¹⁰ Szünjék meg, kérlek, a gonoszok rosszasága és erõsítsd meg az igazat; mert az igaz Isten vizsgálja meg a szíveket és veséket.

¹¹ Az én paizsom az Istennél van, a ki megszabadítja az igazszívûeket.

¹² Isten igaz biró; és olyan Isten, a ki mindennap haragszik.

¹³ Ha meg nem tér a [gonosz,] kardját élesíti, kézívét felvonja és felkészíti azt.

¹⁴ Halálos eszközöket fordít reá, és megtüzesíti nyilait.

¹⁵ Ímé, álnoksággal vajúdik [a gonosz], hamisságot fogan és hazugságot szül.

¹⁶ Gödröt ás és mélyre vájja azt; de beleesik a verembe, a mit csinált.

¹⁷ Forduljon vissza fejére az, a mit elkövetett, és szálljon feje tetejére az õ erõszakossága.

Read full chapter

²³ És mikor a hajóra szállt vala, követék õt az õ tanítványai.

²⁴ És ímé nagy háborgás lõn a tengeren, annyira, hogy a hajót elborítják vala a hullámok; õ pedig aluszik vala.

²⁵ És az õ tanítványai hozzámenvén, felkölték õt, mondván: Uram, ments meg minket; mert elveszünk.

²⁶ És monda nékik: Mit féltek, óh kicsinyhitûek? Ekkor fölkelvén, megdorgálá a szeleket és a tengert, és lõn nagy csendesség.

²⁷ Az emberek pedig elcsodálkozának, mondván: Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek néki.

²⁸ És a mikor eljutott vala a túlsó partra, a Gadarénusok tartományába, két ördöngõs ment eléje, a sírboltokból kijövén, igen kegyetlenek, annyira, hogy senki sem mer vala elmenni azon az úton.

²⁹ És ímé kiáltának mondván: Mi közünk te veled Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy idõ elõtt meggyötörj minket?

³⁰ Tõlük távol pedig egy nagy disznónyáj legelészik vala.

³¹ Az ördögök pedig kérik vala õt mondván: Ha kiûzesz minket, engedd meg nékünk, hogy ama disznónyájba mehessünk!

³² És monda nékik: Menjetek. Azok pedig kimenvén, menének a disznónyájba: és ímé az egész disznónyáj a meredekrõl a tengerbe rohana, és oda vesze a vízben.

³³ A pásztorok pedig elfutának, és bemenvén a városba hírré adának mindent, azokat is, a mik az ördöngõsökkel történtek vala.

³⁴ És ímé az egész város kiméne Jézus elébe; és mihelyt meglátták, kérék õt, hogy távozzék az õ határukból.

9  És hajóra szállva átkele, és méne a maga városába.

² És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvõ gutaütött embert. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek: Bízzál fiam! Megbocsáttattak néked a te bûneid.

³ És ímé némelyek az írástudók közül mondának magukban: Ez káromlást szól.

⁴ És Jézus, látva az õ gondolataikat, monda: Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben?

⁵ Mert mi könnyebb, ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bûneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj?

⁶ Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bûnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek): Kelj föl, vedd a te ágyadat, és eredj haza.

⁷ És az felkelvén, haza méne.

⁸ A sokaság pedig ezt látván, elálmélkodék, és dicsõíté az Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek.

⁹ És mikor Jézus onnét tovább méne, láta egy embert ülni a vámszedõ helyen, a kinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé õt.

¹⁰ És lõn, a mikor õ letelepedék a házban, ímé sok vámszedõ és bûnös jött oda és letelepedtek Jézussal és az õ tanítványaival az asztalhoz.

¹¹ És látva ezt a farizeusok, mondának az õ tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedõkkel és bûnösökkel együtt?

¹² Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.

¹³ Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bûnösöket a megtérésre.

21  Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, és akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala.

² Mert fogada Sára az õ méhében, és szûle fiat Ábrahámnak az õ vénségében, abban az idõben, melyet mondott vala néki az Isten.

³ És nevezé Ábrahám az õ fiának nevét, a ki néki született vala, a kit szûlt vala néki Sára, Izsáknak:

⁴ És körûlmetélé Ábrahám az õ fiát Izsákot, nyolcznapos korában, a mint parancsolta vala néki az Isten.

