10  Uram, miért állasz távol? Miért rejtõzöl el a szükség idején?

² A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, a miket koholtak.

³ Mert dicsekszik a gonosz az õ lelkének kivánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.

⁴ A gonosz az õ haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.

⁵ Szerencsések az õ útai minden idõben; messze vannak tõle ítéleteid, elfújja minden ellenségét.

⁶ Azt mondja szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem [esem] bajba.

⁷ Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erõszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.

⁸ Az utczák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.

⁹ Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az õ barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.

¹⁰ Lenyomja, tiporja, és erejétõl elesnek az ügyefogyottak.

¹¹ Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arczát: nem is látott soha!

Read full chapter

⁴⁶ Mikor pedig még szóla a sokaságnak, ímé az õ anyja és az õ testvérei állanak vala odakünn, akarván õ vele szólni.

⁴⁷ És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és szólni akarnak veled.

⁴⁸ Õ pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim?

⁴⁹ És kinyujtván kezét az õ tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim!

⁵⁰ Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nõtestvérem és anyám.

13  Azon a napon kimenvén Jézus a házból, leüle a tenger mellett.

² És nagy sokaság gyülekezék õ hozzá, annyira, hogy õ a hajóba méne leülni; az egész sokaság pedig a parton áll vala.

³ És sokat beszéle nékik példázatokban, mondván: Ímé kiméne a magvetõ vetni,

⁴ És a mikor õ vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdosák azt.

⁵ Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben.

⁶ De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott.

⁷ Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt.

⁸ Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit.

⁹ A kinek van füle a hallásra, hallja.

¹⁰ A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nékik példázatokban?

¹¹ Õ pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.

¹² Mert a kinek van, annak adatik, és bõvölködik; de a kinek nincs, az is elvétetik tõle, a mije van.

¹³ Azért szólok velök példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek.

¹⁴ És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek:

¹⁵ Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam õket.

¹⁶ A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak.

¹⁷ Mert bizony mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, a miket ti láttok, és nem látták; és hallani, a miket ti hallotok, és nem hallották.

34  Kiméne pedig Dína, Leának leánya, kit Jákóbnak szûlt vala, hogy meglátogassa annak a földnek leányait.

² És meglátá õt Sekhem, a Khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia, és elragadá õt, és vele hála és erõszakot tesz vala rajta.

³ És ragaszkodék az õ lelke Dínához a Jákób leányához, és megszereté a leányt és szívéhez szól vala a leánynak.

⁴ Szóla pedig Sekhem Khámornak az õ atyjának, mondván: Vedd nékem feleségûl ezt a leányt.

⁵ És meghallá Jákób, hogy megszeplõsítette Dínát, az õ leányát, fiai pedig a mezõn valának a barommal, azért veszteg marada Jákób, míg azok megjövének.

⁶ És kiméne Khámor, Sekhem atyja Jákóbhoz, hogy szóljon vele.

⁷ Mikor Jákób fiai megjövének a mezõrõl és meghallák a [dolgot,] elkeseredének s nagyon megharaguvának azok az emberek, azért hogy ocsmányságot cselekedett Izráelben, Jákób leányával hálván, a minek nem kellett volna történni.

⁸ És szóla nékik Khámor, mondván: Az én fiam Sekhem, lelkébõl szereti a ti leányotokat, kérlek, adjátok azt néki feleségûl.

⁹ És szerezzetek velünk sógorságot: a ti leányaitokat adjátok nékünk, és a mi leányainkat vegyétek magatoknak,

¹⁰ És lakjatok velünk; a föld elõttetek van, lakjátok, s kereskedjetek rajta és bírjátok azt.

¹¹ Sekhem is monda a [Dína] atyjának és az õ bátyjainak: Hadd találjak kedvet elõttetek, és valamit mondotok nékem, megadom.

¹² Akármily nagy jegyadományt és ajándékot [kivántok,] megadom a mint mondjátok nékem, [csak] adjátok nékem a leányt feleségûl.

