Añadir traducción en paralelo Imprimir Opciones de la página

Kórah fiainak zsoltáréneke.

87 Az Örökkévaló a szent hegyeken
    építette fel városát!
Bizony, jobban szereti Sion kapuit,
    mint Jákób összes sátorát!
Mennyi dicsőséges dolgot beszélnek rólad,
    Isten Városa! Szela

Egyiptomot[a] és Babilont is
    ismerőim közé fogom számítani!
Ezt mondom Filisztea, Tírusz és Kús lakóiról:
    „Ő is ott született!”
Sionról pedig így szólnak:
    „Ezek mind Sionban születtek,
    amelyet a Felséges épített!”
Az Örökkévaló beírja,
    és számba veszi őket:
„Igen, ő is Sionban született.” Szela

Ők pedig így énekelnek
    és táncolnak örömükben:
„Minden forrásom belőled fakad!”

Read full chapter

Notas al pie

  1. Zsoltárok 87:4 Egyiptomot Szó szerint: „Ráhábot” — ez a szó azt jelenti: „sárkány”. Általában Egyiptomot jelképezi.

Haljatok meg a bűn számára, és éljetek Krisztusban!

Mi következik mindebből? Vétkezzünk továbbra is, hogy annál több kegyelmet kapjunk Istentől? Szó sem lehet róla! Hogyan élhetnénk továbbre is bűnben, ha egyszer már meghaltunk a bűn számára? Vagy talán elfelejtettétek, hogy mi, akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merültünk bele? A bemerítkezéskor vele együtt minket is eltemettek a halálba, hogy azután — ugyanúgy, ahogyan az Atya-Isten dicsőséges hatalma feltámasztotta Krisztust a halálból — mi is új életre keljünk. Mert ha eggyé váltunk Krisztussal a halálában, akkor egyesülni fogunk vele a feltámadásában is. Tudjuk, hogy a régi emberi természetünket vele együtt keresztre feszítették, hogy a bűnnek ne legyen hatalma felettünk, és többé ne legyünk a bűn rabszolgái. Aki ugyanis meghalt, az felszabadult a bűn hatalma alól.

Mivel Krisztussal együtt meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is. Hiszen tudjuk, hogy mivel Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg soha, és a Halálnak nincs hatalma felette. 10 Mert Krisztus azért halt meg, hogy egyszer és mindenkorra legyőzze a bűn hatalmát. Mióta viszont feltámadt és él, Istennek él. 11 Hasonlóképpen ti is tekintsétek magatokat halottnak a bűn számára, ugyanakkor pedig élőnek Isten számára — Jézus Krisztusban.

12 Ne uralkodjon tehát a bűn rajtatok, amíg ezen a földön éltek, és soha ne engedjetek gonosz kívánságainak! 13 Ne adjátok oda magatokat, se a képességeiteket a bűn szolgálatára! Ne legyenek a gonoszság eszközei!

Ellenkezőleg, szánjátok oda magatokat Isten szolgálatára, mint akik feltámadtatok a halálból! Egész valótokat és minden képességeteket állítsátok az igazságosság szolgálatába! 14 Akkor a bűn többé nem fog uralkodni rajtatok, hiszen már nem a Törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.

Read full chapter

Hóseás felesége és gyermekei

Ez az Örökkévaló üzenete, amelyet Hóseásnak, Beéri fiának mondott azokban az években, amikor Uzzijjá, majd Jótám, azután Áház, utána pedig Ezékiás volt Júda királya, és Jeroboám, Jóás fia volt Izráel királya.

Amikor az Örökkévaló először szólt Hóseáshoz, ezt mondta neki: „Hóseás, indulj el, és házasodj meg! Egy prostituált nőt vegyél feleségül, és ez a parázna asszony szüljön neked gyermekeket! Azért tedd ezt, mert egész népem hűtlenül elfordult az Örökkévalótól.”

Hóseás tehát feleségül vette Gómert, Diblaim leányát. Ezután Gómer teherbe esett és fiút szült Hóseásnak.

Ekkor az Örökkévaló ismét szólt Hóseáshoz: „Nevezd a fiadat így: »Jezréel«,[a] és emlékeztessen a neve arra, hogy rövid idő múlva bosszút állok Jéhú családján a gyilkosságok[b] miatt, amelyeket a Jezréel völgyében elkövettek. Emlékeztessen arra is, hogy Izráel királyságának[c] nemsokára véget vetek. Igen, hamarosan eljön a nap, amikor Izráel íját összetöröm a Jezréel völgyében.”

