Add parallel Print Page Options

„A Templomba felvezető ének.”

123 Felnézek rád, Uram,
    aki a Mennyben ülsz trónodon!
Ahogy a szolgák néznek uruk kezére,
    s a szolgáló leányok figyelik úrnőjük kezét,
úgy nézünk kezedre, Örökkévaló, reménykedve,
    mikor könyörülsz már rajtunk!
Örökkévaló, könyörülj meg rajtunk, könyörülj,
    mert elborít bennünket a megaláztatás!
Szüntelen gyaláznak a büszkék,
    és gúnyolnak a gőgösek!

Read full chapter

Bátran közeledj Istenhez!

19 Ezért, testvéreim, félelem nélkül, teljes bizalommal és szabadon bemehetünk a mennyei Szentek Szentjébe[a] Jézus vére, vagyis halála által, 20 mivel Jézus megnyitotta számunkra az odavezető utat. Ez az út új és élő, amely bevezet a széthasadt függönyön[b] keresztül a Szentek Szentjébe. A függöny pedig Jézus testét jelképezi.

21 Hatalmas Főpapunk van, aki Isten családját kormányozza! 22 Ezért őszinte szívvel és a hit bizonyosságával közeledjünk Istenhez! Hiszen a szívünket Jézus vére megtisztította a rossz lelkiismerettől, ahhoz hasonlóan, ahogy a tiszta víz lemossa testünkről a piszkot. 23 Kapaszkodjunk bele erősen ebbe a reménységbe, ne engedjük ki a kezünkből, és bátran valljuk is meg! Hiszen Isten, akitől az ígéreteket kaptuk, teljesen megbízható, és meg is fogja adni, amit ígért.

Segítsetek egymásnak!

24 Figyeljünk oda egymásra is! Biztassuk egymást az isteni szeretetre és a helyes tettekre! 25 Ne hanyagoljuk el a közösség összegyülekezéseit — mint egyesek teszik —, hanem bátorítsuk egymást! Annál is inkább, mivel látjuk, hogy közeledik az a bizonyos Nap![c]

Ne fordulj el Krisztustól!

26 Azonban, ha szándékosan továbbra is vétkezünk, miután megismertük az igazságot, akkor nincs többé bűnért való áldozat, amely eltörölhetné a bűneinket. 27 Nem marad más hátra, mint rettegve várni Isten ítéletére és haragjának pusztító tüzére, amely mindenkit megemészt, aki ellenkezik vele. 28 Ha valaki Mózes Törvényének nem engedelmeskedett — és ezt két vagy három tanú bizonyította —, akkor a bűnöst meg kellett ölni, s nem volt szabad megkönyörülni rajta.

29 Akkor vajon mit érdemel az, aki Isten Fiát „megtapossa”? Bizony, az ilyen még sokkal súlyosabb büntetést kap, mivel nem tisztelte Jézus vérét, amellyel ő az Új Szövetséget megkötötte, s amellyel az illetőt egyszer már megtisztította! Ezzel az ilyen ember a Szent Szellemet is bántalmazta, aki Isten kegyelmét közvetíti! 30 Mert ismerjük azt, aki ezt mondta: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek!”[d] És ezt is mondta: „Az Örökkévaló meg fogja ítélni népét.”[e] 31 Bizony, rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni!

Ne veszítsd el a bátorságod és örömöd!

32 Emlékezzetek azokra az időkre, amikor először megismertétek az igazságot! Milyen sok szenvedést kellett elviselnetek, mégis kitartottatok. 33 Volt, hogy sokak előtt megszégyenítettek titeket, és gonoszul bántak veletek. Ti pedig segítettétek azokat, akik hasonlóan szenvedtek, 34 vagy, akiket börtönbe zártak, és együtt szenvedtetek velük. Még azt is jókedvvel viseltétek, amikor a vagyonotokat erőszakkal elvették tőletek, hiszen tudtátok, hogy sokkal értékesebb és örökkévaló kincsetek van.

35 Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! 36 Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghezvittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért! 37 Hiszen ő mondta:

„Hamarosan megérkezik, akit várunk,
    nem fog elkésni.
38 Szolgám, akit elfogadtam,
    aki bízik és hisz bennem, örökké élni fog,
de ha meghátrál vagy visszafordul,
    akkor nincs a kedvemre.”[f]

39 Mi azonban nem azok közé tartozunk, akik visszafordulnak és elvesznek, hanem azokhoz, akik hisznek és üdvösséget nyernek.

