Márdokeus felmagasztalása

6 A vacsora utáni éjszakán nem jött álom a király szemére, ezért előhozatta a krónikák könyvét, amelybe uralkodása eseményeit jegyezték fel, és felolvastatott belőle. ² Történetesen éppen azt a részt olvasták fel, amely arról szólt, hogyan leplezte le Márdokeus a király két ajtónálló testőrének, Bigtánának és Teresnek a tervét, akik meg akarták ölni Ahasvérós királyt.

³ „Milyen jutalmat, vagy kitüntetést kapott ezért Márdokeus?” — kérdezte a király.

„Semmit” — felelték a szolgák.

^4-5 „Ki van most az udvarban a főembereim közül?” — kérdezte a király. „Hámán áll az ajtó előtt” — válaszolták a szolgák. Hámán ugyanis éppen ekkor érkezett meg a palota külső udvarába. El akarta érni a királynál, hogy Márdokeust akasszák föl arra az akasztófára, amelyet Hámán erre a célra állíttatott fel.

„Jöjjön be!” — mondta a király.

⁶ Amikor Hámán belépett, a király megkérdezte tőle: „Mi kell tenni azzal a férfival, akit a király nagy megtiszteltetésben akar részesíteni?”

Ezt hallva Hámán rögtön magára gondolt: „Ugyan ki mást akarna a király kitüntetni, mint engem?!”

⁷ Így hát ezt válaszolta: „Azt a férfit, akit a király meg akar tisztelni, ⁸ öltöztessék fel a király ruhájába, ültessék a király lovára, és tegyék fejére a király koronáját. ⁹ Adják a ruhát és a lovat a király egyik főemberének. Ő öltöztesse fel azt a férfit, és ültesse fel a király lovára, majd kantáron vezesse a lovat végig a város utcáin és terein. Közben hangosan kiáltva hirdesse ki: »Nézzétek, ez az a férfi, akit a király meg akar tisztelni!«”

¹⁰ „Helyes! Akkor sietve menj, és hozd elő azt a ruhát és lovat — parancsolta a király Hámánnak. — Mindent úgy tegyél, ahogy mondtad: öltöztesd fel a zsidó Márdokeust, aki a király kapujában szolgál, és ültesd a lóra! Semmit el ne hagyj abból, amit mondtál!”

¹¹ Akkor Hámán megkereste azt a ruhát, és felöltöztette Márdokeust. Elővezették a király lovát is, Hámán felültette rá Márdokeust, és végigvezette a lovat a város utcáin és terein. Közben pedig hangosan ezt kiáltotta: „Nézzétek, ez az a férfi, akit a király ki akar tüntetni!”

¹² Ezek után Márdokeus visszatért a helyére, a király kapujába. Hámán pedig nagy búsan sietett haza, és még az arcát is betakarta szégyenében és elkeseredésében. ¹³ Amikor a feleségének, Zeresnek és a tanácsadóinak elmondta, mi történt vele — azok így válaszoltak: „Mivelhogy Márdokeus a zsidó nemzetből származik, nem leszel képes megállni vele szemben, hanem egészen biztosan te fogsz elesni előtte. Valójában már meg is kezdődött a hanyatlásod.”

¹⁴ Még be sem fejezték a beszélgetést, amikor a király szolgái betoppantak, hogy Hámánt sietve Eszter lakomájára kísérjék.

Hámán bukása

7 A király és Hámán másodszor is Eszter királynénál vendégeskedtek. A lakoma közben, amikor a bort felszolgálták, a király ismét Eszterhez fordult: „Mit kívánsz, mondd el bátran, teljesítem! Mi a kérésed? Bármi legyen is az, megkapod — akár a királyságom felét is.”

³ Ekkor Eszter végre előadta kérését: „Felséges Királyom! Ha kedvelsz engem, ha jóindulattal vagy irántam, és ha úgy látod jónak, kegyelmezz nekem, hogy ne kelljen meghalnom! És kegyelmezz népemnek is, hadd éljünk! Ez a kérésem és kívánságom. ⁴ Mert eladtak bennünket — engem és egész népemet együttesen — hogy megöljenek, elpusztítsanak, és megsemmisítsenek mindannyiunkat. Ha csupán rabszolgának adtak volna el, akkor hallgatnék, és nem zavarnám nyomorúságunkkal a királyt.”

⁵ Akkor Ahasvérós király ezt kérdezte Eszter királynétól: „Ki az és hol van, aki ilyet merészelt tervezni?!”

