Add parallel Print Page Options

12 De boldog és áldott,
    akit az Örökkévaló tanít a törvényével!
Igen, akit fegyelmez,
    sőt megfenyít,
13 hogy a veszedelem idején
    békességben élhessen,
nyugodt maradjon,
    míg a gonoszok a sírba hullanak.
14 Mert az Örökkévaló nem hagyja el népét,
    nem dobja el magától örökségét!
15 Helyreáll az igazságszolgáltatás,
    és aki becsületes, követi az igaz ítéletet.

16 Ki áll mellém a gonoszokkal szemben?
    Ki harcol velem a gonosztevők ellen?
17 Tudom, az Örökkévaló
    hamarosan megsegít engem!
Különben hamar a csend országába merülnék!
    De biztos, hogy ő jön, és megsegít!
18 Már azt gondoltam, összeroskadok,
    de hűséges szereteted
    mégis megerősített, Örökkévaló!
19 Lelkem megtelt gondokkal és aggodalommal,
    de megvigasztaltál és felüdítettél engem!

20 Örökkévaló, mi köze van hozzád
    a hamis bíróknak,
akik a Törvényre hivatkozva
    csak nyomorúságot okoznak,
21 összefognak az igazságszeretők ellen,
    és halálra ítélik az ártatlanokat?
22 De az én védelmezőm az Örökkévaló!
    Magas kőváram a hegycsúcson,
Isten a Kősziklám, ő a menedékem!
23 Bizony, az Örökkévaló megbünteti
    a hamis bírókat, a gonosz uralkodókat!
A saját fejükre fordítja vissza gonosz tetteiket,
    szétszórja és elsöpri őket a földről!
Örökkévaló Istenünk,
    pusztítsd el őket teljesen!

Read full chapter

12 Boldog ember az, a kit te megfeddesz Uram, és a kit megtanítasz a te törvényedre;

13 Hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, míg megásták a vermet a hitetlennek!

14 Bizony nem veti el az Úr az õ népét, és el nem hagyja az õ örökségét!

15 Mert igazságra fordul vissza az ítélet, és utána mennek mind az igazszívûek.

16 Kicsoda támad fel én mellettem a gonoszok ellen? Kicsoda áll mellém a hamisság cselekedõk ellen?

17 Ha az Úr nem lett volna segítségül nékem: már-már ott lakoznék lelkem a csendességben.

18 Mikor azt mondtam: Az én lábam eliszamodott: a te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem.

19 Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vígasztalásaid megvidámították az én lelkemet.

20 Van-é köze te hozzád a hamisság székének, a mely nyomorúságot szerez törvény színe alatt?

21 Egybegyülekeznek az igaznak lelke ellen, és elkárhoztatják az ártatlannak vérét.

22 De kõváram lõn én nékem az Úr, és az én Istenem az én oltalmamnak kõsziklája;

23 És visszafordítja reájok az õ álnokságukat, és az õ gonoszságukkal veszti el õket; elveszti õket az Úr, a mi Istenünk.

Read full chapter

A házasságról

Most pedig a leveletekben feltett kérdésekre válaszolok.

Azt írtátok: „Jobb a férfinak, ha egyáltalán nem is nyúl asszonyhoz.” Én meg azt mondom: a szexuális bűnök veszélye miatt minden férfi házasodjon meg, és minden leány menjen férjhez. A férj adja meg a feleségének, amivel tartozik neki, és ugyanígy a feleség is a férjének. Nem a feleség rendelkezik a saját testével, hanem a férje. Hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a feleségét szolgálja vele. Ne tagadjátok meg a másiktól, hogy a testetekkel is szolgáljátok egymást! Csak közös megegyezéssel tartózkodjatok a házasélettől, és akkor is csak egy ideig, ameddig teljesen az imádkozásra fordítjátok minden figyelmeteket. Azután ismét legyetek együtt, hogy a Sátán ne tudjon benneteket szexuális kívánságokkal kísérteni. Mindezt azonban azért mondom, mert kedvezni akarok nektek, nem pedig parancsként.