Ezután Gómer ismét teherbe esett és gyermeket szült: ezúttal leányt.

Az Örökkévaló pedig ezt mondta Hóseásnak: „Nevezd a leányodat így: »Nincs kegyelem« — mert nem kegyelmezek, és nem bocsátok meg többé Izráel népének! De Júda népének megkegyelmezek, és én — az Örökkévaló Isten — fogom megszabadítani őket. Ez a szabadítás azonban nem a fegyvereik győzelme lesz: nem a júdeai hadsereg által, és nem a lovak és lovasok vitézsége által történik!”

Amikor Gómer nem szoptatta tovább a kislányát, ismét teherbe esett, és újra fiút szült. Az Örökkévaló akkor szólt Hóseásnak: „Így nevezd a fiadat: »Nem vagytok népem« — mert ti nem vagytok többé népem, és én sem leszek többé Istenetek!

Prófécia Izráel helyreállításáról

10 De mégis eljön az idő, amikor majd Izráel leszármazottjai olyan mérhetetlenül sokan lesznek, mint a homokszemek a tenger partján! Annyian lesznek, hogy meg sem lehet számolni őket. Bizony, ugyanazon a helyen, ahol ezt mondták nekik: »Nem vagytok népem!«, azt fogják mondani egy napon: »Ti az Élő Isten gyermekei vagytok!« 11 Abban az időben Júda és Izráel népe újra összegyűlik, és egyetlen fejedelem vezetése alatt egyesül. Ismét megszaporodnak, és benépesítik földjüket[d], mert nagy lesz az a nap, Jezréel napja!

Akkor majd így szólítjátok[e] fiútestvéreiteket: »Népem vagytok« és leánytestvéreiteket: »Kegyelmet nyertetek.«”

Az Örökkévaló perel Izráel népével

„Pereljetek anyátokkal[f],
    mert többé nem a feleségem,
    és én sem vagyok férje!
Pereljetek vele,
    hogy tüntesse el arcáról,
    és mellei közül a házasságtörést!
Ha nem változik meg, letépem ruháit,
    s ott hagyom szégyenszemre,
    anyaszült meztelen.
Olyanná teszem, mint a puszta,
    lakatlan száraz sivataggá teszem,
    és szomjúsággal vesztem el.
Nem könyörülök gyermekein sem,
    hiszen anyjuk paráznaságából születtek.
Házasságtörő az anyjuk,
    gyalázatba merült szülőjük,
mikor ezt mondta: »Szeretőim[g] után járok,
    mert tőlük kapom kenyeremet és vizemet,
    a bort és az olajat,
    ruhámhoz a gyapjút és a lenvásznat!«

Nézzétek hát, mit teszek vele:
    én magam kerítem körül tövises sövénnyel,
    s fallal zárom el ösvényeit,
    hogy nem talál kiutat!
Hiába futkos majd szeretői után,
    nem éri utol őket!
Keresi őket,
    de egyiket sem találja.
Akkor magába szállva ezt mondja:
    »Visszatérek első férjemhez,
    visszamegyek hozzá,
    mert mégis jobb dolgom volt nála,
    jobb volt akkor, mint most!«

Hát nem fogta föl,
    hogy tőlem kapta a búzát,
    a bort és az olajat?!
Nem ismerte el,
    hogy én adtam neki az ezüstöt, az aranyat,
    amelyből ő bálványokat készített Baálnak!
Visszaveszem hát tőle búzámat az aratás idején,
    elveszem boromat a szüret táján,
gyapjúmat és vásznamat is kiveszem kezéből,
    nem lesz, mivel ruházkodjon,
    s meztelenségét takarja.
10 Lecsupaszítom szeretői szeme láttára,
    s nincs, aki kezemből kiszabadítsa!
11 Megfosztom minden örömétől,
    s ünnepeit megszüntetem.
Nem tartja többé sem az Újhold,
    sem a szombat ünnepét,
    elmarad az ünnepi összegyülekezés.
12 Elpusztítom szőlőjét és fügefáit,
    amelyekről ezt mondta:
    »Szeretőimtől kaptam,
    paráznaságom bére ez.«
Elvadulnak hát az elhagyott szőlők,
    hadd legeljék gyümölcseit a vadak.
13 Megbüntetem minden ünnepért,
    amikor bálványainak[h] áldozott,
    fölvette gyűrűit és ékszereit!
Szeretői után járt,
    s rólam elfeledkezett!”
    — ezt mondja az Örökkévaló.

