egek sem tiszták az õ szemében:
16 Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, a ki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!
17 Elmondom néked, hallgass rám, és a mint láttam, úgy beszélem el;
18 A mit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint atyáiktól valót;
19 A kiknek egyedül adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala.
20 Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erõszakoskodó elõtt is rejtve van az õ esztendeinek száma.
21 A félelem hangja [cseng] az õ füleiben; a békesség [ide]jén tör rá a pusztító!
22 Nem hiszi, hogy kijut a sötétségbõl, mert kard hegyére van õ kiszemelve.
23 Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.
24 Háborgatják õt a nyomorúság és rettegés; leverik õt, mint valami háborúra felkészült király.
25 Mert az Isten ellen nyujtotta ki kezét, és erõsködött a Mindenható ellen;
26 [Kinyujtott] nyakkal rohant ellene, domború pajzsainak fellege alatt.
27 Mivel befedezte az arczát kövérséggel, és hájat borított tomporára;
28 És lakozott elrombolt városokban; lakatlan házakban, a melyek dûlõfélben vannak:
29 Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet.
30 Nem menekül meg a setétségtõl, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétõl pusztul el.
31 Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma.
32 Nem idejében telik el [élete,] és az ága ki nem virágzik.
33 Lehullatja, mint a szõlõvesszõ az õ egresét, elhányja, mint az olajfa az õ virágát.
34 Mert a képmutató házanépe meddõ, és tûz emészti meg az ajándékból való sátrakat.
35 Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az õ méhök csalárdságot érlel.
16 Felele pedig Jób, és monda:
2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz?
4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
5 Erõsíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.]
6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserûségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tõlem?
7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtõl-szembe bizonyít ellenem.
9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsõdültek ellenem.
11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tûzött ki magának.
13 Körülvettek az õ íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hõs.
15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bõrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;]
17 Noha erõszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az õ felebarátjával való dolgát.
22 Mert a kiszabott esztendõk letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
Jób 14-16
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
14 „Akit asszony szült, mind rövid életű,
s napjai szenvedésekkel terhesek.
2 Mint tavaszi virág, hirtelen kivirul,
de hamar elhervad, gyorsan lehull,
mint az árnyék, tovatűnik, nincs maradása.
3 Istenem, te mégis szemmel tartasz!
Mégis perbe szállsz ellenem?
4 Származhat-e a tisztátalanból tiszta?
Soha!
5 Istenem, ha már megszabtad napjaim számát,
meghatároztad éveimet,
— s tudom, azt át nem léphetem —,
6 kérlek, engedj egy kis pihenést,
vedd le rólam tekinteted,
hadd legyen annyi örömöm,
mint munkája végeztével a béresnek!
7 Hiszen még a kivágott fának is van reménye,
hogy újra sarjad, újra kizöldül.
8 Mikor gyökere már kiszáradt,
mikor törzse már nem él,
9 a víznek illatától mégis újraéled,
megint rügyezik, kivirágzik, feléled.
10 De a férfi, ha meghal — bármily erős volt is —,
ha végleg elterül, ugyan hová lesz?
11 Elillan, mint víz a kiszáradt tavakból,
mint elapadt folyók vize, eltűnik.
12 Bizony, az ember nem kel fel,
ha egyszer lehanyatlik.
Fel nem ébred, fel sem kel,
amíg az ég el nem múlik!
13 Bárcsak elrejtenél engem a holtak hazájában!
Ott várnám ki, míg csillapul haragod,
és újra megemlékeznél rólam.
14 Vajon, ha meghalok, felkelek-e megint?
Ha tudnám, türelmesen várnám,
amíg szolgálatom ideje letelik,
s elváltozásom bekövetkezik.
15 Akkor szólítanál, s én felelnék,
akkor te is vágyakoznál utánam, akit kezed alkotott.
16 Akkor megvédenél engem,
s nem tartanád számon minden bűnömet.
17 Vétkeimet csomóba kötve lepecsételnéd,
s eltörölnéd mindet.
18 Ahogy a nagy hegyek leomlanak,
a hatalmas sziklák elmállanak,
19 ahogy a követ simára koptatja a víz,
és elmossa az áradat a partokat,
úgy teszed semmivé, Istenem, minden reményemet,
20 így mutatod meg rajtam hatalmadat!
Nekem pedig el kell mennem örökre.
Elváltoztatod arcomat,
s a holtak közé küldesz.
21 Ha fiaimat tisztesség éri, nem láthatom,
de ha szégyen, azt sem tudom.
22 Már csak a saját fájdalmam van velem,
lelkem is csak magáért sír keservesen!”
Elifáz prédikál Jóbnak
15 Ezután a témáni Elifáz kezdett prédikálni:
2 „Jób, ha igazán bölcs lennél,
nem beszélnél ilyen értelmetlen dolgokat!
Nem beszélnél a levegőbe!
3 Azt hiszed, a bölcs ilyen üres szavakkal érvelne?
Ilyen értelmetlenségeket mondana?
4 Te már az istenfélelmet is semmibe veszed!
Neked már az Istenhez való imádság sem ér semmit!
5 Szavaid világosan mutatják bűnödet,
hiába próbálsz ravaszkodni, hogy becsapj bennünket!
6 Nem én ítéllek el téged, hanem a saját szavaid!
Saját beszéded tanúskodik ellened!
7 Azt gondolod, te vagy az első ember,
aki a Földön született?
Előbb lettél, mint a hegyek?
8 Vajon ott voltál-e, mikor Isten tanácskozott?
Azt hiszed, egyedül te vagy bölcs a világon?