Szeretném, ha mindenki úgy élne, mint én, de Isten mindegyikünknek más-más ajándékot adott: az egyiknek ilyet, a másiknak másfélét.

Akik még nem élnek házasságban, vagy már megözvegyültek, azoknak azt üzenem: jobban teszik, ha továbbra is egyedül maradnak, mint ahogyan én is élek. Azonban, ha nem tudják magukat megtartóztatni, inkább házasodjanak meg, illetve menjenek férjhez. Mert jobb házasságban élni, mint a szexuális kívánság tüzében égni.

10 Azoknak, akik házasságban élnek, azt a parancsot küldöm — és ez valójában az Úr Jézus parancsa! —, hogy az asszony ne hagyja el a férjét, se ne váljon el tőle! 11 Ha pedig mégis elválik, utána ne menjen férjhez máshoz, inkább béküljön ki a férjével! Parancsolom a férjeknek is, hogy feleségüktől ne váljanak el, se ne hagyják el őket!

12 A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy hívő férfinak hitetlen felesége van, aki együtt akar vele élni, a férj ne váljon el a feleségétől! 13 Ha valamelyik hívő asszonynak hitetlen férje van, aki együtt akar vele élni, az asszony ne váljon el a férjétől! 14 Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, és a hitetlen feleség meg van szentelve hívő férje által. Ha nem így lenne, akkor közös gyermekeik nem tartoznának Isten népéhez, így azonban ezek a gyermekek is szentek.

15 Ha azonban a hitetlen férj, vagy feleség el akar válni hívő házastársától, ám váljon el! Ilyen esetben a hívő férj, vagy a hívő feleség nincs hozzákötve a hitetlen házastársához, hanem szabad. Isten azonban arra hívott el benneteket, hogy egymással békességben éljetek. 16 Te hívő feleség, talán még megmentheted a hitetlen férjedet! Te hívő férj, talán még megmentheted a hitetlen feleségedet!

Read full chapter

A mik felõl pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni.

De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje.

A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének.

A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.

Ne foszszátok meg egymást, hanemha egyenlõ akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bõjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.

Ezt pedig kedvezésképen mondom, nem parancsolat szerint.

Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentõl, egynek így, másnak pedig úgy.

Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is.

De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.

10 Azoknak pedig, a kik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétõl el ne váljék.

11 Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét.

12 Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.

13 És a mely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.

14 Mert meg van szentelve a hitetlen férj az õ feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az õ férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.

15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.

16 Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, ha megmentheted-e a feleségedet?

Read full chapter

Ezek a Prédikátornak[a], Dávid fiának, Jeruzsálem királyának gondolatai és mondásai.

Milyen nagy hiábavalóság!
    — mondja a Prédikátor. —
Milyen nagy hiábavalóság!
    Bizony, minden hiábavalóság[b].

Mi haszna van a nap alatt[c] az embernek abból, hogy egész életében töri magát, és keményen dolgozik?

Minden vég nélkül folytatja útját

Az egyik nemzedék elmegy, a másik jön,
    de a föld ugyanaz marad.
Felkel a nap, azután lenyugszik,
    majd sietve visszatér előbbi helyére,
    hogy megint felkeljen.
Egyszer dél felé fúj a szél,
    utána északra fordul,
körbe-körbe jár a földön,
    majd újra visszatér.
A folyók mind sietnek a tengerbe,
    mégsem töltik meg azt soha.
Visszatér a víz a kiszáradt mederbe[d]
    újra meg újra.
Minden vég nélkül folytatja útját!
    Nincs vége a sok beszédnek,
nincs vége annak, amit a szem láthat,
    s nincs vége annak, amit a fül hallhat.

Nincs új a nap alatt!

Minden ugyanúgy megmarad ezután is,
    ahogy eddig volt.
Minden úgy lesz a jövőben is,
    amint a múltban történt,
    mert nincs új a nap alatt.
10 Van, amiről azt gondolják:
„Lám, ez valóban újdonság!”
    — de az is megvan már régóta.
Még mielőtt születtünk volna,
    már régen létezett.
11 Bizony, senki sem emlékszik a régiekre!
    De a jövendő nemzedéket is
    ugyanígy elfelejtik a következők.

