41  Hallgassatok reám, ti szigetek, és a népek vegyenek új erõt, közelgjenek, majd szóljanak, együtt hadd szálljunk perbe!

² Ki támasztá fel [azt] keletrõl, a kit igazságban hív az õ lábához? A népeket kezébe adja és királyok felett uralkodóvá teszi, kardjával mint port szórja szét, mint repülõ polyvát kézíve által!

³ Kergeti õket, békességgel vonul az úton, a melyen lábaival nem járt.

⁴ Ki tette és vitte végbe ezt? A ki elhívja eleitõl fogva a nemzetségeket: én, az Úr, az elsõ és utolsókkal is az vagyok én!

⁵ Látták a szigetek és megrémülének, a földnek végei reszkettek, közelegtek és egybegyûltek.

⁶ Kiki társát segíti, és barátjának ezt mondja: Légy erõs!

⁷ És bátorítja a mester az ötvöst, és a kalapácscsal simító azt, a ki az ülõt veri; így szól a forrasztásról: jó az, és megerõsíti szegekkel, hogy meg ne mozduljon.

⁸ De te Izráel, én szolgám, Jákób, a kit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva;

⁹ Te, a kit én a föld utolsó részérõl hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondám néked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem útállak:

¹⁰ Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerõsítelek, sõt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.

¹¹ Ímé, megszégyenülnek és meggyaláztatnak, a kik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek és elvesznek, a kik veled perlekednek.

¹² Keresed õket és meg nem találod a veled versengõket; megsemmisülnek teljesen, a kik téged háborgatnak.

¹³ Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!

¹⁴ Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje!

¹⁵ Ímé, én teszlek éles, új cséplõhengerré, a melynek két éle van; hegyeket csépelj és zúzz össze, és a halmokat pozdorjává tegyed.

¹⁶ Te szórd, és a szél vigye el õket, és elszéleszsze õket a forgószél, és te örülsz az Úrban, és dicsekedel Izráelnek Szentjében.

¹⁷ A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvök a szomjúságban elepedt: én, az Úr meghallgatom õket, én, Izráel Istene, nem hagyom el õket.

¹⁸ Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá.

¹⁹ A pusztában czédrust, akáczot nevelek és mirtust és olajfát, plántálok a kietlenben cziprust, platánt, sudarczédrussal együtt,

²⁰ Hogy lássák, megtudják, eszökbe vegyék és megértsék mindnyájan, hogy az Úrnak keze mívelte ezt, és Izráel Szentje teremtette ezt!

²¹ Hozzátok ide ügyeteket, szól az Úr, adjátok elõ erõsségeiteket, így szól Jákób királya.

²² Adják elõ és jelentsék meg nékünk, a mik történni fognak; a mik elõször lesznek, jelentsétek meg, hogy eszünkbe vegyük és megtudjuk végöket, vagy a jövendõket tudassátok velünk!

²³ Jelentsétek meg, mik lesznek ezután, hogy megtudjuk, hogy ti Istenek vagytok; vagy hát míveljetek jót vagy gonoszt, hogy mérkõzzünk és majd lássuk együtt!

²⁴ Ímé, ti semmibõl valók vagytok, és dolgotok is semmibõl való; útálat az, a ki titeket szeret.

²⁵ Feltámasztám északról, és eljött napkelet felõl; hirdeti nevemet, és tapodja a fejedelmeket, mint az agyagot, és mint a fazekas a sarat tapossa.

²⁶ Ki jelenté meg ezt eleitõl fogva, hogy megtudnók? vagy régen, hogy ezt mondanók: Igaz? De nem jelenté meg, de nem tudatá senki, nem hallá szavatokat senki sem!

²⁷ Sionnak elõször [én hirdetém,] ímé itt vannak [a tanúk,] és örömmondót adtam Jeruzsálemnek.

²⁸ És néztem és nem volt senki, ezek közül nem volt tanácsadó, hogy megkérdezzem õket és feleljenek nékem.

²⁹ Ímé, mindnyájan semmik õk, semmiség cselekedetök, szél és hiábavalóság képeik.

42  Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam õ belé, törvényt beszél a népeknek.

² Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán.

³ Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.

⁴ Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.

⁵ Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:

⁶ Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megõrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.

⁷ Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczbõl kihozzad, és a fogházból a sötétben ülõket.

⁸ Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsõségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.

⁹ A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielõtt meglennének, tudatom veletek.

¹⁰ Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói.

¹¹ Emeljék fel [szavokat] a puszta és annak városai, a faluk, a melyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kõsziklák lakói, a hegyeknek tetejérõl kiáltsanak.

¹² Adják az Úrnak a dicsõséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben.

¹³ Az Úr, mint egy hõs kijõ, [és] mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sõt rivalg és ellenségein erõt vesz.

¹⁴ Régtõl fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: [most] mint a szülõ nõ nyögök, lihegek és fúvok!

¹⁵ Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fûvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok.

¹⁶ A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom õket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; elõttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és õket el nem hagyom.

¹⁷ Meghátrálnak [és] mélyen megszégyenülnek, a kik a bálványban bíznak, a kik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink!

¹⁸ Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!

¹⁹ Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? és olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?

²⁰ Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.

²¹ Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsõségessé.

²² De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöczben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, a ki mondaná: add vissza!

²³ Ki veszi ezt közületek fülébe? a ki figyelne és hallgatna ezután!

²⁴ Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr- é, a ki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Õ törvényére?

²⁵ Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de õ nem értett; és égett benne, de nem tért eszére!

1  Pál, Silvánus és Timótheus a Thessalonikabeliek gyülekezetének, [a] [mely] [van] az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban: kegyelem néktek és békesség Istentõl, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

² Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban;

³ Szüntelenül emlegetve a ti hitetek munkáját, és a ti szeretetetek fáradozását, és a mi Urunk Jézus Krisztus felõl való reménységeteknek állhatatosságát, az Isten elõtt, a mi Atyánk elõtt:

⁴ Tudván, Istentõl szeretett atyámfiai, hogy ti ki vagytok választva;

⁵ Hogy a mi evangyéliomunk ti nálatok nem áll csak szóban, hanem [isteni] erõkben is, Szent Lélekben is, sok bizodalomban is; a miképen tudjátok, hogy milyenek voltunk közöttetek ti érettetek.

⁶ És ti a mi követõinkké lettetek és az Úréi, befogadván az ígét sokféle szorongattatás között, Szent Lélek örömével;

⁷ Úgy hogy példaképekké lettetek Maczedóniában és Akhájában minden hívõre nézve.

⁸ Mert nemcsak Maczedóniában és Akhájában zendült ki tõletek az Úr beszéde, hanem minden helyen is híre terjedt a ti Istenben vetett hiteteknek, annyira, hogy szükségtelen arról valamit szólnunk.

⁹ Mert azok magok hirdetik felõlünk, milyen volt a mi hozzátok való menetelünk, és miként tértetek meg az Istenhez a bálványoktól, hogy az élõ és igaz Istennek szolgáljatok,

¹⁰ És várjátok az Õ Fiát az égbõl, a kit feltámasztott a halálból, a Jézust, a ki megszabadít minket amaz eljövendõ haragtól.