Add parallel Print Page Options

Első látomás: a sáskajárás

Uram, az Örökkévaló ezt mutatta nekem látomásban: Kaszálórétet láttam, a királyi kaszálás után[a], amikor újra nőni kezdett a fű. Az Örökkévaló sáskarajt formált, és ráküldte a zöldellő mezőre. Mikor a sáskák már egészen csupaszra tarolták a rétet, felkiáltottam:

„Jaj, Uram, Örökkévaló! Könyörgök, bocsáss meg nekünk, különben Jákób népe nem éli túl ezt a csapást, hiszen már csak maroknyian maradtunk meg!”

Akkor az Örökkévaló megengesztelődött, és visszahívta a csapást.

„Jól van, ez nem fog bekövetkezni” — mondta.

Második látomás: a tűz

Uram, az Örökkévaló ezt mutatta nekem látomásban. Tüzet hívott elő, hogy azzal büntesse meg népét. A tűz elpusztította a nagy mélységet, és már a megművelt földeket is kezdte elégetni. Akkor felkiáltottam:

„Jaj, Uram, Örökkévaló! Könyörgök, állítsd meg a csapást, különben Jákób népe nem éli túl, hiszen már csak maroknyian maradtunk meg!”

Akkor az Örökkévaló megengesztelődött, és visszahívta a csapást.

„Jól van, ez sem fog bekövetkezni” — mondta.

Harmadik látomás: a függőón

Majd ezt mutatta nekem látomásban: az Úr egy fal tetején állt, és kezében függőónnal[b] vizsgálta, hogy a fal függőleges-e.

Ezt kérdezte tőlem az Örökkévaló: „Ámósz, mit látsz?”

„Függőónt” — válaszoltam.

Akkor ő így folytatta:

„Látod, függőónnal vizsgálom meg népemet, Izráelt, és nem kímélem meg őket többé a büntetéstől! Bizony elpusztulnak Izsák népének magaslatai, romhalmazzá lesz Izráelben minden szent épület, és fegyverrel támadok Jeroboám király családjára!”

Amacjá rátámad Ámószra

10 Amacjá, a bételi szentély papja üzenetet küldött Jeroboámnak, Izráel királyának: „Királyom, Ámósz lázadást szít ellened a nép között. Nem tűrheti tovább az ország Ámósz beszédét! 11 Mert azt mondta: »Jeroboám meghal a csatában, Izráel népét pedig kétségtelenül száműzetésbe hurcolják, messze földre.«”

12 Azután Amacjá ezt mondta Ámósznak:

„Próféta, menj el innen, siess vissza Júda földjére! Ott keresd meg a kenyeredet, ott prófétálj! 13 Itt, Bételben, nem prófétálhatsz többé, mert ez a király szent helye, és királyságának temploma!”

14 Ámósz így válaszolt Amacjának:

„Nem vagyok én próféta, sem a próféták tanítványa. Gazdálkodó vagyok, juhokat, marhákat tenyésztek, gyümölcsfákat gondozok. 15 De az Örökkévaló elhívott a nyájam mellől, s azt mondta nekem: »Menj, és prófétálj Izráelnek, népemnek!« 16 Most hát hallgasd meg Amacjá, mit üzen neked az Örökkévaló! Te azt mondod, ne prófétáljak Izráel ellen, ne szóljak Izsák népe ellen.

17 Az Örökkévaló pedig ezt mondja neked:

»Feleséged prostituálttá
    lesz a városban,
fiaidat és leányaidat
    fegyverrel ölik meg,
birtokod elveszik,
    és felosztják az idegenek,
te magad idegen földön
    halsz meg,
Izráelt pedig száműzetésbe hurcolják!«”

Negyedik látomás: érett gyümölcsök

Uram, az Örökkévaló ezt mutatta nekem látomásban: Egy kosár érett gyümölcsöt láttam. Ezt kérdezte:

„Ámósz, mit látsz?”

„Egy kosár érett gyümölcsöt” — válaszoltam.

Akkor így folytatta:

„Megérett[c] az ítéletre népem, nem kímélem meg a büntetéstől többé! Azon a napon a templomi ének helyett siratóének hallatszik — mondja Uram, az Örökkévaló —, temérdek hulla hever majd mindenütt, és szótlanul hordják halomba.”[d]

Fenyegető próféciák Izráel ellen

Halljátok meg ezt, ti kereskedők,
    akik letapossátok a szegényeket,
    és pusztítjátok a nyomorultakat!
Akik azt mondjátok magatokban:
    „Bárcsak elmúlna már az Újhold ünnepe,
    hogy megint árulhatnánk a gabonát!
Mikor lesz már vége a szombatnak,
    hogy eladhassuk a búzát?[e]
Kisebbítsük meg a mértéket,
    emeljük fel az árakat,
    hamisítsuk meg a mérleget,
    adjuk el a szemetes gabonát is!
Vásároljunk adósrabszolgákat
    a szegények közül,
vegyük meg a nincsteleneket,
    még ha csak egy pár saru
    árával tartoznak is!”