A bölcsesség hajszolása is hiábavaló

12 Én, a Prédikátor, Izráel királya voltam Jeruzsálemben. 13 Teljes szívvel rászántam magam, hogy a bölcsességemmel alaposan kikutassak és megvizsgáljak mindent, ami az ég alatt[e] történik. De ez is keserves és fáradságos feladatnak bizonyult, amelyet Isten azért adott az embereknek, hogy bajlódjanak vele.

14 Megvizsgáltam mindent, ami a nap alatt történik, és úgy találtam, hogy minden hiábavalóság, időpocsékolás és hasztalan erőlködés. 15 Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számításba venni.

16 Azt gondoltam magamról: „Lám, milyen nagy hatalomra tettem szert, mennyi bölcsességet összegyűjtöttem! Fölülmúltam a Jeruzsálemben előttem uralkodó királyokat. Szívem megtelt bölcsességgel és tudással.”

17 Teljes szívvel rászántam magam, hogy megtudjam és kipróbáljam, mit jelent a bölcsesség és az ostobaság. De arra jutottam, hogy ez is csak időpocsékolás és hasztalan erőlködés. 18 Mert igaz a mondás:

„A sok bölcsességgel sokasodik a szomorúság is,
    aki tudását gyarapítja, szenvedését szaporítja.”

Az élvezetek hajszolása is hiábavaló

Azt gondoltam, átadom magam az élvezeteknek és az örömnek. Kipróbálom, hová vezetnek. De arra jutottam, hogy ez is hiábavalóság! A nevetésről azt mondtam: „Bolondság!” — az élvezetekről pedig: „Semmit sem érnek!”

Majd kigondoltam, hogy borral vidítom fel testemet, egészen a szélső határig, de úgy, hogy közben szívemet a bölcsesség vezesse. Kipróbálom ezt a bolondságot, hogy lássam, mire jó ez az ég alatt az embereknek rövid életük napjaiban.

A gazdagság és hírnév is hiábavaló

Azután nagy vállalkozásokba fogtam: saját kedvemre palotákat építettem, majd szőlőket és díszkerteket telepítettem. Gyümölcsösöket is ültettem, amelyekben mindenféle gyümölcs termett. Víztárolókat is építettem, hogy növekvő fáimat öntözni tudjam. Szereztem magamnak rabszolgákat és szolgálólányokat, sőt már házamnál született szolgáim is voltak. Rengeteg marhacsordám és juhnyájam is volt, több, mint előttem bárkinek Jeruzsálemben.

Összegyűjtöttem a kincstáramba töméntelen ezüstöt, aranyat, meg különböző tartományok és királyok kincseit. Szereztem énekeseket és énekesnőket, meg nagyon sok asszonyt és háremhölgyet. Mindent megszereztem, amit csak egy férfi kívánhat.

Hatalmas lettem és gazdag, fölülmúltam mindazokat, akik előttem éltek Jeruzsálemben, s közben bölcsességem is velem maradt. 10 Amit csak akartam, mindent elértem. Nem tagadtam meg a szívemtől semmit, ami örömöt szerzett. Mert valóban nagy örömöt találtam mindabban, amit véghezvittem és elértem! Ez lett a jutalma sok fáradozásomnak.

11 De amikor gondosan mérlegeltem, amit elértem, és hogy mennyit fáradoztam mindezért, megint csak arra jutottam, hogy ez is mind hiábavalóság, időpocsékolás és hasztalan erőlködés. Ennek sincs semmi értelme, sem haszna a nap alatt!

A bölcsesség hasznos és jó

12 Azután elhatároztam, hogy megvizsgálom magát a bölcsességet, meg a bolondságot és az ostobaságot is.

Gondosan megvizsgáltam azt is, mit tehet majd az, aki a király után következik a trónon. Arra jutottam, hogy ő is csak ugyanazt fogja tenni, mint az elődje.