Read full chapter

Footnotes

  1. Zsidókhoz 10:19 mennyei Szentek Szentje Az a szellemi hely a Mennyben, ahol Isten lakik, és ahol az övéi imádják és szolgálják őt.
  2. Zsidókhoz 10:20 függöny A Szent Sátorban és a jeruzsálemi Templomban is ez választotta el a Szentélyt a Szentek Szentjétől. Azt a szellemi gátat jelképezte, amely megakadályozta az embereket abban, hogy bemehessenek Isten jelenlétébe. Amikor Jézus meghalt, ez a függöny kettéhasadt (Mt 27:51), jelezve, hogy a Mennyben megnyílt az Isten jelenlétébe vezető út. Nevezik „kárpit”-nak is.
  3. Zsidókhoz 10:25 az a bizonyos Nap Valószínűleg Krisztus visszajövetelét jelenti.
  4. Zsidókhoz 10:30 Idézet: 5Móz 32:35.
  5. Zsidókhoz 10:30 Idézet: 5Móz 32:36 és Zsolt 135:14.
  6. Zsidókhoz 10:38 Idézet: Hab 2:3–4 (Szeptuaginta).

45 Az Örökkévaló szava érkezett hozzám:

46 „Ember fia, fordulj dél felé, és szólj hozzá, prófétálj Negev vidékének erdeje[a] ellen! 47 Ezt mondd Negev erdejének: Halld meg az Örökkévaló szavát! Ezt mondja Uram, az Örökkévaló: Lásd, én tüzet gyújtok benned, amely megemészt minden zöldellő fát, eléget minden kiszáradt fát, lobogó lángját semmi el nem oltja, felperzseli az országot egyik végétől a másikig egészen. 48 Látni fogja mindenki, hogy én gyújtottam azt a tüzet, hát el nem olthatja senki!”

49 Akkor én, Ezékiel, felkiáltottam: „Jaj, Uram, Örökkévaló! Az emberek mind azt mondják erre: »Ne törődjetek vele, ez mindig rejtélyes példázatokban beszél!«”

Prófécia Isten büntető kardjáról

21 Az Örökkévaló szava érkezett hozzám: „Ember fia, fordulj Jeruzsálem felé, és szólj a szent helyek ellen, prófétálj Izráel földje ellen! Hirdesd Izráel földjének: Ezt mondja az Örökkévaló: Lásd, én ellened fordulok, kirántom kardomat hüvelyéből, és kiirtok rólad igazat és bűnöst egyaránt! Mivel elhatároztam, hogy kipusztítom Izráelből az igazakat és bűnösöket, azért támad kardom mindenkire az ország egyik végétől a másikig. Akkor fogja megérteni mindenki, hogy én, az Örökkévaló vontam ki kardomat a hüvelyéből, s nem is teszem vissza addig, amíg feladatát el nem végzi.

Te pedig, ember fia, keservesen sóhajtozz és nyögj az emberek előtt! Amikor megkérdezik, miért sírsz, ezt mondd nekik: »A hír miatt! Mert amikor megérkezik, minden szív megrémül, minden kéz lehanyatlik, minden lélek elcsügged, és minden térd megroggyan. Nézzétek, már jön is! Be fog teljesedni!« — ezt mondja Uram, az Örökkévaló!”

Az Örökkévaló szava érkezett hozzám: „Ember fia, prófétálj: Ezt mondja az Úr:

Itt a kard, nézd,
    amelyet élesre köszörültek,
    fényesre csiszoltak!
10 Élesre köszörülték,
    hogy öldököljön,
fényesre csiszolták,
    hogy villámokat szórjon!
    Vajon örüljünk-e neki?
Fiam királyi pálcája ez,
    amely minden fát megvet.
11 Kiköszörülték hát a kardot,
    hogy kézbe fogják.
Kiköszörülték, és fényesre csiszolták,
    hogy az öldöklő kezébe adják.