Önmagára esküdött az Örökkévaló, Jákób Dicsősége:

„Nem felejtem el soha
    e nép gonosztetteit!
Hát ne rendüljön meg
    a föld miattuk?
Bizony, mindannyian
    gyászolni fognak!
Az egész ország beleremeg,
    emelkedik, majd lesüllyed,
ahogy a Nílus
    árad és apad”.

„Azon a napon lenyugtatom
    a napot délidőben
    — ezt mondja Uram, az Örökkévaló —,
fényes nappal sötétségbe borítom
    az egész földet.
10 Ünnepeiteket gyászolássá változtatom,
    énekeiteket pedig siratóénekké.
Minden derékra zsákruhát kötök,
    mindegyikőtök fejét kopaszra[f] nyírom,
s olyan gyászba borítalak titeket,
    mint ahogy az egyszülött fiút siratják.
Bizony, keserves lesz számotokra az a nap
    és keserű!”

Az Örökkévaló szavára éheznek és szomjaznak

11 „Bizony, eljönnek a napok
    — ezt mondja Uram, az Örökkévaló —,
mikor éhséget küldök a földre,
    de nem kenyérre éheznek majd!
Szomjúságot bocsátok rájuk,
    de nem vízre szomjaznak!
Az Örökkévaló szavát kívánják,
    igéjére éheznek és szomjaznak!
12 Vándorolnak egyik tengertől a másikig,
    és északtól keletig,
futnak, hogy keressék az Örökkévaló beszédét,
    de nem találják majd sehol!”

13 „Azon a napon a szép fiatal leányok
    és az erős ifjak
mind elepednek
    a szomjúság miatt!
14 Mind elesnek,
    mivel Samária szégyenletes bálványaira esküdtek:
»Dán istenére mondom!«
    és: »A beérsebai útra mondom!«
Elesnek, bizony,
    és fel sem kelnek többé!”

Láttam az Urat az oltár mellett állni

Láttam az Urat, amint az oltár mellett állt, és ezt mondta:

„Sújts le az oszlopfőre,
    hogy még az alap is megremegjen!
Döntsd rá az egész házat
    a benne lévők fejére!
Akik életben maradnak,
    azokat fegyverrel ölöm meg.
Egy sem fog elszaladni,
    senki sem menekülhet!
Ha leásnak, erőszakkal betörnek a Seolba,
    onnan is előhúzom őket.
Ha felkapaszkodnak az égbe,
    onnan is lerántom őket.
Ha a Kármel tetején rejtőznek el,
    ott is megtalálom,
    és megragadom őket.
Ha a tenger mélyén bújnak el,
    hogy ne lássam őket,
ott is parancsolok a kígyónak,
    hogy marja meg őket.
Ha ellenségeik fogságba hurcolják őket,
    ott is parancsolok a fegyvernek,
    hogy ölje meg őket.
Bizony szemmel tartom népemet,
    de nem a javukra, hanem a vesztükre!”

Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura
    megérinti a földet, és az beleremeg,
    emelkedik és lesüllyed,
akár a Nílus vize Egyiptomban.
    A föld lakosai pedig
    mind sírnak és gyászolnak.

Az Örökkévaló a Mennyben
    építette lakóhelyét,
és a Földre alapozta
    az ég boltozatát.
Ő szólítja elő a tengerek vizét,
    és elborítja a föld színét vele,
Ő az Örökkévaló — ez az ő neve!

Jákób népét mégsem pusztítom el teljesen

Ezt mondja az Örökkévaló:

„Izráel népe!
Olyanok lettetek számomra,
    mint Etiópia népe,
    vagy mint bármely más nép.
Igaz, én hoztam föl
    Egyiptomból Izráelt,
de a filiszteusokat is
    én hoztam el Kréta szigetéről,
Arám népét meg Kírből.”

Uram, az Örökkévaló
    szemmel tartja Izráel királyságát,
    amelyet elborított a bűn.
„Bizony, eltörlöm azt a föld színéről
    — ezt mondja az Örökkévaló —,
de Jákób népét
    mégsem pusztítom el teljesen!
Nézzétek és lássátok:
Parancsolok, és megrostálom
    népemet, Izráelt, a nemzetek között,
    mint ahogy a búzát kirostálják.[g]
De egyetlen szemecske
    sem esik a földre!
10 Népem bűnöseit mind
    fegyver öli meg,
bár azt hiszik,
    hogy őket baj nem érheti”.

Újra fölállítom Dávid sátorát

11 „Azon a napon újra fölállítom
    Dávid leomlott sátorát,
repedéseit és romlásait kijavítom,
    hogy mint régen volt, olyan legyen.
Igen, újjáépítem teljesen,
12     hogy örököljék Edom maradékát,
    meg akik a nemzetekből megmaradnak,
mindazokat, akik nevemet viselik
    — mondja az Örökkévaló,
    aki ezt be is teljesíti.

