42  Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam õ belé, törvényt beszél a népeknek.

² Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán.

³ Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.

⁴ Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.

⁵ Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:

⁶ Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megõrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.

⁷ Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczbõl kihozzad, és a fogházból a sötétben ülõket.

⁸ Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsõségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.

⁹ A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielõtt meglennének, tudatom veletek.

¹⁰ Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói.

¹¹ Emeljék fel [szavokat] a puszta és annak városai, a faluk, a melyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kõsziklák lakói, a hegyeknek tetejérõl kiáltsanak.

¹² Adják az Úrnak a dicsõséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben.

¹³ Az Úr, mint egy hõs kijõ, [és] mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sõt rivalg és ellenségein erõt vesz.

¹⁴ Régtõl fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: [most] mint a szülõ nõ nyögök, lihegek és fúvok!

¹⁵ Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fûvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok.

¹⁶ A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom õket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; elõttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és õket el nem hagyom.

¹⁷ Meghátrálnak [és] mélyen megszégyenülnek, a kik a bálványban bíznak, a kik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink!

¹⁸ Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!

¹⁹ Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? és olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?

²⁰ Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.

²¹ Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsõségessé.

²² De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöczben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, a ki mondaná: add vissza!

²³ Ki veszi ezt közületek fülébe? a ki figyelne és hallgatna ezután!

²⁴ Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr- é, a ki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Õ törvényére?

²⁵ Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de õ nem értett; és égett benne, de nem tért eszére!

43  És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtõd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!

² Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tûzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged.

³ Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Égyiptomot, Kúst és Sebát helyetted.

⁴ Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért:

⁵ Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletrõl meghozom magodat, és napnyugotról egybegyûjtelek.

⁶ Mondom északnak: add meg; és délnek: ne tartsd vissza, hozd meg az én fiaimat messzünnen, és leányimat a földnek végérõl,

⁷ Mindent, a ki csak az én nevemrõl neveztetik, a kit dicsõségemre teremtettem, a kit alkottam és készítettem!

⁸ Hozd ki a vak népet, a melynek szemei vannak, és a süketeket, a kiknek füleik vannak!

⁹ Minden népek gyûljenek egybe, és seregeljenek össze a népségek: ki hirdethet közülök ilyet? Vagy a régieket tudassák velünk, állítsák elõ tanuikat, hogy igazuk legyen, hogy ezek hallván, ezt mondják: Igaz.

¹⁰ Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, elõttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz!

¹¹ Én, én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító!

¹² Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen [isten] köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok.

¹³ Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, a ki az én kezembõl kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg?

¹⁴ Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom mindnyájokat, mint menekülõket a Káldeusokkal együtt vídámságuk hajóiba.

¹⁵ Én az Úr vagyok, szent [Istene]tek, Izráelnek teremtõje, királyotok.

¹⁶ Így szól az Úr, a ki a tengeren utat csinál, és a hatalmas vizeken ösvényt,

¹⁷ A ki kihozott szekeret és lovat, sereget és vitézt; együtt hevernek ottan, nem kelnek föl, kialudtak, mint gyertyabél elhamvadának!

¹⁸ Ne emlékezzetek a régiekrõl, és az elõbbiekrõl ne gondolkodjatok!

¹⁹ Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket.

²⁰ Dicsõítni fog engem a mezõ vada, a sakálok és struczok, hogy vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak.

²¹ A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!

²² És még sem engem hívtál segítségül Jákób, hanem megfáradtál én bennem Izráel!

²³ Nem adtad nékem égõáldozatul bárányaidat, és áldozataiddal nem dicsõítettél engem; nem terheltelek ételáldozattal, és tömjénnel nem fárasztottalak.

²⁴ Nem vettél pénzen nékem jóillatú nádat, és áldozataid kövérével jól nem tartottál, csak bûneiddel terhelél, vétkeiddel fárasztál engemet.

²⁵ Én, én vagyok, a ki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bûneidrõl nem emlékezem meg!

²⁶ Juttasd eszembe, no pereljünk együtt, beszéld el, hogy igaznak találtassál!

²⁷ Az elsõ atyád vétkezett, és tanítóid elpártoltak tõlem!