12 Ember fia, kiálts és jajgass, mert ez a kard népem ellen támad, és Izráel összes vezetői ellen! Bizony kardélre hányják őket, valamennyit! Ezért gyászodban csapj a derekadra, 13 mert ez a kard már kiállta a próbát! Mivel nem fogadtátok el a pálca fenyítését, ezért karddal büntetlek titeket!” — ezt mondja Uram, az Örökkévaló.

14 „Te pedig, ember fia, prófétálj!
    Csapd össze kezedet!
Kétszer sújtson le az a kard,
    sőt, háromszor,
a halálra sebző kard,
    a hatalmas öldöklő kard,
    amely körülvette őket!
15 Az öldöklő kard lesújt
    városuk minden kapujára,
hogy minden szív megrémüljön,
    és sokan elhulljanak.
Arra készült, hogy lesújtson, mint a villám,
    kiköszörülték, hogy öldököljön.
16 Kard, vágj jobbra, sújts előre, vágj balra
    — amerre éledet fordítják!

17 Én is összecsapom kezem,
    és haragom kielégülve lecsillapul.
Ezt én, az Örökkévaló mondtam!”

Prófécia a babilóniai sereg támadásáról

18 Az Örökkévaló szava érkezett hozzám: 19 „Ember fia, rajzolj fel két utat, amelyen Babilon királya a seregével hadba vonulhat. Mindkettő Babilonból induljon ki, és rajzolj útjelző táblát oda, ahol az út elágazik a városok felé. 20 Írd fel az útjelzőkre, melyik úton jut a babilóniai sereg Ammon országának fővárosába, Rabbába, és melyik út vezet Júdába és Jeruzsálembe, a megerősített városba! 21 Mert Babilon királya megáll ennél az útelágazásnál, és jósoltat magának, hogy melyik úton menjen tovább: tanácsot kér a bálványaitól, áldozati állatok máját vizsgálja, sorsot vet[b].

22 A jóslatok szerint a jobboldali utat választja, amely Jeruzsálembe vezet. Ezért megostromolja Jeruzsálemet, faltörő kosokat állít ellene, parancsot ad a rohamra: katonái kiáltoznak, betörik a kapukat, sáncokat emelnek a falak körül, ostromgépeket építenek. 23 Izráel népe azt hiszi, hogy ezek hamis jóslatok, pedig köti őket a saját esküjük. De Isten emlékezteti őket bűneikre, ezért Izráel népét az ellenség fogságba ejti.”

24 Ezt mondja Uram, az Örökkévaló: „Kénytelen vagyok emlékezni bűneitekre: törvényszegéseitek lelepleződtek, vétkeitek kiderültek, gonosz tetteitek napfényre kerültek — emiatt ellenségeitek rabságba hurcolnak benneteket! 25 Neked pedig, Izráel gyalázatos és méltatlan fejedelme, elérkezik megbüntetésed végső napja!”

26 Ezt mondja Uram, az Örökkévaló: „Vegyétek le róla a főpapi fejdíszt! Vegyétek le róla a királyi koronát! Nem úgy lesz ezután, ahogy eddig volt! Az alacsonyt felemelik, a magasat pedig alacsonnyá teszik. 27 Lerombolom, lerombolom, porig rombolom! Nem is fog felépülni addig, amíg el nem jön az, akié az ítélet, és akkor neki adom.”

Prófécia az ammoniak ellen

28 „Ember fia, prófétálj, és mondd: Ezt mondja Uram, az Örökkévaló az ammoniakról és gyalázkodásukról:

Nézd, itt a kard!
    Öldöklésre kivont,
gyilkolásra fényesített,
    villámló kard!

29 Hiába látnak az ammoniak
    hamis látomásokat,
    hiába jövendölnek hazugságokat!
A kardot már a gonoszok torkára tették,
    eljött a megöletésük napja,
    eljött megbüntetésük ideje.

Prófécia Babilon megbüntetéséről

30 Kard, térj vissza helyedre!
    Téged teremtésed helyén ítéllek meg,
    a földön, ahol születtél.
31 Ott zúdul rád haragom,
    égő indulatom rád tör, mint a vihar.
Kegyetlenek[c] kezébe adlak,
    a pusztítás mesterei pusztítanak el téged.
32 Elemészt a tűz,
    véred a földre omlik,
    emléked is nyomtalan elenyészik.
Ezt én, az Örökkévaló mondom!”