9 Mit tudsz, amit mi nem?
Mihez értesz, amiben mi tudatlanok vagyunk?
10 Van közöttünk ősz hajú és öreg,
van, aki apádnál is idősebb!
11 Lenézed Isten vigasztalását,
megveted, mikor szelíden szólunk hozzád?
12 Miért ragad el az indulat,
miért tekintesz haraggal ránk?
13 Hiszen Istenre haragszol,
mikor így beszélsz!
14 Mert hogy is lehetne az ember ártatlan?
Hogy lehetne bűntelen, akit anya szült?
15 Hiszen Isten még angyalaiban[a] sem bízik!
Szemében még a Menny sem igazán tiszta és szent!
16 Mennyivel kevésbé az ember, aki utálatos és romlott,
aki úgy issza a gonoszságot, mint a vizet!
17 Most hallgass rám, Jób, elmagyarázom ezt neked!
Elmondom neked, amit láttam.
18 Elmondom, amit a bölcsektől hallottam,
amit ők is őseiktől tanultak régen.
19 Őseiktől, akik ezt a földet örökségül kapták,
akik között nem járt idegen.
20 Ezt mondták: aki bűnös,
annak szenvednie kell egész életében.
Aki erőszakos és kegyetlen,
mindhalálig gyötrődik.
21 Minden hang megrémíti,
ellensége akkor tör rá,
amikor biztonságban érzi magát.
22 Abban hisz, hogy a holtak közül
soha vissza nem térhet,
attól fél, hogy egyszer kard járja át.
23 Kenyere miatt aggódik,
és tudja, hogy pusztulás vár rá,
24 fél a nyomorúságtól és veszedelemtől.
Mindez rá is támad, mint ellenséges király.
25 Miért? Mert öklét rázta Istenre,
a Mindenhatóval szemben nagy hangon hősködött,
26 makacsul harcolt ellene,
vastag pajzsával eltakarta arcát Isten elől.
27 A bűnösnek, még ha gazdag és elhízott is,
28 városait lerombolják,
otthona romba dől,
háza üresen marad.
29 Ám az istentelen nem lesz mindig gazdag,
vagyonából semmi sem marad,
s gabonája sem hoz bő termést.
30 Nem menekülhet meg a sötétségtől.
Olyan lesz, mint zöldellő fa, ha kiszárad,
Isten lehelete messze elsodorja.
31 Hiába hitegeti magát hazugságokkal,
hiába bízik abban, ami hamis,
mert jutalmul csak az üresség jut neki!
32 Az istentelen idő előtt meghal,
mint a faág, amely nem zöldül ki többé.
33 Mint a szőlő, amelyről a termés éretlen lehull,
mint olajfa, amely lehullatja virágát.
34 Mert az istentelenek nem jutnak semmire.
Tűz emészti meg házaikat,
akik szeretik a megvesztegetést.
35 Gonosz tervek fogannak meg lelkükben,
belsejükben álnoksággal terhesek,
s végül vétket szülnek.”
Jób negyedik válasza
16 Akkor Jób így válaszolt:
2 „Hallottam én már ilyet eleget!
Hitvány vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
3 Mikor lesz már vége az értelmetlen locsogásnak?!
Meddig akarjátok még nyújtani a beszédet?
4 Lennétek csak az én helyemben,
akkor én is mondhatnék nektek ilyeneket!
Akkor én is vádolhatnálak benneteket,
csóválhatnám fejemet miattatok.
5 De legalább igyekeznék vigasztalni titeket,
próbálnám enyhíteni fájdalmatokat.
6 De jaj, az én fájdalmam nem enyhül, ha szólok,
s nem segít rajtam az sem, ha hallgatok!
7 Istenem, elvetted minden erőmet!
Elpusztítottad egész családomat!
8 Milyen sovány és gyenge lettem,
ez is ellenem tanúskodik,
mert mindenki azt hiszi, bűnös vagyok!
9 Hiába, Isten haragszik rám, és ellenem támad,
fogát csikorgatja, és széjjelszaggat engem.
Ellenségeim pedig gyűlölködve bámulnak rám.
10 Körém gyűltek az emberek,
s mind engem vádolnak,
szavaik arcul csapnak, összefognak ellenem!
11 Bizony, Isten kiszolgáltatott engem a gonosznak!
Egyenesen a gonosz kezébe adott!
12 Pedig békében és jólétben éltem,
de összetört engem hirtelen!
Nyakon ragadott, és szétzúzott!
Céltáblája lettem,
13 íjászai körülvettek, nyilaik eltaláltak,
belső részeimbe fúródtak,
kegyetlen kínokat szenvedek!
14 Újra meg újra rám rohan,
réseket tör rajtam, mint az ostromló sereg.
15 Zsákruhába öltöztem, porban ülök,
minden dicsőségem odavan!
16 Arcom a szüntelen sírástól eltorzult,
szempilláimra a halál árnyéka ült,
17 pedig nem tapad kezemhez gonoszság,
és imádságom tiszta!
18 Ó föld, ne takard el véremet![b]
Ne rejtse el az ég segélykiáltásomat!
19 Mégis tudom, van tanúm a Mennyben!
Van, aki mellettem tanúskodik a magasban!
20 Barátaim csúfolnak,
én mégis Istenre nézek éjjel-nappal!
21 Tanúm szót emel értem Istennél,
mint az ember fia, ha barátját védi a bíró előtt.
22 Hamar elfutnak az évek,
s odamegyek, ahonnan nincs visszatérés.”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center