²⁸ Ezért én is megfertõztettem a szent fejedelmeket, és veszedelemre adám Jákóbot, és gyalázatra Izráelt!

44  És most hallgass Jákób, én szolgám, és Izráel, a kit én elválasztottam.

² Így szól az Úr, teremtõd és alkotód anyád méhétõl fogva, a ki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, a kit elválasztottam!

³ Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre.

⁴ És nevekednek mint fû között, és mint a fûzfák vizek folyásinál.

⁵ Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti, és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és hízelegve Izráel nevét említi.

⁶ Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az elsõ, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten.

⁷ És ki hirdetett hozzám hasonlóan? jelentse meg és hozza azt elém, mióta e világ népét teremtém; és jelentsék meg a közeli és távoli jövõt.

⁸ Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém elõre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kõszál, nem tudok!

⁹ A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenczeik mit sem használnak, és tanuik nem látnak és nem tudnak, hogy megszégyenüljenek.

¹⁰ Ki alkotott istent, és bálványt [ki] öntött? a mely semmit sem használ!

¹¹ Ímé, minden barátaik megszégyenülnek, és a mesterek magok is emberek; gyûljenek össze mind és álljanak elõ; féljenek, szégyenüljenek meg együtt!

¹² A kovács fejszét [készít,] és munkálkodik a szénnél, és alakítja azt põrölylyel, és munkálja azt erõs karjával, és megéhezik és ereje nincsen, és vizet sem iszik és elfárad.

¹³ Az ács mérõzsinórt von, és lefesti azt íróvesszõvel, és meggyalulja azt, a czirkalommal alakítja, és csinálja azt férfiú formájára, ember ékességére, hogy házában lakjék.

¹⁴ Czédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és válogat az erdõ fáiban, fenyõt plántál, a melyet az esõ fölnevel.

¹⁵ Azokból az ember tüzet gerjeszt, vesz belõlök és melegszik, meggyújtja és kenyeret süt; sõt istent is csinál abból és imádja, bálványt készít és elõtte leborul;

¹⁶ Felét tûzben megégeti, felénél húst eszik: pecsenyét süt és megelégszik, és aztán melengeti magát és szól: Bezzeg melegem van, tûznél valék!

¹⁷ Maradékából istent készít, bálványát; leborulva imádja azt és könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy istenem!

¹⁸ Nem tudnak és nem értenek, mert bekenvék szemeik és nem látnak, és szívök nem eszmél.

¹⁹ És nem veszi eszébe, nincs ismerete és értelme, hogy mondaná: Felét tûzben megégetém és kenyeret sütöttem annak szenénél, sütöttem húst és megettem; és maradékából útálatosságot csináljak-é, és leboruljak a fa- galy elõtt?

²⁰ Ki hamuban gyönyörködik, megcsalt szíve vezette félre azt, hogy meg ne szabadítsa lelkét és ezt mondja: Hát nem hazugság van-é jobbkezemben?

²¹ Oh emlékezzél meg Jákób ezekrõl és Izráel, mert az én szolgám vagy te, én alkottalak téged, én szolgám vagy, Izráel! nem feledlek el.

²² Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhõt bûneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak.

²³ Örüljetek egek, mert az Úr végbe vitte, kiáltsatok földnek mélységei, ujjongva énekeljetek hegyek, erdõ és benne minden fa; mert megváltá az Úr Jákóbot, és Izráelben megdicsõíti magát.

²⁴ Így szól az Úr, megváltód és alkotód anyád méhétõl fogva: Én vagyok az Úr, a ki mindent cselekszem, a ki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól;

²⁵ Ki a hazugok jeleit megrontja, és a varázslókat megbolondítja, a bölcseket megszégyeníti, és tudományukat bolondsággá teszi.

²⁶ A ki szolgája beszédét beteljesíti, és véghez viszi követei tanácsát, a ki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! és Júda városainak: Megépíttessenek! és romjait felállatom!

²⁷ Ki ezt mondja a mélységnek: Száradj ki! és kiapasztom folyóvizeidet!

²⁸ Ki Czírusnak ezt mondja: Pásztorom! ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! és a templomnak: Alapja vettessék!