Jeruzsálem bűnei és büntetése

22 Az Örökkévaló szava érkezett hozzám: „Ember fia, hirdesd ki az ártatlanokat gyilkoló város ítéletét! Olvasd fejére miden utálatos bűnét! Mondd neki: Ezt üzeni Uram, az Örökkévaló: Eljön a megbüntetésed ideje, te város! Ártatlanokat gyilkoltak benned, és bálványokat állítottak fel, amellyekkel bemocskoltad magad!

Az ártatlanok vére bűnnel terhelt meg, a bálványok pedig bemocskoltak téged. Így siettetted ítéleted idejét, így érkeztél el éveid végéhez! Emiatt gyalázatossá teszlek a népek előtt, csúfolni fognak téged a nemzetek! Bizony, a közel és távol lakók gúnyolni fognak téged, mert rossz híred van, és folyvást viszálykodsz!

Te város, amelyben Izráel népének fejedelmei arra használták hatalmukat, hogy ártatlanokat öljenek meg; amelyben a gyermekek nem tisztelik, hanem lenézik szüleiket; ahol igazságtalanul bánnak az idegenekkel; ahol elnyomják az árvákat és az özvegyeket! A szent dolgokat megvetetted, a szombati nyugalom napját nem tartottad meg! Voltak lakosaid között rágalmazók és gyilkosok, mások bálványoknak áldoztak a hegyeken, meg utálatos bűnöket követtek el.

10 Volt közötted olyan férfi, aki apjának feleségével hált; mások asszonnyal erőszakoskodtak tisztulásuk idején; 11 elcsábították szomszédjuk feleségét; megerőszakolták a saját menyüket, vagy apjuk leányát, a testvérüket. 12 Te város, amelyben bérgyilkosságokat követtek el, uzsorakamatot szedtek, csalással kifosztottak egyeseket! A város, amely rólam elfelejtkezett!” — azt mondja Uram, az Örökkévaló.

13 „Így hát én is összecsapom kezem nyerészkedéseid és a benned meggyilkolt ártatlanok vére miatt! 14 Meg tudsz-e állni előttem, lesz-e elég erő a karodban, amikor elszámolok veled? — ezt én, az Örökkévaló mondtam, és meg is teszem! 15 Szétszórlak titeket a népek közé, elszélesztelek a föld országaiban, és véget vetek minden utálatos tisztátalanságotoknak! 16 Gyalázatos leszel a népek előtt — akkor fogod igazán megtudni, és elismerni, hogy én vagyok az Örökkévaló!”

Példázat az ezüst salakjáról

17 Az Örökkévaló szava érkezett hozzám: 18 „Ember fia, Izráel népe olyanná lett, mint az ezüstműves számára az ezüst salakja. Olyan az egész nép, mint az olvasztókemence közepén a salak: van abban bronz, ón, vas és ólom is, csak éppen ezüst nincsen! 19-20 Ezért azt mondja Uram, az Örökkévaló: Ó Izráel, mind salakká lettetek! Ezért haragomban összegyűjtelek benneteket Jeruzsálembe, mint ahogy az olvasztókemence közepére felhalmozzák az ezüstöt, bronzot, vasat, ólmot és ónt. S ahogyan a fújtatóval felszítják a tüzet, és ráfújják a fémre, hogy megolvadjon, úgy fújom rátok én is haragom tüzét, és megolvasztalak titeket! 21 Bizony, összegyűjtelek benneteket, és rátok fújom haragom tüzét úgy, hogy megolvadtok benne! 22 Ahogy az ezüst megolvad a kemence izzó tüzében, ti is megolvadtok majd — s akkor értitek meg és ismeritek fel, hogy én vagyok az Örökkévaló, aki haragom tüzét fújtam rátok.”

Footnotes

  1. Ezékiel 20:46 Negev… erdeje Valószínűleg ironikus kifejezés, mert Izráel déli részén, a Negev-sivatagban soha nem volt erdő.
  2. Ezékiel 21:21 tanácsot kér… sorsot vet Az ókori jövendőmondás szokásos módszerei.
  3. Ezékiel 21:31 Kegyetlenek Szójáték: ez a héberben hasonlóan hangzik, mint a „megégetni” szó.