¹³ A Jákób fiai pedig álnokul felelének Sekhemnek és Khámornak az õ atyjának, és szólának, mivelhogy megszeplõsítette Dínát az õ húgokat,

¹⁴ És mondának nékik: Nem mívelhetjük e dolgot, hogy a mi húgunkat körûlmetélkedetlen férfiúnak adjuk; mert ez nékünk gyalázat volna.

¹⁵ Veletek csak úgy egyezünk, ha hasonlókká lesztek hozzánk, hogy minden férfiú körûlmetélkedjék ti köztetek.

¹⁶ Így a mi leányainkat néktek adjuk, és a ti leányaitokat magunknak vesszük, veletek lakozunk, és egy néppé leszünk;

¹⁷ Hogyha pedig nem hallgattok reánk, hogy körûlmetélkedjetek: felveszszük a mi leányunkat és elmegyünk.

¹⁸ És tetszék azoknak beszéde Khámornak, és Sekhemnek a Khámor fiának.

¹⁹ Nem is halasztá az ifjú a dolog véghezvitelét, mivelhogy igen szereti vala a Jákób leányát; néki pedig atyja házanépe között mindenkinél nagyobb becsûlete vala.

²⁰ Elméne azért Khámor és Sekhem az õ fia az õ városuk kapujába; és szólának az õ városuk férfiaival, mondván:

²¹ Ezek az emberek békességesek velünk, hadd lakjanak e földön, és kereskedjenek benne, mert ímé e föld elég tágas nékik; az õ leányaikat vegyük magunknak feleségûl, és a mi leányainkat adjuk nékik.

²² De csak úgy egyeznek bele e férfiak, hogy velünk lakjanak és egy néppé legyenek velünk, ha minden férfiú körûlmetélkedik közöttünk, a miképen õk is körûl vannak metélkedve.

²³ Nyájaik, jószáguk, és minden barmuk nemde nem miéink lesznek-é? csak egyezzünk meg velök, akkor velünk laknak.

²⁴ És engedének Khámornak, és Sekhemnek az õ fiának mindenek, a kik az õ városa kapuján kijárnak vala, és körûlmetélkedék minden férfiú, a ki az õ városa kapuján kijár vala.

²⁵ És lõn harmadnapon, mikor ezek a seb fájdalmában valának, a Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dínának bátyjai, fegyvert ragadának s bátran a városra ütének és minden férfit megölének.

²⁶ Khámort, és az õ fiát Sekhemet fegyver élére hányák, és elvivék Dínát a Sekhem házából, és kimenének.

²⁷ A Jákób fiai a megölteknek esének és feldúlák a várost, mivelhogy megszeplõsítették vala az õ húgokat.

²⁸ Azok juhait, barmait, szamarait, és valami a városban, és a mezõn vala, elvivék.

²⁹ És minden gazdagságukat, minden gyermekeiket és feleségeiket fogva vivék és elrablák, és mindent a mi a házban vala.

³⁰ És monda Jákób Simeonnak és Lévinek: Megháborítottatok engem, [és] utálatossá tettetek e föld lakosai elõtt, a Kananeusok és Perizeusok elõtt; én pedig kevesed magammal vagyok, és ha összegyûlnek ellenem, levágnak, és eltörölnek engem, mind házam népével egybe.

³¹ Azok pedig mondának: Hát mint tisztátalan személylyel, úgy kellett-é bánni a mi húgunkkal?

35  Monda pedig az Isten Jákóbnak: Kelj fel, eredj fel Béthelbe és telepedjél le ott; és csinálj ott oltárt amaz Istennek, ki megjelenék néked, mikor a te bátyád Ézsaú elõtt futsz vala.

² Akkor monda Jákób az õ házanépének, és mind azoknak, kik vele valának: Hányjátok el az idegen isteneket, kik köztetek vannak, és tisztítsátok meg magatokat, és változtassátok el öltözeteiteket.