13 Láttam, hogy a bölcsesség olyan, mint a világosság: jó és hasznos. A bolondságnak ellenben — akárcsak a sötétségnek — semmi haszna sincsen. 14 A bölcs jól látja, hová megy, az ostoba pedig sötétben botorkál.

Ugyanakkor felismertem, hogy mindkettőre ugyanaz a sors vár: egyik is meghal, meg a másik is. 15 Ekkor azt kérdeztem magamtól: „Ha neked is ugyanúgy meg kell halnod, mint a bolondnak, akkor mi hasznod van a nagy bölcsességedből?” Ezért arra jutottam, hogy ez is hiábavalóság! 16 Hiszen a bölcsre sem fognak jobban emlékezni, mint a bolondra! Bizony, a következő időkben örökre elfelejtik mind a kettőt. Igen, meghal a bolond is, a bölcs is — ebben nincs semmi különbség!

Kiábrándultság és reménytelenség

17 Még az életet is megutáltam, annyira kiábrándítónak találtam mindazt, ami a nap alatt történik. Bizony mindez hiábavalóság, időpocsékolás és hasztalan erőlködés!

18 Megutáltam minden erőfeszítésemet, amellyel fáradoztam a nap alatt, mivel fölismertem, hogy amikor meghalok, mindezt azokra kell hagynom, akik utánam következnek. 19 Ugyan ki tudhatja, hogy aki utánam következik, bölcs lesz-e, vagy ostoba? Mégis hatalmába kerül mindaz, amit bölcsességemmel és sok fáradsággal építettem és gyűjtöttem a nap alatt! Ez is hiábavalóság!

20 Emiatt úrrá lett rajtam a reménytelenség minden dolog miatt, amelyért fáradoztam a nap alatt. 21 Mert itt van egy férfi, aki egész életében bölcsen, értelmesen és nagy hozzáértéssel dolgozott, és olyan valakire kell hagyja munkája gyümölcsét, aki a kisujját sem mozdította érte, mégis élvezheti. Bizony ez is hiábavalóság és nagy igazságtalanság!

22 Mert végül is mi haszna van a nap alatt a halandónak abból, hogy egész életében keményen dolgozott és a lelkét gyötörte? 23 Hiszen napjai tele vannak szomorúsággal, munkája vesződséggel, s még éjjel sincs lelkének nyugta. Bizony, ez is hiábavalóság!

24 Arra jutottam hát, hogy az ember nem tehet annál jobbat, mint hogy egyen-igyon, meg örömét lelje a munkájában és annak gyümölcsében. Azt is beláttam, hogy ezt is Isten kezéből kapjuk. 25 Mert ha ő nem adná, ugyan mit ennénk, és miben lenne örömünk? 26 Hiszen Isten a bölcsnek — akit kedvel — bölcsességet, tudást és örömöt ad. Ugyanakkor az ostoba bűnösnek fáradozást és küszködést ad, hogy az vagyont gyűjtsön — azután pedig átadja annak, akit Isten kedvel.

Bizony, ez is hiábavalóság, időpocsékolás és hasztalan erőlködés!

Mindennek megvan a maga ideje

Mindennek megvan a maga ideje, és kijelölt ideje van minden dolognak[f] az ég alatt.

Ideje van a megszületésnek,
    ideje a meghalásnak.
Ideje van a vetésnek,
    ideje az aratásnak.
Ideje van a megölésnek,
    ideje a meggyógyításnak.
Ideje van a lerombolásnak,
    ideje a felépítésnek.
Ideje van a sírásnak,
    ideje a nevetésnek.
Ideje van a gyásznak,
    ideje a táncnak.
Ideje van a kövek szétszórásának,
    ideje a kövek összegyűjtésének.
Ideje van az ölelésnek,
    ideje az öleléstől való tartózkodásnak.
Ideje van a megkeresésnek,
    ideje az elvesztésnek.
Ideje van a megőrzésnek,
    ideje az eldobásnak.
Ideje van az eltépésnek,
    ideje a megvarrásnak.
Ideje van a hallgatásnak,
    ideje a szólásnak.
Ideje van a szeretetnek,
    ideje a gyűlöletnek.
Ideje van a háborúnak,
    ideje a békének.