⁵ Ábrahám pedig száz esztendõs [vala], mikor születék néki az õ fia Izsák.

⁶ És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam.

⁷ Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? s ímé fiat szûltem vénségére.

⁸ És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Ábrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték.

⁹ Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágárnak fiát, kit Ábrahámnak szûlt vala,

¹⁰ Monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az õ fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.

¹¹ Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az õ fiáért.

¹² De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék elõtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az õ szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod.

¹³ Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod õ.

¹⁴ Felkele azért Ábrahám jó reggel, és võn kenyeret és egy tömlõ vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában.

¹⁵ Hogy elfogyott a víz a tömlõbõl, letevé a gyermeket egy bokor alá.

¹⁶ És elméne s leûle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leûle tehát által ellenébe, és fölemelé szavát és síra.

¹⁷ Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égbõl Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van.

¹⁸ Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem õt.

¹⁹ És megnyitá Isten az õ szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlõt vízzel, és inni ada a gyermeknek.

²⁰ És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lõn íjászszá.

²¹ Lakozék pedig Párán pusztájában, és võn néki anyja feleséget Égyiptom földérõl.

²² És lõn abban az idõben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel.

²³ Mostan azért esküdj meg énnékem az Istenre itt, hogy sem én ellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel, a melylyel én te irántad viseltettem, viseltetel te is én irántam és az ország iránt, a melyben jövevény voltál.

²⁴ És monda Ábrahám: Én megesküszöm.

²⁵ Megdorgálá pedig Ábrahám Abiméleket a kútért, melyet erõvel elvettek vala az Abimélek szolgái.

²⁶ És monda Abimélek: Nem tudom kicsoda mívelte e dolgot; te sem jelentetted nekem, s én sem hallottam, hanem csak ma.

²⁷ Vett azért Ábrahám juhokat, barmokat és adá Abiméleknek; és egymással szövetséget kötének.

²⁸ És külön állíta Ábrahám a nyájból hét juhot.

²⁹ És monda Abimélek Ábrahámnak: Mire való e hét juh, melyet külön állítál?

³⁰ És felele [Ábrahám]: Ezt a hét juhot vedd tõlem, hogy bizonyságul legyenek nékem, hogy én ástam ezt a kútat.

³¹ Azért nevezék azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek vala meg mind a ketten.

³² Megköték tehát a szövetséget Beérsebában, és felkele Abimélek és Pikhól annak hadvezére és visszatérének a Filiszteusok földére.

³³ [Ábrahám] pedig tamariskusfákat ültete Beérsebában, és segítségûl hívá ott az örökkévaló Úr Istennek nevét.

³⁴ És sok ideig tartózkodék Ábrahám a Filiszteusok földén.

22  És lõn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok.

² És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égõ áldozatul a hegyek közûl egyen, a melyet mondándok néked.

³ Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az õ szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az õ fiát Izsákot, és fát hasogatott az égõ áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala.

⁴ Harmadnapon felemelé az õ szemeit Ábrahám, és látá a helyet messzirõl.

⁵ És monda Ábrahám az õ szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok.

⁶ Vevé azért Ábrahám az égõ áldozathoz való fákat, és feltevé az õ fiára Izsákra, õ maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt.

⁷ És szóla Izsák Ábrahámhoz az õ atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda [Izsák:] Ímhol van a tûz és a fa; de hol van az égõ áldozatra való bárány?

⁸ És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égõ áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt.

⁹ Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az õ fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére.

¹⁰ És kinyújtá Ábrahám az õ kezét és vevé a kést, hogy levágja az õ fiát.

¹¹ Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égbõl, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Õ pedig felele: Ímhol vagyok.

¹² És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd õt: mert most már tudom, hogy istenfélõ vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem.

¹³ És felemelé Ábrahám az õ szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égõ áldozatul az õ fia helyett.

¹⁴ És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.

¹⁵ És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égbõl.

¹⁶ És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek:

¹⁷ Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bõségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az õ ellenségeinek kapuját.

¹⁸ És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.

¹⁹ Megtére azért Ábrahám az õ szolgáihoz, és felkelének és együtt elmenének Beérsebába, mert lakozék Ábrahám Beérsebában.