A reménység ajtaja

14 „Azután magamhoz csalogatom,
    a pusztába vezetem,
    és a szívére beszélek.
15 Visszaadom szőlőskertjeit,
    és az Ákór völgyét[i] a reménység kapujává teszem.
Akkor hűségesen viszonozza szeretetem,
    mint ifjúsága idején,
    amikor Egyiptomból kivezettem.

16 Azon a napon így szólítasz engem: »Férjem!«
    — mondja az Örökkévaló —,
    s nem mondod többé: »Baálom!«[j]
17 Kiveszem a Baálok nevét a szájából,
    említeni sem fogja Izráel többé.
18 Szövetséget kötök akkor népem javára
    a mezei vadakkal, égi madarakkal,
    még az apró állatokkal is.
Kigyomlálok minden fegyvert a földről,
    eltörlök háborút és harcokat,
    hogy mindenki békességben élhessen.
19 Eljegyezlek magamnak örökre,
    eljegyezlek téged, Izráel népe,
az igazságosság, igaz ítélet,
    a szövetséges szeretet
    és az irgalom jegyajándékával.
20 Bizony, eljegyezlek,
    hűségessé teszlek,
    és megismered az Örökkévalót.

21 Abban az időben meghallgatom az eget
    — mondja az Örökkévaló —,
meghallgatom, amikor esőt kér a földnek.
    Az ég meghallgatja a földet,
22     az meg a búzát, bort és az olajat,
    s azok meghallgatják Jezréelt.
23 Én pedig újra megszaporítom népemet,
    ahogy a gazda beveti a földet.[k]
Megkegyelmezek annak, akit így hívtak egykor:
    »Nincs kegyelem«,
s annak is, akit így neveztek:
    »Nem vagytok népem«.
Azt mondom nekik:
    Népem vagytok, szeretett népem!
Ő meg így felel:
    »Istenem, én Istenem!«”

Notas al pie

  1. Hóseás 1:4 Jezréel Ez a héber név azt jelenti: „Isten magot vet”. Egyúttal egy város és a mellette fekvő széles és sík völgy neve is Izráelben, Galilea és Samária között, ahol számos fontos csata zajlott.
  2. Hóseás 1:4 gyikosságok Lásd 2Kir 9–10.
  3. Hóseás 1:4 királyságának Szó szerint: „házának” vagy „családjának”. Jelentheti az északi királyság (Izráel) egész népét, vagy annak királyi családját is. Az „Izráel” név ebben a könyvben általában és elsősorban az északi királyságot jelenti, mivel Hóseás próféta itt élt.
  4. Hóseás 1:11 megszaporodnak, és benépesítik földjüket Az eredeti kifejezés arra utal, ahogyan a vetés vagy a fű kinő a földből és beborítja azt.
  5. Hóseás 2:1 így szólítjátok Azt is jelenti: „ezt mondjátok nekik” — vagyis, valahányszor nevükön szólítjátok őket, ezt mondjátok, mert a nevük ezt jelenti.
  6. Hóseás 2:2 Pereljetek anyátokkal Vagyis a megszemélyesített Izráellel. Ebben a jelképes értelemben Izráel a házasságtörő anya, a nép tagjai pedig a gyermekei.
  7. Hóseás 2:5 Szeretőim Vagyis a hamis istenek, bálványok. A 7, 10, 13. versekben is.
  8. Hóseás 2:13 bálványainak Szó szerint: „Baáloknak”.
  9. Hóseás 2:15 Ákór völgye Lásd Józs 7:24.
  10. Hóseás 2:16 Baálom Szójáték, mert ez a szó egyrészt egy kánaáni bálványisten neve volt, másrészt azt is jelenti: „Férjem!” vagy „Uram!”
  11. Hóseás 2:23 beveti a földet Szójáték, mert ez a kifejezés azonos Hóseás első gyermekének nevével: „Jezréel”. Lásd Hós 1:4. A 23. versben Hóseás mindhárom gyermekének neve szerepel. Jelentésüket lásd az előző fejezetben.