⁶ Eszter Hámánra mutatott: „Ő az! Ez a gonosz Hámán a mi ellenségünk, aki a vesztünket akarja!”

Hámán megrémülve nézett a királyra és a királynéra. ⁷ A király pedig haragra lobbant, hirtelen felkelt a vacsora mellől, és kisietett a palota kertjébe. Hámán azonban ott maradt, hogy Eszter királynénál kegyelemért könyörögjön. Megértette, hogy a király már elhatározta, hogy kivégezteti. ⁸ A király éppen abban a pillanatban jött vissza a kertből, amikor Hámán — könyörgés közben — arra a díványra borult, amelyen Eszter feküdt. Ezt látva a király így kiáltott fel: „Hogy merészel ez az ember az én jelenlétemben és a palotámban erőszakoskodni a királynéval?!”

Ahogy ezt mondta, a szolgák azonnal betakarták Hámán arcát. ⁹ Az egyik szolga — Harbóná — megszólalt: „Hámán házánál már áll egy 50 könyök^[a] magas akasztófa, amelyet ő annak a Márdokeusnak szánt, aki megmentette a király életét.”.

„Helyes! Akkor Hámánt akasszátok fel arra a fára!” — parancsolta a király.

¹⁰ Így hát Hámán maga került arra az akasztófára, amelyet Márdokeusnak szánt. Azután megszűnt a király haragja.

A király rendelete a zsidók érdekében

8 Ezen a napon Ahasvérós király átadta Eszter királynénak Hámánnak, a zsidók ellenségének a házát, minden birtokát és vagyonát. Eszter megmondta a királynak, hogy Márdokeus a rokona és nevelőapja, azután bevezette őt a királyhoz. ² A király lehúzta ujjáról a pecsétgyűrűt — amelyet Hámántól már visszavett — és átadta Márdokeusnak. Eszter pedig rábízta Márdokeusra Hámán házának és összes birtokának az igazgatását.

³ Azután Eszter ismét könyörgött a királynak. Sírva borult a lába elé, és kegyelmet kért tőle, hogy hiúsítsa meg az agági Hámán gonosz tervét, amelyet a zsidók kiirtására készített.

⁴ A király Eszterre nyújtotta aranypálcáját. Eszter felkelt, megállt a király előtt, ⁵ és ezt kérte tőle: „Ha a király is úgy látja jónak, és kedvel engem, ha helyesnek tartja, és jóindulattal van irántam, adjon ki írott rendeletet, amely érvényteleníti az agági Hámán korábbi rendeletét. Hiszen az a rendelet, amelyet ő írt, és hirdetett ki, még érvényben van: és e szerint a zsidókat a birodalom összes tartományában ki kell irtani. ⁶ Hogyan is nézhetném tétlenül azt a veszedelmet, amely népemet fenyegeti?! Hogyan is hagyhatnám, hogy egész rokonságomat elpusztítsák?!”

⁷ Ahasvérós király erre így felelt Eszter királynénak és a zsidó Márdokeusnak: „Mivel Hámán a zsidók ellen támadt, kivégeztettem, és felakasztották a fára — összes birtokát és vagyonát pedig Eszternek adtam. ⁸ Most rajtatok a sor: írjatok egy másik rendeletet a zsidók érdekében — amint jónak látjátok! A király nevében írjátok meg, és pecsételjétek le a gyűrűjével! Az a rendelet ugyanis, amelyet a király nevében írtak, és gyűrűjével pecsételtek le, nem vonható vissza.”

⁹ Így hát sietve hívatták a király írnokait, akik a harmadik (Sziván) hónap 23-ik napján, Márdokeus szavai szerint leírták az új rendeletet. Megírták a zsidóknak, a tartományok kormányzóinak, a vezetőknek és a hivatalnokoknak a birodalom mind a 127 tartományába, Indiától Etiópiáig, minden népnek a saját nyelvén és minden tartományba annak írásával. ¹⁰ Márdokeus a király nevében írta ezt a rendeletet, és a király gyűrűjével pecsételte le. Azután szétküldte a királyi futárokkal, akik gyors lovakon vágtattak (e lovakat külön a királyi futárszolgálat számára tenyésztették).

¹¹ A rendeletben az állt, hogy a király biztosítja a jogot birodalma minden városában a zsidóknak, hogy összegyűljenek és megvédjék magukat. Megengedi, hogy megöljék, elpusztítsák és megsemmisítsék mindazokat a fegyvereseket, feleségükkel és gyermekeikkel együtt — bármely népből, vagy tartományból is jöjjenek ellenük — akik megtámadják őket. Azt is megengedi, hogy ellenségeik minden vagyonát zsákmányul vegyék maguknak.