³ És keljünk fel, és menjünk fel Béthelbe, hogy csináljak ott oltárt annak az Istennek, ki meghallgatott engem az én nyomorúságom napján, és velem volt az úton, a melyen jártam.

⁴ Átadák azért Jákóbnak mind az idegen isteneket, kik nálok valának, és füleikbõl a függõket, és elásá azokat Jákób a cserfa alatt, mely Sekhem mellett vala.

⁵ És elindulának. De Istennek rettentése vala a körûltök való városokon, és nem üldözék a Jákób fiait.

⁶ Eljuta azért Jákób Lúzba, mely Kanaán földén van, azaz Béthelbe, õ maga és az egész sokaság, mely õ vele vala.

⁷ És építe ott oltárt, és nevezé a helyet Él-Béthelnek, mivelhogy ott jelent meg néki az Isten, mikor az õ bátyja elõtt fut vala.

⁸ És meghala Débora, a Rebeka dajkája, és eltemeték Béthelen alól egy cserfa alatt, és nevezék annak nevét Allon-Bákhutnak.

⁹ Az Isten pedig ismét megjelenék Jákóbnak, mikor ez jöve Mésopotámiából, és megáldá õt.

¹⁰ És monda néki az Isten: A te neved Jákób; de ne neveztessék többé a te neved Jákóbnak, hanem Izráel légyen neved. És nevezé nevét Izráelnek.

¹¹ És monda néki az Isten: Én [vagyok] a mindenható Isten, nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tõled; és királyok származzanak a te ágyékodból.

¹² És a földet, melyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, néked adom azt, utánad pedig a te magodnak adom a földet.

¹³ És felméne õ tõle az Isten azon a helyen, a hol vele szólott vala.

¹⁴ Jákób pedig emlékoszlopot állíta azon a helyen, a hol szólott vele, kõoszlopot; és áldozék azon italáldozattal, és önte arra olajat.

¹⁵ És nevezé Jákób a hely nevét, a hol az Isten szólott vala õ vele, Béthelnek.

¹⁶ És elindúlának Béthelbõl, s mikor Efratától, hogy oda érjenek, már csak egy dûlõföldre valának, szûle Rákhel, és nehéz vala az õ szûlése.

¹⁷ S vajudása közben monda néki a bába: Ne félj, mert most is fiad lesz.

¹⁸ És mikor lelke kiméne, mert meghala, nevezé nevét Benóninak, az atyja pedig nevezé õt Benjáminnak.

¹⁹ És meghala Rákhel, és eltemetteték az Efratába (azaz Bethlehembe) vivõ úton.

²⁰ És emlékoszlopot állíta Jákób az õ sírja fölött. Rákhel sírjának emlékoszlopa az mind e mai napig.

²¹ Azután tovább költözék Izráel, és a Héder tornyán túl voná fel sátorát.

²² Lõn pedig, mikor Izráel azon a földön lakozék, elméne Rúben, és hála Bilhával, az õ atyjának ágyasával, s meghallá Izráel. Valának pedig a Jákób fiai tizenketten.

²³ Lea fiai: Jákób elsõszülötte Rúben, azután Simeon, Lévi, Júda, Izsakhár és Zebulon.

²⁴ Rákhel fiai: József és Benjámin.

²⁵ A Rákhel szolgálójának Bilhának fiai: Dán és Nafthali.

²⁶ A Lea szolgálójának Zilpának fiai: Gád és Áser. Ezek a Jákób fiai, a kik születtek néki Mésopotámiában.

²⁷ És eljuta Jákób Izsákhoz, az õ atyjához Mamréba, Kirját-Arbába, azaz Hebronba, a hol Ábrahám és Izsák tartózkodnak vala.

²⁸ Valának pedig Izsák napjai száz nyolczvan esztendõ.

²⁹ És kimúlék Izsák és meghala, és takaríttaték az õ eleihez vén korban, bételvén az élettel; és eltemeték õt az õ fiai, Ézsaú és Jákób.