²⁰ És lõn ezeknek utánna, hírt hozának Ábrahámnak mondván: Ímé Milkha is szûlt fiakat Nákhornak, a te atyádfiának:

²¹ Úzt az õ elsõszülöttét, és Búzt annak testvérét, és Kemuélt Arámnak atyját.

²² És Keszedet, Házót, Pildást, Jidláfot és Bethuélt.

²³ Bethuél pedig nemzé Rebekát. Ezt a nyolczat szûlé Milkha Nákhornak az Ábrahám atyjafiának.

²⁴ Az õ ágyasa is, kinek neve Reuma [vala], szûlé néki Tebáhot, Gakhámot, Thakhást és Mahákhát.

23  Vala pedig Sárának élete száz huszonhét esztendõ. [Ezek] Sára életének esztendei.

² És meghala Sára Kirját-Arbában azaz Hebronban a Kanaán földén, és beméne Ábrahám, hogy gyászolja Sárát és sirassa õt.

³ Felkele azután Ábrahám az õ halottja elõl, és szóla a Khéth fiainak, mondván:

⁴ Idegen és jövevény vagyok közöttetek: Adjatok nékem temetésre való örökséget ti nálatok, hadd temessem el az én halottamat én elõlem.

⁵ Felelének pedig a Khéth fiai Ábrahámnak, mondván õnéki:

⁶ Hallgass meg minket uram: Istentõl való fejedelem vagy te mi közöttünk, a mi temetõhelyeink közûl a mely legtisztességesebb, abba temesd el a te halottadat, közûlünk senki sem tiltja meg tõled az õ temetõhelyét, hogy eltemethesd a te halottadat.

⁷ És felkele Ábrahám, és meghajtá magát a földnek népe elõtt, a Khéth fiai elõtt.

⁸ És szóla õ velök mondván: Ha azt akarjátok, hogy eltemessem az én halottamat én elõlem: hallgassatok meg engemet, és esedezzetek én érettem Efron elõtt, Czohár fia elõtt.

⁹ Hogy adja nékem Makpelá barlangját, mely az övé, mely az õ mezejének szélében van: igaz árán adja nékem azt, ti köztetek temetésre való örökségûl.

¹⁰ Efron pedig ûl vala a Khéth fiai között. Felele azért Efron a Khitteus, Ábrahámnak, a Khéth fiainak és mindazoknak hallatára, a kik bemennek vala az õ városának kapuján, mondván:

¹¹ Nem úgy uram, hallgass meg engem: azt a mezõt néked adom, s a barlangot, mely abban van, azt is néked adom, népem fiainak szeme láttára adom azt néked, temesd el halottadat.

¹² És meghajtá magát Ábrahám a földnek népe elõtt.

¹³ És szóla Efronhoz a föld népének hallatára, mondván: Ha mégis meghallgatnál engem! megadom a mezõnek árát, fogadd el tõlem; [azután] eltemetem ott az én halottamat.

¹⁴ És felele Efron Ábrahámnak, mondván néki:

¹⁵ Uram! hallgass meg engemet; négyszáz ezüst siklusos föld, micsoda az én köztem és te közötted? Csak temesd el a te halottadat.

¹⁶ Engede azért Ábrahám Efronnak és odamérte Ábrahám Efronnak az ezüstöt, a melyet mondott vala a Khéth fiainak hallatára; kalmároknál kelendõ négyszáz ezüst siklust.

¹⁷ Így lett Efronnak Makpelában levõ mezeje, mely Mamré átellenében van, a mezõ a benne levõ barlanggal, és minden a mezõben levõ fa az egész határban köröskörûl

¹⁸ Ábrahámnak birtoka, a Khéth fiainak, mind azoknak szeme elõtt, a kik az õ városának kapuján bemennek vala.

¹⁹ Azután eltemeté Ábrahám az õ feleségét Sárát a Makpelá mezejének barlangjába Mamréval szemben. Ez Hebron a Kanaán földén.

²⁰ Így erõsítteték meg a mezõ és a benne lévõ barlang Ábrahámnak temetésre való örökségûl a Khéth fiaitól.