¹² Mindezt pedig Ahasvérós király birodalma összes tartományában ugyanazon a kijelölt napon tehetik meg a zsidók: a tizenkettedik (Adár) hónap 13. napján.

¹³ Ezt a királyi parancsot törvényként hirdették ki minden tartományban, és tudatták minden néppel, hogy a zsidók fel fognak készülni rá, hogy megvédjék magukat, és bosszút álljanak ellenségeiken. ¹⁴ A királyi futárok sietve lóra ültek, és útnak indultak. A törvényt Súsán városában is azonnal kihirdették.

¹⁵ Azután Márdokeus kijött a királytól. Különleges kék-fehér királyi öltözetet, és bíborszínű finom lenvászon palástot viselt, a fején pedig nagy aranykorona volt. Súsán városában mindenki hangosan kiáltozva ujjongott és örvendezett. ¹⁶ A zsidók között különösen nagy volt a vigadozás, mert felvirradt számukra az öröm és a dicsőség napja!

¹⁷ Ugyanez történt minden városban és tartományban is, ahol a király rendeletét kihirdették: a zsidók örvendeztek, vigadoztak, örültek és lakomát tartottak.

A birodalom egyéb népei közül pedig sokan csatlakoztak a zsidókhoz és vallásukhoz, mert tisztelték őket, és féltek tőlük.

A hét diakónus kiválasztása

6 Azokban a napokban, amikor a tanítványok száma nagyon megnövekedett, feszültség támadt a gyülekezeten belül a görög kultúrát követő és a héber hagyományokhoz ragaszkodó zsidók között. Az előbbiek panaszkodtak, hogy a közülük való özvegyasszonyokat mellőzik, és nem osztják be ugyanúgy a mindennapi szolgálatokra, mint a hébereket. ² Ekkor a tizenkét apostol összehívta az egész gyülekezetet, és azt mondta: „Nem lenne helyes, ha elhanyagolnánk Isten üzenetét az asztaloknál való felszolgálás kedvéért. ³ Ezért válasszatok ki magatok közül hét férfit, akikről a többieknek jó véleménye van, és akik be vannak töltve Szent Szellemmel és bölcsességgel. Rájuk fogjuk bízni a felszolgálás munkáját. ⁴ Mi pedig továbbra is minden időnket arra fordítjuk, hogy imádkozzunk, és hogy Isten üzenetét tanítsuk és hirdessük.”

⁵ Ez a javaslat mindenkinek tetszett. Ekkor kiválasztották Istvánt, aki telve volt hittel és Szent Szellemmel, és Fülöpöt^[a], Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és az antókhiai Nikoláoszt, aki felvette a zsidó vallást, és ⁶ az apostolok elé állították őket. Az apostolok pedig rájuk tették a kezüket,^[b] és imádkoztak értük.

⁷ Isten üzenete egyre több embert ért el. Jeruzsálemben megsokszorozódott Jézus tanítványainak száma. Még a papok közül is sokan hittek Jézusban, és engedelmeskedtek neki.

Istvánt a Főtanács előtt vádolják

⁸ István telve volt Isten kegyelmével és erejével, ezért nagy csodákat és jeleket tett a nép között. ⁹ Azonban egyes cirénei, alexandriai, ciliciai és kis-ázsiai zsidók, akik az úgynevezett szabadosok zsinagógájához tartoztak, vitatkozni kezdtek Istvánnal. ¹⁰ De a Szent Szellem olyan bölcsességet adott Istvánnak, hogy annak a vitatkozók nem tudtak ellenállni.

¹¹ Ekkor titokban rávettek néhány embert, hogy tanúskodjanak István ellen, és ezt mondják róla: „Hallottuk, amikor István gyalázta Mózest és Istent!” ¹² Ezzel István ellen uszították a tömeget, a nép vezetőit és a Törvény tanítóit, akik odarohantak Istvánhoz, letartóztatták, és a Főtanács elé állították. ¹³ Hamis tanúkat is hoztak, akik megerősítették a vádat: „Ez az ember mindig a Templom és a Törvény ellen beszél. ¹⁴ Hallottuk, amikor azt mondta, hogy a názáreti Jézus le fogja rombolni a Templomot, és megváltoztatja azokat a hagyományokat, amelyeket Mózes parancsolt nekünk.”

¹⁵ Amikor a Főtanácsban ülők Istvánra néztek, olyannak látták az arcát, mint amilyen egy angyalé.