13 Bizony, eljön az idő
    — mondja az Örökkévaló —,
amikor olyan bőségesen megáldalak titeket,
    hogy a szántó utoléri az aratót,
    aki szőlőt szüretel, utoléri a vetőt.
A hegyoldalakról árad majd a must,
    s a dombokról bor-patakok folynak.
14 Népem, Izráel sorsát jóra fordítom.[h]
Romba dőlt városaikat újra felépítik,
    s laknak bennük,
szőlőket telepítenek,
    és a saját borukat isszák.
15 Én telepítem le őket ismét a földjükre.
Többé ki nem szaggatja őket senki
    arról a földről, amelyet én adtam nekik!”
    — ezt mondja Istened, az Örökkévaló.

Footnotes

  1. Ámos 7:1 királyi kaszálás után Az első és legjobb minőségű kaszálásból a széna a királyt illette.
  2. Ámos 7:7 függőón Ősi kőműves eszköz: zsinór és a végére erősített nehezék, amellyel megállapítható, hogy a fal valóban függőlegesen áll-e. Még ma is használják.
  3. Ámos 8:2 Megérett Szó szerint: „elérkezett a vég”. Szójáték: a „vég” és a „érett gyümölcs” az eredetiben nagyon hasonlóan hangzik.
  4. Ámos 8:3 szótlanul… halomba Vagy: Az emberek rászólnak egymásra: „Ne szólj egy szót se!”
  5. Ámos 8:5 Bárcsak… búzát A Mózesi Törvény szerint ünnepnapokon tilos volt kereskedni.
  6. Ámos 8:10 kopaszra A 10. vers a gyász külső jeleit sorolja fel: zsákruha, lenyírt haj, siratás.
  7. Ámos 9:9 ahogy… kirostálják Régen a búzát őrlés előtt rostával tisztították meg: kerek szita-szöveten rázogatták, amíg a szemét lehullott, és csak a tiszta búza maradt fenn a rostán.
  8. Ámos 9:14 Népem… fordítom Vagy: „Hazahozom népemet, Izráelt a fogságból”.

A hetedik pecsét feltörése

Amikor a Bárány a hetedik pecsétet is feltörte, csend lett az egész Mennyben mintegy fél óráig. Azután hét angyalt láttam, akik Isten előtt álltak. Mindegyiknek adtak egy-egy trombitát.

Ezután jött egy másik angyal, és megállt az illatáldozati oltárnál. Arany füstölő volt a kezében, és sok tömjént adtak neki, hogy Isten népének imádságaival együtt tegye a trón előtt álló arany illatáldozati oltárra. A tömjén füstje Isten népének imádságaival együtt felszállt az angyal kezéből Isten elé. Az angyal ezután izzó parazsat vett az oltárról, megtöltötte vele a füstölőt, majd ledobta a Földre. Erre mennydörgések és más hangok hallatszottak, villámlott, és földrengés támadt.

A hét angyal pedig — akiknél a hét trombita volt — felkészült, hogy megfújja a trombitáját.

Az első trombitaszó

Amikor az első angyal trombitált, vérrel kevert jégeső és tűz támadt, amely lezúdult a Földre. Ezért megégett a föld egyharmada, a fák egyharmada és az összes zöld fű.

A második trombitaszó

A második angyal is trombitált. Ekkor belezuhant a tengerbe valami, ami hatalmas lángoló hegyhez hasonlított. Ettől vérré változott a tenger egyharmada, elpusztult a tengeri élőlények harmadrésze és a hajók harmadrésze is.

A harmadik trombitaszó

10 Amikor a harmadik angyal trombitált, egy óriási csillag zuhant le az égből, amely úgy lángolt, mint a fáklya. Ráesett a folyók egyharmadára és a vízforrásokra. 11 A csillag neve „Üröm” volt. A vizek egyharmada olyan keserű lett, mint az üröm,[a] és sok ember meghalt, mert ilyen keserű vizet ivott.

A negyedik trombitaszó

12 A negyedik angyal is megfújta a trombitáját. Ekkor csapás érte a Nap egyharmadát, a Hold egyharmadát és a csillagok egyharmadát. Ezért mindegyiknek a harmadrésze elsötétült. Így a nappal egyharmad része és az éjszaka egyharmad része is teljes sötétségbe borult.

13 Ekkor újra láttam: egy sas repült magasan az égen, és erős hangon ezt kiáltotta: „Jaj, jaj, jaj a Föld lakóinak a még hátralévő három trombitaszó miatt! Mert a következő három angyal is hamarosan megfújja a trombitáját!”

Footnotes

  1. Jelenések 8:11 üröm Nagyon keserű és mérgező növény.