Amit Isten tesz, az örökre megmarad!

Mi haszna van az embernek abból, hogy keményen dogozik és töri magát? 10 Láttam azokat a feladatokat, amelyeket Isten adott a halandóknak, hogy fáradozzanak velük. 11 Isten mindig mindent a megfelelő időben cselekszik — ezt még szemlélni is gyönyörűség! Ő adott az embernek képességet arra, hogy gondolkodjon a világról[g] — mi azonban soha nem tudjuk teljes egészében felfogni, amit Isten cselekszik.

12 Arra jutottam, hogy a legjobb, amit az ember tehet, hogy élvezi az életet, és örül annak, ameddig csak él. 13 Tehát egyen-igyon, élvezze a munkáját és annak gyümölcsét, s ne feledje, hogy mindez Isten ajándéka!

14 Azt is fölismertem, hogy minden, amit Isten tesz, örökre megmarad. Senki sem tehet hozzá, de el sem vehet abból semmit, mert amit Isten cselekszik, az teljes és örök. Mindezt pedig azért teszi, hogy féljék és tiszteljék őt. 15 Ami most történik, már régóta megvan, és ami a jövőben fog történni, az már megtörtént a múltban is. Isten újra előhozza azt, ami már elmúlt.

16 Láttam azt is itt a földön,[h] hogy a bíróságnak igaz ítéletet kellene hozni, de a bírák igazságtalanok. Ahol igazságot kellene szolgáltatni, ott igazságtalanságot művelnek. 17 De azután ezt gondoltam: Isten ítéletet tart mind az igazak, mind a gonoszok fölött, hiszen megvan a kijelölt ideje minden földi dolog és tett megítélésének.

Mi a különbség az ember és az állat között?

18 Azt gondoltam: Isten így teszi próbára és válogatja ki az embereket, és így bizonyítja be, hogy nélküle[i] nem különbek az állatoknál. 19 Hiszen ugyanaz a sors vár emberre és állatra. Meghal az egyik is, meghal a másik is. Mert egyiket is, másikat is ugyanaz az életadó lehelet[j] élteti. Mikor azonban meghalnak, nincs semmi különbség az élettelen ember és állat között! Bizony, ez is mind hiábavalóság! 20 Mindegyik ugyanarra a helyre jut, mert mindkettő a föld porából lesz, és végül ugyanúgy porrá lesz az ember is, az állat is. 21 Ugyan ki a megmondhatója, hogy az ember éltető lehelete halála után felfelé száll-e, s vajon az állatok éltető lehelete lefelé száll-e a földbe?

22 Arra jutottam tehát, hogy nem tehet az ember jobbat, mint hogy örömet találjon a munkájában és annak gyümölcsében — mert ez jutott neki ebben az életben. Mert ugyan ki tudna bennünket visszahozni, hogy láthassuk, mi történik itt, miután meghaltunk?

Footnotes

  1. Prédikátor 1:1 Prédikátornak Szó szerint: „a közösség tanítójának”.
  2. Prédikátor 1:2 hiábavalóság Ez a szó azt is jelenti: „értelmetlen, érthetetlen, haszontalan dolog”, „elpocsékolt idő, erőfeszítés”, „mulandó, mint a lehelet, pára, vagy szellő”.
  3. Prédikátor 1:3 a nap alatt Ez a kifejezés a könyv megértésének kulcsa, azt jelenti: „ebben a földi életben”. Az egész könyv arról szól, mire jut az ember, ha csak ezen a földön akarja megtalálni élete célját és értelmét.
  4. Prédikátor 1:7 kiszáradt mederbe Itt a sivatagban gyakori időszakos vízfolyásokról, a „vádikról” van szó, amelyek az idő nagy részében szárazak, s csak néha telnek meg vízzel.
  5. Prédikátor 1:13 az ég alatt Ugyanazt jelenti, mint a „nap alatt” kifejezés.
  6. Prédikátor 3:1 dolog Ez a szó azt is jelenti: akarat, szándék, terv, cselekedet.
  7. Prédikátor 3:11 képességet… világról Vagy: „kívánságot, hogy a jövőt megismerje”.
  8. Prédikátor 3:16 itt a földön Szó szerint: „a nap alatt”.
  9. Prédikátor 3:18 nélküle Vagyis: önmagukban véve, Istentől függetlenül.
  10. Prédikátor 3:19 lehelet Vagy: „szellem”.

