Titushoz 3
Hungarian Károli
3 Emlékeztessed õket, hogy a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak engedelmeskedjenek, hódoljanak, minden jó cselekedetre készek legyenek,
2 Senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, gyöngédek legyenek, teljes szelídséget tanusítván minden ember iránt.
3 Mert régenten mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygõk, különbözõ kívánságoknak és gyönyöröknek szolgái, gonoszságban és irígységben élõk, gyûlölségesek, egymást gyûlölõk valánk.
4 De mikor a mi megtartó Istenünknek jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent,
5 Nem az igazságnak cselekedeteibõl, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az õ irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdõje és a Szent Lélek megújítása által,
6 Melyet kitöltött reánk bõséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által;
7 Hogy az õ kegyelmébõl megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.
8 Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket erõsítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel elõljárni azok, a kik Istenben hívõkké lettek. Ezek jók és hasznosak az embereknek;
9 A balgatag vitatkozásokat azonban és a nemzetségekrõl való tudakozásokat, és a civakodást és a törvény felõl való harczokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók.
10 Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld;
11 Tudván, hogy az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is kárhoztatván magát.
12 Mikor Ártemást vagy Tikhikust hozzád küldöm, siess hozzám jõni Nikápolyba; mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet.
13 A törvénytudó Zénást és Apollóst gondosan indítsd útnak, hogy semmiben se legyen fogyatkozásuk.
14 Tanulják meg pedig a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elõl a szükséges hasznokra, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.
15 Köszöntenek téged a velem levõk mindnyájan. Köszöntsd azokat, a kik szeretnek minket hitben. Kegyelem mindnyájatokkal! Ámen.
Titus 3
New King James Version
Graces of the Heirs of Grace
3 Remind them (A)to be subject to rulers and authorities, to obey, (B)to be ready for every good work, 2 to speak evil of no one, to be peaceable, gentle, showing all humility to all men. 3 For (C)we ourselves were also once foolish, disobedient, deceived, serving various lusts and pleasures, living in malice and envy, hateful and hating one another. 4 But when (D)the kindness and the love of (E)God our Savior toward man appeared, 5 (F)not by works of righteousness which we have done, but according to His mercy He saved us, through (G)the washing of regeneration and renewing of the Holy Spirit, 6 (H)whom He poured out on us abundantly through Jesus Christ our Savior, 7 that having been justified by His grace (I)we should become heirs according to the hope of eternal life.
8 (J)This is a faithful saying, and these things I want you to affirm constantly, that those who have believed in God should be careful to maintain good works. These things are good and profitable to men.
Avoid Dissension
9 But (K)avoid foolish disputes, genealogies, contentions, and strivings about the law; for they are unprofitable and useless. 10 (L)Reject a divisive man after the first and second [a]admonition, 11 knowing that such a person is warped and sinning, being self-condemned.
Final Messages
12 When I send Artemas to you, or (M)Tychicus, be diligent to come to me at Nicopolis, for I have decided to spend the winter there. 13 Send Zenas the lawyer and (N)Apollos on their journey with haste, that they may lack nothing. 14 And let our people also learn to maintain good works, to meet urgent needs, that they may not be unfruitful.
Farewell
15 All who are with me greet you. Greet those who love us in the faith.
Grace be with you all. Amen.
Footnotes
- Titus 3:10 warning
Scripture taken from the New King James Version®. Copyright © 1982 by Thomas Nelson. Used by permission. All rights reserved.