A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei.

Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!

Micsoda haszna van az embernek minden õ munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt?

Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljõ; a föld pedig mindörökké megmarad.

És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az õ helyére siet, a hol õ [ismét] feltámad.

Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél.

Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza.

Minden dolgok [mint] fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül.

A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.

10 Van valami, a mirõl mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendõkön át, melyek mi elõttünk voltak.

11 Nincs emlékezet az elõbbiekrõl; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendõk, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek.

12 Én prédikátor, királya voltam Izráelnek Jeruzsálemben.

13 És adám az én elmémet mindazok vizsgálására és bölcsen való tudakozására, melyek lesznek az ég alatt. Ez gonosz hiábavaló foglalatosság, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy gyötrõdjenek vele.

14 Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!

15 Az egyenetlen meg nem egyenesíthetõ, és a fogyatkozás meg nem számlálható.

16 Szóltam az én elmémmel, mondván: ímé, én nagygyá lettem, és gyûjtöttem bölcseséget mindazok felett, a kik fõk voltak én elõttem Jeruzsálemben, és az én elmém bõven látott bölcseséget és tudományt!

17 Adtam annakfelette az én elmémet a bölcseségnek tudására, és az esztelenségnek és bolondságnak megtudására. Megtudtam, hogy ez is a lélek gyötrelme.

Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet.

Mondék az én szívemben: no, megpróbállak téged a vígan való lakásban, hogy lásd meg, mi a jó! És ímé, az is hiábavalóság!

A nevetésrõl azt mondom: bolondság! a vígasságról pedig: mit használ az?

Elvégezém az én szívemben, hogy boritalra adom magamat, (pedig szívem a bölcseséget követé) és elõveszem ezt a bolondságot, mígnem meglátom, hogy az emberek fiainak mi volna jó, a mit cselekedjenek az ég alatt, az életök napjainak száma szerint.

Felette nagy dolgokat cselekedtem; építék magamnak házakat; ülteték magamnak szõlõket.

Csinálék magamnak kerteket és ékességre való kerteket, és ülteték beléjök mindenféle gyümölcstermõ fákat.

Csinálék magamnak víz[tartó] tavakat, hogy azokból öntözzem a fáknak sarjadó erdejét.

Szerzék szolgákat és szolgálókat, házamnál nevekedett szolgáim is voltak nékem; öreg és apró barmoknak nyájaival is többel bírtam mindazoknál, a kik voltak én elõttem Jeruzsálemben.

Gyûjték magamnak ezüstöt és aranyat is, és királyok drágaságait és tartományokat; szerzék magamnak éneklõ férfiakat és éneklõ asszonyokat, és az emberek fiainak gyönyörûségit, asszonyt és asszonyokat.

10 És nagygyá levék és megnevekedém mindazok felett, a kik elõttem voltak Jeruzsálemben; az én bölcseségem is helyén volt.

11 Valamit kivánnak vala az én szemeim: meg nem fogtam azoktól, meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vígasságtól, hanem az én szívem örvendezett minden én munkám[mal gyûjtött jók]ban; mivelhogy ez volt az én részem minden én munkáimból.

12 És tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az én munkámra, mit fáradsággal végeztem vala; és ímé, az mind hiábavalóság és a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt!

13 Azért fordulék én, hogy lássak bölcseséget és bolondságot és esztelenséget, az az hogy mit [cselekesz]nek az emberek, a kik a király után következnek: azt, a mit régen cselekedtek.

14 És látám, hogy hasznosb a bölcseség a bolondságnál, miképen hasznosb a világosság a setétségnél.

15 A bölcsnek szemei [vannak] a fejében; a bolond pedig setétben jár; de ugyan én megismerém, hogy ugyanazon egy végök lesz mindezeknek.

16 Annakokáért mondám az én elmémben: bolondnak állapotja szerint lesz az én állapotom is, miért valék tehát én is bölcsebb? és mondék az én elmémben: ez is hiábavalóság!

17 Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendõ idõkben már mind elfelejtetnek: és miképen meghal a bölcs, azonképen meghal a bolond is.

18 Azért gyûlöltem az életet; mert gonosznak látszék nékem a dolog, a mi történik a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!

19 Gyûlöltem én minden munkámat is, melyet munkálkodom a nap alatt; mivelhogy el kell hagynom azt oly embernek, a ki én utánam lesz.

20 És ki tudja, ha bölcs lesz-é vagy bolond? és [mégis] uralkodik minden munkámon, a mit cselekedtem és bölcsen szerzettem a nap alatt! Ez is hiábavalóság!

21 Annakokáért elfordulék én, megfogván reménységtõl az én szívemet minden munkám felõl, melylyel munkálódtam a nap alatt.

22 Mert van oly ember, a kinek munkája [elvégeztetett] bölcseséggel, tudománynyal és jó kimenetellel; és oly embernek adja azt örökségül, a ki abban semmit sem munkálkodott. Ez is hiábavalóság és nagy gonosz!

23 Mert micsoda marad meg az embernek minden õ munkájából és elméjének nyughatatlan fáradozásából, melylyel õ munkálódott a nap alatt?

24 Holott minden napja bánat, és búsulás az õ foglalatossága, még éjjel is nem nyugodott az õ elméje. Ez is hiábavalóság!

25 Nincsen csak e jó is az embernek hatalmában, hogy egyék, igyék, és azt cselekedje, hogy az õ szíve lakozzék gyönyörûséggel az õ munkájából; ezt is láttam én, hogy az Istennek kezében van.

26 Mert kicsoda ehetnék és élhetne gyönyörûségére rajtam kivül?

27 Mert az embernek, a ki jó az õ szemei elõtt, adott [Isten] bölcseséget és tudományt és örömöt; a bûnösnek pedig adott foglalatosságot az egybegyûjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, a ki jó az Isten elõtt. Ez is hiábavalóság és az elmének gyötrelme!

Mindennek rendelt ideje [van], és ideje [van] az ég alatt minden akaratnak.

Ideje [van] a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.

Ideje [van] a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.

Ideje [van] a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.

Ideje [van] a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyûjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstõl való eltávozásnak.

Ideje [van] a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megõrzésnek és ideje az eldobásnak.

Ideje [van] a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.

Ideje [van] a szeretésnek és ideje a gyûlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.

Micsoda haszna van a munkásnak abban, a miben õ munkálkodik?

10 Láttam a foglalatosságot, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy fáradozzanak benne.

11 Mindent szépen csinált az õ idejében, e világot is adta az [emberek ]elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja [mindazt] a dolgot, a mit az Isten cselekszik kezdettõl fogva mindvégig.

12 Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen [kiki,] és hogy [a maga] javát cselekedje az õ életében.

13 De még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az õ egész munkájából, az Istennek ajándéka.

14 Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre míveli, hogy az õ orczáját rettegjék.

15 A mi [most] történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.

16 Láttam annakfelette a nap alatt, hogy az ítéletnek helyén hamisság, és az igazságnak helyén latorság van.

17 És mondék magamban: az igazat és a hamisat megítéli az Isten; mert minden [ember] akaratjának ideje van, és minden dolognak õ nála.

18 Így szólék azért magamban: az emberek fiai miatt [van ez így], hogy kiválogassa õket az Isten, és hogy meglássák, hogy õk magokban véve az oktalan állatok[hoz hasonlók].

19 Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlõ végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.

20 Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.

21 Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?

22 Azért úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen az õ dolgaiban, mivelhogy ez az õ része [e világban:] mert ki hozhatja õt [vissza,] hogy lássa, mi lesz õ utána?